Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-03-22 / 12. szám
3. 1891. márczius 22. Pestvármegye: Maga a megye ' 10-49 10-67 11-13 Budapest 26-64 21-45 27-14 Kecskemét 13-86 12-27 12-60 Együtt 15-53 14-49 15-71 Magyarország • Vármegyék 11-36 12 09 11.34 Törvhat. városok 21.27 19.53 20-98 Együtt 12-27 12-88 12-21 Mint e kis táblázatból kitűnik Tolna- vármegye körülbelül az országos (megyei) átlagnak felel meg. A szomszédos vármegyék között a tüdővészre eső arány állandóan legkedvezőtlenebb Somogybán, a hol különösen 1887-ben valóban ijesztő mérveket öltött. A törvényhatósági városok magasabb százalékát már fentebb jeleztem és indokoltam ; különösen kiválik Budapest és Pécs a maga roppant százalékával. Ezzel befejezzük kis statisztikánkat. Számaink, sajnos, épen nem örvendetesek, de legalább figyelmeztetnek és ösztönöznek bennünket, hogy ne nézzük összetett kezekkkel a dolgok mivoltát, hanem keressük és kövessük a javitás útját módját. Az első feladat, a mélynek megvalósítása minden egyéb közegészségügyi teendőknek alapjául kell hogy szolgáljon, kétségkívül községi és körorvosi intézményünknek az államosítás alapján való újjászervezése; a mit már annyiszor hangoztattunk, de a mit újból és újból ismételni meg nem szűnünk mindaddig, mig annak szükségessége közmeggyőződéssé nem válik. Dr. Vizneker Antal. VÁRMEGYE. I. A tekintetes közgyűlésből. Szerkesztő ur, jelentem alásan az ön lapja érdekében süketté lettem! — Igen, igen, sohase csóválja a fejét: süket vagyok! — Nem ?! No hát definiáljuk, mi a süketség ? Süket az, ugyebár, a ki nem hall vagy nagyot hall? Hát azt hiszi at. szerkesztő ur hallottam én valamit a 17-iki közgyűlésből? vagy, ha hallottam, sokat hallottam? Tehát vagy a definíció nem jó, — pedig az jó, — vagy én lettem csakugyan süketté: Haj, haj, bizon nagy az ón bajom! A szerkesztő ur azért küldött ki, hogy halljak, lássa k és írjak. No hát ezt a két utolsót megcselekszem, de már azt ne kívánja tőlem, hogy azt TOLNA VÁRMEGYE. írjam meg, a mit nem hallottam, még ke- vésbbé hogy azt, a mit hallottam. Maradjunk tehát csak annál, a mit láttam. Ezért is meggyül tudom sokakkal a baja. A tisztelt bizottsági tag urak nagyon szórványosan szállingóztak. A karzat plane teljesen üres maradt. Jó lélekkel merem ajánlani ennek lefesté- sót helybeli piktorjainknak, — úgyis a publikum mindig azt hánytorgatja szemükre: üres a köpjük, — legyen tehát már egyszer nekik is igazuk. — Három embert láttam ott az egész gyűlés folyama alatt, a rossz nyelvek ezekről is azt beszélik, hogy álmatlanságban szenvednek s még a múlt közgyűléskor mentek fel a karzatra s azóta folyton ott alusznak. Mert a karzaton való egyszeri megjelenés fölór 20 morfium befecskendezéssel! • Egyéb dolgom úgy sem volt, tehát ráértem a szemlélődésre. Már az arczokról leolvastam, ki melyik vidékre való. Ni ez mosolyog ? 1 mosolyogni pedig az szokott, aki megvan valamivel elégedve, a mosolygók tehát biztosan nincsenek kiöntve az áryiz által, no mert ezek azt hiszem, nem valami nagyon vannak megelégedve. Mivel pedig az ember, adóintő czédula, váltó óvás, kezességre felszólító levél, nő s más egyleti nyugták, vénasszóny, pap csókja, hivatalos orr, asz- szony által rakott szarv s még egy pár e fajta dolog kapásán kívül örül miodannak, a mit kap; tisztába jöttem mindjárt, hogy a ki olyan jókedvűen mosolyog, nem lehet más csak vasúti engedményes. vagy pedig vasutat váró közönség. Ma ismét ezeknek a napjuk volt! Valóban a dombóvári járás be is rukkolt oly szép számban, hogy ha szavazásra kerül a sor, akár a villany vasutat is megszavazhatták volna maguknak, még pedig örökös potya jegygyei. A többi járás különösen a központi, völgy- ségi, dunaföldvári nagyon csekély számmal volt kép- vi>elve A völgység szorgalmas köznépének ilyen hosszú útra hideg, még a klumpa, a másik kettőnek közgyűlés nélkül is van elég baja az — árvízzel. Ad vocera árvíz. Uj találmányom van. Viz mór- cze alkalmazása nélkül sikerült megállapítanom, melyik községben volt a legnagyobb veszedelem. Az árvíz mekkoraságának ugyanis legbiztosabb fokmérője a — csizma! — Ugy-e maga barátom — faddi ? = Igenis kérem szeretettel. — Maga gerjeni ? ! = Ördöge van a tekintetes urnák. — Maga paksi ? ! Éji Az ám! S igy tovább. — csak a csizmára néztem s mivel a lapok leírták : hol milyen nagy volt a veszedelem, mindjárt eltaláltam, ki melyik községbe való. Mert hát az nagyon természetes, hogy a hol nagyobb volt a viz, nagyobb is lett utána a sár. Már pedig földmivelő polgártársaink csizmája sohasem lát kefét, tehát ezek a csizmák biztosabban megmutatják a sár s igy a viz állását, mint a hévmérő az időét, mert ez száll esik, mint a ballerina szerelme, — de hogy a falusi csizmákról valaha lekopjék a sár, erre nincs eset! Patentét kérek találmányomra ! Csak a dologra, csak a dologra, sürget a szerkesztő ur. Igaza van. a közgyűlésről írnék, talán vagy mi ?! Hát mindenekelőtt konstatálom, hogy a Baross Gábornak megszavazott felirat nem volt általános lelkesedés szüleménye. A közgyűlés olyan mohón szavazta meg, hogy az ón helyeslő morajom már nem vegyülhetett a közkivánalora harsogó éljeneibe. Ezért külön .fogok Barossnak bizalmat szavazni, Fentartom ezt azonban arra az időre, a mikor a mi vonatunk önmérsékletre szorul s ki lesz a vasút mentén írva mindenütt: Tilos a sebes hajtás ! s ezt nem az Ullmann ur sovány gebéinek kocsisai, de a masina vezetők tartoznak majdan respektálni. Apropó: vasút! Szegzárd-Baranyavár; Paks, Adony-Szabolcs, Székesfehérvár; Veszprém, Enying, Dombóvár felé harmadik csengetés. — Tessék beszél 1 a n i. — — Szaladhatok már, úgy elrobogott mellettem ez a sok vonat, azaz, hogy csak a tárgysorozat, hogy azt sem tudom, hol járnak azóta. Az érdekelt községek képviselői megkönnyebbülten sóhajtanak. — Mindenki meg van elégedve, csak a terjedelmes, öblös hangú szólnok dühös, hogy ime benne reked a dikció. No majd elmondja másutt. Talán a vasút megnyitásán ? mert ki kell annak jönni, bajt okozna ott bent. Az igaz, hogy igy meg másnak rontja el a gyomrát! Czihelődik az egész érdekeltség. Megtették a magukét. A járás mehet! Van lárma, zakatolás, a székeket húzzák, vonják. Az elnöklő főispán szelíd arczán kérő mosoly jelenik meg. Az alispán is el-elkiált egy-egy harsány „hallj ukot.“ De a terem azért lassanként csak ürül. Pedig hát fontos tárgy jön. Halljuk! halljuk! Tudja szerkesztő ur, milyen kurucz magyar vagyok. A gyűlésre is voltakópen azért mentem el, hogy a magyarság eszméjének diadalára harsogó torokkal éljent kiabáljak. Kiszivárgott ugyanis, hogy Tolnavármegye (nem a „ Tolnavármegye“) 1000 frttal örökös alapitó tag lesz a D. K. E.-nél. Elképzelheti, mit vittem véghez kézzel, lábbal. Kiáltottam legalább ötven óljent. — A többség ugyan furcsán nézett reám, — de a huszadik ól- jennél már mutatkozott a hatás, épen, mint a Koeh- féle beoltás után. Hárman, négyen szorongatták a kezeimet. Az ötvenediknél felvittem nyolczra — s khorusba zúgták valami tizen : Köszönjük uram, köszönjük. = Csekélység, a hazáért tettem. — Községünk sohasem felejti el. = Mi közöm nekem a maguk községéhez? — Mi? hiszen az ön hatalmas éljen ták diadalra községünk elveszettnek hitt ügyét! == Micsoda .'..?! Ekkor vettem csak észre, hogy a gyors szavú előadó már 3—4 ponttal előttem jár és igy az én éljeneim csakugyan nem a D. K. E.-nek szólnak. No de legalább nem vesztek kárba. E sorok írásakor kapom a sürgönyt, hogy 3 község már is diszpolgárjává választott s nem tudom, mit rejt az idő méhe, de még négy hátra van. Erre aztáo dühbe jöttem. Úgy ott hagytam a gyűlést mint Szent Pál az oláhokat. Elfutott a vér. A fejemet még most is borogatják. Saját éljeneim majd megsiketettek. Pedig hát kár volt sietnem. Most hallom, hogy a közgyűlés, mikor a vándorlás megszűnt, később az elvi viták magaslatára emelkedett. Szóaz az édesség, mely társainak halálát okozta, ő rá nézve is oly gyilkoló hatású lószen. De az ember, a homo sapiens meggondolhatná, hogy hasonló okok hasonló okozatot szülnek. És mégsem gondolja meg, vagy ha meggondolja is, mégsem követi az okosság tanácsát, hanem hanyatt-homlok rohan a veszélybe. Az elkárhozott, a biblia szerint, szeretne a túlvilágból hirt adni testvéreinek az ő sorsáról, hogy okulván példáján, elkerülhessék a kárhozatot, de kívánsága nem teljesülhet. A földi kárhozat helye nincs tőlünk ennyire elszigetelve. A királyi ügyészség ellenőrködése mellet korréspondeálhatunk is lakóival, és a könyőrületnek nincs megtiltva, mint Lázárnak meg volt, hogy egy cseppnyi enyhülettel csillapítsa a kínok lángjait. Vagy ha nem beszélhetnének is velünk vasrostélyos ablakaikból jövő egy-egy fájdalom sóhajból nem e szavakat érthetjük-e ki: „mi is tiportuk egykor klakk-frakk-lakban a táncztermek fényezett padlóját, ürítettük a pezsgés poharakat, rendeztünk füzór-tánczökat; brokat-fulard uszályos, drága csipkediszes feleséget vezettünk be — a többek közt — a rabsególyző egylet javára tartott fényes bálba, és a báli tudósitó elragadtatással emlékezett meg nőink, leányaink öltözékeivel. És most ? Mi itt — ők pedig, a legjobb esetben varrógép fölé görbedve, vagy pedig bársonykezeiket mosó teknő mellett lúggal főimaratva keresik napi élel- möket, s juttatnak ha jut, egy pár hatost, a mi rabkosztunk pótlására.“ Vagy, nem a Bazár lapjairól lenézett gyászkalappal, hanem bizonytalan szinü koczkás nagykendővel leteritve, folytonossághiányban szenvedő öltönyben didergő árvákat vezet egy-egy, az obligat krepfátyol nélkül is mélyen gyászoló anya ahoz a márványnyal nem jelölt sir- dombhoz, a melynek lakója inkább választotta a halált, mint a börtönt^ Ti ujjal mutattok rá, hogy ime, mint boszulja meg magát a mértéken, a tehetségen túl való fényűzés kivált a nő részéről — de azért kinek jutna eszébe az önmagába szállás, kivált úgy farsang derekán és a számvetés, hogy ezer forint fizetésből ezerötszázat, hatszázból ki- lenczszázat költeni nem lehet, vagy ha mindjárt lehet is, de nem sokáig lehet. Az volna ám csak az áldott nőegyesület, a mely a takarékos egyszerűséggel, ezt a fényes erények hamupipőkéjét emelné érdemlett trónjára! A nők takarékossága mellett majd aztán a férfiak is lemondanának nem egy költséges kedvtelésről, mig most, ha a nő ilyenekre figyelmeztetni merészeli férjét, ez azzal áll elő, hogy „ón nem kártyázok el, nem sörözök, pezsgőzök el annyit, mint te eitoilettezel.“ Az volna a magasabb köröket ékesítő humánus elv, a mely szerint a fényűzést illetőleg lemondanának arról is, a mit helyzetük megengedne, nehogy példájukkal maguk után vonzzák azokat, a kiknek anyagi helyzete azt meg nem engedi. Különösen ott volna ez az elv szem előtt tartandó, a hol a magasabb társadalmi körök az alantasab- bakkal érintkeznek, p. o. a bálokban. Szóval divatba hozni az öltözködésben való egyszerűséget, a mely nem zárná ki a nemes Ízlést, az elegantiát. ügy képzelem én ezt a resignatiót, mint midőn egy beteg családtagnak tiltva van a fűszerek élvezete, és az egészségesek is, noha ezek bátran élvezhetnék, lemondanak róla, hogy az önmegtartóztatás köny- nyebben essék a szegény betegnek. Igaz, hogy az úgynevezett kartonbálok kimentek a divatból, mert azok a nők, a kik a program szerint kartonban jelentek meg, elhanyagolta- tást, mellőztetést szenvedtek még a rendezők részéről is. De másként lett volna mindez, ha a prog- ramraot ép azok tartották volna meg szigorúan, a kikkel szemben magasabb társadalmi állásuknál fogva a mellőztetés lehetetlen volt. ügy van i't a dolog, mint az általános lefegy- verkezéssel. Számot nem tevő duodecz állaraocska ezt nem kezdeményezheti, hanem a nagyhatalmak, ezek is egyetértve. Yaló az is, hogy a társadalmi fényűzés ára-Á datának a rendes mederbe visszavonulása sok érdeknek sérelmével járna, de hát nem akkor volt-e Bóma nagy, midőn a Corneliák jól nevelt gyermekeikben látták legdrágább ékszereiket ? mig később
