Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-04 / 1. szám
6 TOLNAVÁRMEGYE. 1891. január 4. — A kir. törvényszéki elnök uj-óvi üdvözletét mentesítő gyűjtő-ivón a „Szegzárdi r, k. kisdedévé és gyermek-menhely“ részére következő összegek jegyeztettek: Dezseőffy Géza 5 frt, ifj. Závody Albin, Oláh András, Baráth Zoltán 3—3 frt, Kurcz Vilmos, Kardos Kálmán 1—2 frt, Kiss Károly, Ágoston István, Borsódy György, Biróy Béla, Borsódy Lajo^, Hamza Géza 1—1 frt. Osz- szesen 24 frt. — Birtok bérbeadás. Gróf Apponyi Sándor 15 évre bérbeadta 938 cat. hold kiterjedésű József pusztáját évi • 7800 frt bérösszegért Honig Albert baranya-mágocsi lakosnak. — Eljegyzés. Heisler Eichárd szegzárdi kereskedő eljegyezte Klein Armin leányát, Mariskát. — A szegzárdi izr. hitközség január elsején a tagok rendkívüli érdeklődése mellett tartotta meg tisztújító közgyűlését. Dr. Pirnitzer Béla választási elnök megnyitó beszéde után az ez évben kilépett hét képviselő testületi tag lett megválasztva. Mind a hét kilépő újból meg választatott. Ezek: Goldberger I. Mór, Hirsch József, Dr. Lévay Ig- nácz, Leopold Lajos, Dr. Pirnitzer Béla, Salamon Lipót és ^Schön Ármin. Hitközségi elnökké Dr. Braun Bernát eddigi elnök lett újból kikiáltva, a ki azonban a választók sajnálatára ezen általa hat évig viselt állást újból elfogadni nem volt hajlandó, mire a megejtett szavazás szerint egyhangúlag és nagy lelkesedéssel Leopold Sándor választatott meg elnökül A távol levő elnökért Dr. Braun Bernát vezetése mellett egy küldöttség ment el. Ezen időközben Hirsch József pénztárnokká és Salamon Ármin ellenőrré választatott. A küldöttséggel a teremben megjelenő uj elnököt zajos éljenzéssel és ovátiokkal fogadták a választók. Az uj elnök meghatva mondott köszönetét a beléje helyezett bizalomért és bár gyenge egészsége, sokoldalú elfoglaltsága nem engednék, hogy ezen állást elfoglalja, de — úgymond — nincs bátorsága az ily impozáns módon nyilvánuló, osztatlan bizalmat visszautasítani. Kéri a tagok támogatását működésében. Elöljárósági tagokul megválasztattak: Dr. Braun Bernát, Dr. Pirnitzer Béla, Salamon Lipót és Spitzer Vilmos. Dr. Pirnitzer választási elnök záró beszéde után Dr. Leopold Kornél a hitközség köszönetét tolmácsolta a távozó elnöknek a hitközség javára kifejtett sikeres működéséért és indítványozta, hogy a közgyűlés jegyzőkönyvileg fejezze ki elismerését és köszönetét a távozó elnöknek, mely indítványt a jelen voltak általános helyesléssel és lelkes éljenzéssel fogadták el. Majd Leicht Lajos mondott köszönetét a választási elnöknek a választás tapintatos vezetéséért és ezzel a közgyűlés az elnök éltetésével véget ért. — Szegény legény ijesztett a múlt hó egyik estéjén az eledényi gazdatisztre. Az éjjeli őr szolgálatot teljesített gazdasági cseléd által ugyanis azt izente be a gazdatiszthez, hogy 6 tagból álló bandája számára élelmi szereket küldjön ki azonnal, mert különben baj lesz! A megrémült gazdatiszt jónak látta ezen kategorikus felhívást teljesíteni, mire a bandavezér odább állt. A szakcsi csendőröknek sikerült a jómadarat Balaskó István rovott- multu, kónyi-i illetőségű asztalossegéd személyében kinyomozni, ki még csak 33 éves és máris 15 évet töltött fegyházban, s kit még az a gyanú is terhel, hogy a múlt hóban Kaiser Ignácz kónyi-i kiskereskedő kárára elkövetett betöréses lopásnak is részese. — Emberölés. Biró József tengődi telkes gazdánál szolgálatban állott Kovács József kányái illetőségű szolgalegény Zsoór József gazdánál szolgálatban állott tárcát, Kiss János szolgalegényt, decz. 26-án este, midőn Jánost köszönteni jártak, valami csekélység felett összeszólalkoztak, a zsebéből kirántott bugyii késsel nyakon szúrta. Kiss János a szúrás következtében egy órai kínlódás után testvérnénje lakásán, hová társai vitték, meghalt. A még csak 26 éves gyilkos 27-ón reggel önként jelentkezett és most a tamási-i kir. járásbíróságnál fogva tartatik. — Garázda czigányok. özv. Höfíier Józsefné dcis-doroghi lakos házának első szobájába ismeretlen I ttesek az ablak bezuzása után behatoltak s onnan Ynviniha, fehérnemű és füstölt hús féléket maguk%£ye eltávoztak. Távozásukat észrevette a károsnő, m ütött és a segitségórejJövő szomszédokkal üldözőbe vette a tetteseket kik futás közben több lopott tárgyat maguktól elhányták, elmenekültek. Azonban nyomuk a szegzárdi vámhid melletti czigány-sátrakhoz vezetett, s mikor a kis-doroghi emberek oda értek, épp akkor üresitették a czigány asszonyok a lapott ágyneműből a tollat sajá'jukéba, a csendőrök azonban az egész karaván-sereget letartóztatták és bekísérték. VIDÉK. A gyönki kér. nőegylet múlt hó 21-én a gyönki kaszinó termében a jótékonyság legszebb ünnepét ülte azzal, hogy a gyöníi szűkölködő gyermekek részére egy díszes karácsonyfát felállított s a jó Jézuska ajándékakép 6 fiút és 8 leányt tetőtől talpig téli ruhával ellátott. Hála és elismerés illeti a választmányt, de különösen Ponyó Lász- lóné urhölgy egyleti elnököt, a ki ügybuzgalma s tapintatos eljárásával az egylet kitűzött czóljának megvalósitására fáradhatatlanul törekszik és özv. dr. G r o s c h Pálné, Kiss Béláné és Széki Elemérnó, Hilbert Andrásné és özv. K e n e s- sey Mariska urhölgyeker, valamint P e s t h y Elek szolgabiró urat, a karácsonyfa feldíszítése körül szerzett érdemeikért. Fogadják jutalmukat azon nemes öntudatban, hogy törekvésük embertársaik nyomorának enyhítésére irányult. — Az ünnepélyt különösen emelte Ilgen Antal helybeli ev. lelkész ur azon beszéde, midőn a megajándékozott gyermekeket háladatosságra intette és a kitüuő szónoklati tehetséggel megáldott Kiss Béla helybeli tanár urnák szépen kidolgozott, tartalmas és szónoki hévvel előadott beszéde. Paksi. A tolnai csolnakázó-egylet az uj évi köszöntések megváltása czime alatt a szegény iskolás gyermekek részére karácsonyfát állított föl a „Köregylet“ helyiségében s ott nagyszámú közönség jelenlétében több szegényebb sorsú fiú és leánynak czipőt, csizmát, mel.'g téli kendőt és egy- egy csomagban néhány diót meg süteményt, azon- fölül fejenkint 20 krt adóit A kiadást, minthogy az egylet saját pénztárából e czéira nem adhatott, a tagok maguk közt rendezett adakozás utján fedezték. A dicséretet érdemlő jótékony, lélekemelő ünnepély dr. Eliatschek Ede egyl. elnök és J a n o s i t s Károly egyl. pénztáros szives fáradozásának köszönhető. Fent nevezett egylet 1891. évi január hó 17-én fényes tánczmulatságot készül rendezni. A tolnai önkéntes tűzoltóság a már tüzren- dészeti szempontból fölállított telephon és villamos jelző csengetyük hálózatára a vegleges engedélyt a ministeriumtól megkapta. Lord Cynlé, Bonyhádról vesszük a következő sorokat: • Szomorú jelenség, hogy még a müveit elem Által lakott városrészen is a legközelebbi' választásnál csupa obscurus nevű egyének jutottak * a városi képviselők sorába. Oly férfiak, mint pl. dr Moldo- ványi István stb. csak azért maradt ki, mivel a müveit elem közönyössége folytán a „pógárok“ 33 szavazata döntött. Ha csak a legkisebb érdeklődés mutatkozott volna, legalább is 150 szavazat állott volna rendelkezésükre. Az egyik volt tag azért nem kellett az ellenpártnak, mivel keresztülvitte, hogy legutóbb a gymnasium utcazajában a már 2 évvel ezelőtt építeni elhatározott járda létesült. HALÁLOZÁSOK. Nagy Lajos nagybirtokost, volt megye főnököt folyó hó 1-én kísérték Bölcskén örök nyugalomra. A gyászszertartást Dömötör Lajos bölcskei református lelkész végezte, megható beszédben méltatva az elhunyt érdemeit. Ott volt a környék színe-java, főleg Dunaföldvár, Paks, Bölcske és Madoesa intelligencziája igen nagy számmal, úgy, hogy mintegy 50 szán telt meg a résztvevő közönséggel. Tolnavármegye képviseletében megjelent Simontsits Béla alispán, Kurz Vilmos árvaszéki elnök és Gerenday Lajos központi főszolgabiró is. Az elhunyt, mint ember, egyike volt a J&g&Áonszenvesebb egyéneknek. Pest vármegyéből ke- H Az időközbe gyermekei már ity születtek. A 48-as I—Ml. - ■ — ; években Tolnavármegyének szolgabirája volt, a sza- badságharczban azonban nem vett tevékeny részt. A Bach korszakban a megye főnökévé neveztetett ki s ekkor hazafias érzelmének s humanusságának s becsületességének többször fényes jelét adta. Lapunk egyik baratja jellemző törtenetecsket beszel el róla: — Az ötvenes években, mikor már a kölcsönös bókiilékenység magva csírázni kezdett, |— a vármegyeház nagytermében fenyes tánczmulatságot rendezett, melyen a vármegye akkori intelligencziája nagy számmal jelent meg. Nagyszerűen megvendégelte az egész báli közönséget, durrogtak a pezs- gős palaczkok s ennek eredménye az lett, hogy a tüzesvérü fiatalság 2 teljes órán keresztül huzattá (hallatlan!) a — csárdást. jA jelenvolt 20—30 osztrák tisztnek persze ez sehogysem tetszett. Yégre egy csendőr hadnagyocska oda szólott a czigány- nak, hogy tartsa magát a tánezrendhez. Erre a fiatalság karra fűzve a hölgyeket, a mellókter- mekbe vonult s lekiabált, hogy „fogjanak be.“ — Nagy Lajos megértvén a baj okát, — a közönséget visszaédesgette a terembe. A tisztecskéknek érthetően tudtukra adta; — „hogy itt ő a házi ur, tehát ő parancsol“ s huzattá tovább a csárdást. Nagy bátorság kellett abban a szomorú időben mégehez is. A „Ferencz kórház“ is nagyon sokat köszönhet neki. Az alkotmányos élet pitymallásakor visz- szavonult bölcskei birtokára s azóta ott élt csendes visszavonultságban, gazdálkodásával tisztességes vagyont, s szeretetreméltó modora s jótékonyságával sok barátot s tisztelőt szerezve. Elhunytét a kiterjedt rokonságon kívül két fia gyászolja, kik közül László mint szenvedélyes régész ismeretes s kinek a bölcskei ásatásokban tevékeny része volt. Nyugodjék az elhunyt békével! Gr. Apponyi Károly, főrendiházi tag, vármegyénk nagybirtokosa és első visilistája, gr. Apponyi György volt udvari kancellárnak bátyja, (Apponyi Albertnek nagybátyja) deczember hó 30-án Becsben meghalt. Gr. Apponyi Károly 1805. deczember 26-án született Pozsonyban. Itt véglÁfe- tanulmányait is, s aztán a katonai pályára lépett. 1848-ban mint ezredes azt a parancsot kapta a magyar hadügyministertől, hogy Szent-Tamás felé tartson, de betegsége következtében visszavonult s aztán Bécsből követte az események folyását. 1849. május 17-én az uralkodóházhoz hü maradt mágnásokkal együtt -ő is aláírta a nemzethez intézett pozsonyi felhívást. Később Olaszországban harczolt s tábornoki rangot nyert. Atyjának halála után átvette a hőgyészi és apáthii uradalmakat, lemondott méltóságairól s azóta kizárólag birtokai kezelésének élt. Télen rendesen Becsben lakott, nyaranta pedig Hőgyészen. Gr. Apponyi 1847. julius 29-én nősült, oltárhoz vezetvén Klebelsberg Leopoldina grófnőt. Egyetlen fia, gr. Apponyi Géza, szintén tagja a főrendiháznak, ugyancsak vármegyénk nagybirtokosa, 1876. ápril 24-ike óta ez is nős; neje Szé- cheuyi Paula grófnő, ki több gyermekkel ajándékozta meg. Péntek délután szentelték be a bécsi Mihály- templomban holttestét. A gyászszertartásnál jelen voltak: gróf Szó csen főudvarnagy, báröNopcsa, a királyné főudvarmestere, báró Se-hloi s n'igg, Erzsébet főherczcgnő főudvarmestere, gróf Neipperg és gróf Pálfíy testőrkapitányok, a főrangú arisztok- raczia számos tagja, az elhunyt rokonai, köztük gróf Apponyi Albert országgy. kéoviselő és mások. A holttestet beszentelés után a Pozsony melletti Eberhartba vitték, hol a családi sírboltban fogják elhelyezni. SZERKESZTŐI POSTA. Mindazon jóakaróink és barátaink, kik bennünket lapunk megindítása alkalmával üdvözleteikkel fekeresni szívesek voltak, fogadják ez utón is hálás köszőnetünket. — Élczelönek. A kütdött ízetlen rímeket és nyakatekert szójátékokat nem közölhetjük. Ajánljuk azonban e czélból laptársunknak, a „Tolnamegyei Köztöny“-nek „Tövisek“ czimü rovatát, amely az ehhez hasonló sületlenségeknek állandó tere. — K—s. i—s. Budapest. A megreelamált mutatványszámot újból megküldtük. Köszönjük a szives érdeklődést. Üdvözlet. — Paksinak Gyönk. Köszönjük. Térhiány miatt lehetetlen volt az egészet közölnünk. — Dr. M. I. Köszönet szives érdeklődéséért. Kérem vegye a könyvet tiszteletpéldány gyanánt, miután magam is, a szerzőhöz való baráti viszonyomnál fogva, igy jutottam hozzá. — K. M.Á. Köszönjük. Mihelyt terünk engedi, közöljük.