Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-05-15 / 20. szám
2. végre megérlelődött 1881. évi november 12-én, a mikor is az addigi műkedvelői előadások ritka szép tehetséggel megáldott, s művészi vénával biró primadonnája, Länderer Arthurné s a többi lelkes műkedvelők Eötvös Károly Lajossal, Kenézy Csatárral s többekkel élükön megalkották a „szegzár di műkedvelő társaság“-ot, mely aztán csakhamar ritka szép és kellemes élvezetekben részesítette a város intelligens publikumát. Szerény kezdettel, eleinte az óvoda termében tartották előadásaikat, de csakhamar át kellett tenniök hóditó előadásaik színhelyét a nagyvendéglő nagytermébe ; mert a közönség folyton kitüntető pártolásban részesítette az előadásokat. S hogy a műkedvelők társulása, összetartása minő szép eredményt volt képes felmutatni, arra elég fényes bizonyság az a körülmény, hogy a dalárda tagjainak támogatása mellett teljes operettet is képesek voltak produkálni, s már előzőleg nagy tetszés mellett előadták a „Háromcsőrü kacsa“ cimü operettet. 1881. november 26-án a ,,Nyolcadik pont“ és „Emészt“ cimü 1 felvonásos vígjátékokat játszották, közben pedig elszavalta Kenézy Csatár a „Guczi prímás“ cimü ismert és sikerült genre-képét. A rá következő évben a társulat megalakulása a legszebb eredményre juttatta a derék műkedvelőket, mert szinrehozták Szigligeti hírneves népszínművét a „Strike“-t, s utóbb egyik legkitűnőbb vigjátékát „Fenn az ernyő, nincsen kas“ cimüt ; pünkösd másnapján pedig „Reggeli előtt'1 és „Jegygyűrű“ cimü darabokat, e két utóbbi előadást kitűnő művésznőnk Ditróiné Erdödi Mari részvétele mellett. Természetesen, mindezen előadások lelke Landererné volt, kinek a rendezésben és betanulásban is az oroszlánrész jutott. S éppen azt tartom a társulat uj életre élesztősére kedvező örömnek, hogy a mostani műkedvelő előadások rendezője, létrehozója ismét a társulat volt oszlopa, Landererné, ki bizonyára újólag szívesen áll az ügy élére, ha az érdeklődők kellő támogatásban részesítik; s igy aztán a város társadalmi élete újra fellendülne, a közönség igazi műélvezetben részesülne, s e mellett a szinügy gyámolitó egylet is hasznát látná a mozgalomnak ! Mert én úgy, és arra valónak tartom és képzelem az életre keltendő műkedvelő társulatot, hogy a mostoha viszonyokkal küzködő színészetnek szolgáljon támaszul; hangulatot, kedvet teremtsen a szinpártolás iránt, s e közben megszerezze azt az anyagi segélyt is, melylyel egy kellő színvonalon álló színtársulat léte nálunk biztosittassék. Ép azért leghelyesebbnek tartanám, hogy ha a műkedvelő társulat mintegy belső osztályát, kiegészítő részét képezné az amúgy j is fennálló szinügy gyámolitó egyesületnek ; mert hiszen czéljánál fogva is kell, hogy annak támogatására szolgáljon. Ennek az aegise alatt sikeresebben is fejtheti ki tevékenységét, s egyúttal működése állandóvá is tétetnék. Nem kell egyéb, csak vissza kell tekinteni a tiz év előtti sikerekre, az akkor elért szép eredményre : s lehetetlen, hogy az akkor is szereplő, működő tagok fel ne buzduljanak, s uj életre ne keltsék azt a jóravaló egyesületet, mely a város társadalmi életét valóban teljesen felvillanyozná. Egy kis lelkesedés, egy kis akarat és közönségünk újra szivet, lelket gyönyörködtető, élvezetes műkedvelő-előadásokban gyönyörködhetik, mert tehetséges működő tagok most sem hiányoznak, mint azt a legutóbbi előadás is igazolta ; a régiek közül pedig még vannak néhányan, kiknek az ügy iránti lelkesedését nem csorbította meg az elmúlt 10 esztendő. Ha csakugyan társulattá alakulnak, nagy könnyebbségükre szolgálhat az a körülmény, hogy a volt társulat kidolgozott és megvitatott alapszabályai most is meg vannak e sorok írójánál, ki utolsószor megválasztott titkárja volt a szunnyadó társulatnak. 1883. elején volt az utolsó ülés, melyen megválasztották a tisztikart, kiknek élén akkor is Länderer Arthurné állott, mint elnök, s azóta nem adott életjelt magáról a jobb sorsra érdemes társulat. Reám bízták a társulat irományait; itt őrzöm őket manap is. Megvannak az összes jegyzőkönyvek, szinlapok, alapszabálytervezet, s egyéb írásaik; de nem tudom kinek adni, mert a társulat működése stagnál, s nincs, a ki átvegye fenmaradt örökségét: — a megőrzött irományokat. Már csak, ha egyébért nem, legalább ezekért az emlékekért alakuljon meg a társulat, hogy én is megkönnyebbült lélekkel adhassam át az örökösöknek a híven megtartott hagyatékot. Fernando. Az iparosok segély pénztára. Az a szociális olaj csepp, melyről annak idején annyit Írtak lapjaink, imitt-amott az ipariigyek haladásának egy kissé gyorsabb forgást adott. Ipar és kereskedelmi miniszterünk a kötelező segély pénztárak felállítását április 1-től elrendelte. Kiválóan humánus az az eszme, mely a felállítás alapját és indító okát képezi, mert a szegény és nagyon gyakran övéitől távol eső helyen megbetegedő iparos segédről vagy tanonczról gondoskodni első sorban emberi kötelesség. Hány száz meg száz elhullott marti rj a volt eddig a magyar iparos osztá'ynak, kik idegen helyen, minden gondoskodás nélkül pusztultak el. Az emberanyag, a munkás kéz eme pusztulását tovább nyugodtan nézni embertelen dolog lett volna. Hálával kell azért fogadni az iparos osztálynak emez uj intézményt és oda hatni, hogy az céljáuak minden tekintetben megfeleljen. Minden esetre első és fő dolog, hogy olyan legyen az anyagi hozzájárulás, melyből az intézmény fentartható legyen, itt egy pár krajcár tika- rókossága csak megbosszulj a magát, mert nem volna semmi megdöbbentőbb, mintha az alap nem tudná teljesíteni humánus feladatát. Nagy fontosságúnak.tartjuk azon egyén, vagy egyének megválasztását, a ki vagy kik az egészségügyi személyzetet képezik, értjük az orvosokat. — Itt Szegzárdon, a hol közkórház áll lenn, nem volna felesleges, egy vagy több kórházi ágyra alapítványt tenni. — A kiket az iparosok orvosukká választanak, annak különösen ékeskedni kell a kiváló képesség mellett odaadó szorgalom és humánus érzelemmel; mert az orvos szerencsés megválasztásában látjuk mi az alapítandó segély pénztár első és fő sikerét. Annak az orvosnak, ki ez állást elfoglalni kész, talán az első időben, mig az alap megerősödik, díjtalanul kell nehány hóig működni, sőt feltesszük az itteni orvos urakról, hogy egyelőre hathatós támogatásukkal együttesen fogják lehetővé tenni ennek az emberbaráti intézménynek megerősödését. Az ingyen munkának nem vagyunk barátjai, mert ott nincs és nem lehet meg a kötelesség teljesítésének az a mérve, mint a fizetett állásnál, épen azért a fenti gondoskodását az orvos uraknak 3—4 hóra, a pénztár megerősödéséig értettük. Iparosaink józan, és komolyan gondolkozásától függ, hogy az uj intézményt erőssé és áldást hozóvá tegyék. Ne hallgassanak semmi befolyásra, kövessék leikök sugallatát s olyan egyénekre bizzák az intézmények vezetését, a kikben az erkölcsi garancia mellett azt is feltételezhetik, hogy munkálkodásukban nem anyagi érdek, de igazhumanizmus vezeti őket. Szerencsés választással virágzó leend az a segélypénztár, mig a nélkül csak tengődni fog és arra való leend, hogy abból jövedelmet húzzon a kapzsi haszonlesés. Jó lesz azért ez eszmékkel megbarátkozni! A D. K. E. közgyűlése. A D. K. E. folyó hó 12-én délelőtt tartotta első rendes közgyűlését Budapesten. Széli Kálmán elnök meleg szavakkal emlékezett meg az elhunyt Baross Gáborról, kinek emlékét jegyzőkönyvileg is megörökítették. — Az egyesület vagyona 54720 frtot tesz ki. Ebből 31342 frt van befizetve. 1892. május 15. TOLNA VÁRMEGYE. feleségemre gondolván, kit bánatos özvegységre juttatnék és gyászfátylának előre vetett árnyéka annyira meghatott, hogy nem tudtam ellentállani kívánságának, mely az orvosi rendelésnek megfelelőleg abban kulminált, hogy a szép májusi reggeleket ne az ágyban töltsem, hanem tegyek úgynevezett egészségi sétákat a városligeti ártézi kút mellett, melynek gyógyhatású vize a hízás veszedelmes következményeitől megszabadít. Mikor ezt az elhatározásomat feleségemmel közöltem, akkora örömbe tört ki, hogy karhatalommal se lehetett volna visszatartani attól, hogy nyakamba boruljon. Sirt és nevetett a meghatottságtól és a leghizelgőbb dicséretekkel halmozott el engedékenységem miatt, hogy rábírhatott drága életem megmentésére. Meg akartam mutatni, hogy dicséretét nem pazarolta érdemtelen férfiúra és már május elsején kezdtem meg a kúrát, a midőn is kora reggel kicammogtam a város erdőbe, az eső és fagy dacára. Mikor aztán több órai séta után átázva és fáradtan haza jöttem, szegény feleségem maga elé citált és végig mért szelíd ibolyakék szemeivel, hogy a kúra hatását kémlelje, ügy látszott, hogy teljesen meg volt elégedve velem, mert meleg kózszoritással gratulált és még a hidegtől kéklő orromat is elbájolónak találta, mert miként mondá, bizonyos hősiességet árul el, mely dacolni mer a májusi viharokkal. Ez az elismerés bámulatosan növelte önérzetemet és mikor tapasztaltam, hogy reggeli sétáim nemcsak a soványodást, hanem feleségem szerelmét is folyton növelik, feltettem magamban, hogy ismerőseim körében propagandát csinálok a reggeli sétáknak, melyek oly örvendetes eredményeket szültek nálam. Azonnal közöltem a dolgot az én Pista barátommal, a ki ugyan nem volt nős, de — mint kedves házi barátomat — elő akartam üésziteni a házas élet szokásaira és azokra a föladatokra, miket a hitvestársra való tekintettel a férjeknek némi áldozatok árán is teljesíteniük kell. Az én barátom tudomásul vette a közlést és csak pár napi gondolkodási időt kórt, hogy mindenek előtt megbarátkozhassék a gondolattal. Azonban, mikor láttam, hogy a kitűzött napok után sem nyilatkozott, feltettem magamban, hogy legközelebb ismét felkeresem lakásán és el se megyek onnan addig, mig ki nem jön velem élvezni a friss májusi levegőt. Amint egy reggelen házi barátom első emeleti lakása előtt megjelentem, legott a sarki hordárral találkoztam, a ki egy levélkét szorongatott kezében, melyet Pista barátomnak vitt. Akaratlanul rápillantottam a címre, melyen előttem ismeretes tollvonásokat véltem észrevenni és felkértem a hordárt, hogy adná át nekem a levelet, majd magam kézbesítem a most még valószínűleg a párnák közt pihenő tulaj donosának. Minél jobban néztem a cimbetüket, annál ismeretesebbekké vált előttem az irás és végre gyökeret vert bennem a meggyőződés, hogy e sorok mástól nem is eredhetnek, mint a feleségemtől. E gondolatnál olyan sajátságos érzés fogott el, hogy a címről egészen megfeledkezve, akkora mohósággal kezdém felbontani a kuvertet, mintha nekem szólt volna és elolvastam a levél tartalmát, mely ekkép szólt: „Kedves Pistám 1 Végre sikerült rábírni az öreget a reggeli sétákra s most már bátran ellátogathat hozzám a reggeli órákban, miután hivatali elfoglaltsága miatt napközben — fájdalom — nem találkozhatunk. Sok fáradtságomba került ugyan az öreg medvét megszokott puha odújából kimozgósitani, de örömest tettem, mert tudom, hogy jelenléte minden fáradságomat bőven kárpótolja. — Ezer csókkal Kamilla“. Kamilla az én feleségem volt. _______ Paróka János.
