Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-08-14 / 33. szám
TOLNAVÁRMEGYE 5. — Közigazgatási bizottsági ülés. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága e hó 16-án ülést tart. — Hirdetmény. Tolnavármegye igazojó-vá- lasztmánya folyó évi szeptember hó 12-éu délelőtt 9 órától déli 12 óráig és délután 3 órától 5 óráig nyilvánosan tartandó üléseiben fogja összeállitani. illetőleg kiigazítani a legtöbb adót fizető vármegye bizottsági tagoknak 1893. évre érvénynyel bírandó névjegyzékét és ugyanazon ülések tartama alatt in- tózendi el az 1886. évi XXI. t. c. 25. §-a értelmében a folyó évi 13466/alisp. szám alatt ezzel egyidejűleg közzétett hirdetmény szerint Lőrinczy József vármegyei alszáravevő urnái ez évi szeptember hó 2-tól 10-ig bezárólag betekinthető adókimutatások ellen benyújtható felszólamlásokat is. Azok, a kik adójuk kétszeres számításának kedvezményét a már idézett t. c. 26. §. alapján igénybe venni kívánják, kötelesek az ülések fenn kitett tartama alatt az igazoló-választmány előtt szóval vagy írásban jelentkezni s jogosultságukat igazolni. A ki nem jelentkezett, vagy jogosultságát igazolni nem tudja, az adó kétszeres beszámításának kedvezményétől ezen egy alkalomra elesik. A fentebb már érintett 13366/alisp. számú hirdetmény szerint folyó évi szeptember hó 13-án közszemlére kiteendő, illetve kifüggesztendő névjegyzék ellen általában a kifüggesztéstől, a törvény 28-a értelmében hozandó határozatok ellen pedig a kézbesítéstől számított 15 nap alatt a bíráló választmányhoz intézhető felebbezések az igazoló-vá- lasztmánynál nyújtandók be. Kelt Szegzárdon, 1892. augusztus 8-án. Döry Dénes igazoló-választmányi elnök. — Hirdetmény. A legtöbb adót fizető vármegyei bizottsági tagok 1893. évre kiigazítandó névjegyzékére vonatkozólag a következők tétetnek közhírré: 1. A névjegyzék kiigazításánál alapul szolgáló adókimutatások az 1886. XXI. t. c. 25. §-ának i’endelkezésóhez képest folyó évi szeptember hó 10-ig Lőrinczy .József vármegyei alszámvevő hivatalos helyiségében lesznek közszemlére a hivatalos órák alatt kitéve. A felszólamlások ezen adókimutatások ellen folyó évi szeptember hó 2-tól kezdve az igazoló-választmánynak folyó évi szeptember hó 12-ére kitűzött ülése napjáig a vármegyei főjegyzőhöz, mint az igazoló-választmány előadójához, az ülések tartami alatt pedig az igazoló-választmány- hoz is benyújthatók. 2. Azok részéről, kik ez évben először vannak az ádókimutatásokban a legtöbb adót fizetők között kitüntetve az igazoló-választmányhoz közvetlenül intézendő beadványban folyó évi szeptember hó 12-ig igazo'andó lesz, hogy az 1886. évi XXI. t. c. 23. §. e) pontjának megfelelőleg a törvényhatóság területén legalább is két év óta ingatlannal bírnak, vagy ugyanannyi idő óta itt laknak és adót fizetnek. 3. Az igazoló-választmány által egybeállitandó névjegyzék az 1886. évi XXI. t. c. 28. §-a értelmében folyó évi szeptember hó 13-án fog a vármegyei levéltári helyiségben közszemlére kitétetni és a vármegye székházinak bejáratában levő hirdetési táblán kifüggesztetui. Kelt Szegzárdon, 1892. évi augusztus hó 8-án. S i- m o n t s i t s Béla alispán. TÖRVÉNYKEZÉS. — A harapós prímás, avagy egy veszedelmes tarklijáték. Lató József és Boross János du- naföldvári zenészek saját vallomásuk szerint a lehető leghármonikusabb baráti viszonyban éltek egymással, bár a tanuk vallomása szerint az általuk közösen előadott darabokban soha sem volt meg a — hármon ia, — Lató a prímet játszta, Boross pedig kontrázni igyekezett hozzá. Egyszer azonban az volt a baj, hogy nem volt kinek. Mint a szárnyaszegett madarak, jártak Dunaföldváron korcsmáról korcsmára. Végre közakarattal a Horváth féle vendéglőbe vetődtek a Duna parton, várva, bogy a jóságos Devla a hajóval valakit utjokba vezérel. — ügy de hát mivel üssék agyon az időt? Közakarattal tárklizni kezdettek. Latónak veszettül kedvezett a szerencse. Már 84 erős krajcárt nyert s éppen az utolsó 20 kron vetélkedtek, a mikor a hajó érkeztet jelezték. A peches kontrás látván, hogy az utolsó busz krajcárja is elúszik, hirtelen „auszt“ mondott. — Lató bátor volt megkockáztatni, hogy ez lehetetlen. Erre Borossban felfortvant a vér és leseperte a Lató pénzét s mikor ez a földről szedegetni kezdte, olyan hatalmasat húzott egy fütykössel a fejére, hogy ez a saját prim hegedűjét is mindjárt nagybőgőnek nézte — De annyi ereje még volt, hogy torkon ragadja a goromba kontrást, a ki dühében ütött, rúgott, kapáit. Dulakodtak, verekedtek, végre a kontrás izsonyut ordított úgy, hogy azt hitték Duna-Földváron, hogy valamelyik menazseriásnak kiszabadult az oroszlánja. A megszorított Lató olyant talált hara pni a vérengző kontrás kétujján, hogy ime az már 3—4 hónapja nem tud kontrázni miatta. Ezt tárgyalta a törvényszék e hó 9-én. A prímást Steiner Lajos védte, a vádhatóság részéről pedig Baráth Zoltán kir. ügyész volt jelen. A törvényszék jogos védelem címén Lató uramat végre is felmentette. A megjárt kontrás pedig megesküdött, hogy több tarklit nem játszik, vagy legalább nem mondja ki az „auszt“ időnap előtt! 1892. augusztus 14. Hírek. — Személyi hírek, Gróf Széchenyi Sándor főispán e hó 7-én városunkba érkezett és 10-ig itt időzött. — Madarász Elemér vármegyei ; főjegyző visszatért 6 heti szabadságáról s hivatalos- I kodását újból megkezdte. — M ó d 1 y László vár- i megyei főpenztárnok, Gyurkovich László kir. aljárásbiró szintén visszaérkeztek. — Krcsma- i r i k Pál kir. ügyész szabadságra ment. Az tigyész- I ség vezetését a napokban hazaérkezett Baráth Zoltán kir. alügyósz vette át. — IQ. Závody Al- ! bin kir. törvényszéki bíró jelenleg szabadságon van és Buziás fürdőben tart pihenőt. — Kinevezések. Tolna vármegye főispánja a j legutóbbi közgyűlés alkalmával Novák Sándor dr. kiváló képzettségű és tevékenységű vármegyei I. aljegyzőt tiszteletbeli főjegyzővé, Pálföldy Lajos dr. dunaföldvári ügyvédet pedig tiszteletbeli vármegyei tiszti ügyószszó nevezte ki. — Köszönő levél. A megye augusztus 9-én j tartott közgyűlésén olvasták fel özv. Baross Gábornó levelét, melyben megköszöni a megyének boldogult [ férje halála alkalmával küldött részvevő iratot. — Papp Gyula árvaszéki ülnök 4 heti, F orster Zoltán negyedik aljegyző 3 heti szabadságra ! mentek. — A megyei gyámpénztár 1891. évre szerkesztett számadását a közgyűlés helyeslő tudomásul vette. — Egyházmegyei közgyűlés. A tolnai ref. egyházmegyei közgyűlést Csekei István esperes Szegzárdra szeptember 12-re hívta össze, Tárgyai lesznek egyebeken kívül két újonnan választott ta- nácsbiró szók foglalása, a pécsi hitrokonok egyházzá történt szervezkedése stb. — A pécsi ügyvédi kamara küldöttsége a győri országos értekezletre következő tagokból alakult míg: Erreth János kamarai elnök vezetése alatt dr. Krasznay Miklós, Miklós István, dr. Nick Alajos és Szautter Gusztáv pécsi, Dömötör László szegzárdi, E á t k a y László és Szakszón Gyula dunaföldvári ügyvédek. — Állatorvosi körök. A megyei közgyűlés augusztus 9-ón megállapította a megye területén szervezendő állatorvosi köröket. — Ez alkalommal Döry László közpouti főszolgabíró azt javasolta, hogy Szegzárd is vétessék be az I. körbe. Síin onts its Béla alispán válasza az volt, hogy Szegzárd azért hagyatott ki, mert a törvény értelmében a hatósági állatorvos a székhelyén tartozik az állatorvosi teendőket végezni. Ha bebizonyul, hogy a mostani orvos nem képes végezni a dolgait, akkora rendes fórumok utján kérheti Szegzárd uj orvosi állás szervezését s annak teljesítését nem lehet megakadályozni. — Vizsgálat. Eassovszky Julián központi járási szolgabiró, D r a g i c s Imre dr. járási orvossal pénteken körutat tett a Sárközben, s vizsgálatott tartott, hogy a kolera jöttének hírére kiadott egészségügyi rendeletet mennyiben tartják be. — Iskolaszéki ülés. A községi iskolaszék augusztus 6-án dr. Szigeth Gábor elnök vezetése mellett ülést tartván, elhatározta, hogy az iskola- épületen a tatarozási, javítási munkálatokat, továbbá a leányiskola IV. osztálya számára szükséges tanterem átalakítását Stann István épitószszel végezteti. A kapu alját ki fogják aszfaltiroztatni. — A hadgyakorlatok költsége. Pécsi levelezőnk jelenti, hogy múlt szombaton két millió négyszázezer forint érkezett az odavaló adóhivatalhoz, nyilván katonai célokra. — Dr. Vámosi Ernő ügyvéd Bonyhádon (főtér 303. szám alatt) irodát nyitott. — Kaszinó estély. A kaszinó az igazgatóság ujabbi határozata szerint még is csak tart estélyeket. — Legalább tegnap volt estély. — Rezegh Frigyes szegzárd-városi mérnök ezen állásáról lemondott s ezután magánmérnöki munkálatokat fog teljesíteni. — Vizsga. A szegzárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam vincellérjeinek záróvizsgájára folyó hó 14-ón délután 3 órakor a telep helyiségében fog megtartatni. Az érdeklődők szívesen láttatnak. — Decs község a Szegzárdon létesítendő fő- gymnasiumra 500 frtot, Felső-Iregh 80 frtot szavazott meg. E határozatot a megyei közgyűlés jóváhagyta. — A pécsi hadgyakorlatok. A király küszöbön levő látogatása alkalmából szükségessé vált intézkedések megtétele végett Pécs sz. kir. város e hónap 10-én rendkívüli közgyűlést tartott Kardos Kálmán főispán elnöklete alatt. A közgyűlésen nagy örömmel és lelkesedéssel vették tudomásul a főispánnak azt a jelentését, hogy Magyarország királyát rövid idő múlva most már harmdszor fogja Pécs városa falai közt üdvözölhetni. A fogadás előkészítésére ugyanazokat a bizottságokat küldötték ki, a melyek már a múlt évben is sikeresen I működtek. A közgyűlés a költségek fejében egye- j lőre 3000 frtot bocsátott e bizottságok rendelkezésére. A nagy fogadó bizottság első ülését A i d i n- ger János kir. tanácsos, polgármester elnöklete alatt szombaton tartotta. A IV. hadtestnek csak egy hadosztálya lesz Pécsett elhelyezve, mig többi része, Bonyhádon, Villányban és Német-Bolyban kap szállást, ahonnan a csapatok a harkány-mihol- jaci gyakorlótérre vonulnak egyenest. A király a moroaországi hadgyakorlatokról jőve, szeptember 14-én indul Detenicről és Becsen át Í5-én délelőtt érkezik Pécsre. Minthogy pedig a pályaudvarban saját kívánságára elmarad az ünnepies fogadás, igen valószínű, hogy innen egyenesen Harkánynak veszi útját és 17-én vagy 18-án érkezik ismét vissza. Az utóbbi napon azután a helybeli három küldöttséget fogadja A vidéki küldöttség fogadása elmarad. O felsége kíséretében lesz Károly Lajos főherceg is, a ki ezúttal először látogatja meg Pécs városát. A pécsi hadgyakorlatok alkalmával Kaposvár is igen élénk átmeneti állomása lesz az ide vonuló csapatoknak, Pécsről az összes csapatok a turony-harkányi hegyek felé veszik ut- jokat, a hol tudvalevőleg szeptember 15-én kezdődik az ütközet a tizenharmadik hadttesttel. — Esküvő. Fischer Jenő szegzárdi izr. népiskolai tanító augusztus 16-án tartja esküvőjét ugyancsak szegzárdi tanitónővel Freund Hermin kisasszonnyal Kanizsán. Boldogságot kívánunk ezen uj frigyre! — Közgyám fizetése. Szegzárd képviselőtestülete a közgyám fizetését ezen évben — tudvalevőleg — 200 írtra emelte. A megyei közgyűlés e határozatot most helybenhagyta. — Halálozások. A következő gyászjelentést vettük : „Csizmazia Mari és Julia, mint az elhunytnak nővérei a maguk, úgy a számos rokonság nevében is fájdalomtól megtört szívvel jelentik a szeretett s feledhetetlen fivér, illetve rokonnak Csizmazia Jenő törvényszéki írnoknak folyó évi augusztus hó 7-én reggeli 3y4 órakor életének 25-ik évében, bólbetüremlés okozta kimerülés következtében történt gyászos kimultát. A boldogult hült tetemei folyó évi augusztus hó 8-án délután 5 órakor fognak a felső-sirkertben levő családi sírboltba öröknyugalomra helyeztetni; — az engesztelő szentmise-áldozat pedig ugyanaz nap délelőtt 8 órakor fog a belvárosi róm. kath. templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Szegzárd, 1892. augusztus hó 7-én. Vele a béke, velünk a gyász!“ A temetésen nagy számú közönség, a boldogultnak barátai, tiszttársai vettek részt. A gyászmeuetet cigány zene kísérte, a mely a korán elhalt ifjúnak kedvenc dalait játszotta.— Özv. dr. Gájásy Lajosné, Gájásy Lajos volt szegzárdi Ferenc kórházi főorvos özvegye elhunyt Dunaföldváron. Temetése e hó 13-án nagz részvét mellett ment végbe. — Özvegy Konkoly Károlyné élte 64-ik évében hosszas szenvedés után augusztus 7-ón meghalt. Temetése augusztus 8-án történt. — A tolnai lovaslaktanya építőjének, ha a laktanya részletes tervét beterjeszti és ha azt felülvizsgálják, fogják csak a tervért járó 3000 frt mun- kadij kiutalványozni. — A jegyzők mulatsága. A ma egy hete Bonyhádon megtartott jegyzői mulatság a lehető legjobban sikerült. Ott volt úgyszólván az egész környék intelligenciája. Többek közt Simontsits Béla alispán, Percei Dezső orsz. képviselő, Döry Pál főszolgabíró stb. A befolyt jövedelem 404 frt 70 kr volt, — Pakson egy második gyógyszertár felállítását a megyei közgyűlés nem engedélyezte. — Esküvők. B ó d a i Gusztáv fiatal iparos ma, augusztus 14-én tartja esküvőjét a belvárosi róm. kath. templomban Simon Ilonka kisasz- szonnyal; — F u 11 e r Gyula fényképész pedig augusztus 16-án Bakó Anna kisasszonnyal. — Görbő-Belecska községnek két kisközséggé leendő átalakulását a közgyűlés nem javasolja, ellenben Kéty és Murga nagyközségekké átalakulását engedélyezendőnek vélte. — A tolnai önk. tüzoltó-egyesület folyó évi augusztus hó 15-én, mint a tolnai búcsú napján délután 5 órakor nagy gyakorlatot tart, melynek végeztével a „Fehér Lóhoz“ címzett szálloda helyiségében két zenekar közreműködése mellett táncmulatságot rendez. Beléptidíj a táncmulatságra szemólyenkint 40 kr. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak,