Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-02-22 / 8. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE. 1891. február 22. szédsági viszonynál fogva is kifejlődött, sürgős intézkedésre volna szükség. Hazai bíróságok jogsegély iránti megkereséseikkel közvetlenül nem fordulhatnak a bosnyák hasonfoku bíróságokhoz, hanem kénytelenek az iratokat megkeresvény kapcsán a m. kir. igazságügyi minisztériumhoz fölterjeszteni, innen az iratok Szerajevoba az országos kormány igazságügyi osztályához küldetnek, az országos kormány pedig a megkeresést átteszi az illető kerületi törvényszékhez, a mi gyakran majdnem a végtelenségig huzza az eljárást. Mindezek oly tények, melyeket a konzuli bíráskodás parlamenti tárgyalásánál szóba hozni kellene és orvoslásáról ép most, midőn a konzuli bíráskodás napirenden van, igen időszerű volna gondoskodni. SZEMLE. Az 1867. XXII. t. ez. 8. szakasza szerint a birodalom diplomatikai és kereskedelmi kép- viseltetóse a külföld irányában és a nemzetközi szerződések tekintetében merülhető intézkedések közösügyet képeznek Magyarország és ’Ausztria között. Ezen rendelkezésnek felel meg tehát a kon- zuláris bíróságokról szóló törvényjavaslat, a mely fölött jelenleg nagy hévvel foly a vita a képviselő- házban. A konzuláris bíráskodásról alkotandó törvény nem térhet el ama intézkedésektől, a melyek Magyarország diplomatikai kópviseltetésót megállapítják és körülírják, mert ezen szervezettel a konzuláris bíróság és bíráskodás szorosan összefügg és ugyanabból az alapból kiindulva egyöntetű intézmény csak ily módon létesíthető. Csak ily módon valósulhat meg azon czél, a melyet a konzuláris bíráskodásról szóló törvény elérni hivatva van. De manapság annyira divattá vált a reformokban közösügyet látni, hogy az ellenzék ettől a szerepétől még akkor sem tud megválni, a midőn oly intézmény behozataláról van szó, a melynek alapja már csaknem negyedszázad előtt lett megteremtve. Tagadhatatlan, hogy hálás szerep jogaink megőrzése mellett és „uj közösügy^k“ ellen küzdeni és még hálásabb szerep a magyar állam és ráadásul a magyar igazságügy souverenitását megvédeni, de csak olyankor, a midőn ezek meglettek támadva. A magyar állam és a magyar igazságügy souvereni- tásán pedig e törvényjavaslat ép oly kevéssé ejt ha naturalistikus leszek és szemétdomb cultust űzök, mint a franczia nagymester és minden nemzetségbeli süldői. Igen ám, de erre meg az a ka- dentia, hogy igaz, de rút. Ergo bibamus! — Kérek egy pohár vöröset. Megszomjaztam. A szerkesztő ur fordul egyet, azután tölt. Előttem a pohár, színig azzal az isteni folyadékkal, mely a józanságot örök időkre meggyülöltette velem. Ebben a gyöngyözős italban megtaláltam egyúttal a helyes ivodalmi irányt (mint Vadnai bácsi mondaná), mert a szegzárdi vörös szép is — az ember szinte elnyelné — meg igazság is van benne. — Az önök egészségére hölgyeim ! Nini egy eszme. Pompás eszme és épen kapóra jött. Önökről fogok Írni hölgyeim. De mit is Írjak önökről olyat, a mit még előttem .el ne mondott legyen senki ? Pedig akadna még ilyes valami is, példának okáért, ha rátukmálnám önökre az állhatatosságot. De az orrom kocsonyává puhulna az ilyen állítás közben és orrom árán nem kívánok eredetinek lenni. Azután nem is énnekem való thema az asszony. Mert akárhányszor, hogy ebbe a the- mába belegabalyodtam, mindannyiszor keserű csalódás lett a vége. Tartok tőle, hogy ezúttal is pórul járok vele. Tehát gondolkozzunk kissé fölötte. Gondolkoztam, hősi elszántsággal kortyantok egyet az előttem álló pohárból és kishitüen leteszek erről a themáról. — Nem, nem fogok Írni az asszonyokról. Minden egyébről inkább, csak az asszonyokról nem. A halálról is inkább, mint az asszonyokról. csorbát, mint Eötvös Károly engeszfelékeny szelleme Polonyi Géza haragján és elkeseredésén. És épen azért kár az a nagy pathos, mely erőltetett okoskodással, minden áron, annak bebizonyítására irányul, hogy itt uj közösügyről és közjogi sérelmekről van szó. Hogy^ezt az ellenzékibe nem bizonyíthatja, kimutatta Szilágyi Dezső igazságiigy- minister fényes beszédével, melyben eziezoma és frázisok helvett érvek és biztos logika tömörültek. Nem tudjuk, hova fejlődik még e vita, annyi azonban kétségtelen, hogy az ellenzék mégis bebizonyította, mikép ez egy uj közösügyet jelent és pedig a legújabb bérmáláskor „nemzeti“ nevet nyert mérsékelt ellenzék és a függetlenségi és 48-as párt között. Tartós barátságot, de más fegyvereket, az ismét összekerült fegyverbarátoknak. A rateegélyző egylet. (G.) Nem hiába mondják, hogy a 19. század s ennek különösen a második fele, a humanismus százada. Annak hirdeti az egész világ s ha gondolkozunk felőle, méltán csatlakozunk azokhoz, a kik e nézetet vallják. Az emberszeretet eszméje, a szegényeken és nyomorultakon való segítség, régebben is gyakoroltatott, de elvitázhatlan tény, hogy oly mértékben sohasem, mint ezt napjainkban tapasztaljuk. Hosszas elnyomatásunk alatt megbénítva volt Magyarország úgy kulturális, mint közgazdasági fejlődésében. A 60-as és méginkább a 70-es évek elejétől kezdve rohamos lépésekkel igyakezünk minden téren való elmaradottságunkat pótolni. Ennek az újabb időnek szülöttje a rabsegó- lyezós nemes eszméje is. Nem lehet tehát csudálni, ha épen ezen annyira uj intézmény még nem vert mély gyökereket a társadalom minden osztályában. Lassankint azonban fejlődik s támogatói körébe vonja azon elemeket is, a melyek eddig tőle idegenkedtek. Más tetszetősebb czimü egyletek is egy ideig tengődnek, háta rabsególyző egyletek is , melyeknek nemes intentióját félreismeri a nagy közönség. A valódi emberszeretet tényleges gyakorlása legyőzi a kételyt, a közönyt, mert a kik szolgálatába szegődnek, örömmel tapasztalják, hogy fáradozásaikat siker kiséri, ez intézmény, évről-évre erősödik s hasznos tevékenysége mindig jobban bebizonyosodik. Ilyen életrevalónak és következményeiben messze kiható kultur intézménynek kell neveznünk a szegzárd-tolnavármegyei rabsegélyző egyletet is. Csak el kell olvasnunk ennek második évéről szóló Az Istenre kérem, meg ne ijedjenek ettől a fenyegetésemtől, nem fogom azt beváltani. A halálról sem fogok Írni, sem mellette, sem ellene; mellette nem, mert ebben az egyben dühös ellenzéki vagyok. Ellene pedig akár az én tárczám, akár a doktorok reczipéje : mindkettő merő/hiábavalóság. Azután kár is a halált feszegetni ott, ahol valami életre való dolgot várnak az embertől. És mi lehet életrevalóbb magánál az életnél. Tehát az életről fogok Írni. Nem arról az életről, mely édes mindnyájunkban pezseg, annél- kül, hogy prenumeráltuk volna. Arról az „Életéről fogok írni, melyre elő kell fizetnie annak, aki birni óhajtja. Itt fekszik előttem, szép, vaskos kötetben. Irodalmi, társadalmi, tudományos és közgazdasági közlöny. A külföldi irodalom telítve van uj eszmékkel, a huszadik századbeli világátalakulás csiráival. Ezeket kívánja importálni az „Élet“ és ezer szerencse, hogy a tarifát a kiadók és nem Baross miniszter ő exciája szabták ki. A díjszabás ekképen elég mérsékelten állapíttatott meg; az „Élet“ hat o. é. forintokért egész esztendőn át házhoz szállittatik. Csakhogy mi magyarok minden külföldi után bomlunk, a mig az nem eszme : hanem valami bolondos izü Koch vagy pouding. De ha uj eszméket hallunk, hát émelyeg a gyomrunk és borsódzik a hátunk, mintha csak székfoglalót tartottunk volna már a tudományos akadémiában. Pedig az emberiség ideáljai mégis csak eszmék és nem a magyar tudományos akadémia által fognak megvalósíttatni. De ha máresz. jelentését s örömmel látjuk be, hogy szép feladatának s nemes czéljának annyira megfelelni igyekszik, a mennyire ezt ilyen fiatal egylettől megkívánni lehet. Vezetői teljes odaadással és ambitióval működnek felvirágoztatásán. A társadalom is támogatja, habár nem oly mértékben, mint azt megérdemelné. Alapitó tagjainak száma: 42. Rendes tagjainak száma 120. Tiszteleletbeli tagja van 6. Szép szára ez is, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ilyen kis városban majdnem minden egyesületnek és intézménynek ugyanazon egyének a támogatói; de még sem elég arra, hogy az egylet hivatása teljes magaslatára juthasson. Éppen azért oda kell törekednie, hogy tagjai közé belevonja a jobb módú iparosokat és föld- raiveseket is. Hiszen csak az igazat mondjuk, ha nyilvánítjuk azt a tényt, hogy leginkább ezen osztályokból kerülnek ki in indazon elemek, a melyeknek gyámolitása és a jó útra visszatérítése ezen egyesület feladatát képezi. Az egylet vagyona 1890-ben 947 frt 58 krrol 1157 frt 60 krra emelkedett. De ezt nagy részben az igazságügyi ministernek lehet köszönni, a ki 800 frtot utalványozott az egylet segélyezésére. Ezzel is igazolja azér—hogya czélt, t. i. a kiszabadulandó foglyoknak erkölcsileg megmentését a becsületes munkára szoktatást és a megélhetés eszközeinek megszerzését, helyesli és támogatja. Kiadása volt 338 frt 30 kr s igy maradt az egyletnek készpénz vagyona 819 frt 20 kr. Említésre érdemes ezen egyletben a raboktatás meghonosítása s az ebben elért eredmény. Az iskoláztatott rabok két csoportba voltak osztva s ebben 41-en vettek részt. Közülök iskolába nem járt soha 14, még pedig 16—40 éves közötti rab. Vallásra nézve r. k. 10, ref. 3, görög kel. 1. Mindezek tanultak Írni, olvasni, szépen folyékonyan pedig megtanult 6. A második csoportban volt 27 szintén 16—40 éves közötti rab, kik közül r. k. volt 19, ev. ref. 7,‘izr. ti E/.ek vallás-erkölcsi, gazdasági oktatatásban is részesültek az irás-olvasás gyakorlása mellett. A pénzbeli segélyezést is feladatává tette az egylet s 18 szabadult rabnak 138 frt segélyt adott. Ezenkívül közben járt ezeknek munkaszerzésóben, munkaeszközzel és anyaggal ellátásában addig is, mig munkát kaphatnak. A hatáskörébe eső minden üdvös utat és módot felhasznált és használ arra nézve, hogy bár kevés,, de teljesen megjavultnak mutatkozó és hasznavehető polgárt adjon vissza a hazának és a társadalomnak. méim lánczolatában együvé kerültek az „Élet“ és a magyar tudományos akadémia, bátor vagyok kifejezést adni ama jámbor kívánságomnak, hogy az „Élet“ élet is legyen és ne akadémikuskodjék, a mint az akadémia is csak akadémia és nincsen benne élet. De mit veszekedjem én az akadémiával, mikor az nem veszekedik én velem. De bezzeg veszekedik a szerkesztő ur és szid mint a bokrot, hogy már válaszszak thémát magamnak, mert a nyomdában türelmetlenkednek a szedők. És igaza van a szerkesztő urnák is és igazuk van a szedőknek is, mert már estére jár az idő. De mihaszna van igazuk mindnyájuknak, mikor nekem még mindig nincsen tárgyam, a miről tárezaczikkezzem. Higyjék el azonban, hogy ez nem is annyira az én leleményességemen, mint inkább tárczairó kollegáim kapzsiságán múlik, akik már úgy elcsépeltek mindent előlem; hogy az én hadarómnak már csak az üres szalma maradt. Ez az egyik mentségem. A másik mentségem az, hogy esküdt ellensége vagyok mindenféle tárczának (kivéve annak, melyet a kabátom belső zsebében a szivem felett dédelgetek.) Mert kérdem most, hogy mi is voltaképen az az annyira felkapott és beczézett tárcza ? Felelet: nem egyéb, mint egy kofanyelvü asszonyság, kit a közpéldabeszédben Bodónónak hívnak. A közönség azt kérdi ugyanis, hogy mi hir van. És másról beszél Bo- dónó, mikor a bor árát kérik. Minek is a tárcza, mikor a közönség kíváncsiságát a vonal felett amúgy is már kielégítették.
