Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-03-01 / 9. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE. 1891. márczius 1. laha voltak, hogy | függetlenségi pártnak a kormány képességre vonatkozó divatos szólamai átkerültek a közjogi alapon álló ellenzékre és hogy a közjogi alapon álló ellenzék vezére a közjogi alapról tartott elvi fejtegetéseivel a közjogi alap talaját maga és pártja alól — tán akaratlanul is — elvonta. A szabadelvű párt pedig újból bebizonyította, hogy hű hagyományosa annak a politikának, a mely a 67-e s közjogi alaphoz fűződik és a mely Magyarország mai felvirágzásának egyik erőforrása és újból tanúságot tett az ország előtt arról, hogy nem a phrasisek és szóvirágokból szőtt olcsó sikerek után vadász, hanem öntudatosan vezeti a nemzetet azon az utón, melyet nemzeti, kulturális és közgazdasági érdekei megjelölnek és hogy a nemzet jogait és méltóságát jobban megőrzi és érvényesíti, mint azok, kik állami önállóságunk veszélyeztetését hirdetve mindenben közjogi sérelmet találnak. A tolnai lovassági laktanya. A tolnai lovassági laktanya építésének kérdése immáron idestova két évtized óta húzódik. Még a 70-es években tétettek meg az első lépések, — 88-ban fel lett elevenítve, de voltaképen egész 1887. évig stagnált az egész ügy. Ekkor indult meg újból a mozgalom. Eejérváry honvédelmi minister 1887. ápril 17-én irt le a vármegye közönségének, a mely leiratában különösen hangsúlyozva ennek jól felfogott érdekét, az építkezéshez szükséges előmunkálatok megtételére szólítja fel. S azóta, mint ama bizonyos tengeri kígyó, kisért ez a laktanya építkezési ügy. Most a vármegye zöld asztalán tárgyalják, majd a honvédelmi minis- terium veszi bonczkés alá. Módosítják itt is, ott is s a vége az, hogy a tervezett laktanya még mindig csak a papiroson van meg. Egy évnél több idő kellett, mig alkalmas ivóvizet találtak s háromszor is ki volt az téve a bécsi katonai szaktekintélyek akkuratos, s épen ezért hosszadalmas vegyi vizsgálatának. 1890. év márczius elején végre lejött a honvédelmi ministeriumtói a beleegyezés, de még ekkor is több módosítást kellett a vármegyének kilátásba helyezni. S hogy a vegyes bizottsággal egyetértőén ezt is megoldotta, most elő áll a telkek megvásárlásának kérdése. Tolna vármegye itt is meghozta áldozatait. A kérdéses laktanyát ugyanis úgy tervezik, hogy 2 század részére teljesen uj helyiséget szándékoznak építeni, 1 század számára pedig a jelenleg Tolna község tulajdonát képező fiók laktanyát bővítik ki s alakítják át. Nos tehát az előbbi építkezésekhez szükséges telek egy részét a vármegye az ottani uradalomtól □ ölenként két írtjával szerzi meg s ezenkívül 14 ház kisajátítási árára 14 ezer irtot ad ki, a fiók laktanya megváltása czimén pedig 75 ezer frt méltányos árt ajánlott fel. Tolna község ezt nem fogadta el, mert nem kevesebb, mint 98614 frt 85 krt kér kárpótlás fejében. S hogy átadja e laktanyáját a nevezett község vagy nem, ez az ő privát ügye, beleszólásunk nincsen. Szeretnénk ugyan jó tanácsként elmondani, hogy ne siesse el a dolgot, vagyis inkább siessen az alku megkötésével, mert amint már múlt számunkban is jeleztük, — a vegyes bizottság elhatározta, hogy a fiók laktanyára többé nem számítva, a tervezett kaszárnyát most a vármegye egészen újból maga építi fel. És ez érzékeny csapás lenne Tolnára. — Elvesztené jövedelmet hajtó tőkéjének nagy részét. Nagyon megfontolandó tehát mi hoz több hasznot a 75 ezer forintnak megfelelő kamatja, vagy pedig a majdan üresen álló, avagy esetleg potom árért bérbeadott épület ? Már ez az egy is lényeges ok a szerződés mielőbbi megkötésére. De van ennél fontosabb is s az, hogy a kaszárnya végleges felépítése ez időszer int még be végzett ténynek egyátalán nem tekinthető. Ha a vármegye folyton nehézségeket lát gördittetni útjába s épen azok részéről, kik azokat elhárítani hivatvák, nagyon könnyen gondolhat egyet s építtet kaszárnyát máshol, mert igaz ugyan, hogy ő felsége, mint legfőbb hadúr Tolnát katonai állomás helynek jelölte ki, de a kényszerítő körülmények hatása alatt ez változást is szenvedhet. Nem kívánjuk, hogy ez igy történjék. Ez lenne Tolnára nézve a legnagyobb csapás. A művelt tisztikar elvesztésévé^ társas életét érő veszteséget nem is számítva, a lakosság majdnem pótolhatatlan anyagi károkat szenvedne, mert a nagy számú katonaság ottléte által hajtott anyagi haszon még oly jómódú helyen is mint Tolna komoly figyelmet és számbavételt igényel. Ha tanácsolni akarnánk, még azt is elmondanánk, Tolna értelmes polgárainak, hogy ők voltaképen nem is 75, de 85 ezer forint megváltási árat kapnának, mert tud- tunkkal a vármegye a község által annak idején kaszárnya építésre megszavazott 10 ezer forintot sem követeli. De hát tegyenek, a hogy nekik tetszik, a hogy jónak látják. Hogy a tervezett kaszárnya Tolnán, vagy pedig másutt építtetik fel, az a vármegye közönségét csak nagyon kis részben érdekelheti, ez inkább az illető község magán érdeke; de hogy bárhol is mihamarabb fel építtessék, ezt már a közügy kívánja s épen ezért emeltük fel csekély szavunkat. Huszonötezer négyszáz- nyolczvanegy forint 4 kr vettetik ki, a múlt évi tapasztalat szerint, katona- beszállásolási pótadó czimén-Tolnavármegye összes lakosságára. S e tekintélyes összegből — felhányás nélkül legyen mondva — Tolna és Paks viszi el az oroszlán részt, így a községek közül e fajta jövedelme csakis e kettőnek van, a többi csupán adózik. Ha pedig a vármegye a tervezett laktanyát már ezelőtt 20—80 évvel felépittette volna, lenne ma egy félmilliót érő kaszárnyája, 18—20 ezer forint évi jövedelme, úgy, hogy a lakosságot katona- beszállásolási pótadóval me-g- róni ez időszer int már nem is kellene. Az ifjú ember abban hagyja a mértani alakokkal, számokkal teleirt papírok rendezését és — vár!... — Parancsoljon nagysád! — Csak egyszerű kérdés! Ma van a „kör“ tánczestólye, felelte ? . . . . — Nem érdekel! .... Olyan színtelenné válik egyszerre a fiatal asz- szony szép üde arcza s egy fényes könycsepp rezg a sötét szempillákon. Sajátszerü mély zúgás vonul át a park bükk és gesztenye soráin, s bevetődik az ablakon. — E szerint nincs is szándéka részt venni ? Megjegyzés is, amit csak úgy „odavetve“ mondanak, kérdés is, melyre várja a — választ! — Semmi esetre nagysád! Mit is csinálnék ott magamban ismerősök hiányában ? Barátaim alig vannak! Tánczolni sohasem szerettem, a nők pedig meg kell vallanom, őszintén, habár udvariatlannak látszom is nagysád előtt, bogy a nők meg nem érdekelnek! Félegyenesül ve mondta ezt, s oda kapcsolta tekintetét azokba a sötét igéző csillagokba, melyekben ő a menyországot kereste egykor s hideg megvetéssel találkozott.... A nő kiállta ezt a tekintetet, összevonta pi- cziny élveteg ajkait, hogy kine szökjék rajtok valahogy az, amit szemébe szeretne mondani annak az emberek most — hazudsz! Hazudsz! . . . Nem tette! Nem szólt mindjárt, megközelítette meg egy lépéssel — aztán ! — Hát — nem jön ? — Pedig én is egész bizonynyal számítottam jövetelére ! Számítottam ott lesz! Ugyannyira, hogy egyik körtánczot fentartot- t-an számára — nos mégse? . . . Kérőn néz a fiatalemberre, lesve válaszát. Az zavartan hajtogatja egybe az újból felvett iratokat, oly különösen mosolyog, a mitől aztán ki- gyul kissé színtelen arcza .... — Igazán sajnálom ! De vigasztal az a tudat, hogy az ünnepelt bálkirálynő csakhamar bőven kárpótolva lesz, — észre sem veszi nagysád, hogy nem vagyok jelen! Megfordult szaporán, szedte össze a még szer'e heverő számadási iveket, egy tokba zárta a mérnöki tervrajzot, aztán kalapja után keresgélt. Mikor mindez rendben volt, udvariasan köszönt és — távozott... Ott hagyta egyedül azokkal a gúnyos hangon elmondott szavakkal, tessék eltűnődni felettük, szétbonczolni ivenként, keresgélni bennök valamit, nem fog abban találni semmit az a hiú asszony, a mi az ő felületes szivének, hiúságának hízelegne ! Nem! És épen igy akarja! * * * — Halálos vétek! Súgja oda a szobaleány a segédkező varrónőnek, midőn a nehéz sötét köpenyt felsegi i ő nagysága csipkéktől környezett vállaira. — Látott már valaki ehhez hasonlót ? — Soha! Előbb hetekig lázas izgatottsággal tanácskoznak a szabóval, varróleányokkal, próbálják a különféle színek összeállítását befüggönyözött ablakok mellett, majd rózsaszín, majd moha zöld, — mig végre ebben a tejfehérségü áttört kelmében állapodtak meg, mely oly szépen simul a fiatal asszony alakjához, hibátlanul jutva tökélyre annak pompás idomait. íme most midőn készen az egész toilette a legapróbb részletekig, s ott lebeg a sötét hajfod- rozaton a divatos Mikádó frizura tetején a halvány piros mályva virág csokor, midőn biztosra vehetné, hogy ismét ő lesz a „legszebb“ a helyett, hogy sietne a díszes kivilágitásu terembe, hol a hódolók csoportja sóváran várja megjelenését, egyszerre csak kiadja a rendeletet: „álljon elő a kocsi rögtön, negyedóra alatt a marjasi pusztán akar lenni!“ Ezt megfoghatatlannak találják! S midőn az úrnő visszavonul kissé szobájába ki is cserélik reá vonatkozó véleményeiket. — Érti a kisasszony ezt a dolgot? . . . A varrónő boszusan rakosgatja egy dobozba a szerte heverő virágmaradváíiyokat s felnéz. — Csak úgy ériem mint maga! — Elég baj nekem J Örültem, hogy ő nagysága bemutatja báli ruhámat, megpukkadtak volna mérgökben a szolgabirónó, meg a vasúti mérnöknó, a kik mindig Gráczban készittetik-öltözékeiket. Bántotta tán valaki ? — Dehogy! — Nem volt nála valaki, akivel mérgelődött? — Nem! De várjon csak izé — a marjasi pusztáról volt itt ma a tiszt, de az csaknem?.. .............. Ezalatt a fiatal asszony szobájába érv e gyors mozdulattal rázta le magáról a nehéz köpenyt, s oda dőlt a pamlag süppedő zúgába. mitsem törődve az összegyűrődő csipkefodrokkal,
