Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-03-15 / 11. szám
TOLNA VÁRMEGYE. 1801. márczius 15. _1 gátló akadály, a honfit, honfitól elválasztó korlát: a rendi alkotmány. — Ura lett a haza szegény népe a földnek, a melyből eddig legfeljebb csak annyit vallhatott magáénak, a mennyi egy sírnak elég. Megtudta: nemcsak azért munkálja már azt, — hogy keserves keresményét úri passzióból itthon, de legtöbbször külföldön eldobzód- ják, — de hogy Isten áldásában maga is részt vegyen. A felszabadított föld mennyi hálás szivet s az ország javán tevékenyen munkálkodó lelket termett azóta a hazának! S Tolnavármegye itt is büszke lehet! Dicső fia Bezerédj István volt a legelső, ki a jobbágyság súlyos békóit önszántából, már régebben feloldá. Szabad lett a vallás, a szó, a gondolat, a sajtó. A lelkes fiatalság vér nélküli harczczal tépte le békóit. Ólombetűk a szabad sajtó diadalára fölségesebb, megrázóbb, lelkesitőbb dicshimnust nem nyomtak még soha Petőfi „Talpra magyarájánál! S hullott az áldás a nemzetre. Független, felelős ministeriumot kapott, mert az 1791. évi 10. t. ez. szerint: „Magyarország független szabad állam, mely semmi más országnak alávetve nincsen s melyet nem önkényes rendeletekkel, hanem egyedül saját törvényei és szokásai szerint kell kormányozni! “ S mi jött ezután ? Diadal, napfény, világosság s utána sötétség, gyász, Világos, Arad Golgothája! Hanem a nemzetet ez sem ölhette meg. Elbukott, de tudta, hogy nem örökre. Úgy dőlt ki mint a sok századot élt fa, mely esésével megreszketteti az erdők rengetegjét, tudja, hogy ő maga meghal, de bízik szívós, életadó gyökereiben, — érzi, hogy azokból idők múltával uj, szebb élet kél, sarjadoz majd elő. Nyugodt lélekkel készült a halálra, mint az ut porába került erőtlen pillangó. — Hasztalan taposod szét, mert a jövő reményét biztos, jó helyre már előbb lerakta. » Élt a remény a szivek mélyén. S megmutatta a nemzet, hogy méltó a szabadságra, mert szenvedni, tűrni is tud érte! S szenvedése csakugyan nem volt hiába ! 1867-ben ismét kisütött az alkotmányosság napja. S ma szabad a nemzet, hirdessen bárki bármit —szabadabb, mint egykor. Az ország kormányán erős, független felelős minisztérium őrködik. S ok nélkül félnek a kishitüek, mert a gálya repül s az igazi szabadelvüség vitorlája biztos kikötőbe viszi a nemzetet. Van jog, van igazság! Mátyás királyt nem hiába hívta vissza századokon át az árván maradt magyar nép. Szelleme i 11 él közöttünk. Igazságot nyer a kinek igaza van s a bűnös megbünhödik. Halad az ország, halad a törekvő nép. Fejlődik az ipar, kereskedelem, tények mutatják : mit tehet a nemzet egyesült ereje s a hazafias kormány vasakarata. Helye van már a magyarnak a kultur államok sorában. Művészeink világra szóló hírnevükkel reánk irányozzák a müveit nemzetek figyelmét s a magyar tudományosság számot tesz mindenütt. A szabad sajtó diadalát közel ezer lap viszi szét időközönként az országba. — Kedvelni kezdi a betűt még az egyszerű köznép is. Fejlődik értelme, tudása. Növekszik ereje, jóléte, száma. A nyolez milliót fölözi már a tiszta magya^ faj. S az általános jólét emelésén kívül a nemzetiségi izgatások és túlkapások ellen is hozott üdvös törvények, minő például a kisdedóvási-, vagy a nemsokára tárgyalás alá kerülő s a pánszláv vármegyékre lesújtó köz- igazgatási reform, siettetik, gyorsítják a nemzet lépteit a tökély ama magaslatához, a melynek neve: magyar nemzeti állam! Áldott legyen tehát ama nagy nap, mely a hazafiak szunnyadó érzéséit tettre ébresztette. Ismerje el a nemzet kicsinye, nagyja, hogy alkotmányos életünk mai díszes épületének sarok köveit, fundamentumát az 1848-ban kiküzdött szabadság hatalmas vívmányai képezik. De azt is ismerje el mindenki, hogy a díszes épületnek tetőzete uj s annak anyagát az utolso 15 év haladása szolgáltatta. Örüljön minden igaz magyar e nagy napon. De ne követeljék a fényt, dicsőséget egyesek, pártok önmaguknak, a szabadság ünnepe nem egy pártnak szabadalma, hanem az egész nemzeté az. Isten áldó napjához joga van kicsinynek és nagynak. Oltár legyen márczius 15, a mely előtt leborul az egész nemzet, hogy hálát adjon az országok, népek éltető lelke: a szabadság Istenének. Idejöjjön lelkesedést tanulni a haza virága, az ifjúság, itt merítsen küzdésre erőt a férfi, itt vigasztalódjék a küzdelemben kifáradt aggastyán, hogy legalább reményt vigyen a sírba magával. A nemzet kegyelete őrködjék felette! Ragyogó fénye, mint az örök mécs világa századokig tartson, hogy a hazafiui lélek lelkesedésének lángját ezredek múlva is ebből meríthesse, mert a múlt hazafíságából táplálkozik a jelen, jelenből a jövő. S boldog az a nemzet, a melynek ilyen dicső, ragyogó múltja van. Ezerszer áldott legyen e nap! VÁRMEGYE. — Előttünk fekszik Tolna vármegye alispánjának a törvényhatóság állapotát, közigazgatási viszonyait és a tisztviselői kar tevékenységét feltüntető, a törvényhatósági bizottsághoz intézett nagy gonddal és szabatossággal egybeállitott nagyérdekü S ott dúló csaták közt, hol százezrek ellen Vív parányi nemzet: Lelkesít, elöljár ama dicső szellem, Mely hősöket nemzett, Kik bátran állanak szemközt a halállal, Rabsághoz szegődött zsoldosok hadával. r Es e dicső szellem, el nem veszhet többé, Ha győz is az ármány: élni fog örökké, Rákóczy feltámadt lelke: a szabadság, A magyar szabadság! Feltámadt az eszme, melyet hideg sírba Vetett azsarnokság S vérrel a világnak könyvébe beírta Nagy nevét: Szabadság! r Es győzött az eszme, mert győznie kellett — A világhódító ige, a mety mellett Annyi hősök küzdtek, el nem veszhet többé: Míg él az igazság: élni fog Örökké Rákóczy halhatlan lelke: a szabadság, A magyar szabadság. 9?ásázAefy,i. De Laraison. — Kép a múltból. — — A „Toluavármegye“ eredeti tárezája. — Irta: KÁLMÁN DEZSŐ. Ez a kis história, a melyet most elmondani akarok, akkor történt meg, a mikor a pesti magyar irók közös találkozási helye a „Csiga“ nevű vendéglő volt. Még most is megvan ez a régi vendéglő, csakhogy más publikummal. A hol régen Bajzáék, Vörösmartyók beszélgettek volt az irodalmi eseményekről, ott most a hordárok és bérkocsisok fogyasztják a sört, a műbort és a művirslit. „De jaj! csak igy jár minden az ég alatt, Forgó viszontagság járma alatt nyögünk.“ A „C s i g a“ nagyszerű vendégei tisztán irodalmi dolgokkal foglalkoztak. Nem beszéltek világot felforgató eszmékről, forradalomról, s más effélékről, hanem szép csendesen megegyeztek abban, hogy Vörösmarty „Zalán futása“ páratlan remek, hogy Szén vey döczögősen fordította le Schiller „Resignatió“-j át; hogy Katona „B á n k-b á n“-ját majd csak ezután értik meg; hogy Kazinczy éppen annyit ártott, mint a mennyit használt; hogy H a z u c h s teljes életében mindig hazudott; hogy az „Aurora“ nagyon jó, de még jobb is lehetne; és hogy L akner Sándor nemcsak jó verselő, hanem hivatott költő is, kár, hogy nem dolgozik többet. A „Ősig a“ irodalmi köre egyszer aztán szemet szúrt ott fönnt, már t. i. Becsben. A nagyfejüek kieszelték, hogy a „Csiga“ veszedelmes egy hely. A jámbor poéták tulajdonképen titkos forradalmárok, a kik Mártinovics kótájára esküsznek s csak az alkalmat várják, hogy lángra lobbantsák az országot. Be kell tehát hozzájuk férkőzni. Be ám! De hogyan? Meri a „Csiga“ valóságos csiga-természettel birt. A legkisebb érintésre behúzza magát. Oda csak jó ismerősök járhatnak. Kellett hát keresni olyan valakit, a ki valami titulus alatt bespiónkodik a „Csigá“-ba. Élt abban az időben Bécs városában egy problematikus existentia: De Laraison Alfréd. Ur volt, de hogy miből, azt senki sem tudta. Tartott fogatot és szeretőket. A pénzt szórta, kártyázott, dorbézolt, s ha alaposan berúgott, mondott olyanokat, a mik Robespierre szájába is beillettek volna. Az ilyenekért aztán a rendőrséggel is sokszor meggyűlt a baja, de hát mindannyiszor szerencsésen kivágta magát. Arra persze senki sem reflektált, hogy mikor De Laraisont egy-egy áttivornyázott éj után bevitték a.rendőrségre, másnap már négy, öt bécsi bürger is bent ült a dutyiban. Poharazás közben megoldódott a nyelvök, s elszólták magukat. így történt meg a következő tragikomikus eset is. Az Alser-Strasse egyik sorházában egy meg- gömbolyödött törzsvendég, — a ki részt vett a Napóleoni hadjáratban, — egy este, a mikor már a sör megtette a maga hatását, nagy nevetve húzott ki a zsebéből valami nyomtatvány félét. — Schauen’s! — Was is? — Eine brochure. — Und was tan ? — Is ane brochure. ■ — No ? Etwas merkwürdiges ? — Oh ja! Lesen’s ! — Langsam! — „Napoleon ist kein Feldherr. Eine brochure von M ___ Sch. k. k. Ob erlieutenant.“ — Oh jéh! — Dummheit! — Wer ist der M.... . Sch !
