Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1891-01-25 / 4. szám

katonai káplánok, áthelyeztettek január hó 1-vel a honvédséghez. — Érdekes hir. A budapesti lapok közlése szerint Boda Vilmos képviselő, a „Tóin a me­gyei Közlön y“ szerkesztője kir. táblai bíróvá lesz kinevezve a győri kir. táblához. — Nyugdíjazás. Jankó Imre, tunjásü kir, aljárásbiró 759 írttal nyugdíj áztatott. Az üresedésbe jött állásra pályázat van hirdetve. — Nagylelkű adomány. Nagy Apponyi Gróf Apponyi Géza ur, édes atyja halála alkalmából 50 frtot küldött a felső-nánai ev. lelkószi hivatalnak a szegények közti kiosztásra s azt Wagner János ottani lelkész tiz szegény család közt osztotta ki. A jótétemény dicséretre nem szorul. — Közgyűlés. A szegzárdi nőegylet folyó hó 25-én délután közgyűlést tart, melynek legfőbb tár­gyát a Döry Dénesné leköszönésével megürült el­nöki, továbbá az alelnöki és a Perczel Helén lemondásával üresedésbe jött pónztárnoki állás be­töltése képezi. A közgyűlés nagyon élénknek ígér­kezik. Óhajtanánk a létező ellentétek teljes meg­szűnését, hogy az egylet emberbaráti hivatását zavartalanul teljesíthesse. — A korcsolya-bál tiszta jövedelme 69 frt 78 kr; ezen eredményhez hozzájárulni szíveskedtek felülfizetósek által: Perczel Dezső 8 frt, dr. Haidek- ker Béla 2 frt, Bergmann Emil 2 frt, Balogh Gyula 1 frt. dr. Hangéi Ignácz 1 frt, Abaffy Gyula 1 frt. Jegyeik megváltása által: Simontsits Béla 5 frt, Kovách Gyula 5 frl, Horváth Aladár 2 frt, dr. Kramolin Emil 2 frt, Török Béla 2 frt, „Tolna - vármegye“ szerkesztősége 2 frt Döry Gózáné 2 frt. Leopold Lajos 2 frt, Borsody Lajos 2 frt, Anderle József 2 frt, Ujfalusy Lajos 2 frt, Hirling Ádárn 2 frt; fogadják a fentnevezettek az egylet nerében legmélyebb köszönetemet. Kelt Szegzárden, 1891 anuár 21 én. Laky József, a szegzárdi kor­só lya-egylet pénztárosa. — A pécsi ügyvédi kamara évi rendes köz­gyűlését 1891: évi február hó 1-én délelőtt 10 óra­kor a kamara helyiségében (Széchényi-tór 12 sz .a.) fogja megtartani. —7 Mátyás-szoboralap. Tudvalevő, hogy Má­tyás királynak Kolozsvárott nemzeti költségen im­pozáns szobrot fognak emelni. A szobor-alap ma, a pénztárnok jelentése szerint, 43,000 frtot lesz. — Miniszteri intézkedés. A tanítói nyugdíj- illetékeket ezután s— a közoktatásügyi és pénzügyi miniszterek megállapodása szerint — nem a közsé­gek, hanem az adóhivatalok fogják beszedni. — Halálozás. Várkonyi Sándor róm. kath. tanítót, a „Szekszárd Vidéke“ beLő dolgozótársát Gyula nevű kis fiacskája elhunytéval nagy veszte­ség érte. A kedves gyermek diffteritiszbe esett s gyönge természete nem tudott ellenállni a fájdal­mas betegségnek. Hétfőn délután temették el nagy részvét mellett. Nyugodjék békével! — Farsangi mulatság! A szegzárdi polgári fiúiskola felsőbb osztályú növendékei, a tanári kar előleges beleegyezésével, február 1-én a belvárosi óvoda termében tánczestélyt rendeznek. A mulatság az előző éviek után ítélve — az idén is sikerült lesz. — Szegzárd legöregebb lakója. A népszám­lálás alatt tűnt ki, hogy Ékért Erzsébet még 1792-ben született, s igy most 99 éves. Egészen a múlt évig egészséges volt, fentjárt, most azonban már szobában kell maradnia, mig a halál megsza­badítja a földi bajoktól ■— Iparhatósági megbízottak. A szegzárdi iparhatóságj megbízottak választása e hó 22-én tör­tént a városházánál. Megválasztatott 20 tag. Külö­nös, hogy a .választók oly csekély érdeklődést ta­núsítnak saját ügyükben is. Első alkalommal a választás nem volt megejthető s másodszor is alig 10 választó jelent meg. Különben Tolnán is csak úgy kellett fogni Pápé Sándor iparhatósági biztosnak a választókat, mintha nem is saját érde­kükben állana, hogy kik legyenek megbízottjaik. ^ — Budapest lakossága. Magyarország szép fővárosának az uj népszámlálás után összesített la­kossága 506,061 lélek. És pedig tényleges polgári lakosság 494.561, katonaság pedig 11.500 lelek. 1891. január 25. Budapest főváros összes lakossága e szerint az utolsó 10 év alatt 135,294 fővel, a polgári lakos­ság tehát óvenkint 3.72°/0-al szaporodott. Budapes­téhez hasonló szaporodási arányt a kontinensen csak Berlin mutat fel. — Világkiállítás Bécsben. Becsben 1898-ban — hir szerint — világkiállítást rendeznek — Pinczetörés. A múlt héten Bili József vármegyei kiadó présházát törték fel, most meg a mint értesülünk Groszbauer Perencz má- sodöiró tanyáját látogatták meg, a még mindég ismeretlen gonosztevők. — Ha már a törvény- b i r ó tanyáját sem respektálják a jó madarak, ak­kor nemsokára a lakházakra kerül a sor. — Üzletátvétel. Naumann Adolfné üveg-, porczellán- és edény-kereskedését átvette Puskás Perencz és azt saját neve alatt tovább vezeti. — Közgyűlés. A szegzárdi általános ipartes­tület évi rendes közgyűlését január 25-én délután 3 órakor a városház nagytermében tartja meg. — Tárgyai: elnöki beszámoló, számvizsgálók jelentést s a tisztikar újjáalakítása. — Jegyzői iroda áthelyezés. Majsa község jegyzői irodája Miklósvárra lielyeztetett át. — Átvonulások alkalmával a katonaság ré­szére őrmestertől lefelé, a szállásadók által kiszol­gáltatandó étkezésért a dunántúli részekben, na­ponta és fejenként 19 krban állapította meg a m. kir. honvédelmi miniszter. — Parti Róbert József pusztai birtokostól Ulyik Katalin nevű cselédje folyó hó 18-án meg­szökvén, ugyanaz éjjel nevezettnek a pusztáján levő szalma kazala kigyuladt, a gyanú a megszökött cse­lédre irányul, a kit már le is tartóztatott. — Csetry Gyula helybeli táneztanitó az iránt nyújtott be kérvényt, hogy a tanítás idő tartamára, azaz folyó évi márczius hó végéig, engedtetnék meg neki vasárnaponként a Petrits-fóle vendéglőben éj­fél utánig tánczpróbákat tarthatni. — A Szomszédból. Várady Perencz Ba- ranyavármegye allevéltárnoka „Baranyavármegye múltja és jelenje szóval és képpel“ cziraen várme­gyéje monographiájának megírására vállalkozott, ez érdemben adatgyűjtésre felhívást bocsátott ki. Jó szándékában a körlevélen is támogatja a fő- és alispán. — A népszámlálás eredménye Baján. A népszámlálás most már teljesen be van fejezve, melynek eredménye szerint a város 19.358 lelket számlál. Ezek közül van 9.018 férfi és 10.340 nő. — Mohács városának lakossága a népszámlálás szeriut 14468, a mi az 1880-i ered­ménynyel szemben 1880 főnyi szaporulatot mutat. — Siklóson a lakosok száma 6000, eddig volt 5000. — Kaposvárott különösen nagy mérvű emelkedést mutat a népszámlálás; ugyanis 9571 volt a lakosság száma 1880-ben, mig most 12525, a mi 2954 főnyi emelkedés. VIDÉK. — Bonyhád első, ismét megválasztott birója Becker János a volt 12 közs. esküdt tiszte­letére folyó hó 16-án Schlich terli Károly közked- veltségü vendéglősnél szívélyes bucsuvacsorát ren­dezett.— Folyó hó ^i-én Simontsits Béla al­ispán ur táviratilag kiadta rendeletét a nagy ha­vazás miatt beállott közlekedési akadály elhárítá­sára. A völgységi járásban : Döry Pál föszol- gabiró urat méltán elismerés illeti, mert ugyan­csak 21-én a járás összes községeiben a rendelet­nek már elég tétetett. — A völgységi járás nép- számlálásainak eredménye D ö ry Pál főszolga­bíró ur által összeállitatván a következő eredmény tűnt ki: Bonyhád 6310, Tevel.2257, Zomba2135, Mórágy 3031, Czikó kisk, 1755, Váralja 1685, Apáthi 1596, Kokasd kisk. 1339, Majos 1271, Szálka kisk. 1167. N.-Mányok kisk. 1164, K.-Do- rogh kisk. 1162, Döry Patlan 1056 lakossal. A kö­vetkező valamennyi kis községek pedig Izmény 979, Mucsfa 962, Závod 869, Lengyel 855, Győré 853, Varasd 714, Grábócz 659, K. Mányok 665, Belatz 537, N.-Vejke 537, Hant 480: Mőcsóny 446, Börzsöny 407, Tabód 373, Kovácsi 33 házban 195, Ladomány 21 házba 142, s Palatincza 22 házban 112. A völgységi járás összes lakossága 37,085, 10 év előtt 34,799 ; szaporulat tehát 2296. _____________TOLNA VÁRMEGYE.________ — Dunaföldvárról írják lapunknak : A lefolyt hét az általános közgyűlések hete volt. A kaszinó folyó hó 18-án tartotta meg rendes közgyűlését. Elnökül közlelkesedéssel ismét B á t k a y László választatott meg, kinek tevékenysége az eladósodott kaszinót adósságaiból kitisztázta, sőt ma már egy kis felesleg is mutatkozik, daczára több újabb na- gyobbszerü kiadásnak, mely a berendezés szépségét és kényelmét emelte. — A Keres k.-O s a r n o k ismét dr. Freud Henriket választá meg elnökül. — A Népbanknál elhalálozott igazgatói állásra Stauber Sándor választatott meg 50 szónyi több­séggel Borovitz Soma ellenében. — A múlt hót folyamán halt meg Farkas Ignácz városunk egyik tevékeny polgára.- A tolnai rom. kath. iskolaszék Nagy Mi­hály s. tanítót hivatalos állásától fölmentette s he­lyébe Peder Mátyást szerződtette. Elintézte a ta- nitó-kar kérvényét is a fizetés felemelése tárgyában oly formán, hogy pártolólag kiadta a község kép­viselő testületének. Ez a kérvény (2 éves) most harmadszor fordul a képviselőtestület asztalán és illetékes forum hiányában (1?) elin­tézetlen marad. — Iparható.sági megbí­zottak 1891. évre lettek: Wittinger Sándor (elnök), Kappeter Perencz (alelnök), ifj. Anaigl Ferencz, Geiger Adám, Klementsitz József, Eisen- barth Gyula, Lovenyák Titusz, Tantos György, Viedemann Antal és Varga József. — A tolnai r. k. templom orgonája annyira megromlott, hogy alig használható, pedig csak múlt évben lett ja­vítva : 1500 írtért, Angster pécsi orgona készítő által. EGYLETEK, INTÉZETEK. A Tolnamegyei takarék- és hitelbank rész­vénytársaság folyó évi február hó 5 én délelőtt 10 órakor Szegzárdon a megyeház kistermében tartja Vl-ik rendes közgyűlését. Tárgysorozat: 1. A jegy­zőkönyv hitelesítésére két részvényes tag megvá­lasztása. 2. Igazgatósági jelentés és a zárszámadás előterjesztése. 3. A felügyelő bizottság jelentése és ennek kapcsán a felmentvény megadása. 4. A tiszta nyereség hová fordítása iránti határozat. 5. Az alapszabályok 25. §-a értelmében az intézet elnö­kének 3 évre megválasztása. 6. Az igazgatóság és felügyelő bizottság tagjainak három évre megvá­lasztása. 7. Az igazgató tanácsnak az alapszabályok 26-ik §-a értelmében kiegészítése. A kiváló szaba­tossággal összeállított zárszámadásból kitűnik, hogy az intézetnek a múlt 'évben 2.498,899 frt 64 kr. forgalma volt, a betétek összege elérte az egy millió forintot. A tiszta nyeremény a lefolyt évben 18,205 frt 72 kr. Örömmel látjuk ez adatokból, hogy városunknak újabb pénzintézete mennyire virágzik. A szegzárdi népbank e héten tartotta választ­mányi gyűlését, melyen az 1890. évi zárszámadás előterjesztetett, ennek főbb tételei a kővetkezők : Forgatom a IV. és V. csop. Bevétel 214,879 frt 42 kr. Kiadás 209,18 frt 84 kr. Vagyon 541018 frl 88 kr. ez évi tiszta nyeremény 25,164 frt 98Y2 frt. Ezen tételekből kitűnik, hogy a szövetkezet, mely több. mint fél millió írttal rendelkezik, nem­csak megfelelt feladatának, hanem igen fontos nemzetgazdasági tényezővé küzdötte fel magát. A népbank, mely 19 év óta fennáll, főleg buzgó és fáradhatlan vezetőinek köszönheti a fényes ered­ményt, kiknek élén a szövetkezet remélhetőleg to­vábbra is virágozni fog. Amint halljuk évenkinti uj csoportok alakítása terveztetik, mi a népbank forgalmát tetemesen emelni fogja. — A közgyűlés február 8. (esetleg 15-én) $og megtartatni. Talán ez alkalommal megbeszélés tárgyát képezhetné a szépen fejlődő intézet részére megfelelőbb helyiség­ről gondoskodni. A paksi takarékpénztár XXII-dik évi rendes közgyűlését ez év január hó 22-én délelőtt 9 óra­kor tartandja. Mint a hozzánk beérkezett, a lefolyt év üzleti forgalmát feltüntető kimutatásból látható, az 1890-ben elért tiszta nyeremény 8664 frt 3 kr., forgalma pedig 1374305 frt 17 kr. volt. Az intézet elnöke K u r e z József, vezérigazgatója Bún Gusztáv. ____________________________________5^

Next

/
Thumbnails
Contents