Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-05-22 / 21. szám
21. szám II. évfolyam. Szegzárd, 1892. május 22. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egy érre Fél évre . . Negyedévre Egy szám . 6 frt — kr.| 3 n i I „ 50 , . . 12 , POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meg-jelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1079. sz. Előfizetéseket és hú detéseket a kiadóhivatalon kivül elfc gad Krammer Yil- | mos könyvkeresi edése Szegzárdon. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Főmunkatárs: BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz-1 lemények, valamint az előűze-1 tések és a hirdetések is a szer-1 kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíttatnak. Boldog ország. Az európai népcsaládok tarka sokaságából kimagaslik egy nemzet, mely ősi sajátságainál fogva magában hordja a földi boldogság és jólét minden feltételeit. Ez a nemzet a magyar. Népe romlatlan, földe ki- merithetlen kutforrása az áldásnak, és társadalma a békés fejlődés és együttlét minden kellékével fel van ruházva. Mialatt más nemzetek kebelében a belső villongások tüze lobog, minálunk az emberek a csöndes munka különböző ágazataiban találják életcéljukat. Franciaországban munka helyett a rombolást akarják szervezni az emberiség uj evangélistái, félelmet és rettegést terjesztve mindenhol, a hová bűnös karjuk terjed és a pöröly és eke helyett dinamittal akarják megoldani az általános jólét kérdését. Ezt a törekvést látjuk Angliában, Olasz- és Németországban, Belgiumban és Hollandiában, a nagy eári birodalomról nem is szólva, a hol népboldogitás címén a nihilizmusnak készítik elő a talajt. Csak Magyarország nyugodt. És ez a nyugodtság a megelégedés félreismerhetetlen jele. Ha civakodunk is nélia egymással, az mélyebb nyomot nem hagy hátra ; mindössze arról van szó, hogy az egyik párt Ausztriával szövetkezve, a másik pedig e szövetség nélkül akarja nagygyá tenni a nemzetet; de a társadalmi rendet, az állami szervezetet felforgatni, tönkretenni egyik párt sem akarja, sőt a legszélsőbb elemek sem mennek tovább követeléseikben a gellérthegyi citadellánál, a hol tekintetük a feketesárga zászlón megakad és mi meg vagyunk győződve, hogy rombolási kedvük a Hentzi szobor eltávolításával teljes kielégítést nyerne. Boldog ország, hol a szélső elemek ilyen könnyű szerrel lefegyverezhetők és a gőgös porosz és a büszke francia irigykedve tekinthetnek politikai harcainkra, — melyeknek lefolyása alatt csak idylli jelenetek rajzolódnak hazai történetünk lapjaira. A héten az igazságügyminiszteri tárca tárgyalásánál egy-két szónok meg is emlékezett erről a boldog állapotról és hogy ennek változatlan tartósságot biztosíthassanak, a dijnoki fizetések emelését javasolta az igazságügyminiszternek, a ki állítólag sovány koszton tartja az igazságszolgáltatás eme napszámosait. Kovács József és Polonyi Géza liosz- szabb beszédeket is mondottak ez ügyben és meginditóan ecsetelték azokat a nélkülözéseket, miket a dijnokok elviselni kénytelenek. Szerintük az utóbbiak rossz napidija lesz az oka annak, ha a szocializmus tanai egykor hazánk határait is át fogják lépni és hogy ennélfogva csak az igazságügyminisztert fogja majd terhelni a felelősség, ha földünkből egy szép napon a Ra- vacholok bombavető légiói kibújnak. Nézzük tehát, mi igaz ebben az ijesztő jóslatban, nézzük, indokolt-e a szocializmus rémétől való félelem Magyarországon ? Meggyőződésünk az, hogy a szocializmus felforgató eszméi a mi álladalmunkat soha sem fogják veszélyeztetni. Lesznek ugyan mindig egyesek, kik a fenálló társadalmi renddel megelégedve nem lesznek, de azok soha sem fognak olyan párttá tömörülni, mely közéletünk fejlődésére nyomást tudjon gyakorolni. Arra, hogy valamely országban a szocializmus gyökeret verhessen, mindenek előtt olyan közönség kell, mely a létért való küzdelmében eljutott egész a reménytelenségig. Nálunk azonban, a hol szegénység és nyomor enyhülést találnak társadalmi és kormányzati segély utján és a hol a munka a töke zsákmányává még nem alajasodott, itt a szociális tanok beszivárgásától nem lehet tartani, mert, ha jött-ment agitátorok be is hurcolnák, a nemzet testét még sem volnának képesek megmételyezni; mert hiányzik e testben a fogékonyság a betegség bacillu- sainak tenyésztésére. TÁRCZA. •—• — Költői levél. — Rácz Lajos barátomnak.* — Megkaptam leveled, lelked forró csókját, A mig hozzám elért, nem hűié a távol, Annyi meleg áradt minden kis sorodból: Fojtó lelt a lelkem, még mostan is lángol! Óh, köszönöm százszor, hogy el nem feledtél, Hirszomjas lélekkel a világot járva, Fénylő paloták közt, világváros zaján Visszagondoltál ránk, erre a kis házra! Köszönöm, köszönöm! Elkísértünk mi is, A mappán ujjunkkal, hol jársz, kikeresve ... Riggi hegy tetőről küldött leveleddel Megszállta lelkemet tenger vágy, sok eszme! Ifjú erőt érzék, lelkesedni tudtam, Dicső múltnak fénye lelkemet átcsapta, Szent szabadság! rólad talán hymnust zengek... — De kötelesség hitt, sok, sok poros akta ! Lásd ez a mi sorsunk! szent felhevüléslől Száz mértföldre van még bármiig paráng kis telt S hogy szülessék ez meg, ha a mi öt szüli, r Oh a lelkesedés, nekünk az sem lehet! * Sárospataki tanár. Mennyi szép gondolat foszlik szét aggunkba ?! Mennyi sok szép eszme lesz ott eltemetve ?! —- Ha alkotó erőt rejtett Isten beléd: Ne végg jármot soha nyakadra, fejedre! Ti álmatlan éjek, el nem mondott dalok, A melyek fejemben, óh, ott zsongtok lágyan, Mint, ki nem szállt méhraj, derűt, napot várva, Késő ősszel zsong-bong, szűkké vált kaptárban. Ti vagytok tanúim, tudjátok mit érzek! S miig semmi érzés az, a mi le lessz írva ! — Nem ugg szerelek én, a hogy olvassátok S ha égő könnyem hullt, nem ugg volt az sírva! . . . De, hogy elcsaponglam! pedig te választ vársz! No hát a válaszra lassan reá térek : Tudod az emberek mindenütt egyformák, Róluk hát te néked minek is beszéljek ? Fészkünk is a régi, az a nyugodt, csendes, Azaz megváltozott, ha látnád azóta, Elköltözött a csend, nyugalom mi tőlünk S nálunk, mintha örök hetivásár volna ! Kicsiny fiunk jár, kél, óh hallottad? — lépked! Kacag, mint a gerle, mint a mókus ugrál. Megeredt ajkának gagyogó zenéje, S csengőbbek szavai bármiig szép jámbusnál. Hosszú téli estén lelkűnkbe, szívünkbe As édes reménység szövőszéket állít, Azon szövögetjük boldog jövőjének, A mi öröminknek ezüst, arany szólít! Óh hozzátok küldöm, igen ti hozzátok, Formáljatok embert, ha tudtok belőle ! Hadd éledjen tőle, hadd szívja be lelke, Ti hozzátok küldöm : -szabad• levegőre. Szent olt minden porszem, hol Rákóczyk jártak, Tán lábuk nyomától illatos a pázsit ?! Százados falombok ö róluk susognak S mint hogyha éreznénk haragúk villárnit ?! Ott lehet szeretni e hazát öli forrón, Olt lehet imádni önzetlenül, tisztán, Olt szívtam magamba honszerelem cseppjét, Egy egész életre, mintha most is innám! Hadd szívja, hadd szívja, óh adjatok néki, Hadd tekintsen mélyen a szentelt pohárba, Honszerelem te légy hosszantartó élte, De te légy, hogyha kell, szent mártír halála! írnék még, nem lehet, — az Isten megáldjon! Csoda érzés szállt meg, nem tudom mit érzek, Zsibong agyam, lelkem .. . ajtóm zárja pattan: Ti jöttök, ti jöttök daliás vitézek .. . Honszerelmeteknek rám tűz forró napja, Megfürdik a lelkem sugár özönébe .. . — Belopom e lángot forró csókjaimmal : Alvó kis fiamnak szive közepébe! Bodnár István.
