Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-08-30 / 35. szám
Szegzárd, 1891. 35. szám. Vasárnap, augusztus 30. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 frt — ki Fél évre . . . 3 „ — „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám . ... 12 „ I Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- | hivatalon kivül elfogad Kraminer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. VEGYES TARTALMÚ POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utcza 1079. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előűze- tések és a hirdetések is a szer-1 kesztőséghez iutézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíttatnak. A tanév- elején. Pár nap múlva ismét megtelnek az iskolák és két havi szünet után újra kezdődik az a szellemi munka, mely nemzeti jövőnk alapját képezi. A nyers erő ma csak másodrendű sze- repet játszik a létért való küzdelemben és a mit az ó- és közép-korban csak százezrek egyesülésének megfeszített munkája képes volt létrehozni, az ma gyermekkézzel mozgatható gépek pillanatnyi műve gyanánt jelentkezik a mehanika, a gőz, és villám csodás korában. t Es e megváltozott világrendben templom lett az iskola, hol nem imádkoznak többé összekulcsolt kezekkel, hanem tanulnak és erőt gyűjtenek. A ki itt helyesen tölti idejét, a ki nem léha és szorgalmasan dolgozik, annak, "ha kilép az élet porondjára, nem kell kétségbe esnie. A tudomány, melyet magába szítt, az ügyesség, melyet elsajátított és a tapasztalat,, jnelyet szerzett, égi malaszt gyanánt kísérik lépteit és józan észszel csakhamar fölfedezi az isteni sugallatot, mely a biztos irányt jelöli az élet rögös utjain.Azé'rt fektetnek ma akkora súlyt az iskolára mindenhol, és a modern államférfiak nem ismernek jobb eszközt a társadalmi és gazdasági reformok előkészítésére, mint az iskolát. Az a kérdés már most, hogy miná- \ lünk is tulajdonitanak-e már ilyen hivatást az iskolának és hogy mennyire felelnek meg a mi tanintézeteink a megváltozott kor igényeinek ? Tagadhatatlan, hogy iskolaügyünk az utóbbi években sokat haladt előre. Osáky Albin gróf tapintatos vezetése alatt az iskolák már jóval közelebb jutottak valódi rendeltetésükhöz, de korántsem állanak még ama magaslaton, hová törekednünk kellene, ha nemzetünket boldoggá tenni akarjuk. — Van valami titokzatos hatalom, mely közéletünk természetes fejlődését megakasztja, valami sötét szellem, mely a nemzeteket a nehézség törvényeinek zsarnokságával visz- sza-vissza rántja a maradiság posványába. J Az iskolának mi nálunk még mindig van lakata, mely a vagyontalanok elől könyörtelenül elzárja jótéteményeit; még mindig nem olyan hely az iskola, hol a nemzet- , nek ,minden fi?v egy3ránt. idvoz ü 1 hftt feleke-, zet és osztálykülönbség nélkül. De van ezenkívül még egy baja a mai iskolai rendszerünknek, a mely nem ke- vésbbé káros. Értjük ez, alatt azt a szük- keblüséget, melylyel a tanitók díjazásának megállapításánál eljárnak. Nincs olyan hivatalnoka az államnak, kit aránylag olyan rosszul fizetnének, mint a tanítót. Pedig ha összehasonlítjuk a teendői kört, akkpr azonnal rájövünk, hogy az aránytalanságban mekkora igazságtalanság rejlik. A tanítóra azonfelül, hogy legdrágább kincsünket, gyermekeinket bízzuk gondviselésére, még a nemzet jövőjének előkészítése is reá van ruházva és e kettős feladat óriási felelősségéért és munkájáért alig biztosítunk a tanítónak életszükségleteinek fedezésénél egyebet. A kocsis, a ki szépen ki tudja pödörni bajuszát és a mellett grandezzával meg tudja ülni a bakot, majdnem akkora fizetést kap, mint a tanító és vannak állami és magán hivatalnokok, kikre teljes életükben a nemzeti vagy magán vagyonnak egy fakovája se volt bízva, de azért szolgálatukat százszor jobban dijazzák, mint a tanítóét, a kire az emberiség legnagyobb kincse — a jövendő nemzedék — bizatik. t Es az az igazságtalanság, mely ebben rejlik, minden iskolai mizériának a kutforrása. A tanitók elkedvetlenedése, szorgalmuk • ernyedtsége mmd -önnel; a fizetési aránytalanságnak a folyományai. Sőt inhen vari az is, hogy szülő és tanító között a bizalom még eddig teljesen helyreállítható nem . volt. Pedig, ha sehol, úgy a minden hátsó gondolatot kizáró bizalom ép e két tényező közt volna helyén. Mert hisz abból származik a legtöbb baj, hogy a szülő nem a tanító véleményét fogadja el döntőnek az életpálya megállapításánál, hanem irányTÁRCZA. Költői levél BAtkay Lászlóhoz. — Balatonfüredi nyaralása alatt. — Irta: BOIDISTAR. ISTVÁNT. Pihensz ?! Pihenni fölséges e szó Leírva is, hát valóságba még ! — Megáll a gép kereke, nem forog... Nincs zaj, lárma a csend és nyugalom Szelíd galambja száll, repked körül, Két szárnya, mint legyező ránk borul, Csapkod, hűsbe tart, lelkünk nem érez Mást, csak kéjt, gyönyört... A lót szekere Vigau fut, siklik, a semmittevés Sima aszfaltján, — nincsen előtte Sár, vagy göröngy, a bú és a-gond Kerékvetője unos-untalan Nem kiabálja egyre: hó megállj ! — Repül a lelkünk, mint szabad madár... A vágy, az édes, jóleső öröm. Selyembogara szálakat bocsát S a reménység kis takácsmestere Sző belőle fényes lepelt, -ruhát, S ábrándinkat ebbe öltözteti! Pihensz ? ! Pihenni fölséges e szó ! — Ne lepjen meg hát, hogy ha rohanok, Futok tehozzád Balaton-Füred Árnyas fáihoz. Ringatózni a Magyar tenger hullámzó fodrain. Hallgatni azt a suttogó morajt, — Úgy félig ébren, félig álmodon. — Gyönyörrel várni a hullámverést, A sok száz Vilii kékes ragyogón Büszkén tánczolva, a hogy lejt felénk, Habkarjaival át, meg átölel... S elnézni hosszan, — hogy siklik tova, Akár csak a csillogó bálterem Sima parkettjén szép, kaczér leány. Hogy töri magát a partok felé, Mik úgy állnak, mint bámész agglegény Gyönyörre várra, vágytól égetőn ... Hogy hull megtörtén vissza mélybe le, Példázva a valódi életet: Szerte zúzva fénylő habtermetót, Mint mikor a harmadik emelet Magasából, az erkély csúcsiról Földre hull egy óriás hópehely : Vakító fehér, pompás nő alak.... S befejezve lesz egy: tragédia! Hopp ! megálljunk ! e szó észretérít: Tilosba csapott a Pegazusom ! — A te fakkod a dráma, színdarab S Bodónó lenni én sem akarok, Rég tartozom már, nyomja lelkemet,, Mint államok kasszáit, — deficzit, A levélírás, forró köszönet Édes gondja s bár menthetném magam : Nem mindég szól e vékony fűzfa sip, Mert a Múzsa szeszélyes dáma ám, Hol eldugja árva kis tilinkóm, Hol befog rajta minden kis nyílást, Hogy hangot sem ad! — Oh de nem teszem, Reám virradt a fényes alkalom : Nem vádolhat a lelkiismeret! Nyakig hüselsz a vízbe igy tehát: Egy vizenyős vers többé meg nem árt! Kedves barátom! — használom tehát Jogom, mit adtál, — ón úgy gondolom, Azaz tudom is, hogy te egykoron Felhő Kláriddal száz aranycsikót Vágtál szépen zsebednek .mélyibe. Nos hát akkor mondd meg csak énnekem : Oly mélyen le szemed miért sütöd ?! Hogy láthatsz meg ilyen parányokat, Miut jó magam, nem félted nimbusod ! Mit tettél, mondd? — barátodul fogadsz? — Nagyon megtisztelsz, óh ezt érzem én, De tudja Isten, mást is érezek ! Nagylelkűséged hidd el, szó, mi szó Megszégyenít, mert hát a fülmile- A kis tücsköt, ha társnak nevezi, Biz a tücsök restelheti magát... Áldott szived van, óh de megbocsáss: Könnyelmű vagy, —* engem barátodul Fogadni sok .., mint hogy ha mondanád : Hadd legyen társa hegynek lenn, a mély, A betölt vágynak a még messie czél, Fénylő csillagriak az a kis sugár, Mit habfodor tánczolva visszavet...
