Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1892-08-07 / 32. szám

1892. augusztus 7. TOLNAVÁRMEGYE. 7. kényszerházasság ellen, 8 mellette, 129 nő közül 109 a kényszerházasság ellen, 20 mellette. Mint jellemzőt emlitjiik meg, hogy egy katholikus pap a kényszerházasság mellett szavaz. A „Magyar Géniusz“ a beérkezett vélemények közül a sikerültebbeket közli is. Ezen érdekes tárgyú közleményen kivül találkozunk még e számban több sikerült képpel és közleményekkel, melyek közül megemlíthetjük: Dóczy Lajos „Szakítás“ című novelláját, J. Virág Béla hangulatos köl­teményét, Szana Tamás és Eada Elek érdekfeszitö cikkeit. Kik még nem ismernék olvasóink közül a „Magyar Géniusz“-t, forduljanak a kiadóhivatalhoz (Budapest, kere- pesi-út 14), mely — mint lapunkat értesité — készséggel küld mutatványszámokat. A „Magyar Géniusz“ előfizetési ára egész évre 10 frt, félévre 5 frt, negyedévre 2 frt 50 kr. Az újonnan belépő előfizetők a „Kenyér“ című emléklapot ingyen kapják. Az „Élet“ — kéthetenkint megjelenő folyóirat — pendítette meg először a leánygimnázium eszméjét, mely a társadalom minden rétegében élénk tetszésre talált s az intézet már a folyó év őszén életbe lép. — Az „Elet“, me­lyet a legjelesebb magyar Írók közreműködésével Vikár Béla és Sármai József szerkesztenek, folytonos figyelemmel kíséri az irodalmi és művészeti, tudományos és társadalmi élet minden jelenségét; szépirodalmi részében elbeszélése, két, költeményeket közöl, művészen rovata a képzőművésze­tekkel, színházzal és zenével foglalkozik, közgazdasági ro­vata pedig visszatükrözteti gazdasági életünk minden jelen­tős mozzanatát. — Az „Élet“ legújabb (13.) száma a követ­kező érdekes tartalommal jelent meg: Pro és contra (leány- gimnázium) Vikár Bélától ; Bara avis, elb Seossa Dezsőtől; A kereszt után jön a guillotine, költ. Telekes Bélától; Az igazi szocializmus Mezöfi Vilmostól; Az „Otthon“ Carustól; Mesnil abbé, történeti epizód Gyöngyösi Gyulától ; Prog- rammfestészet Lyka Károlytól; „Szavazó nők Alexandre Dumas fi's-től; Kiváló nők életéből (Zirzen Janka), Szinnyei Ottmártól ; Irodalom és művészet: Dura Máté „llj élet“ Zemplémi Árpád: költemények. — Az „Elet“ előfizetési ára negyedévre 1 frt 50 kr, félévre 3 frt, egész évre 5 frt. — Az „Élet“ szerkesztősége és kiadóhivatala: Budapest, V, Árpád-utca 6. szám. G- a. "b o n. a. árak a legújabb tőzsdei jegyzés szerint. Búza tavaszra 813, 815. — Őszre 7 97., 7 99. Tengeri 1892. máj.—jun 4 80., 4 82. Zab tavaszra 5'41., 5'43. Meghaltak Szegzárdon 1892. évi julius hó 31-től augusztus hó 6-ig. Klézli Anua, 21 napos, veleszületett gyengeség. — Fűzi József. 9 hó lapos görcsök. SZERKESZTŐI POSTA. S. P. Lapunk ilyen durva hangon irt nyilatkozatok­nak im g a nyiltíérbeu sem ad helyet. A beküldött pénz iránt tessék ni.előbb intézkedni. Veterán. Köszönjük. Jövő számunk hozza. H—b János urnák. Üdvözlet. A fenti üzenet önnek is szól. Dévay József urnák. Aktuális közlemények mindég kiszorítják. Szives türelmét kérjük. a Szegzárdról Budapestről Szegzárdról Budapestről 4789. sz. tk. 1891. Árverési hirdetményi kivonat. A tamásii kir. járásbíróság, mint telekkönyvi ható­ság közhírré teszi, Hogy IQ. Hollósi János végrehajtatónak TTj Szabó IvAiKál-y végrehajtást szenvedő elleni 222 frt 47 kr tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a szegzárdi kir. tör­vényszék, (a tamásii kir. járásbiróság) területén levő, a Puszta-Csehi 418. sz. telekjegyzőkönyvben Uj Szabó János nevére felvett t 1 sor 238/a hisz. szöllöre az árverést 480 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1892. október hó 17-ik napján délelőtt 10 órakor Puszta-Csehi községben Felső-Ireghen, végrehajtató vagy helyettese közbeujötte esetében megtartandó nyilvános árve­résen a,megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanság becs- árának 10%-át készpénzben a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. évi LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a bíróságnál olőleges elhelyezéséről kiállított sza­bályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Tamásiban a kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóságnál 1891. évi november hó' 20-ik napján. HORVÁTH ALADÁR, kir. aljárásbiró. indal reggel 7 óra 30 perekor, Budapestre érkezik délután 1 óra 40 perckor, indul reggel 8 óra 25 perekor, Szegzárdra érkezik délután 4 óra 12 perckor, indul délelőtt 11 óra 21 perekor, Budapestre érkezik délután 6 óra 45. perckor, indul délután 2 óra 20 perckor, Szegzárdra érkezik esto 8 óra 10 perckor. i Sarg glicerin-fog-cremje. A fogak I Rövid használat után mint fog- szépsége. tisztítószer nélkülözhetlen. Szegzárdról Budapestről indul este 10 óra 30 perekor, Budapestre érkezik reggeli 8 órakor, indul este 11 órakor, Szegzárdra érkezik reggeli 5 óra 45 porckor. ) Szegzárdon : P 0 L L A K IGNÁC kereskedésében, gyógyszertárakban és illatszerészeknél. !!! A legolcsóbb bevásárlási forrás !!! HEISLEB és KLEIN áruháza §/iKGKÍRDO I, Széchenyi-utcza (HVTéijer <Tános-féle liéizban-) Folytonos nagy raktár, különféle újdonságok az alant megemlített tárgyakból: A fürdő idényre! Valódi szepességi asztalnemüekböl teljes raktár. Kész hölgy fürdő rőlrdlr. ____SlilléS, ám fa ajour szélű kiirts HsilUct,-------------Frotier lepedők. Elismert és legjobbnak bizonyult 'O •j-j P-<S3 tn rd rp &J0 rv-i oá eredeti ftláj- és üitlfehl-lele rumlmrffi vásznak. Valódi Benedikt Sroll-féle chiffonok. Menyasszonyi kelengye cikkeiben teljes raktár. Megkezdett és elönyomatott kézimunkák. Fü-rcLö fövegek. Úszó nadrágok. Urak figyelmébe: Színes Cöpper, sima, fehér és redős mellű uri ingek. Úri nyakkendőkből párizsi újdonságok. Eredeti prágai glace keztyük. Grallérolc, kézelők, inggom­bok, iLarisnyréLls:­.Atlasz, sáléin és cachemir ________letüzött paplanok.________ _______Bourett ágy- és asztalterítők._______ fu tó-szőnyegekben gyári raktár. Dápesztri. IM.WIip és orientál nagy ___________asztali szőnyegek. Fe hér és színezett csipke-függönyök. Urak részére külső ruhákban a legnagyobb vállalat felülmulhatlan olcsó árakban. Valódi grnei Pichler-félr puha kalapok, mine* cvs fekete kömény kalapok. Egyedüli raktár lielyftiesi ______fótisztelendö Kneipp Sebestyén egészségi derékfűzői (Mieder) Cs ipkiék:, dlsz-szalla-golc, selymek, zsebkzenciölc stb_ IHR/itka. alkalom 11 | vég 4|4 széles, 32 röfos valódi cérna vászon 4 forint 75 krajcárért, "“*58 _______________________________ami rendes árban legkevesebb 9 forintba kerül ____________________ Vid éki megrendeléseket pontosan teljesítünk olcsó és szabott árakon. ÁriisiiiBitáiiikRióS ki vasiaura Rtérmcaitve kül<Iiink.

Next

/
Thumbnails
Contents