Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-10-04 / 40. szám
TOLNA VÁRMEGYE. Nem akar ez tüntetés lenni sem az államosítás mellett, sem az ellen, hanem egyedül oda törekszik, hogy a létező hibákat, a mennyire lehet, megszüntesse, nehogy a közigazgatás — a várható nagy reform időpontjáig — vogelfrei legyen. Remélhető, hogy a tisztviselői létszámnak a bizottság által elfogadott javaslat szerint való emelése és a járási főtisztviselők fizetésének javítása által a közigazgatási ügymenet úgy a központban, mint a járásokban a méltányos igényeket ki fogja elégíteni. Mert hát nem tagadható, hogy a tisztviselőnek dotációja fontos tényező abban, hogy mikép teljesíthesse a hivatalával járó kötelezettségeket, mert anyagi gondok és terhek közepette mindenkor a tisztviselői hivatás magaslatán megállani nem csekély és ritka esetekben megvalósítható feladat. r Es viszont, ha a tisztviselőnek megadjuk az állásához és rangjához illő javadalmazást, mely neki minden irányban függetlenséget biztosit, akkor támaszthatók iránta csak igazán jogosult és indokolt igények. Természetes, hogy a munkaerőnek tervezett szaporítása és a főszolgabiráknak és szolgabiráknak fizetés emelése költségtöbbletet igényel, a mi a mostani költségvetés mellett, melyet alább szintén méltatunk, csak vármegyei pótadó utján fedezhető, mire nézve a kiküldött bizottság teljes készséggel és egyöntetűséggel azt határozta, hogy az e hó 15-én megtartandó közgyűlésnek e czélból 1% pótadónak kivetését fogja javaslatba hozni. Üdvözöljük a bizottságot azért a nemes buzgalomért, a melylyel vármegyénk köz- igazgatásának ügyét felkarolta és hisszük,- hogyebben e vármegyének minden fia velünk érez és az először jelentkező pótadót, melyet a tervezett reform igényel, a törvényhatósági bizottság készséggel fogja megszavazni. A bizottság által elfogadott és az október hó 15-én megtartandó közgyűlés elé terjesztendő javaslat a következő: 1. 4-ik aljegyzői állás rendszerisitóse, 2._______________________________________________ rendes fizetése .................................... 600 fit. ennek lakbére .......................... 150 „ 2. 1 alszámvevői állás rendes fizetés.............................................. 800 „ és lakbér ............................... 1 200 „ köz epébe. Itt egy hatalmas kerek tér van a „Kon- gens-Nytarg“. A tér közepét szobor díszíti, egyik oldalán a pompás udvari színház. E térről minden irányban szép utczák sugároznak szét. A város több helyén gyönyörű parkok és tavak vannak. Legszebb sétatere a városnak az úgynevezett „Lange Linie“. Közvetlen a tengerparton a kikötő bejáratánál széles vadgesztenye* fasor kezdődik és 2 kilométer hosszúságban vonul végig a tengerparton. Belső oldalán pompás park terül el. Estefelé egy kioszkban katonazene játszik, és Koppenhága elité-je itt találkozik, hogy gyönyörködjék az isteni tengerben, — a számtalan hajó és hófehér vitorlában, és a távol ködben úszó Svéd partokban. Egyik legszebb mulatóhelye e földnek a „Tivoli“. Valóságos tündérmese egy ott töltött est. A pompás park, tavak és mesterséges folyók és vízesések közt, minél fantastikusabb épületekben elhelyezett kávéházak és vendéglőkkel van tele. Az egy- tavon óriási tengeri hajó, — a melyhez csónakok tartják fenn a közlekedést. A hajó maga előkelő vendéglő. Egy másik-vendéglő ősrégi lovagvárban van elhelyezve, egy harmadik pedig a granadai Alhambra utánzatában. Este villanyfény és színes lámpák ezrei, a díszes közönség, a kitűnő zene feledhetetlen benyomást gyakorolnak a nézőre. 3. 1 szám tiszti állás évi fizetés 600frt— kr. és lakbér . . . .. . . . 150 „ — „ 4. Az öt közigazgatási gyakornok fizetésének egyenként 100 írttal való emelése összesen . . . . .; . . 500 „ — „ A járásokban: 1. Az irodai átalány beszüntetése mellett irodai szükséglet és nyomtatványoknak a központban szükséges hasonló czikkekkel leendő együttes beszerzése főszolgabírói hivatalként 200 frt, öszszesen az 5 járásban ..... 1000 „ — „ 2. Hivatal fűtésre járásonként 30 köbméter tüzelőfát számítva, ennek szállítási s felvágatási költségeivel együtt járásonként 135 frt, összesen . . . 675 „ — „ 3. Járási hivatalok világítása járásonként 30 csomag gyertyát számítva á 12 frt 90 kr, összesen . . . . . 64frt50kr. 4. A dunaföldvári és simontor- nyai járási főszolgabírói hivatalos helyiségeknek bérlete czimen fenálló együtt 300 frtra rugó javadalom beszüntetésével, ezen hivataloknak is a völgységi, központi és dombóvári járási hivatalokkal egyenlősitett természetbeni hivatalos helyiséggel leendő ellátására egy járási hivatal 300 írtjával számítva helyiség bér czimen, összesen . .♦ . . . . 600 „ — „ 5. A járási hivataloknál a segéd- , és kezelő személyzetnek 1 irodatisztt e 1 leendő szaporítása fizetés egyenként 600 frt, tehát az 5 járásban . . 3000 „ — „ ugyanezeknek lakbér á 150 frt az öt járásban ... . . . . . . 750 „ — „ 6. A járási főtisztviselők fizetésének 300 frt és utiátalányának 200 írttal történendő javítása cziraén az 5 járásban összesen . . . . . . . . 2500 „ — „ 7. A járási szolgabirák fizetésének 300 írttal való emelése czimen az öt járásban . ... .... . 2500,, — ,, Az „Országos Törvénytár“ és „Rendeletek Tárá“-nak az öszszes hivatal főnökök s a vármegyei jegyzői kar- valamennyi tagja részére beszerzési költség czimen .................................... 104 „ 10 „ Ös szesen 13193 frt60kr. Ezek következtében a simontornyai és duua- földvári helyiségek bérlete czimán . . 300 frt. az 5 járásban iroda átalány czimen . . 500 „ vagyis összesen . 800 frt megtakarítás esvén a házi pénztár javára, ezen ősz- szegnek a 13193 frt 60 krból történendő levonása után maradna fedezendő 12393 frt 60 kr várme-r gyei pótadó utján; tekintve pedig azt, hogy a törvényhatóság területén az 1883. évi XV. t. ez. 9-ik §-ában megnevezett adók összes száma 1.353,326 Érdekes a „megváltó templomának tornya“. Ennek külső oldalán vezet a csúcsig egy csigalépcső. Meglehetős adag hidegvér kell ahoz, a tornyot megmászni, mert alig van ember, a ki el ne szédülne. A párizsi kiállítás alkalmával az Eiffel torony 2-ik emeletéről megindultam, hogy a csúcsig a vasgerendák közt alkalmazott lépcsőn feljussak. Itt is nyomasztó érzést okozolt a majdnem légben függő lépcső. Azonban nem lehet összehasonlítani azzal, a mit éreztem,. midőn a koppenhágai „megváltó“ templom tornyán kívül kapaszkodtam felfelé. A lépcső 2-ik fordulójánál úgy éreztem magam, mintha hajón volnék és hullámok himbálnának; a 3-iknál szemem előtt tánczolt az alattam elterülő háztenger, az 5-ik fordulónál kénytelen voltam leülni, és szemeimet eltakarni, mert úgy éreztem, mintha ólom volna lábaimon, és mozdulni sem bírtam. Végre lassan, behunyt szemmel vánszorogtam fel a torony csúcsáig, hol egy kerek oszlopcsarnokból leirhatlan nagyszerű kilátás nyílik a városra, az azt szegélyező zöld mezőkre, és a számtalan hajó? val borított Öre-Sundra, és a távol Svódhonra. Kiváncsi voltam hazai lapokra és azért kérdezősködtem van-e „Wiener Cafe“. T. i. az északi államokban alig van nagyobb város, hol „Wiener frt és 51 krt tesz, mindezen szükségletek az egyenes adókra kivetendő l°/<r°s vármegyei pótadóval teljes fedezetet nyernének. Főgymnásiumot Tolnavármegyének. —lk. A „Tolnamegyei Közlöny“ szeptember 20-iki szamaban lelkes hangú felhívás jelent meg egy ^ főgymnásiumnak Tolnavármegyóben leendő létesítése érdekében, vármegyénk fő- és alispánját kérve, hogy a nagy jelentőségű ügynek élere adjanak, mely felhíváshoz S á n t h a Károly ur is ugyanezen lap hasábjain csatlakozott, sőt egy konkrét inditványnyal állott elő, hogy t. i. a jelenlegi két algymnásium, a bonyhádi és gyönki helyett, közös erővel egy hatalmas főgymnásiumot teremtsünk. Nem először került most ezen ügy felszínre, nem egyszer foglalkoztatta ez már vármegyénk intéző köreit, a mi minden esetre annak a ténynek, annak a szomorú igazságnak kétségtelen bizonyítéka, hogy Tolnavármegye közönsége élénken érzi egy főgymnásiumnak hiányát. Száz meg száz ifjú kénytelen évenként elhagyni a szülői házat, a vármegye határait, hogy a messze távolban találja meg azt a kiképeztetést, a melyet otthonában hasztalan keres. Mennyi könnyet csavar ez ki a szülék szemeiből, kik lemondás és aggodalom között idegen kezekre bízzák legdrágább kínosokét és «mennyi anyagi áldozatba kerül, mily temérdek pénz vándorol évente idegen földre, idegen emberek közé. Bizon ez szomorú és, valljuk be, szégyenletes állapot. Nem lehet ennek a vármegyének egyetlen lakója sem, ki ezt a helyzetet, melybe bús resignacioval már-már belenyugodni kezdénk, ne fájlalná. A fájdalmas resignaoio érzése hatott át bennünket, mikor láttuk, hogy ezen ügyben megindult legutóbbi mozgalom is, melynek élén vármegyénk fő- és alispánja s társadalmunk szine-java állottak, hajótörést szenvedett, midőn Játtuk, hogy hiáha volt a lankadatlan küzdés, az odaadó ügyszeretet, hiába minden erély kifejtése, minden tekintélynek latba vetése, mindén befolyásnak érvényesítése az eszmét megvalósítani, az igének testet adni nem sikerült. A kutató elme önkénytelenül is az okokat keresi, melyekkel megfejthesse a nagy rejtélyt, hogy miért e sikertelenség, e tétova törekvés ? Szegzárdnak és e kerületnek múltja adja meg erre a választ, mert a szomorú 1891. . október 4. Café“ ne volna. Ezek a budapesti vagy bécsi kávé- házak mintájára berendezett helyiségek, hol rendesen egy-két bécsi lapot lehet feltalálni. Sőt a hamburgi „Wiener Oafó“-ban az „Egyetértés“ és „Pesti Hirlap“-ot is olvastam. — Koppenhágában csalódtam, mert nagy keresés után ráakadtam ugyan a kívánt helyiségre, de német lapra is alig találtam benne. A „Figaró“ egyik rövid sürgönyében értesültem a Polónyi-öajáry esetről; — az obstrukció harczairól. A város kellő közepén van a „Kristiansborg“ nevű királyi palota is ; — vagyis inkább annak füstös tetőzet nélküli falai. A palota 1884-ben leégett és azóta nem épült fel. ' • • A dán képviselőház elég udvariatlan, és nem szavazza meg királyának az építési költséget, ez pedig az amúgy is gyenge civillistából nem költhet reá. így marad evről-evre, mintegy folytonos tanú jele a nemzet illoyalitásának. Közel ehhez van a maga nemében páratlan ethnografiai muzeum. —- A földteke összes népeire vonatkozó gyűjtemények vannak itt elhelyezve, 80 teremben. — Kezdődik Európán és kelet felé haladva, China, Japán, Ausztrália, Amerika, Afrika népeinek fegyverei, háztartási czikkei, terményei,