Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-06-14 / 24. szám
E törvény már elfogadtatott és ki is van hirdetve. Az országban néhány évvel ezelőtt alig volt 5—600 óvoda. Boldogult P. Száth- máry Ej. lelkes buzdítása és apostoloskodása oda fejlesztette az ügyet, hogy ma 900 az óvodák száma. A jelen évi törvény életbe lépése után I szám csakhamar meg fog kétszereződni. A törvény ugj’anis kimondja, hogy mindazon községek, melyek legalább 15,000 frt állami‘adót fizetnek, óvodát tartoznak állítani és fentartani. S ez a mi viszonyaink között, mikor különösen alsó néposztályunk az emberanyagot oly semmibe veszi, mikor örül, ha gyermekei elhalnak s élelmezésükről, ruházatukról nem kell gondoskodnia, mikor a magyar faj szaporodása oly élet- szükséglete Magyarországnak, ezen intézkedés— mondom — feltétlen helyeslésünket érdemli, a minthogy velünk örül érette minden magyar szive. Igen ám ! de az óvónői és dajka pályára, ha lehet úgy nevezni, ez ideig nagyon kevesen, alig elegen szánták magukat. Az anyagi megélhetést nem biztosította ; ezen állás tetszés szerint megszüntethető, viselője elmozdítható volt, mert az óvodákat egyesületek, társulatok, esetleg hit- és politikai községek tartották fenn, a melyek minden tekintetben szabad kezet biztosítottak maguknak. Mindezek jövőben is tarthatnak és tartanak is fenn óvodákat, választhatnak óvónőket és dajkákat, de állásuktól, ha már kvalifikáczióhoz lesz kötve, nem mozdíthatják el, ezen ügy fejlesztői nem lesznek páriák, hanem olyan tisztelt egyének, a kik a szülők helyét pótolják naponkint 6:—8 órán keresztül s épen ezért számottevő osztály, mely az állam intézkedése folytán állására életfogytiglan választatik. Ezért gondoskodik az állam már előre is óvó- és dajkaképző intézetek felállitásá- ról.. S ez természetes, mert a mostani kvalifikált egyének száma oly kicsiny, hogy ha egyszerre kellene az óvodákat felállítani, nem találnának egyéneket, a kiknek vezetésére az intézeteket bizni lehetneTudomásunk szerint egyelőre 5 ilyen intézet felállítása van tervben. Az állam ezeket, ha akadna is felekezet, község vagy társulat, mely felállítani és fentartani vállalkoznék, nem engedné ki kezéből. A magyar állam és nemzet megszilárdulásának épen ezen törvény és intézmény lesz egyik erős támasza. Hallomásunk szerint pedig olyképen nyer elhelyezést ezen 5 intézet, hogy egy a Dunántúl, egy a Felvidéken, egy az Alföldön, egy az erdélyi részekben s egy valamely határszéli megyében fog felállittatni. Mi sem természetesebb, hogy Tolnamegye s ebben első helyen Szegzárd kívánhatná, hogy egyik óvónő- és dajkaképző intézet itt állittassék fel. Nem is említve azt, hogy megyénk >két milliónál jóval nagyobb állami adót fizet, a miért viszonzásul egyedül a polg. íiu- és felső leányiskola tanári személyzetét fizeti az állam, állami kultúrintézményekben oly szegények vagyunk, mint talán egyetlen megye sem. Pedig népe s intelligenciája olyan, hogy bármelyik megyével kiállja a versenyt. De mellettünk szól az a körülmény is, hogy Szegzárdou volt Magyarország egyik legelső óvodája, Tolnán volt óvó-képző intézete s ezt vitték fel Budára, a mely aztán törzsévé lett az ország óvodáinak s meghonosítója ezen intézmény országos fejlődésének. A mit tehát félszázaddal ezelőtt adtak elődeink, annak egy részét kívánjuk vissza, hogy itt eredeti hazájában újra meggyökeresedjék, virágozzék s gyümölcseit az ország minden részébe szállítsa. A Dunántúl majdnem minden megyéjének székhelyén van valami állami tanintézet, képezde, reáliskola stb. Megyénk az, a mely e tekintetben meglehetős mostoha elbánásban részesült, sőt nincsen is rá kilátás, hogy mostanában valamely kultúrintézményt‘állítson fel Szegzárdou. Mindezekből .‘természetszerűleg következik, hogy . nekünk meg kell ragadnunk az alkalmat és ha lehet, ezen intézetek közül egyet Szegzárdnak megszereznünk. E létesítendő képző intézeteket az állam állítja fel, az állam látja el tanerőkkel, a szükséges felszerelésekkel. Nem riválizálhat tehát egyik óvoda sem, hogy talán működésében bénitná azon uj intézmény, a mennyiben egyiket jobban pártolná, mint a másikat. Ellenkezőleg mindenik tökéletesebb lenne, esetleg mintaóvódákká fejlődhetnének, mint a milyen a 80-as, 40-es években volt, s példányul szolgálhatnának messze vidéken a hasonló óvodáknak nevelés, oktatás, berendezés, foglalkoztatás stb. tekintetében. Ezek tárgyalása után feleslegesnek mutatkozik fejtegetni egy népes és uj intézmény anyagi és erkölcsi hasznát a városnak, mint olyannak és közvetlen a lakosságnak minden irányú fejlődésére is. KiszáTOLNA VÁRMEGYE. ll 891. junius 14. mithatlan előnynyel jár az, a miért annak elnyeréséért minden módón törekedni kell Felhívjuk azért az alapnevelesi egylet figyelmét ezen ügyre, kérve hogy mintegy félszázadot meghaladó ovoda fen tartója, a, Tolnáról Budára vitt képezde eredeti hazájának fészkébe egyik óvónő és dajkakepzo intézet elnyeréséért a lépéseket tegye meg. Ajánljuk továbbá ez ügyet varosunk és vármegyénk intéző köreinek jóakaratu figyelmébe. A ki mer, az nyer! A pécsi püspöki székesegyház felszentelése és Ő Felsége legkegyelmesebb Urunk I. Ferencz József, apostoli király magas látogatása tárgyában kibocsátott Eőpásztori körlevél. A Főtisztelendő s Kedvelt Egyházmegyei Papságnak Üdvöt és Főpásztori Áldást! Nagy örömöt hirdetek Nektek, Főtisztelendő s Kedvelt Testvéreim és Fiaim az Úrban, székes- egyházunk fölszentelósi ünnepélyét, melyet Maga Ő Felsége, legkegyelmesebb Császár s Apostoli Királyunk folyó évi junius hó 22-ére, mely pünkösd utáni Y. hétnek hétfőjére esik, meltoztatott legkegyelmesebben kitűzni. Ugyanis az a legmagasabb megtiszteltetés, az a nagy gröm érend bennünket, hogy egyházunk fölszentelósi ünnepélyén maga O Felsége, Legkegyelmesebb Császár s Apostoli Királyunk, I. Ferencz József, szintén részt venni méltóztatik, a kinek Szent Felségét a midőn közöttünk tündökölve s velünk együtt az Urat kérve, mélyen meghajolva tisztelhetni szerencsések leendőnk, bizonyára^ bőségesebben és hathatósabban „szálland a'á majd az Isten ezen egyházára a Szentlélek hét malas/.t'ól túláradó ajándéka; hogy mind, a kik csak ez egyházba jótéteményekért igazán esdve lépni fognak, mindazok elnyerésének örvendezzenek és az Ur könyörületességének mindigtartó adományáról dicséneket zenghessenek.“ Mert hogyha hajdanta, nrikoron Salamon király fohászait küldötte volt az Úrhoz, a Felséges Isten dicsősége betölti vala a hajlékot, mely az Úr jelenlétének csupán előképe és a valóságnak árnyéka volt és az Úr meghallotta az ó könyörgését, imigyen szólván: ón meghallgatom az égből és megkönyörülök és elháritandora a csapást azok földjéről, a kik nvvjdan e helyütt esedezni fognak, (Paral 7.) mennyivel inkább és méltán itt? S. ha e mai napon az Egyház ajka azt zengi: „Örvendeznek a mennyben az üdvözöltek lelkei, kik Krisztus nyomdokain jártak,“ vájjon nem lennének Szegény Kázmér úgy a hogy beletörődött a maga végzetébe. Irigyelte Butter Jeromost, a ki elrabolta tőle Margitot és szidta a maga sorsát, mint a jégesőt. Csakhogy nem minden arany ám, a mi fénylik. Szegény Butter Jeromos sem tudott megbékélni a maga végzetével. Irigyelte Skudi Kázmórt, a ki egy lőseb árán meg tudott szabadulni Margittól és szidta a sorsot olyan válogatottan és olyan kacskaringósan, a hogy még a jégesőt, de még a bokrot sem igen szokás szidni. De Margit nem azért volt asszony, hogy még a férjével is törődött volna. Jól evett és szépen öltözködött! Kázmórt szerette, de az szegény volt, mint a templom egere, — hát agyonnevette. Jeromoshoz hozzá ment, mert gazdag volt, de a miért hogy már vénecske is volt, bát agyonszekirozta. , Öt évi boldog házasság után végre Jeromos ur beadta a kulcsot. Elment oda, a hol nem bolondulnak egymásba és nem szekirozzák egymást az emberek. A hol nincsenek lukullusi lakomák, a hol nincsen toilette, a hol paradicsomi ártatlanságban élnek a lelkek borutlan boldogságban és határtalan, örök szerelemben. Itt-hagyta vigasztalan özvegyét, a kit annyira szeretett és Sumraás kis vagyonkáját, a melyet százannyira szeretett. Margit kiköltözködött kuruczlesi nyaralójába és onnan vizsgálta estónkint a csillagokat, melyekben most az ő férje lakozik, de nem is annyira ezeket, mint az átellenes nyaralót, a melynek kapuján fényes czinkbe öntve diszlett e fölirat: Skudi Kázmér mérnök és vállalkozó. A fiatal embernek jól ment a dolga és mikor már villára is telt, szemben Butterékkal épített magának csinos, olthonos nyaralót, hogy közel lehessen szive választottjához, az ő Herójához. A két villa közötti völgyecskét a rossz nyelvek elnevezték Dardanelláknak. Csakhogy a mi Leanderünknek nem kellett megküzdenie a habokkal, hogy átjuthasson Herójához és Kázmér se lett volna vállalkozó, ha a bánatos özvegy megvigasz- talására csakhamar nem vállalkozott volna. Ez a vállalata is minden reményen felül sikerült és Heró leghőbb vágya lett volna, ha az özvegyi fátyolt újból felcserélhette volna a főkötővel. Kázmérban azonban élt még a sértett büszkeség és kegyetlenül megvárakoztatta a türelmetlen özvegyet. Épen piros pünkösd Dapja volt beköszöntőben. Margit jó vacsorával, behatott pezsgővel várta a makacs szerelmest. Kilencz óra elmúlt és Kázmér nem jött. Margit nyugtalankodott és hogy a várakozás keserűségét megédesítse, hirtelen lehajtott egy pohár pezsgőt' a javából. Az óra tizet ütött és Kázmér nem jött. Margit ismét a pezsgőhöz folyamodott. Megvacsorált, de annyi keserűséggel volt eltelve, hogy egy üveg pezsgő tartalma kevés volt arra, hogy azt elfojthassa. Sorra került tehát a második üveg. Margit szemei ragyogóra nyíltak, az orrezimpái nyugtalanul mozogtak, a homloka kiderült és olyan jó kedve kerekedett, hogy verebet lehett volna vele fogatni Azért csak ivott, egyre ivott. Az ujjaival zongorázott az asztalon és ivott, a lábaival dobogott a padion/és ivott, énekelt chantane-nótákat, nem a legszemérmetesebb fajtából és ivott. Ivott és cziga- rettázott. Mikor a második üveg Mumm is a végét járta, hirtelen csöngetést hallott. Fel akart ugrani a pamlagról, de visszaszédült. Hideg verejték ült a homlokára, minden erejét összeszedte és úgy tá- molygott ki a folyosóra az érkező Kázmér elé. Ott azután összedőlt egy kukk nélkül. — Margit, az istßn szerelmére kérlek, mi lelt? A menyecske felnyitotta nehéz, selymes szempilláit és hebegve motyogta. — Jaj meg-meg-ha-halok- Mér-mórget ittittam. A fiatal ember felszisszent fájdalmasan, azután hirtelen elhatározással átkarolta a menyecskét és vitte egyenesen a kapu előtt álló kocsiba. János siessen lóhalálába! A mentőkhöz. Gyorsan, gyorsan. A kocsi elrobogott. Kázmér átölelte a forró- leheletü menyecskét és egyre csak azt hajtogatta. —r? Oh Margit, én Margitom, mért tetted’ ezt nekem. Margit pedig ellöditotta magától a két lábát, mintha csak a másé lett volna és félig danolva, félig hebegve ejtette a szavakat.
