Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1892-08-07 / 32. szám

elegendő arra nézve, hogy a tehetséges és ráter­mett növendékek csekély pótlással a gymnasiumi igényeknek is megfelelhessenek. Hogy pedig a se­lejtes és tehetségtelen elem a középiskolákba tódul­jon, nem képezheti érdekét sem a felsőbb oktatás­nak, sem a társadalomnak. A mi „b“ urnák a polg. iskolára vonatkozó lesújtó ítéletét illeti, hogy „a polgári iskola kiegé­szítő szakiskola nélkül célját tévesztett tanintézet“, ki kell jelentenem, hogy „b“ ur nézetének tiszte- tetben tartása mellett, véleményét még sem tart­hatom illetékesnek az ország legelső szakemberei és a közokt. kormány ítéletével szemben, kik csak nem régen az egységes középiskolai enquet gyű­lései alkalmával is kijelentették : ha a polg. iskola nem volna, meg kellene teremteni. De hát ha any- nyira leikükön viselik a polg. iskolát kiegészítő szak­iskolát : móltóztassanak csak fólannyi buzgalmat és tizedrésznyi áldozatkészséget tanúsítani a szakiskola érdekében, mint a mennyit a gymnasium ügyében kifejtettek s rövid idő alatt meglesz — nem is egy, hanem akár két, három irányban a betetőzés. Nem rajtunk múlik ; mi megtettük a kezdeményező lé­péseket, de nem részesültünk a kellő támogatásban. Nem is a közokt. kormány mulasztása, mert az már 1880-ban ajánlotta a szakiskolát, de ajánlata hide­gen sőt visszautasitólag fogadtatott. Befejezésül még csak arra kérem igen tisz­telt „b“ urat, méltóztassék fenyegetéseivel fölhagyni s bennünk annyi férfiasságot föltételezni, hogy vé­leményünk szabad nyilvánítását semmiféle prcssió- nak alárendelni nem engedjük. Béke velünk! Nádasdon, 1892. augusztus 4-én. Krammer János. polg. isk. igazgató. VÁRMEGYE. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága e hó 9-ón tartja nyári rendes közgyűlését. A S i m o n t s i t s Béla vármegyénk alispánja által beterjesztendő s közigazgatási állapotainknak hu képét adó nagyérdekü időszaki jelentésből közöljük a következőket: „Tekintetes törvényhatósági Bizottság! A törvényhatóságokról szóló törvény 68 §-ban körülirt kötelességemhez képest van szerencsém ez évi II-rendes közgyűlésünkre a törvényhatóság ál­lapotáról és tett intézkedéseimről szóló időszaki jelentésemet a következőkben előadni. A népoktatás, tekintve hogy a tankötelesek iskolalátogatása mindinkább megközelíti a közokta­tási törvény által kitűzött azon célt, hogy minden iskolaköteles gyermek az iskolát tényleg látogassa is, valamint tekintve azt, hogy a tanerők száma is emelkedik folytonos kedvező fejlődésben levő­nek jelezhető. — Igazolják ezt a röviden egy­1892. augusztus 7. másra, hol a hajó érkezését fényes vendéglő kert­jében várhatja kitűnő sör mellett. Hajónk felérkezett, és mi aztán egy feledhet- len utat tettünk a Wenern tóig. — A csatorna oly keskeny, hogy a hajónál alig szélesebb, úgy hogy ki lehet ugrani a partra és vissza. — Mind­két oldalon sürü erdő és pompás pázsitos utak. — Miután a vizet nem látjuk, azt hisszük, hogy a hajó száraz földön siklik tova; a fák koronái majd­nem összeérnek a hajó felett. Nemsokára hatalmas víztükör nyílik előttünk, melynek partjai a kék távolban vesznek el, — egy kanyarulat és a We- nern-tavon vagyunk. A Wenern-tó Európa egyik legnagyobb tava. 6000 □ kilometer nagyságú, tehát nagyobb a Balatonnál. Partjait hatalmas erdők borítják, csinos vá­rosok, sok fűrész- és gyufagyár van a környéken. Nem messze innét van JönköpiDg, hol a hires Tündstikor készül, mely az egész földgömbön is­meretes. Igen élénk h ijóközlekedés van a part- városok közt. Wenersborg vhosban ismét vasútra szálltunk, melyen Göthaborgba visszatérve, ott találtuk a Ki­kötőben a díszes „Dronning Sophia“ gőzöst, mely­nek fedélzetén még soká élveztük a Wenern-tói szép kirándulás emlékeit; — miközben a gőzös a kikötőt elhagyva éjszak felé vette útját. Dr. Scheffer Sándor. TOLNAVÁRMEGYE. befoglalt következő adatok : — a tankötelesek száma 43,295, ebből mindennapi 31,526. ismétlő 11,769 ; rendesen látogatja az iskolát mindennapi tanköteles 30,978, nem látogatja 548 ; ismétlő tanköteles jár az iskolába 10 969, nem jár 359: iskola van a vár­megye területén óvodákkal együtt 248. ebből a tör­vénynek megfelelően felszerelve van 220, a törvény­be u előirt tantárgyak pedig 214 iskolában adatnak elő ; tanító működik 429, kik közül képesített 388. A közegészségügy viszonyítva a múlt évnek akár 1-sö, akár 2-ik feléhez kedvezőbbnek mondható, bár a légzőszervek hurutos és belső bántalmai, valamint a hevenyragályos bajok járványszerü fel­lépte, melyek legnagyobb részben a múlt évben uralkodott járványok folytatásaként tekinthetők, a folyó évben sem kímélték meg a vármegye lakos­ságát. A védhimlőoltás az egész vármegye területén akadálytalanul vezettetett keresztül. A szegzárdi Ferencz-közkórházban a múlt évről maradt 160 beteggel együtt a folyó óv első felében ápoltatott összesen 789, ezekből elbocsájtatott gyógyultan 504, javultan 75, gyógyulatlanul 26, meg­halt 62, az összes fogyaték tehát 668, további ápolás alatt maradt 121 beteg. Orvos törvényszéki bonczolás 16, orvos rend­őri pedig 31 esetben foganatosíttatott. Az egészségügyi személyzet az egész várme­gye területén teljes számú volt s abban a folyó óv folyamán azon változás állott be, hogy vármegyei tiszti főorvossá dr. Hangéi Ignác, az ennek kine- kineveztetóse folytán megüresedett Perencz-közkór­házi igazgató- főorvosi állásra, a budapesti Rókus- kórház alorvosa, a kitűnő készültsége folytán nagy reményekre jogosító dr. Tanárky Árpád, a kórházi alorvosi álásra pedig dr. Herczeg Gyula nevezte­tett ki. A közgazdasági viszonyok, ámbár általában véve a gabona termés idei hozama minőség és mennyiség tekintetében minden valószínűség szerint kedvezőbb eredményt mutatand fel a-múlt évinél — hátrányosan befolyásoltátok általában a gyakori rohamos esőzések és a vármegyének egy nagy terü­letén a Duna áradása által. Tetemes kárt okoztak ugyanis ezek úgy a vetések, mint a széna termésben, s a közlakosság­nak még a múlt év rossz gazdasági viszonyai folytán megapadt jövedelmi forrása, — ezen körülmény által is kedvezőtlenebb helyzetbe jutván, — képezi egyszersmind annak is magyarázatát, hogy a folyó óv adózási viszonyai kevésbbó kedvezőknekjelezhetők. A folyó óv I-ső felére eső adófizetési ered­mény ugyanis, a múlt év hason időszakában kimu­tatott eredménynyel szemben 19,723 írttal kedvezőt­lenebb, remélhető azonban, hogy miután az állami adók lerovásának ezen csökkenése fentebb említett körülményeken kívül még annak is tulajdonítható, hogy a nagyméltóságu m, kir. péuzügyministerium rendelkezése folytán a folyó évi aratás végéig fize­tési halasztás engedélyeztetett, a terményeit értéke­síteni képes adózó közönség, ezen különben sem nagy adóbeíizetési elmaradást pótolni fogja. Teljesen ugyan azon körülmények és indokok, a melyek az állami tartozások törvényes időbeni törlesztése körül pillanatnyi hátraesést idéztek elő, ugyanezen hatást gyakorolták a vármegyei közalapok járulékainak befizetésénél is. Ezen alapok kirovási, befizetési és hátraléki fő összegei, ez óvjulius 22-iki zárlat szerint a kö­vetkezőkben csoportosíthatók: Tartozás 46157 forint 71 kr, folyó évi kivetés 72456 frt 96 krt. Lerovás 26246 forint 44 krajcár, folyó évi kivetés 20094 frt 95 kr. hátralékból 199Í1 frt 27 kr, folyó évi kive­tésből 52362 frt 01 kr. Az útadó kivetése folyó évre még nem készülvén el, — a beszedés a múlt évi alapon eszközöltetett s junius hó végéig befolyt 47,540 frt 5 kr. Mig tehát a múlt év hason időszakában 38,463 frt 27 kr, addig ma 72,273 frt 28 krt tesz a vár­megye közalapok hátraléka ; tekintettel azonban arra, hogy a kellő intézkedések megtétettek, miszerint a fizető képesség beálltával az esedékessé vált összes fizetési részletek behajtassanak, alig támasztható alapos aggodalom arra nézve, hogy a vármegyei közalap járulékok befizetésénél már a harmadik negyedben vissza ne álittassók a szükséges egyensúly. Az összes vármegyebeli gyámoltak és gondno­koltak vagyona a folyó év I-ső felében tett : 4 221,443 frt 31 krt, mihez képest a múlt óv hason szakában kimutatott 3.808,701 frt 25 krral összehasonlítva mutatkozik 412,741 frt 06 kr vagyon emelkedés. A vármegye gyárapónztári bevétele ugyanezen időben 465,661 frt 62 krt, kiadása pedig 463,979 frt 11 krt tett, s igy az összes forgalom 929,639 frt 73 krra rúgott, tehát nagyobb 225, 515 frt 38 krral mint a múlt év hason szakának gyám­pénztári forgalma A vármegyei gyámpénztári tartalékalap állaga a folyó évi junius 30 iki zárlat szerint tett 92,473 frt 21 krt, kevesebbet tehát 26.979 frt 41 krral, mint a múlt év első felében. Közút építkezés folyamatban van a szegzárd- szakályi, a varsád-hidegkuti és a bonyhád-bátaszóki vonalon összesen 8520 f. méter hosszban ; a tekinte­tes törvényhatósági bizottság által elhatározott gyor­sabb útépítkezésnek a folyó évre előirányzott része 3. azonban, vagyis a szakály-tamásii, a varsád-hideg­kuti és bonyhád-bátaszéki közlekedési közutnak tel­jes kiépítése munkába vehető már alig lesz, miután a kereskedelemügyi nagyméltóságu ministerium a felveendő közúti kölcsön és a gyorsabb építkezésre vonatkozó törvényhatósági határozatot még jóvá nem hagyta ; úgy, hogy ez évben a legjobb esetben az ugyanazon határozatban építeni tervezett négy vasfelszerkezetü csatorna-hid lesz elkészíthető, az említett útépítések azonban — a közel álló őszi idény műut építésére alkalmas nemiévén — a jövő óv tavaszán lesznek csak keresztül vihetők. A közúti törvény végrehajtása terén fontos körülményt képez, hogy a tekintetes törvényható­sági bizottság a vármegyei és a községi közleke­dési (vicinális) közutak hálózatát megállapította, nem remélhető azonban, hogy különösen a viciná­lis utak administratiójánál ezen intézkedéseknek hasznos eredménye már a folyó évben bekövetkez­zék, amennyiben különböző érdekkörök a törvény­hatóság határozata ellen felebbezéssel élvén, alig valószínű, hogy ezeknek illetékes felülbírálása után a vicinális közúti érdekcsoportok helyszíni megala­kítási tárgyalásaira alkalmas és elég idő maradjon. Az állategészségügy viszonyítva a múlt óv hason szakához, a folyó óv első felében kedvezőbb volt. A fősorozás március hó 2-ától folytatólag ápril hó 30-áig az egész vármegye területén be­fejeztetett, a felülvizsgálatra utasított összes had­kötelesek junius 2-án állitattak a Pécsett működő | felülvizsgáló-bizottság elé, a fősorozástól távol ma­radt hadkötelesek pedig folyó hó 24-én fognak Szeg- zárdon utóállittatni. Elszállásolva volt a vármegye területén a 10. számú cs. és kir. huszárezred egy-egy százada Pakson, Simontornyán és Tolnán; a vármegyei katonabeszállásolási alapból, melynek állaga a folyó óv első felének végén 152,174 frt 58 krt tett, a katonabeszállásolási törvény alapján alkotott vár­megyei szabályrendelet értelmében kifizettetett 22,585 frt 47 kr. A személy és vagyon biztonság nagyobb mérvben veszélyeztetve nem volt s általában a köz- biztonsági viszonyok annyival inkább elfogadhatók, mert a in. kir. csendőrsóg lankadatlan következe­tes törekvése, s annak, — mint az a bonyhádi postarablási esetnek kiderítésénél is történt, a já­ráshatóság vállvetett közreműködésével nagyban elősegített sikeres működése biztosítékul szolgálnak arra nézve, hogy a rend és közbiztonság érdekében úgy a megelőző, mint a nyomozó rendőri intézke­dések kellő érvényesülést nyernek. A vármegyei tisztviselői kar tevékenységét a következő számcsoportositással van szerencsém be­mutatni. A központban: Az 1892. év I. felében a múlt évi hátralékkal együtt összesen beérkezett 29759, elintézést nyert 27435, Il-ik félévre mint hátralék áthozatott 2324. A járásokban: Közigazgatási ügydarab 1891. évről maradt hátralékkal együtt beérkezett összesen 21208, elintézést nyert 20882, folyó óv Il-ik felére hátralék maradt 326. Kihágási ügyda­rab 1891, évről maradt hátralékkal együtt beérke­zett összesen 1328, elintézést nyert 1112, folyó év Il-ik felére maradt 216. Tekintettel arra, hogy a tekintetes törvényha­tósági bizottságot, rendes közgyűléseink alkalmából a tisztviselői kar által végzett munka felől szám­szerű kimutatással mindenkor tájékozni igyekeztem, az itt bemutatott kimutatások számainak jelentősé­géből a szükségszerű következtetéseket levonni fel­adatomnak nem tekintem ugyan ; ki kell azonban emelnem, hogy a vezetésem alatt álló tisztviselői karnak össz-műkődése általában, és pedig úgy a központban, mint a járásokban csak dicséretet és elismerést érdemel. Különös figyelmet érdemel a járási adrainis- trátió gyorsasága és pontosságának kétségtelen ha­ladása, melynek megvilágítására csupán azt az egy adatot említem fel, hogy a folyó óv első felében határidőhöz kötött és a központban nyilvántartott 2,950 ügy közül, az előirt határidőre elintézés nyert 2,527, egyszeri sürgetést pedig csupán 13 ügy igényelt. Szervezési szabályrendeletünk 12-ik §-a értel­mében a központi fogalmazói-kar munkaköre folyó évi junius hó 1-től kezdve a következő ügybeosz­tással állapíttatott meg: Főjegyző: az állami és vármegyei ad- j ministrátíó keretében, valamint a vármegyei önkor­mányzat körében felmerülő általános vonatkozású, vagy nagyobb jelentőségű ügyek ; szabályrendeletek fogalmazása ; — a vármegye háztartásával kapcso­latos összes ügyek az utalványozások kivételével ; — törvényhatósági tisztviselők, valamint a megyei segéd- és kezelő-személyzet fegyelmi ügyei ; — a közutak és vámokról szóló törvény végrehajtásának keretébe tartozó összes ügyek; — bíráló- és iga- zoló-választmányi ügyek; — az 1883. XV. t. c. alapján igénybe vehető megyei potadó kivetése stb, 9/rkgy, 1885 ; — a tisztviselő-, segéd- és kezelő­személyzet tagjainak egy évi szabadságoltatása után követendő eljárás módozatairól szóló 189/rkgy. 1887; — a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálat

Next

/
Thumbnails
Contents