Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-03-01 / 9. szám
TOLNAVÁRMEGYE. t 1891.* márczius 1. ít vármegye összes adózó polgárainak jól felfogott erdeke kivanja tehát, hogy ez a kaszárnya ügy mihamarabb rendeztessék. Ha a mai nemzedék nem is, de az utodok nagy tehertől szabadulnak meg ez által. Á legjobb akarat áltál vezérelve ajánljuk tehát tolnai szomszédainknak, hogy hagyják már abba a kicsinyes huza-vonát, ne mérgesítsék el az ügyet, ne késleltessék a lebonyolítást és hogy eljárásuk által ne keltsenek visszatetszést az ügyük elbírálására illetékes köröknél. A vármegyének pedig mihamarabb építkezni kell, ha lehet Tolnával és Tolnán, de ha nem, nélküle is. Ez az igazság! —P. A pálfai eset. Lapunk múlt hó 15-diki számában a pálfai hittóritésről megjelent közleményre Forster Ernő ottani plébános úrtól a következő nyilatkozatot vettük : Tisztelt szerkesztő ur! Sajnálattal értesültem, hogy beeses lapja közelebbi számában, egy, minden alapot teljesen nélkülöző közleményben igaztalanul raegtámadtattam, melyre ezennel a következőkben tiszteletteljesen válaszolok: Mi lelkipásztori kötelmünknek ismerjük, — de úgy hiszem a prot. felekezetű lelkész urak is — a hozzánk áttérés végett jelentkező híveket kész örömmel és tárt karokkal fogadni. A jelentkezőknek azonban határozottan értésökre adjuk, hogy senki önérdekből, hanem igenis a legjobb meggyőződés vezérelje e fontos lépésre; mert a kit nem meggyőződés vezérel hozzánk, az maradjon inkább eddigi felekezetónél. A jelentkezők mindegyike azonban határozottan kijelenté, hogy csak szive hő vágyát követé, midőn e fontos lépésre határozta el magát. Mi senkit, sem párbér elengedéssel, sem bármily segély előleges Ígéretével nem kecsegtetünk. Egyházi megyénkben régi gyakorlat azonban, hogy az alapítványi pénztárból a szegénysorsu rkath. hívek, évente, hiva'alos megkeresésre, némi segélyadományban részesittetnek.. De másrészről nem is csodálhatni tisztelt Szerkesztő ur! ha főleg a szegényebb sorsú prot. testvéreink hozzánk vonzódnak és a kath. Egyház kebelébe óhajtanak visszatérni; miután, véleményem szerint, tán kevés oly szerencsés hitközség van ! megyénkben, mely azon jótéteményben és oly páratlan kedvezményben részesülne, mint a pálfai rkath. hitközség. Ugyanis 1-ször. A nemes szivü kegyuraságunk: gróf A p- ponyi Géza ő méltósága, ki megyénkben jelenleg első virilista, nemcsak szentegyházunkat és a plébánia épületet sajátjából nagylelkűen a legjobb karban fentartja, sőt az iskola építési kiadásainkban is a kath. hitközségünket mindenkor hazafias áldozatkészséggel segélyezi és kegyteljesen támogatja! 2-szor. A pécsi püspöki hatóságnál általam évek előtt letett 1200 frtnyi örök-alapitványból évente 100, vagy akár 200 iskolás-gyermek rendesen elláttatik minden kellő tankönyvekkel, taneszközökkel, sőt imakönyvekkel is. 8-szor. A lelkészi és tanítói földek már évek óta felében munkáltatván, a kath. hívek egyelőre felmentetnek minden földmunkától, sőt a lelkészi fa-járulékot is a gróf-kegyuraság adja és beszállit- tatja A szegénysorsu kath. hívek a párbér-tartozást nagyrészt napszám-szolgálattal is leróhatják. 4-szer. Az 1870-ik évben épült diszes nagy iskolánk 3000 forintot meghaladó költségbe kerülvén, — melyhez a pálfai kath. hívek — a napszámot kivéve — úgyszólván teljesen ingyen jutottak. Mig ellenben a helybeli prot. honfitársaink különféle súlyos hitközségi kiadásokkal vannak terhelve, mely főleg a nagy családdal megáldott szegény sorsuakra majdnem elviselhetetlenné válik. Közel 30 évi itt létem óta a szent-lőrinczi községben lakó kath. híveim közül alig esküdtet- hettem meg két vagy három hívemet, a többit még az esküvő előtt mind elhódították tőlem a sár- szt.-lőrinczi evang. atyafiak! Nekünk is az ily áttéréseket mindenkor keresztényi béketüréssel kellett elviselnünk! A közelebb hozzánk áttértek közt 12 vegyes házasok, kik ezen áttérés által főleg a kiskorú gyermekeiknek a kath. vallásbani neveltetését kívánták biztosítani. Kitűnő tisztelettel Förster Ernő, plébános. E nyilatkozatra Sántha Károly s.-szt.-lő- rinczi lelkész ur, kitől a hivatkozott közleményt vettük, a következőket Írja: „É védekezésre, a szomorú valóság bebizonyítása végett, csak röviden és tárgyilagosan ennyit jegyzek meg: Forster ur, bár a védekezést azzal kezdi, hogy „minden alapot teljesen nélkülöző közleményben igaztalanul támadtatott meg“ — maga beismer mindent. Ugyanis Mátis János pálfai ev. tanító ur, Bertalan gondnok és Gulyás elöljáró előtt beismerte, hogy az áttérőknek pénzt ad, egy e czólra rendelt alapból. Alulírotthoz intézett védekező hivatalos levelében pedig — mely a fontos, idevágó nyilatkozat elferdítését kivéve — szakasztott mássa ez itt közlött védekezésfélének, szóról-szóra ezeket Írja : „Hogy végre az áttérés és fölvétel után a valóban nehány földhöz ragadt szegény sorsú az egyházmegyei hatóságtól az alapt. értelmében némi csekély segedelemben is részesül, az a lelki vigaszon kívül vajmi nagy jótéteménynek tekinthető a szegény sorsban szenvedő részére!“ Ezek Forster urnák Írásba tett saját szavai. O maga beismer tehát mindent, azon kívül, hogy a vallásukban megbotránkoztatott szegény emberek is bevallják ezt. Most ítéljen a t. közönség; Ítél is, de Forster urra nézve teljesen elitélőleg valláskülönbsóg nélkül s ítélni fognak e lélekvásárlás felett az illetékes fórumok. — Levelének többi része tárgytalan. Az, hogy a lőrinczi r. kath. híveket mind elhódítanák a lőrinczi ev. atyafiak, annyiban való, hogy nehány ideköltöző r. kath., részint itt járván iskolába és templomba, részint a házasságra lépés alkalmával, önként, hívás nélkül az ev. egyház kebelébe tért — nem mondom, hogy vissza, hanem á t. Ha a protestáns így térne át a r. kath. egyházba, persze semmi szavunk 'sem lehetne ellene. Nem is az áttérés sérelmes nekünk, hanem a pénzzel való áttórités. Különben az épp most foganatosított elkeresztelési büntetések után a ma- gas kormány bizonyára nem hagyja figyelmen kívül a pénzzel való téritgetéseket sem.“ Mindkét nyilatkozatot egész terjedelemben, szószerint közöltük, hogy egy részt a védekezést mindkét irányban lehetővé tegyük, másrészt pedig bebizonyítsuk, hogy teljesen elfogulatlanok vagyunk e kérdésben. És midőn ezt tesszük, nem hallgathatjuk el ama meggyőződésünket, hogy a lelkiisis m e r e t i szabadságra vonatkozó oly nagy fontosságú ügyben, mint az áttérés vagy a hittéri- tés, rendkívüli óvatosság és tapintat alkalmazandó, különösen a lelkész urak részéről, és hogy azt anyagi érdekekkel összefüggésbe hozni és anyagi előnyök kecsegtetése által érvényesíteni, bármely vallásfelekezet részéről is, mindenesetre olyan dolog, a melyet nem lehet eléggé elítélni és kárhoztatni. A boudoir lilaszin ellenzővel fedett lámpái reszkető bágyadt fényt hintenek szét, a virágkosarakban elhelyezett jáczintok fejtegetni kezdik bimbóikat, — valamely alig érezhető finom illatot lehelve A fólrevout függönyön becsillámlik a hó fehérsége, s ide ragyog a távolból valamely pirosló fény! Ott a tánczterem, hol ő reá fehér keztyüs rózsaszínű rendszallagos fiatalemberek várnak, ajkaikon hódoló mösolylyal, s mindég kész kitüntető, udvarias megjegyzésekkel! . . . A zene ütemeit szaggatottan kapkodja el a szél s hordja idáig; látni, hallani véli a tánczte- remben uralgó pezsgő életet, mintha a tzrmet betöltő édes illatos levegőből is érezne valamit! . . . Mindjárt tizenegy óra. s a bálkirálynő ott pihen nyugtalanul tűnődve gyengén világított bou- doirja bársony pamlagán, s nem gondol másra, mint azokra a gúnyos hangon elmondott szavakra, melyek belevésődtek emlékezetébe, belevésődtek leikébe s nem hagyják nyugodni perczig sem!... Fejét kábultan hajtja a pamlag faragványos párkányzatára, ott pihenteti pár perczig, aztán felemelkedik s az ablakhoz lép, szétvonja a függönyt egészen, elnézi a távolban, egyforma fehérségben emelkedő hegyeket, melyek meg-megcsillannak a sugárzó holdfónyben . . . Hogy is lehetett vele szemben oly kimért, oly hideg ?! . .. Honnét meríti azt a rideg szenvtelen modort, azt a lelki erőt az á fiatalember! Hát csakugyan olyan a férfi, hogy nem bírja megbocsátani a bántál mat, még hogyha teljes szívből megbánnák se! . . . . Haragszik önmagára e pillanatban, mert nem birja egész erejével gyűlölni, megvetni azt az embert! Hiszen modora, magaviseleté szétoszlathatta volna ábrándjait, de nem — még növelte iránta való érdeklődését. Hiába volt minden küzdelem, az érdeklődés fokozódott napról-napra, érezte, hogy semmivé törpül előtte minden, s összes vágyai, gondola'ai ott találkoznak a kis marjasi pusztán abban a barnára festett előcsárnoku kis házban, hol az a komoly arczu fiatalember ül számoló könyvei fölé hajolva. Egy-két leingó ága az ablak melletti fáknak odaverödik az üveghez, fenn apró tüzes fénypontokhoz hasonlóan gyulnak ki a csillagok a kuszáit vonalú felhők hőzött . . . A mint ott áll letekintve a merev szendeségü kertbe felélénkül képzeletében a — múlt! Egy gyorsan lepergett év esélyei jutnak eszébe! Nem igy volt ez! S egészen másként lehetett volna... Igen! Ha ő akkor nem sérti meg s nem alázza porig azt a fiatal embert! Épen elmúlt egy éve, mikor történt. Kezdett bele unni a „divatos“ udvarlókba, kik elárasztották üres bókjaikkal, alázatos raeghó- doló magaviseletük kezdett sablonszerűvé^ kiállha- tatlanná válni előtte, rávetette szemét, azt az igéző szempárt arra a napbarnitotta arczu fiatalemberre, aki rendesen egy érett buzakalászt hordott sárga szalmakalapja mellett s gomblyukában mindig kék búzavirágot. Érdekesnek találta! Valami egészen uj ! Valami nem mindennapi! Egy ifjú ember, aki megremeg sötét szemsugaraitól, reszket, zavarba jön, ha keze véletlenül érinti az övét! így tartott ez hosszú ideig, akkor következett ama délutáni je enet a kertben. Sok, sok vendég volt jelen, melynek nagyobb része fiatalemberekből állott, az ő rendes hódolói — akkor nem törődött velük. Tekintete megszakítás nélkül azzal a kissé szögletes modorú, napbarnitotta arczu fiatalemberrel foglalkozott. Belenézett szemébe, kutatva kérdőn, ha talál e valamit, szenvedélyes, égő tekintete ezt mondta neki: Te őrült! Te gyermek! Hát nem látod, hogy szép vagyok ? Hogy alakom karcsú és hajlékony, mint ama növények, melyek közt naponta jársz! Hogy arczom vetekedik kedves mezei virágaiddal, hát te mindezt nem látod ugy-e?...!... __Alkony ülte meg a vidéket, álom idéző, édes al kony, mikor egyedül maradtak a kertben... Veszedelmes időszak ez! Kéjes illatos a levegő, beleheli mérgét, csáb- ját a virágok illata 1 a sarjadzó fű, valamely csodálatos zugás indul meg a fák között, sóhajtva
