Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-11-01 / 44. szám
navármegyének valóban jogos igénye van, s azt hisszük, hogy ha megyénk kiváló és befolyásos férfiai még idejében megteszik a szükséges lépéseket: akkor a kívánt siker el nem marad, s a lakosság hálája kiséri őket fáradozásukban. Sőt merjük hinni, hogy Szegzárd képviselő-testülete a gyár felállításához anyagi erejéhez mért áldozattal is kész járulni, például alkalmas telek- adományozása által. Mindenkinek, aki a nép javát, boldogulását szivén viseli, készséggel és örömmel kell csatlakoznia a mozgalomhoz, hogy még kellő időben megtétethessenek illetékes helyen a szükséges lépések, nehogy késedelem miatt a dohánygyár felállításától is elessünk. Vitális érdekek követelik, hogy egyesült erővel és kellő erélylyel cselekedjünk ; mert csak igy számíthatunk sikerre. Intéző köreink figyelmébe ajánljuk ez ügyet. — Közigazgatási bizottsági Ütés. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága november hó 5-én ülést tart. . 2. ___________________________ Va szary Kolos* 4 í, Egy szegény keszthelyi szücsmester fia volt. Atyja korán elhunyt, s őt nyolcz éves korában hat testvérével együtt árván hagyta. A tehetséges és korán' érett gyermek saját erejére hagyatva szerezte meg társadalmi pozícióját, s élete, küzdelmei, tanulságos adatokat nyújtanak azon tétel igazságához, hogy a nélkülözés nyomora ideig-óráig megbéníthatja az embert, de a valódi tehetség győzelmesen küzdi fel magát a nehéz vi- szonyok nyomása alól is. Szikár, gyenge testű ifjú volt, erősen barna arczczal és markáns vonásokkal. Érezvén testi hiányait, fiatalabb korában edzeni törekedett gyenge fizikumát. Kezdő tanári éveinek első szünidejét Lábadon, Somogybán töltötte, hogy a szabad természet napfényes, üde levegőjének illatában erősítse gyenge szervezetét, s fárasztó sétákkal, tekézéssel és lovaglással edzette izmait. A világ megbotránkozott a lovagló papon, s megrótták azért, mivel testi nevelésére gondot fordított. Pedig sohasem feledkezett meg társadalmi * A sok kombináció és találgatás végre véget ért. — Vaszary Kolosnak, a nagy tudományáról, fenkölt gondolkozásáról, és mély hazafias érzületé-öl isjnert pannonhalmi főapátnak Magyarország herczegprimásává leendő kinevezése már a’közeli napokban várható.'Alkalomszerűnek tartjuk tehát, hogy a nagy íérfiunafc, ki ma-holnap a masyar katholikus egyház feje s főpásztora, és az ország első zászlósa lesz, életrajzi adatait Hock János „A magyar főpapság“ czimü munkája nyomán közöljük. A szerk. TOLNAVÁRMEGYE. állásának kötelességeiről, — s még a lóháton is a leglelkesebb és legbuzgóbb papja volt egyházának. Megmutatta ezt akkor, midőn szülővárosában pusztítva dühöngött az 55-iki járvány, — mert Komáromból rögtön Keszthelyre utazott, s tanári szünidejét az epemirigyesek ápolásával töltötte el. Egy évi munkájának nyugalmát, üdülési idejét áldozta fel a szenvedő emberiség szolgálatára. E hősi ön- feláldozásának értéket kellőleg méltányolni csak tanár-ember tudja. Tanított Komáromban, Pápán, Esztergomban s végre mint győri főigazgatót választottak íoapáttá. Tárgya a történelem volt, mely jellemkópző erejénél fogva egyike a leghatalmasabb nevelő eszközöknek. Az események okaiban rejlő erkölcsi erő, a tények összefüggésének ethikai vonatkozásai, a folytonos hullámzás törvényei alatt álló világszellem fejlődése és kibontakozása rendkívül alkalmas az ifjúság kedélyvilágának kiszinezósére, jellemének kidomborítására. Hogy szivképző momentumaival minő hatalmas nevelő eszköz az a történelem, egy tudós tanár és egy jószivü paedagogus kezében, azt Vaszary a kathedrán mutatta meg. Mikor az a beteges, szerény arczu szerzetes jóságos képével végig tekintett hallgatóin, s az események száraz keretébe bele lopta lelkének tüzét, — idealismusának színes verőfényót; midőn a lelkesedés erejével ütött a nemzeti erzelmek húrjaira, láttuk életre kelni a színtelen alakokat, s megmozdulni az életet. Testet öltött magára a költő élénk leírása, — s a fegyverek csattogásában láttuk vérében összeroskadni a küzdőt, hallottuk a győzők diadalorditásait s a tehetetlenül vergődő királyt a szennyes patak iszapjában. Vaszary nem ismereteket közlött a tanulókkal, de képet rajzolt a felizgatott agyvelő hártyáira. — Midőn szemeiben kigyqladt a tűz, felcsapott a láng, hangja csengett, mint az érez a kalapács ütésére, s széles homlokáról pattogtak a szellem szikrái, az ifjúság tágra nyitott szemekkel ült mozdulatlanul helyén. Ilyen tanár volt ő. A gondolatokat szivén szűrte keresztül! S az ily emberekre kiváltkóp szükség volt akkor, midőn mint ifjú tanárnak a nemzeti szellem elfojtására törekvő centralisztikus tanügyi rendszerrel szemben nemzeti érzéseket kellett az ifjúság szivébe oltani. A faji önállóság eszméjét, történelmi jogát, ősi hagyományainak, szent emlékeinek tiszteletét kellett ápolni és a szivekbe lopni. Annak a tanári kathedrának nemcsak tudományos, de nemzeti missiót is kellett teljesíteni. Lapozza bárki Vaszary történelmi munkáit, s ha van bennök elfogultság, azt csak a nemzeti intézmények kultuszának rajongó szeretetében találhatja fel. A hazafiság tiszta motívumai keresztény hitének tüzében vannak azokban felolvasztva. • Bégen, volt az, midőn Vaszary a politikai élet hullámzásában részt vett. De ez akkor kötelesség volt. Az októberi diploma és a 61. országgyűlés a pápai tanát! kathedrában érte őt. Megérkezett a külföldről Teleky László is, s első látogatásával a nemzet vértanújának özvegyét, ^atthányi Lajos gróf ,volt miniszterelnök nejét kereste fel. A világ zajától visszavonulva dákai birtokának magányában tartózkodott az özvegy, s gyermekeinek társaságában csupán gyászos emlékeinek, élt. Teleky, megérkezett Pápára, s a város díszküldöttséget állított össze, mely őt fogadja s a közel fekvő Dákára kikiséri. Vaszary vezette a küldöttséget, s lendületes nyelvezetével, szónoki hatalmának erejével,.könyékét fakasztott még a nagy száműzött szemeben is. Ez időben élénk részt vett a politikai es megyei élet mozgalmaiban. ( . ■ ■ Midőn Piáth Józsefet Veszpremmegye főispánjává nevezték ki, a megye közönsége fáklyás menetet rendezett az uj megyefőnök tiszteletére, s az ünnepi szónoklattal Vaszaryt bíztak meg. í Hosszú sorokban — mint egy kigyozo tuz- folyam — hömpölygőit a tüntető tömeg a püspökvár felé. és Bezeródy kanonok lakása előtt foglalt állást, a hol a főispán ideiglenesen szállva volt. Ezer torokból hangzott fid egyszerre a lelkesedés kitörése, s Vaszary előállt prémes díszmagyar bekecsében, hogy az uj főispánt a megye közönségének nevében üdvözölje. . Piáth a lelkes tüntetést azzal akarta megköszönni, hogy kijött a tömeg köze, s közvetlen a szónokkal szemben foglalt el állást. Csengő, érczes hangon kezdette Vaszary üdvözlő beszédét, de alig fejeze t be e^y pár mondatot, a megdíszszónoklatozott főispán villámgyorsan ugrott elő a sorból, s a le kés szónokot torkon ragadta. Vaszary fulladozva tekintgetett szót maga körül, mig végre megértette, hogy egyik kiváncsi hallgatója a fáklyát oly közel vitte hozzá.^ hogy a bekecs rókaprémje szikrát fogott. A főispán a tüzet akarta elfojtani. . Ez a váratlan intermezzo csak egy pillanatig hozta zavarba, — azután újult erővel folytatá: — Ne oltsa el Méltóságod, ne oltsa el kérem. Hadd legyen ez külső jele sziveinkben égő szeretetünk lángoló tüzének, melyet szavakban tolmácsolni úgyis képtelen vagyok. Természetes, hogy felhangzóit az egetverő taps és a viharos éljenzés. Fiáth pedig az ünnepély végén igy nyilatkozott: — No ennek a fiatal papnak a rögtönző képessége ma igazán kiállotta a tűzpróbát. Mint főapát nem igen elegyedik a politikába. A főrendiházban ritkán jelenik meg, még ritkábban beszól, de ha szól, leköti a figyelmet, s a szónoki siker az övé. * I * * Győrött, a benezósek legelőkelőbb rendházában I8ü9-ben lön igazgatóvá. Megnyerő modora, jóindulatú szive biztositá részére az egész város osztatlan szeretetét. Lakása a városi értelmiség találkozási helye volt. —« , Örömmel keresték fel mindazok, a kik sziporkázó szellemének, jóságos szivének üde légkörében nemcsak szórakozni, de egyuttaj tanulni is óhajtottak. A kik pedig közelebbről ismerték, még jobban megszerették. Bendtársai körében feltétlen népszerűségre tett szert. A vezérszereplósre soha sem vágyott, — érett gyümölcsként hu lőtt az ön- kénytelen az ölébe. Öt éve lesz, hogy a benezósek főapátjuknak megválasztották. A magas méltóság az egyszerű szerzetesnek modorán és igényein mit sem változtatott. Jóságos szive ott ül arczának szelíd tekintetében, ajkainak örökös mosolygásában, meleg érdeklődésében, beszédjének bizalmasságában. Csodálatos, mily gyorsan el tudja ragadni a leghidegebb embert is, s mennyire fel tudja kelteni a bizalmat maga iránt. Egész hitalom nála a szelídség. Hódit vele. 1891/ november 1. . —,.Az vagyok. . — Magának szerencse, hogy nálunk lehet ? • — Nem tagadom. Az asszony valamivel közelebb húzódott hozzá. . — Meséljen nekem valamit a nyomorról — könyörgött s mikor Szever zavartan hallgatott, szinte esdekelve folytatta: — meséljen. A regényeknek nem akarok hinni, azok mindent túloznak. Maga meséljen nekem — s egy kis pajkossággal tette hozzá: r— a maga nyomoráról. Hisz már úgy is elmúlt. Szever folyton zavarban volt., Valami olyant mondott, hogy a nyorúorról nem lehet szalonban beszélni, hogy ez a szégyenlős, mezítlábas leány humorisztikus a maga hangos sírásával az ilyen ragyogó keretben, hogy a nyomor csak a maga fészkében félelmes, hogy olyan, mint a kénytelenül meztelen ember: önmagának siralmas, másnak esetleg kacagtató s több ilyesmit. Aztán a nagykeres- kedőné nem is fagg^ttg,, hanem szinte haragosan ott hagyta. De másnap újra kezdődött a játék. 1 egyszerre . . . Megesik az ilyesmi máshol is. De hogy csúfság, arra nem gondolt. Csak most, hogy az a vad, makrancos fiú óda súgta az anyjának: — A mamának kell . . . szereti-. . I •» i Egy -kis undort érzett: az asszony iránt és maga iránt is. Különösnek találta az egészet. Soha, egy percre nem gondolta eddig, hogy ő abban a házban nem 'instruktor és most bántotta, hogy ezt a növendékétől kellett megtudnia, ügy érezte, hogy az arcza szégyenben ég. Mig azt hitte, hogy nyomorából kivergődött s ezt állásának köszönheti, még az asszony kacérkodásának is tudott örvendeni. Azt mondottá magának, hogy a férfitől végtelen gyámoltalanság volna,, ha bizonyos időben nem tudna — gyönge is lenni. De most, hogy az .egész úgy tűnt fel előtte, mintha a nyomorból nem egy állás, hanem egy asszony húzta'volna ki, utálta ezt az asszonyt. És sok mindent megtudott. már magának magyarázni. A mosolyt, mely barátainak arcán olykor megjelent-; a kórdezősködést 'asszonyára olyanoktól is, a kik talán nem is ismerték; az évődést a kávéházban, hogy most. már jó meleg fészke van . . . És sötét pírral az arcán kezdte érteni, hogy • miért nein találhatja soha otthon — Margitot. . . ,;v ■ ‘ - 1 * ■ ■ ■ II, ' A váci-utca sarkán megvárta, mig kijött a masamód-üzletből. Hozzá sietett és megszólította a leányt: — Margit 1 Kissé idegenül nézett reá a leány. Mig mel-' lókutcába nem értek, nem is szólott Szeverhez, de' ott aztán egy percre megállt s* úgy nézte a fiatal embert. — Bég nem láttam. — Sokszor kiint voltam maguknál, de nem talá tam soha. — Saison van és nagyon sok a munka. Aztán, mintha meggondo'ta volna magát, valamivel halkabb hangon jegyezte meg:-— Most hazudtam, Szever. Mindig otthon voltam. — S nem akart velem találkozni ? — Nem. — Haragszik rám ? — Nem tudom. Nem akartam látni s most érzem, hogy igazam volt. Fáj, hogy látom. Margit! — Igazat mondok. Fáj. Ne jöjjön velem. — Beszé'ni akarok magával. Engedje, hogy haza kísérjem. — Lóvonatra ülök. — Magával megyek ... . in. Y i ' . • ■ '*• ! . • Lomhán indult meg a kocsi a külvárps felé. A domború, vastag üveg mögül sárgán világított be az égő olaj s a leány háttal ült a világosságnak, mig Szever szemben helyezkedett el. Kettőjükön kívül nem volt más a kocsiban. Az őszi hűvös levegő élesen áramlott be a nyitott ajtón s Szever hamarosan becsukta. Aztán kissé előre ha-
