Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-02-22 / 8. szám
8. szám. Szégzárd, 1891. Vasárnap, február 22. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 írt — kr. Fél évre. . . 3 n _ ' Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám . ... . \2 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kivül elfógad KVammer Vilmos könyvkereskedése Öie^árdon. VEGYES TARTALMÚ POLITIKAI HETILAP. Meg-jelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utcza 1079. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Főmunkatárs: BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetősek és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. A konzuláris bíráskodás. A magyar képviselőházba uj élet vonult a héten. Már-már azt hitték, hogy a Ház baloldalán egészen kihalt az ellenzéki szellem, mert valahányszor a minisztereknek beszédet mondani alkalmuk nyilt, az ellenzék hármas szövetsége mindannyiszor tulliczitálta a kormánypártot a helyeslések zajossága tekintetében. A kormánypárti honatyák szinte röstelték a dolgot, mert ezek az ellenzéki tetszés-nyilatkozatok az ő jelenlétüket a tanácskozó teremben majdnem fölöslegessé tették és a miniszterek, kiknek Ők voltak eddig hü támogatói, most már nem szorulnak többé rájuk, majd elkormányoznak az ellenzékkel, ha a kormánypárt cserben hagyná őket. Ilyen fölforgatás fenyegette a magyar parlamentet g,z utóbbi hetekben, midőn az ellenzék kormánypártibb lett a kormánypártnál. Most azonban hirtelen megváltozott a helyzet és az a soká nélkülözött (?) ellenzéki szellem ismét feléledt. Hogy joggal-e ? bizony nem mondhatjuk, mert a törvényjavaslat, mely a szunnyadó ellenzéki erőket provokálta, olyan vívmány, mely a legmesszebbmenő követelések kielégítésére is szolgálhat. Nézzük, hogy tulajdonképen miről is van szó. Arról, hogy véget vessünk egy állapotnak, mely tarthatatlan volt, melynek fennállása a legnagyobb veszélyt rejtette magában, úgy az ország igazságügyi, mint állami szuverénitása tekintetében. De veszedelmes volt az eddigi állapot külkereskedésünkre, tehát országunk gazdasági fejlődésére nézve is, mert a magyar kereskedő külföldön valóságos labdája volt az egyes felek szeszélyének. Mindaddig, mig ez állapot meg nem szűnt, a legbiztosabb szárazföldi vagy vizi- utak sem lesznek képesek bennünket a külfölddel való szakadatlan üzleti összeköttetés czéljához vezetni és bármilyen tarifa-politikát csináljon Baross Gábor, a mi kereskedésünk pangni fog a magyar kereskedőnek külföldön való jogbiztonsága hiányában. A konzuli bíráskodás kapcsán ez a kérdés is megoldásra kerülvén, mindenki csak örömmel üdvözölheti a törvényjavaslatot, mely az ily visszásságoknak elejét venni hivatva lesz. Hogy eddig mily állapotok uralkodtak, arról sokat tudnának beszélni ama honfitársaink, kiknek külföldi bíróságokkal dolguk volt. Már szinte botrányos volt a helyzet, melyet tovább eltűrni alig lehet. Polgári ügyekben nemzetközi szerződéseink daczára a kölcsönösségnek még csak nyoma se volt. Ha külföldön tartózkodunk, mindenki kénye-kedve szerint a bíróságok elé hurczoltat, perköltségekbe dönthet, sőt meg- eshetik, — mint a hogy számtalan esetben meg is történt, — hogy magyar kereskedőt külföldön egyszerű feljelentésre elcsíptek, fogságban tartottak, mig hitelezőjének követelését ki nem fizette. És senki se higyje, hogy ezek az esetek keleten történtek, a hol önkény és erőszak dominál jog és igazság helyett; hanem előfordultak ez esetek az úgynevezett jogállamokban, hol a tudósok egyre újabb és újabb köteteket írnak a szabadságról, a jogról és jogbiztonságról. A konzuli bíráskodásról szóló törvény- javaslatnak ezeknek figyelembe vételén kivül még egy,igen fontos körülményre kellene kiterjesztenie figyelmét és lehetőleg segíteni azokon a bajokon, melyek a mai rendeze^ lenség következtében Magyarországnak kiszámíthatatlan károkat okoznak. Értjük Bosznia és Herczegovina igazságszolgáltatási ügyének rendezését, mert mióta a konzulátusokat megszüntették, a külföldi jelleg is megszűnt ugyan, de az igazságszolgáltatás semmivel se javult és tekintve a sürü érintkezést, mely magyar és bosnyák kereskedők közt már a szomTÁRCZA. Jelmondatom! Gondolatban villám, Tettben fergeteg! Ez az eszményem, ily Férfit szeretek 1 Lassú, hideg észnek Legyen „bölcs“ neve: Én csigaként, porban Nem mászom véle! Mert tüzláng a vérem És jelmondatom: „Mint a kőszáli sas, Fennen, szabadon!“ Fennen, szabadon! Mig ajkam csak lehel! Szabadság nélkül a Menny üdve se kell! Miként van az égnek Egy sarkcsillaga, Mely folyton ég s helyét Nem hagyja soha: Úgy daozos lelkemnek Elve és hite! S nincs hatalom, mely ezt Tőle elvigye! Hogy ilyen a lelkem, Nem önérdeme! Erényit Isten kéz Irta mind bele! De onnan ki, többé Nem törölheti! S ha ez érdem, úgy az Érdeme neki! Gondolatban villám, Tettben lergeteg! Ez az eszményem, ily Férfit szeretek! Mert tüzláng a vérem És jelmondatom: „Mint a kőszáli sas, Fennen, szabadon“! Rátkay László.. Tárcza, a melynek nincsen tárgya. — A „Tolnavármegye“ eredeti tárczája. — Tárezát beli Írnom, tárczát mindenképen. Tár- czát, akár akarok, akár nem. Mert e lapok szerkesztőjének úri szeszélye ezt igy hozza magával. Higyjék el hölgyeim és uraim, hogy ez a mi szerkesztőnk, örökösen mosolygó és derült ábrázata daczára, voltaképen kegyetlen egy ember. (A mig ő itt fölöttem hangosan dörgi el vezérczikkeit, hadd duzzogjam én ki magamat szép csendesecskén itt a vonal alatt.) Képzeljék csak el, mit nem müvei az ember, ha e mellett szerkesztő is és megcsappannak a tár- czái. Minden teketória nélkül fülön fogja az embert (már tudniillik egy másik embert), oda vonszolja az íróasztalához és úgy belekinálja a karos székbe, hogy szinte nyekken. (De nem a karos szék.) — így la! most kanyarits ide rögtön tárcza- czikket, de rögtön. — Igen ám, de ha épensóggel nincs tárgyam. — Nesze papír, toll meg egy magyar vergó- nia, tárgynak ez elég tárgy. A vergóniát szijjad, a tárczát meg fújjad. Punctum! — A themával tehát csak megvolnánk valahogyan, a vergónia pláne kedvencz themám, csakhogy van itt most egyéb bökkenő is: gondolataim nincsenek. A szerkesztő ur sarcastikusan mosolyog és lenéző pillantással válaszol. (A vezérczikk örök idők óta lenézi a tárczát.) — Kell is a tárczaczikkekhez gondolat. Szijjad és fújjad! Önök az én élő tanúbizonyságaim, hölgyeim és uraim, hogy rajtam hallatlan igazságtalanság történik. Meg vagyok fosztva a legelemibb polgári jogtól, a szabad cselekvés jogától és tárezát kell Írnom, tárczát mindenkópen. Tárczát, akár akarok, akár nem. Neki gyürkőzöm, hogy majd gondolok szépet és nagyot és — de erre már nem tennem rá a lelkemet. Zola-világot élünk. A szépre rá fogják^ hogy humbug. Szép, de nem igaz. Jobb lesz talán
