Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-01-10 / 2. szám
1892. január 10. TOLNA VÁRMEGYE. 7. A KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL. Köszönet nyilvánítás. Mindazoknak helyben és a távolban — kik özvegy Albanich J. Gyürgynó született Traiber Ju!ia felejthetlen jó anyáin elhunytá- val szenvedett súlyos csapás és pótolhatlan veszteség feletti mély fájdalmamat, tanúsított szives részvétükkel enyhíteni és vigasztalni kegyeskedtek. — hálás köszönetemet külön egyenként ki nem fejezhe vén: fogadják ez utón őszinte meleg köszönetemet. Szegzárd, 1892. január 8-án. Dr. Kramolin Emilné szül. Albanich Emilia. KÖZGAZDASÁG. Cukorgyárat Tolnamegyének. —- Mutatvány az 1892-iki „Tolnaváruiegyci Naptáriból. — Korunk nemzetgazdaságának minden ága, az ipar és kereskedelem nem kevésbbó, mint a mező- gazdaság, nagyon kifejezetten magán viseli a létért való küzdelem jellegét. A tőkében, munkában és szakértelemben, mint mindenben, az erősebb elnyomja a gyengét, kinek ismét gondoskodnia kell, hogy lótót fentartsa. Magyarország mezőgazdasági képének épen e küzdelemben meg kellett változnia. Hiszen óriási terjedelmű területek vet'ék fel terményeinkkel a versenyt, melylyel sikerült is bennünket sok piaczról kiszorítani. A magyar gazda csak úgy élhet meg, ha szakit a múlt idők gazdálkodási módjával, s igyekszik lehető legcsekélyebb tőkével sokat, s jó' termelni. Búzatermelésünk mellett bátran megmaradhatunk. Nem az idei jó árak kápráztatnak el, hanem az a tudat alapja ezen állításomnak. hogy hazánk oly agrárállam, melybe a búzatermelés — bármit ajánljanak is — nagyban meg nem szorítható: de meg. mert okszerű gazdálkodás mellett, ha ugyanis megadjuk a talajnak azt az állapotot, melyben a gabona legjobban díszük a gabona nagyon jól kifizeti magát. A buzatala;u»k ätermelésre legkedvezőbb fizikai állapotát kivált ott találjuk, liolcu- korrépát termelnek. A mély mivelés — mely cukorrépa alá okvetlenül szükséges — a búzára is áldás; a cukorrépára fordított trágya — akár természete«, akár műtrágya — csak a gabonában fizeti meg busásan kamatait; az ilyen gazdaságokban feltalálható intenzivitásnak össze.4 2előnyéi át- háramlanak a másik főuövényre: a gabonára, nevezetesen a búzára és árpára is. Ezen indirekt hatás magában véve is ajánlatossá teszi a cukorrépater- melést. De nézzük csak, bogy mit viszünk mi ki gazdaságunkból, ha a cukrot eladjuk? Tudvalevő dolog, hogy a cukortartalom a levegő alkatrészeiből készül, tehát midőn a répában levő cukrot eladjuk, tulajdonképen • nem adunk el gazdaságunk talajának tápanyagából semmit, a visszakapott szelet feletetésével ellenben a talajzsarolónak, nevezett répával — miután a cukor eladásával nagyon jelentékeny tiszta jövedelmet mutattunk fel — ily módón a teljes visszapótlás elméletét a gyakorlatban is keresztül vihetjük. Megyénk talaj- és klimatikus viszonyai pedig rendkívül alkalmasak a cukorrépatermelésre;‘ közlekedési utaink is évről-évre szapordnak, s az előbb vázlatosan felsorolt előnyök mellett biztosra veszem, hogy gazdáink, kik igy szakértelmüket teljesen {kihasználhatnák, kisebb-nagyobb mértékben, de örömmel fognának hozzá a cukorrépa termeléséhez. — Igaz, hogy egészen extenziv viszonyokból egyszere belterjesség azo.i fokára lépni, m dyben cukorrépát termelni lehet, veszélyes volna; ámde Tolnavárme- gye mezőgazdasága sokkal előrehaladottabb, semhogy ezen eset sok helyen előfordulhatna. Könnyen termelhetünk mi annyi cukorrépát, hogy egy nagy, versenyképes cukorgyár létesítésének eszméjével komolyan foglalkozzunk \ Tegyünk kísérleteket a felállítás előtt a cukorrépatermeléssel, vizsgáltassuk meg a répa cukortartalmát,|s meggyőződésem, bogy a kísérletek igazat adnak megyénk viszonyaira vonatkozó állításomnak. — A .statisztika cukorforgalmunknak még mindig határozott passzív mérlegéről tesz tanúságot. Pedig milyen .jó piacunk lenne a keleti országokban! A magyarországi cukorgyárosok ugyan a szabad verseny helyett — mint pár héttel ezelőtt o'vastani — inkább kartell- be léptek az osztrák cukorgyárosokkal; ugyan miért ne tudnék mi ott különben is az ausztriai-, francia s német országi ‘ árukkal a versenyt kiáltani? Talán az áru rossz? Rendezzük be gyárunkat jól! Munkásviszonyaink kedvezőtlenek? Szomorú vigasz-. tatásul pusztító segítsége a cukorgyárnak a fillok- szera, mely nagyon le fogja nyomai megyénkben is a munkásbért. — Csak egy körülmény van, mi a termelőt aggaszthatja, ez a közte és a gyáros között levő ellentétes érdek. A gyáros sok cukrot akar kevés répában, s a szeletet sem adja mind vissza: az árt pionopoüsztikusan szabja meg, s igy sokszor nem felel meg a teljes értéknek Épen azért helyesebbnek vélném, ha Tolnamegyében a német- országi cukorgyár részvénytársaságok, illetve szövetkezetek mintájára keletkeznék a gyár; a részvényeket a gazdaközönség vásárolván, a részvény arányában termel cukorrépát, illetve kapja vissza mind a szeletet, s részesül az aránylagos nyereményben, így összhangban van a termelő érdeke a gyárossal, a termelő egyúttal gyáros. Nem kívánok ezen cikk rövid keretében a továbbiakra kiterjeszkedni,, csak azon reményemnek adok kifejezést, hogy egy tolnamegyei cukorgyár egész megyei mezőgazdaságra kiható ügye, mint minden igaz ügy, mielőbb diadalt fog aratni. Csak egyre van szükségünk gazdaközönségünk részéről, s ez — az akarat! Leopold Samu. C3r abona éi i* el Ik; a legújabb tőzsdei jegyzés szerint. Búza tavaszra 1D74, 11 -76.. Tengeri 1892. máj.—jun. 5 75., 5 77. Zab tavaszra 6‘23., 6’25. Szekszárdi ÁÍHr-t! LstflHér Meghaltak Szegzárdon 1892. évi január hó 3-tól január hó 10-ig. Búzás Rozália, 2 éves, roncsoló toroklob — Horváth József, a éves, torokgyík. — Tóth Mártonná, 32 éves, hagy- máz. — Kis Katalin. 7 éves, roncsoló toroklob. — Nagy János, 3 éves. görcsök. — Takler József, 2 éves agykérlob. — Albanich Lfyörgyné, 88 éves, aggkór. SZERKESZTŐI POSTA. Veritas magán levelet irtunk. — K. J. Köszönet. A felvetett ké rdésre alkalmilag visszatérünk, most a választások alatt nem időszerű. Kérünk máskor is, különösen pártunk gyűléséről és a választási mozgalmakról kimerítő értesítést. — V. K. Köszönet. — K. M. J. A kérdezett közlemény sikamlós tartalma miatt nem volt közölhető ; örvendünk viszontlátásnak. HIVATALOS HIRDETÉSEK. 2868 sz. 1891. Árverési hirdetményi kivonat. A dunafftldvári kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság e/.ennel közhírré teszi, hogy a paksi takarékpénztár végrehajtatónaif Baumgarten Gáspár végrehajtást szenvedő elleni 13 fit 5 kr tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a szegzárdi kir. törvényszék (a danaföldvári kir. járásbiróság) területén lévő Bölcske község határában fekvő, a bölcskei 2871. sz. tljkvben felvett f 985. hrsz. a. öreg szigetben fekvő erdőből Baumgarten Gáspárt illető és 365 írtra becsült ^-éd részre nézve az árverést ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelelt ingatlan az 1892. évi fetruár hó I sö napján délelőtt 10 órakor Bölcske község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának vagyis 36 forint 50 krajezárt készpénzben vagy az 1881 évi LX. törvénycikk - £2. §-ban jelzett árfolyammal számított és az I«8i. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-a szerint óvadékkápesnek jelzett értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Duna-Földvarott, a kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóságnál, 1891. évi november hó 20-ik napján. Dr. Kúl, kir. aljárásbiró. 7228. sz. 1891. Árverési hirdetmény. A szegzárdi kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság részéről ezennel közhírré tétetik, hogy a szegzárdi kir. járásbíróságnak B á t á n elhalt Korpádi Pál és neje Pápa Rozália hagyatéki ügyében H345/p. 1891. számú megkeresése alapján a szegzárdi kir. törvényszék területén fekvő Buta községi 438. sz. tljkvben örökhagyónak tulajdonául felvett 542. hr, 393. népszáin alatti ház 400 forint kikiáltási áron 1891. évi február hó 27. napján délelőtt 10 órakor Bután a községházánál végrehajtási joglf-.tálylyal megtartandó árverésen eladatni fog. Figyelmeztetnek venni szándékozók, hogy-az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10 % -át bánatpénz fejeben letenni, s a vételárt 2 egyenlő részletben Q% kamatokkal együtt a szegzárdi kir. adóhivatal, mint letéti pénztárnál lefizetni kötelesek, végre, hogy az árverési feltételek a hivatalos órák alatt alulírott telekkönyvi hatóságnál, ngy Szegzárd község elöljáróságánál megtekinthetők. Szegzárdon, a kir. törvényszék telekkönyvi osztályánál, 1891. évi december hó l()-ik napján. Kiss Károly, kir. törvényszéki bíró. 536. sz. 1891. Árverési hirdetmény. ( » (Él Szegzárdról indul Budapestre délelőtt 11 óra 21 perczkor. Budapestre érkezik . ... délután 6 óra 45 perczkor. Budapestről indul Szegzárdra reggel 8 óra 25 perczkor. Szegzárdra érkezik .... délután 4 óra 12 pereikor. NYILTTÉR. Influenza ellen ajánlunk magyar és frasicia Cognacol palackját 1 frt 20 krtól 6 frtíg. SALAMON TESTVÉREK fűszer-, csemege-, bor-, cognac , rum- és teakereskedése, SZEGZÁRDON, Gerenday-féle ház. Alulirt kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a bonyhádi kir. járásbiróság 5826. számú végzése által Lehner Mór végrehajtó javára Jusztus Sándor leveli lakos ellen 350 frt tőke, ennek 1891. évi november hó 1. napjától számítandó 6% kamatai és eddig öszszesen 26 frt 25 kr perköltség követelés erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmával biróilag lefoglalt és 318 frt 60 km becsült bolti rövid áruk és bútorokból álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek az 587'. számú kiküldést rendelő végzés folytán a helyszínén, vagyis Tevelen alperesek lakásán leendő eszközlésére 1892. évi január hó 15-ik napjának délelőtti 9 órája határidőül kitiizetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen, az 1881. évi LX. t. ez. 1(>7. §-a értelmében, a legtöbbet Ígérőnek beesáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t. ez. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Bonyhádon, 1892. évi január hó 1-én. Göíh Antal, kir. bir. végreh.Vtó. HIRDETÉSEK. Néhai Szeniczey Ferencz törzsgulyájából származó egy darab három éves magyar faj bika elad ó. Megtekinthető a biritói gazdaságban, — hol ára is megtudható. készítését a képviselőválasztásokra, Iegjutányosabb árakon elvállalja; Seiner Lipót kereskedő, Szegzárdon, Garay-tér. •C5C A Sarg-félc egészségiig) hatóságilag y megvizsgált fogliszíitií szer )( A L O D 0 N T. é q Kapható gyógyszertárakban és illat- fi Q szerészeknél. f) f\ Szegzárdi főraktár: POLLÁK IGNÁC * fj kereskedőnél. (j 1 drb ára 35 kr. "SI5 •C^C«.OOOC:«OOCX3CCOO«