Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1891-09-27 / 39. szám

— A szegzárdi szinpártoló-egylet mult va­sárnap tartotta a vármegyeház nagytermében köz­gyűlését, melyre a tagok nem nagy számban je­lentek meg. Simontsits Béla elnök megnyitó beszédében üdvözölte a megjelenteket és rövid visz- szapillantást vetve az egylet életére, mely még a kezdet kezdetén van, konstatálja, hogy habár a szükséges siker csak akkor lesz meg, ha a tagok részéről meg lesz az az ügybuzgalom, a mely vala­mely egylet felvirágzásához föltétlenül szükséges, mégis az egylet rövid működésével azt az ered­ményt már is elérte, hogy a szegzárdi közönséget az úgynevezett bolygó társulatok zaklatásaitól a le­folyt évben megkímélte. A tetszéssel fogadott el­nöki megnyitó után, Nagy János kir. közjegyző, mint korelnök és Nagy István árvaszéki ülnök, mint körjegyző, vezetése alátt megtörtént a tiszt- ujitás. A titkos szavazás raegejtóse uián az ered­ményt H a n n y Gábor szavazatszedő bizottsági el­nök a következőkben tudatta: elnök lett: Si­mon t s i t s Béla, alelnök: Totth Ödön; titkár: Hamza Géza, pénztárnok: Módly László, ügyész: Örffy Lajos. A választ- mány tagjaiul megválasztattak: Ágoston István, Baráth Zoltán, Bírói Béla, Boda Yilmos, Dezseőffy Géza, Döry László, Fördős Vilmos, Hanny Gábor, dr. Hangéi Ignácz, Krammer János, Kurz Vilmos, Leopold Sándor, dr. Leopold Kornél, Madarász Elemér, Mikó György, dr. Sass István, dr. Szigeth Gábor, Steinekker Ferencz, Varasdy Lajos, Závody Albin Elnök Simontsits Béla, úgy a maga, mint a tisztikar és választmány nevében, meleg szavakban megköszönve a bizalmat, a közgyűlés az elnök éltetésével véget ért. — A szegzárd-sárbogárdi vonalon, mint la­punkban már hetek előtt jeleztük, október elsejó- Ő1 kezdve megszűnik a naponként kétszer való közlekedés és pedig a reggel 7 óra 30 perczkor Szegzárdról és Sárbogárdiul délután 4 órakor in­duló vonatok beállittatnak. Bizon nagy hátránynyal jár ezen újabb intézkedés Szegzárd és vidékének közönségére nézve, hogy most naponta csak egy szór lehet Budapestre utazni. Különösen a téli hónapok­ban fogjuk érezni ezen intézkedés kellemetlen kö­vetkezményeit, a mikor ugyanis a hajóközlekedés is szünetelvén, kizárólag erre az egyszer induló vonatra leszünk utalva. Előmenetel helyett hálrább jutunk! — Pályázat. A hőgyészi kir. adóhivatalnál egy adótiszti állásra pályázat hirdettetett, mert az ottani adótiszt H e n d e Ferencz katonai szolgálat teljesítése végett 1 évig szabadságoltatott. — Ellenőrzési szemle. A szokásos ellenőr­zési szemle a cs és kir. közös hadseregbeliek ré­szére október 27-én; a honvédség részére pedig október 31-én lesz megtartva. — Az utószemle a közőshadseregbeliek részére november 10-én Kapos­várott, a m. kir. honvédség részére november 16-án Pécsett lesz. — Stancsics Béla kir. törvényszéki aljegyző szeptember 17-én tette le a bírói vizsgát Budapes­ten és pedig jó sikerrel. — Előmunkálati engedély. A kereskedelmi m. kir. miniszter Deutsch Sándor és érdektár­sainak egy Siófoktól Fe Is ő-I regig veze­tendő helyiérdekű vasútvonalra az előmunkálati en­gedélyt megadta. — Hymen. Nagyszigeti S z i 1 y Tamás, Szily László baranyamegyei alispán fia, eljegyezte Soms- sich Mariska kisasszonyt,. Sorassi'ch Andor nagybirtokos leányát I Kämmerer Miksa so- mogymegyei bakházi földbirtokos eljegyezte J e- szenszky Emma kisasszonyt, kisjeszeni és me- gyefalvai Jeszenszky Tivadar földbirtokos le­ányát I Dr. H e v e s s y Kálmán szegedi kir. albiró pedig, Dr. H e v e s s y Gyula dunaföldvári orvos fia, eljegyezte Z s ó t é r Ella kisaszszonyt Szegedről. — Női kereskedelmi tanfolyam. A közokta­tási miniszter rendelete értelmében Pécsett fo­lyó évi október hó 1-vel a női kereskedelmi tan­folyam életbe lép. — A póttartalékosok öröme. A honvédelmi miniszter a honvéd póttartalékosoknak 8 heti ki­képzésre való behívását a főszalgabirói hivatalhoz küldött távirati rendelettel visszavonta. 4. ___________ — Bankóhamisitó községi bíró czim alatt lapunk múlt számában kellemetlen tévedés folytán azt irtuk, hogy a nagydoroghi községi bírónál pénz­hamisító eszközöket találtak. Sietünk ezt helyreiga­zítani és kijelenteni, hogy T a u t s a Pál nagydo­roghi községi biró személye tévedésből, — melyet nem mi, hanem azon hatósági személy, kitől e hirt vet­tük, követte el, — került csa* e tudósításba, a mely tulajdonkép Mészáros István kajdacsi, Viant Hen­rik nagyszékelyi, Benkő Pál kajdacsi és Moroez Józsefmiszlai lakosokra vonatkozott, kiknél a rend­őrség hamis bankjegy készítéséhez szükséges má­sológépet; lemezeket, festéket, számozó gépet stb. talált. E hírnek ilyetén rektifikálására felkérjük mindazokat, a kik azt esetleg lapunkból átvették. — Adóelengedés. Szegzárdon folyó évi junius hó 5-iki jégverési kárfelvétel folytán az adóleenge- dés a következő : állami adóban 4062 frt 92 kr; általános jövedelmi pótadóban 1353 frt 54 kr. — összesen 5416 frt 46 kr. — Széchenyi-ünnepély a polgári iskolában. Miként lapunk múlt számában említettük, a pol­gári iskola szeptember 21-én meg is ünnepelte a legnagyobb magyar születésének 100-ik évfordulóját. Délelőtt 11 órakor vette kezdetét az ünnep az iskola nagytermében. Szép közönség is jelent meg, a tanárok és ifjúság pedig teljes szám­ban. Az ifjúság elénekelte a Hymnus t, azután Krammer János igazgató tartalmas és szép buzdító beszédet intézett az ifjúsághoz. Geiger Valéria Széchenyi emlékezetét (Jókaitól) szavalta, azután következett ének és Kovácsné által Széchenyinek szépén kidolgozott élet és jellem - rajza, végül Aranynak Széchenyi emlékezete czimü hatalmas költeményét Leopold Lajos növendék sza­valta el. Végül a Szózat eléneklése és az igaz­gató bezáró beszéde következett. Az ünnepély tel­jesen sikerült,miként az országban mindenütt s igy gróf Csáky valóban üdvös óhajtást fejezett ki, mi­kor ilyen ünnep tartását kívánta. E napon az isko­lában nem volt tanítás. — Jegyzői szigorlat. Az őszszel megtartatni- jegyzői szigorlat folyó évi október 17-én délelőtt 10 órakor lesz megtartva. A szigorlat letehetésére vonatkozó kérvények már a közigazgatási bizottság október 5-én tartandó ülése előtt beadandók. — Jár a belvárosi toronyóra. Megunta a hosszas pihenést és a lapok panaszait s e héten megindult. Nem jön ugyan le a toronyból, de az­ért legalább a közelben lakóknak tudtul adja, hogy hányat ütött az óra. A közelben la­kóknak — mondjuk, mert ha kellemes Is a ha­rang hangja, melyet üt, de nem hallatszik oly mesz- szire, mint a régi. — Értesülésünk szerint — az újra öntendő harang volt szánva az óra jelzésére, s ha ez elkészül, messzebb is fog hallszani. — Különben, mivel vita tárgyát képezte, hogy ki csi­náltassa meg a toronyórát, alkalomszerűnek tartjuk egyik budapesti napilap szerkesztőjének véleményét ilyen forma ügyben reprodukálni. Azt mondja ő, pedig jogász, hogy „az óra javítása — ha föntartási alapja nincs — akegyur terhére esik.“ A kegyurnak tehát nemcsak kötelessége az óra fentartásáról gondoskodni, hanem illik is. Sapienti sat. — Választmányi ülés. A kaszinó választmá­nya szeptember 28-án délután 6 órakor ülést tart, melynek tárgyát tagok felvétele képezi. — Halálozás. A báttaszéki tanítói kar egyik veterán tagja Müller János, hosszas és súlyos betegség után elhunyt. Temetése szeptember 20-án a község lakosainak nagy részvéte mellett történt. Nyugodjék békében ! — Tüzesetek. Folyó hó 20-án Felső-Nyék községben a református eklézsia tulajdonát képező lelkészi lak kigyuládt s a tűz gyors tova terjedése következtében Egyed Sándor, Egyed Lajos és Egyed József házai is leégtek, a kár mintegy 4200 frtra tehető. — Pinezehelyen folyó hó 8-án Ke­lemen Pálnó házának tetőzete ismeretlen okból ki- gyuladt s úgy a ház, mint Horváth Pál szomszéd­jának félszere leégett. —■ Iskolai szünet. A polgári fiú- és leányis­kolában az időn a szüreti szünidő csak 2 napig tartott és pedig szeptember 25-ón és 26-án. ___________TOLNAVÁRMEGYE._________ _ A szegzárdi iparos ifjak öomüvelődési egylete az idén is megtartotta szokásos szüreti mu­latságát, mely minden tekintetben sikerültnek mond- ható. A mulatság legérdekesebb része volt a szőlő lopás, melyre a fiatalságnak talán azért volt. oly nagy hajlama, mivel a gyakori jégverés a szőlők­ben nagy kárt okozott, ennek tulajdonítható, hogy a szőlő lopásért befizetett büntetés pénzekből közel 20 frt folyt be. A csinosan öltözött csősznőknek és csőszöknek ugyancsak kellett őrködniük, hogy az ügyes szőlőtolvajokat kezre kerítsek. 10 pra után táncz következett, mely egesz kivilágos kivinadtig tartott. — A négyeseket mintegy 25—30 pár tán­czolta. ' -n­— Pályázatok. Puszta-Gyánt (posta Pincze­hely) r. k. pusztai tanítói állásra pályázatot hir­dettek. Évi fizetés 300 frt, 600 □ öl kertföld, l4/8 bécsi öl botfa. Folyamodványok „Uradalmi in- tózőség‘< Ozora cziraen küldendők be. Az állás azonnal elfoglalandó. — Madocsara ref. s. tanítót keres Tegzes Zsigmond tanító. Fizetése ha­vonként 12 frt. Ágynemű, mosás és világítás kivé­telével teljes ellátás. Az állomás október 1-ig el­foglalandó. — A szőlő drágasága. A jégverés óta felt a fogyasztó közönség a szőlő drágaságától és nem ok nélkül. Télire eltenni való szőlőt oly keveset árulnak a piaczon, hogy alig jöhet figyelembe s az is méreg drága. — A milyen kosárka szőlők a múlt évben 1 frt 30—50 krért kaphatók voltak, olyanokért most 3 irtot s még többet is kérnek. S bár csak érett, szép volna ! De savanyu és bi­zonytalan, hogy megmarad-e legalább pár hónapig. Általában a gyümölcs is drága, mert a szőlő hi­ányát valamivel pótolni igyekeznek. Ezért azonban elkelne ám, bármennyit hoznak is Szegzárdra. Egységes zóna-idő. Ezen újításról volt már szó, de most — úgy látszik — csakugyan életbe lép. A jövő október 1-ótől kezdve az egységes vasúti (zóna) időt fogadják el Európa összes vasutain, oly formán, hogy egész Európá­ban az eddigi mintegy 21 (grewenicbi, párisi, brüsz- szeli, amsterdami, stockholmi, karlsruhe.i, stuttgarti, müncheni, Judvigshofeni, berni, prágai, budapesti, pétervári, moszkvai, varsói, bukaresti, római, kon­stantinápolyi, Saloniki, inostári) idő helyett egész Európa területén csak négyféle vasúti idő lesz érvényben, melyek egymástól csak egész órákban különböznek; a perczek tehát mindig és mindenütt egyezni fognak. A hazánkban és Ausz­triában elfogadott egységes vasúti idő a helyi időnk­től a következőkben fog különbözni: Mikor az egy­séges vasúti idő szerint déli 12 óra van, akkor a budapesti idő szerint déli 12 óra 16 perczet jelez a mutató, Prágában pedig 11 óra 58 perczet. — A Pesti Hírlap ez idén is a miiga nemé­ben páratlan kedvezményben részesíti előfizetőit; ingyen és bérmentve nagy képes naptárt küld nekik az 1892-ik évre, karácsonyi ajándékul. S ezt megkapja minden előfizető, aki október­től kezdve — habár csak 1 frt 20 krnak' havonkinti beküldésével — az előfizetők so­rába láp. S ez e naptár, mint a szerkesztőség ve­lünk közli, tartalom és czélszerüség tekintetében felül fog múlni minden más naptárt. Mert azon­kívül. hogy a naptári rész mellett följegyzésre való űrlapokat, a vásárok teljes jegyzékét, czí mtárt, fő­városi kalauzt és a hasznos tudnivalók egész töme­gét tartalmazza: szépirodalmi közleményeit .Jó k ai Mór, Mikszáth Kálmán, K e n e d i Géza, B o- rostyáni Nándor, Murai Károly, Sebők Zsigmond, Bársony István, Szomaházi István, K a d a Elek, stb. szóval a legkiválóbb és legkedveltebb irók egész gárdája szolgáltatja. Az idén újabb, nevezetes kedvezményt is létesitett a Pesti Hírlap azzal, hogy olvasói számára különféle érdekes kérdések megfejtésére 100—200 frt OS díjakat tűzött ki s ami fő: minden két hétben 50 frtot fizet ki annak, aki a legérdekesebb újdonságot küldte be a megelőző 14 nap alatt a szerkesztőségnek. Azt már mondanunk sem kell, hogy a Pesti H i r 1 a p független, szabadelvű és demokratikus irányú lap, melybe a politikai élet különböző párt- állásu kivá'óbb ferfiai írnak czikkeket s melynek politikai értesülései ^ mindig megbízhatók. A mel­lett jó tárczák és élénkítő apró czikkek emelik a lap változatos tartalmát. Jókai Mór évenkint több regényt fog írni egyenesen a Pesti H i r 1 a p számára s Mikszáth Kálmán is egyedül 1 lapnak fogja Írni kedvelt humoros tár- czáit és karczolatait. Ez uj évnegyed alkalmából azért jó lélekkel ajánlhatjuk a Pesti Hírlapot, melynek ára október—deczember negyedévre 3 frt 5(1 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Mutatványszámokat kívánatra egész hétig ingyen küld a kiadóhivatal (Budapest, V., náftor-utcza 7. sz.) 1891. szeptember 27.

Next

/
Thumbnails
Contents