Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-07-10 / 28. szám
II. évfolyam. 28. szám. Szegzárd, 1892. julius 10. TOLNAVARMEGYE Előfizetési ár : Egy érre I Fél évre . , j Negyedévre I Egy szám . 6 frt — 3 B - I „ 50 . . 12 kr. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1085. sz. Előfizetéseket és hű detéseket a kiadó- | hivatalon kívül elfogad Kramraer Vilmos könyvkeresl edése Szegzárdon. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KÖPNÉL. Főmunkatárs: BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfize-1 tósek és a hirdetések is a szer-| kesztöséghez intézendők. I Hirdetések mérsékelten megiUapitott | árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési felhívás! 1892. évi julius hó 1-vel uj előfizetés kezdődött a „TOLNA VÁRMEGYE“ politikai heti lapra. A „TOLNA VÁRMEGYE“ hetenként legalább 8 oldalnyi terjedelemben jelenik meg és arra törekszik, hogy a köz- és társadalmi élet minden terén gyors és megbízható értesülései legyenek és hogy érdekes, változatos és igazi zsurnalisztikái színvonalon álló tartalmával mindennemű igényeknek megfeleljen. Rovatai felölelik a politikai, vármegyei és községi élet, úgyszintén az irodalom, törvénykezés, tanügy és közgazdaság körébe vágó eseményeket és azokat mindenkor tárgyilagosan ismertetik ; szépirodalmi részében szintén választékos és gazdag tartalomra törekszik. Előfizetési ára: Egész évre Fél évre . Egy hóra . 6 frt — kr. 3 „ - „ — „ 50 „ Hátralékos előfizetőinket az előfizetési dijak mielőbbi szives beküldésére kérjük. Hirdetéseket mérsékelt árszabály mellett közlünk. 1 „TOMAVÁMEGYE“ kiadóhivatala. Még egyszer a magyarosodásról. A miket Veterán a „Tolnavármegye“ előző számában a magyarosodásról általában elmond : kell, hogy elvben helyeselje s betű szerint alá Írja minden igaz hazafi. Semmi kétség sem fér ahhoz, a miben V. értekezése kulminál, hogy t. i. inig a jelen évszázad elejéig, sőt a harmincas évekig, az idegen befolyás kiveikőztette őseinket a nemzeti érzésből s a honi nyelv iránti ragaszkodásból, és csak a legújabb korban ébredtek annak tudatára, hogy „nyelvében él a nemzet“ : addig napjainkban minden jóra- való hazafinak tőle telhetőleg azon kell törekednie, hogy az édoö hazai nyelv mentői szélesebb körben érvényesüljön s hogy idegen ajkú honfitársainknak az állam nyelvének elsajátítására könnyű, mintegy játszi és olcsó, sőt ingyenes alkalom nyujtassék. Veteránnak átalánosságban s tiszteletreméltó hazafias lelkesedéssel elmondott nézeteihez — ismétlem — nem fér szó, hanem igenis megengedi a hozzászólást az, amit a kivitel pragmatikájára vonatkozólag — fejtegetéseinek második felében — előad. És jelen hozzászólásom egyátalán nem ellentmondás! viszketeg kielégítése, hanem inkább a nagvérdekü témának bővebb megvilágítása és ügyszeretet-keltette visszhang akar lenni V. úrnak egészében derekasan s ügyes tollal megírt cikkére. Hogy felső Magyarország tisztán tót vagy az erdélyi részek tisztán oláh vidékeivel szemben, hol a tanítók nagyobbára magok sem bírják kellőkép a magyar nyelvet s akárhányan közülök 200 frt körüli „jövedelem“ (lucus a non lucendo!) mellett sa- nyarognak, azonfölül — legalább még ma — többnyire a pánszláv s illetve panromán fantazmák bacillusaitól vannak iníiciálva: hogy e vidékekkel szemben mennyi praktikus értéke van a „népnevelők“ ambíciójára s hazafiságára való hivatkozásnak: arról ne is beszéljünk. Hanem beszéljünk csak — amint ez vidéki laphoz jobban is illik — a magunk vidékéről, mondjuk: Tolna- Baranyáról. Tolnavármegyében — országos statisztikánk újabb adatai szerint — a lakosság erős kétharmada, Baranyában pedig háromötöde magyar; e tájakon a nemzetiségi torzsalkodást — hála Istennek — jóformán csak híréből ismerjük, és a néptanítók (bár abszolúte gyengén) relative, a nemzetiségi országrészekhez viszonyítva, jól vannak dotálva, s azért mi nálunk a magyarosításra hasonlíthatatlanul hálásabb a talaj, mintsem a haza sok más, vegyes nemzetiségű s szegény vidékén. Én mindamellett Tolnát-Bara- nyát illetőleg is merész feltevésnek tartom, hogy ezt az újabb terhet is, legyen viselése bármily édes és felemelő, a néptanítóknak amúgy is eléggé megterhelt vállaira rakhassuk. Nem is szólva arról, bogy a tanító — a kultuszminisztérium szerkesztésében megjelenő „Néptanítók Lapja“ kívánalmai szerint — lehetőleg jó mezei gazda, gyümölcsfa- és selyemtenyésztő, méhész, községében TÁRCZA. Az ember. — Mutatvány a napokban megjelenti kötetből. — Te vagy a sorsa önmagadnak, Jajongó, gyönge ember! Az istenek semmit sem adnak, Szivednek a mi nem kell. De vágyad, — az a telhetetlen, Bár nagy az üdvbe’ részed! Csak az kell, ami lehetetlen, S amid van, azt lenézed. Az élet tele van gyönyörrel, Átkod hiába tombol! Örömmel nyúlj hozzá, ne pörrel S ment léssz a fájdalomtól. Bölcsen van itt minden beosztva, Bújtad kívül s tebenned; Te bontod fel csak jóra, rosszra, Te mondod csak ilyennek! Isten, midőn por bid teremtett, Sorsod’ kezedbe adta ; Te szabsz magad elébe rendet, Felelj hát te miatta ! Ha üdvödet rossz helyt kerested S forrását nem találtad: Te zúdítod fejedre veszted’, Mely üdv helyett halált ad. Oh nézz körül csak tiszta szemmel, Sorsodnak meghajolva: Szemed egyetlen zúgot nem lel, Hol rózsa s fény ne volna. Előtted áll minden kitárva Es téged hív mosolygón — Mégis te volnál hát az árva Ezen a földi bolygón ? Te vagy, te vagy ! Mert életednek Se célja nincs, se elve ; Bajod forrási itt erednek, Bút, pusztidást lehelve. Csak ösztönöd diktálja tenned S a múló perc hatalma; Eines egy sziporka lány, mi benned A legfőbb lényre vallnu! Vágyad viráyot tépni kerget S vakon indulsz az útra; Kikerülöd a rózsabei-ket. Önkényt kopárra jutva. S mohón ha tépsz is rózsaszálat Bolyongásodban itt-ott: Ingert nem ez ébreszt te nálad, Hanem — mit más szakított. Oh légy szilárdabb! Célnak, elvnek Juss tiszta birtokába; A percek, évek futva télnek S ki elszalasztja, kába. Egyetlen üdvünk van: az élet Édes, de gyors folyása — A ha ezt, ember, méltón nem éled, Magadra vess, ne másra! Dengi János. Nyaralásom. — Humoresík. — Irta: MÁRT0NFFY IMRE. Nyaralni ! nyaralni ! Ez elmaradhat,lan kötelessége minden valamire való budapesti lakosnak. A kinek még nyaralásra'sem telik, az a legutolsó, a légiénózettebb partáj az egész házban. Nem veszik semmibe! A szomszédok előtt nem tekintély, sót kicsinylő szán dóm tárgya. A házmester félvállról nézi, s még a viceházmester is alig hogy megsüvegeli.
