Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-09-06 / 36. szám
Dr. Hidassy Kornél.* Született 1827. julius 13. Trefort miniszternek egy napon az a gondolata támadt, hogy megnézi a nagyszombati érseki konviktust és az azzal összekötött főgimnáziumot. Elment, megnézte, s a mir. látott, a mit tapasztalt, meglepte őt. Ott a felső tót vidéken talált egy minta-gimnáziumot, a melyben nemcsak tanítanak, hanem nevelnek is. Talált egy intézetet, mely a magyar szellemnek, a lelkes hazafiságtól áthatott nemzeti kultúrának igazi melegágya. Atanárok lelkiismeretes buzgalma, ideális hiva- tásórzete, a rend, a külső fegyelem, egyszóval az intézet közszelleme annyira megtetszett a miniszternek, hogy sietett kitüntetésekkel elhalmozni az igazgatót. Mert Trefort nagyon jól tudta azt, hogy egy középiskola szellemét és didaktikus színvonalát nem a miniszteri szabályrendeletek emelik, hanem az intézet igazgatója teremti meg. 0 a lélek, a mozgató és életet adó erő az iskola organismusában, a melynek közszellemót olyanná gyúrhatja és idomíthatja, a milyen munkakedv lelkesíti hivatásszeretetét. Ez az igazgató pedig Hidassy Kornél volt. Egy magas, vékony alak, ragyogó setét szemekkel, egyenes, vékony szemöldökkel, nyílt arczczal, beszédes homlokkal, finom metszett római orral. Külső megjelenésének előnyei kiváló szellemi és erkölcsi tulajdonságokkal párosulnak. Képzett, rendezett fő, a bölcsész Ítéletével, a szónok idealizmusával s a pedagógus szivével. Külső fellépésében ott az a meglepő modor, az a nemes önérzet, az az előkelő tartózkodás, a melyből ritkán tud kibontakozni a bizalom, de ha egyszer utat tört magának, nemes, lovagias őszinteségbe olvad át. Trefort megismerte, megszerette őt, s mikor a kultuszminisztériumban üresedésbe jött az egyházi ügyek osztálytanácsossága, Hidassyt, a pedagógust nevezte ki e díszes állásfa. Hidassyfian a gentleman és a pap sajátszeröen találkozik. Ha katonai pályára lépett volna, %> oly kötelességtudó, bátor vitéz lett volna belőle, mint a mily humánus, szolid papnak ismerjük most. Maga iránt szigorú, mások iránt gyengéd és elnéző. Kiváltképen ki van fejlődve benne a kötelességérzet, melyet életszabályként tűzött ki maga * Hidassynak herczegprimássá leendő kinevezését befejezett ténynek tekintik, miért is alkalomszerűnek tartjuk a kiváló egyházfórfiunak élet- és jellemrajzát Hock János országgyűlési képviselőnek a „Magyar Főpapság“ czimü műve után közölni. A szerk. 1891. szeptember 6. meggörbíti, a jókedv gömbölyíti, a feslettség el- szólesiti a — piczi szájat. Hufeland szerint: „Ki korán veszti el fogait, az teste egy részével már prenumerált a túlvilágra. Az arcz,. úgy a női test minden porczikája kcrekdőd legyen. A harag, szemérem, bizonyos szint varázsol az arczra. Az önkénytelen rózsapir az erény diplomája. Az arczon piczi gödröcske a bájos hölgyeket Ámor még bájosabb angyalaivá változtatja. A nyak inkább magasabb, mint nagyon is tömzsi legyen. És a piczi, puha bársony kéz liliom ujjakkal, gyöngyház körmökkel?! A szerelem hőfokáról a kezek kezeskednek. Kezünkkel esküszünk hűséget s kezünk által leszünk hűtelenné. A női szépség kincstárának bizonnyal legve- szélyesb része a kecses láb. De már talán soká is tartott csevegésem. Ha először vizitelünk valahol, nem szabad soká késnünk. Én is először teszem tisztele!emet bájos hölgyeim íróasztalkájukon a kötések s horgolások közt. Tehát rövid leszek. Eitka vendég, kedves vendég;. De a t. szerkesztő ur engedelmével* gyakrabban is fog csevegni az a csacska Skrupulus.’ * Szívesen látjuk. A szerk. elé. Az a meggyőződés vezérli, hogy nem a lángész a leghasznosabb tagja a társadalomnak, hanem az a tehetség, a ki kötelességét minden körülmények között híven teljesítette. Fényesen jellemzi gondolkodásmódját az az egyetlen eset, melyet még tanár korában hallottam róla elbeszélni. A magyar irodalmat tanította. Egy forró nyári nap délutánján megjelent tanítványai között s felszólította Széchenyi Pált, a ki akkor kispap volt a nagyszombati konviktusban. A grófot Scitovszky prímás rábeszélésére adta édes anyja a papi pályára, mert a szelíd lelkületű fiúban még az anyai szeretet rószrehajlósága sem tudta felfedezni a jövő miniszterét. A papi pályán azonban fényes kilátásai voltak. A ragyogó történelmi mult, a tekintélyes családi név, a főúri vagyon és összeköttetés előnyeivel léphetett az ifjú gróf az egyházi rend kötelékébe. Mint növendókpapnak külön szobája volt, külön étkezett, külön ruházkodótt s mint püspökjelölt te'jesen el volt különítve pályatársaitól, a jövendőbeli szegény falusi plébánosoktól. Csak egy dologban nem nyújthatott számára kiváltságokat a kilencz ágú korona. A szorgalomban és az előmenetel dolgában. Együtt járt előadásokra a többi klerikusokkal. S bár a tanárok kíméletesen bántak vele, sőt Hidassy a legnagyobb megkülönböztetéssel és bizalmaskodással tüntette ki az iskola falain kívül, de az iskolapadokban megszűnt a külön privilégium . Egyszer éppen olyankor szólította fel Hidassy, hogy a gróf még közepes feleletet sem tudott adni. Elsápadt s reszketve lapozgatta a tankönyvet, de feleletet adni nem volt képes. Hidassy először azt hitte, hogy tanítványa egy kissé megzavarodott. Segíti, vezeti, de a dolog sehogy se akart menni. Hidassy arczán kicsattant á boszuság pírja. — Bartók János,- kiáltá a tanár és a felhívásra egy csinos képű papnövendók állott fel. Véletlenül ez sem volt elkészülve. Hidassy alakja kinyúlik, szemöldeit haragosan vonja össze s kitör belőle a szó : — Maga nem gróf, magának tanulni kell. Ha gróf lenne, lehetne ostoba, azért mégis megélne, mert vagyona volna' legalább. De ha valaki vagyon nélkül szamár, akkor éheo kell neki halni. A szegény ember, ha nem dolgozik, elpusztul. Ha a grófot kicsapják is a papságból, azért gróf marad. De ha magát kicsapják, koldussá lesz, Kinos, mély csend követte szavait s minden szem Széchényire volt irányozva, a ki sápadtan ült helyén-s nedves szemeit törülhette. _________TOLNAVÁRMEGYE.____________ „O ttlion-“ Karczolatok. Irta: Lévai Dezső. Előszóval ellátta: Rákosi Viktor, Megjelent Szegzárdon, 1891. B á t e r János kiadásában. Lévai Dezső neve nem ismeretlen Tolnavármegye közönsége előtt, legalább ama közönség előtt; a mely a megyei irodalom és ennek egyik fontos ága, a hírlapirodalom iránt, némi érdeklődéssel viseltetik. Az „Otthon“ írója már hosszú évek óta szorgalmas munkatársa laptársunknak, a „Tolnamestyei Közlöny“-nek, és kezdve a vezérczikken a napi- hirekig a legkülönbözőbb fajtájú közlemények kerültek ki az ő fürge tollából. A szellemi munkások egyik tekintélyes részének — a hirlapirókuak — a létező legháládat- lanabb feladat jutott osztályrészül. Nem szólok arról, hogy sok fáradtságot, időt és türelmet igénylő munkájuk nem részesül, vagy csak igen ri kán, a megérdemelt anyagi jutalmazásban — ez közös sorsa a szellemi munkások többi táborával — hanem minden törekvése és tehetsége elismerés helyett boldog és boldogtalan, hivatott és hivatlan részéről, fizető és nemfizető előfizetőtől a legtöbbször maró gunynyal, gáncscsal, jogosulatlan és kíméletlen kritikával találkozik. Igaz, hogy a ki a nyilvánosságnak ír, vagy egyáltalán a nyilvános életben szerepel, az tűrni tartozik a bírálatot. Ehhez szó sem fór. Széchenyi ezután nemsokára megvált a papi pályától. Hidassy pedig folytatta önfeláldozó tevékenységét a nagyszombati iskola tanári kathedráján. * Mint igazgatót 1878-ban nevezte ki a prímás esztergomi kanonokká. így jutott be a kultuszminisztériumba. Midőn pedig Szabó Imre halála után megüresedett a szombathelyi püspöki szók, Hidassy foglalta el azt. Elődje páratlan népszerűsége nagyon megnehezítette az ő helyzetét. Szabó Imre a nyilvánosság embere volt, a ki élénk részt vett a közélet mozgalmaiban. Életének javát az iszkázi parochiában töltötte el s a püspöki székben sem tudta megtagadni a kedélyes falusi plébánost. Az utczán még a gyermekekkel is szóba állt, s asztala mindig tele volt vendégekkel. Szerette a tréfát, a szórakozást, s udvari papjaival minden nap informáltatta magát a városban történt dolgokról. Páholyt tartott a színházban, kisétált a diákmajálisokra, s minden este meg volt a maga rendes tarokk-parthieja Szerette is őt mindenki s emléke feledhetetlen lesz egyházmegyéjének székvárosában. Hidassynak tehát nagyon nehéz volt a népszerű püspök helyét betölteni. Oly igényeket kötöttek hozzá, melyeknek az ő komoly, tudományszerető, zárkózott egyénisége nem felelhet meg. 0 nem a nyilvánosságnak, hanem főpapi kötelességeinek él. Szigorú erónyíi, asz- ketikus hajlamú ember, a ki ezt sem nem affek- tálja, sem nem dicsekszik vele, hanem teszi meggyőződésből. A maga szigorú diszciplínáját azonban nem erőszakolja senkire, hanem félrevonulva imádkozik, bőjtöl és elmélkedik. Több gondot fordít a könyvtárára, mint asztalára. Tudományának és a közoktatásügy terén szerzett tapasztalatainak a püspöki tanácskozmányok alkalmával, — főleg tanügyi kérdésekben — bő ..... 9__... ;■ .. .........*4*.... . Ol yan főpap, a ki az iskolából lépett úgyszólván a püspöki székre s kormányzatának egyik alapeszméjéül az iskolaügy emelését tette egyházmegyéjében. Alig hogy elfoglalta a püspökséget, első dolga volt, hogy a püspöki iskolák tanítóinak fizetését székhelyén felemelje, a nyugdíjügyüket rendezze. Nem csak nóvleg tagja, hanem buzgó és tevékeny apostola is az egyház tanítótestületének, s kire joggal reá illenek Guizot szavai: „Azért fáradozik az emberekért, hogy jutalmát lássa érte egykor az Istentől!“ ____________________________________8^ De az. is igaz, hogy ezt a bírálatot szélesebb mértékben, több elfoglaltsággal senkivel szemben sem gyakorolják, mint a hirlapirókkal és azok, kik ezt gyakorolják, általában arra legkevésbbé hivatottak, legkevésbbó illetékesek. Naiv embernek vagy szörnyű ideálistának tartják az újságírót a mai kor józan gyermekei és a legtöbb esetben bizonyos lenézéssel vagy sajnálkozással tekintenek reá, a ki a helyett, hogy a zsíros fazék körül sütkéreznék, inkább a tollforga- tással rontja szemeit. Méltányolni az ő munkáját és tehetségét csak azok tudják, a kik pályatársai, más szóval, a kik ugyanazt a sorsot küzdik vele végig. Az „0 11 h o n“-nak megjelenését jól eső örömmel üdvözöljük, mert szerzőjében egy szép tehetségű megyei Íróra ismerünk. / Es ezen örömünk leplezetlen kifejezésétől épen- séggel nem tarthat vissza bennünket ama körülmény, hogy Lévai a Tolnaraegyei Közlönynek munkatársa. A megyei irodalomnak fejlődését, egy-egy megyei írónak sikerét a vármegye minden fiának Őszinte örömmel kell fogadnia és annak felkarolását elő kell mozdítania. Lévainak könyve megérdemli a dicséretet, megérdemli tehát a pártfogást is. 16 szemen szedett kis elbeszélést tartalmaz az „Otthon“, melyek tárgyuk egyszerűségével és az előadás közvetetlenségóvel hatnak leginkább.
