Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-07 / 23. szám

TOLNAVÁBMEGYE. 7. eltömése miatt összeverekedett s akkor ifjú Dombi Szabó János az általa felkapott kapával öreg László Pétert úgy fejbe vágta, hogy az menten eszmélet­lenül összerogyott. Sérülése az orvos véleménye szerint életveszélyes. — Javithatlan. Takács Punczi József többször büntetett s többrendbeli betörések miatt most is vizsgálat alatt álló gyula-jovánczai lakost a tamásii csendőrök május hó 27-én éjjel - midőn lakása körül lesállást tartottak — épen akkor fogták el, midőn több lopott tárgygyal megrakottan, haza felé tartott. — Minthogy a nála akkor talált tárgyak jogszerű szervezési módját igazolni nem tudta, Takács ismét a hűvösre került, a hol már egészen otthon érzi magát. — Utonállás. Silberberg Dávid kónyii szüle­tésű 16—18 éves elzüllött fiatal csavargó május hó 29-én Bognár Antal szakcsi pékinast kifosztotta, tőle 2 frt 18 kr készpénzt és egy asztalterítőt el­vett, amiért a tabi csendőrök elfogták és bíróság elé állították. HALÁLOZÁSOK. Dr. Györki Lajos köztiszteletben álló megyei tiszteletbeli főorvos urat és családját nagy csapás érte, szép reményekre jogosító, egyetlen fiának, Györki Sándor orvosnő- vendeknek, 21 éves korában múlt hó 31-én történt elhunytéval. A fővárosi lapokban közölt ama hir, hogy az elhunyt öngyilkos volt, határo­zottan nem felel meg a valónak, mert a fiatal ember halálát, mint azt a törvényszéki bonczolás is kétségtelenül kimutatta, heveny tüdő­vizenyő okozta. így tehát teljesen légből kapott mindama kombináczió, a mely kimúlásának okaira vonatkozott. A fiatal és tehetséges orvosnövendék modora, valamint szorgalma által ismerőseinek és barátainak tiszteletét és szeretetót bírta. A teme­tés e hó 2-án ment végbe Budapesten, nagyszámú közönség részvéte mellett. A beszentelés a kerepesi úti temető halottas házában fél 8 órakor történt. 'Kollegái és barátáiX fiáTott'Boporsöjára szép kösző- rut helyeztek. Valóban megrázó volt látni a szo­morú szülők fájdalmát, mikor a koporsó beszegez- tetett, és egyetlen fiuktól örökre elbúcsúztak. A beszentelés után a halottat a családi sírboltba he­lyezték örök nyugalomra; a végső ima előtt pedig Hoffmann Péter orvostanhallgató lépett elő a gyászoló barátok köréből s a következő beszédet mondotta: „Mélyen tisztelt halotti gyülekezet! El­érkezvén azon pillanat, melyben örökre el kell válnunk a drága halottól, engedjék meg, hogy mi is gyászoló barátai, elbúcsúzhassunk feledhetetlen, szeretett Sándorunktól s végső „Isten hozzád“-ot mondhassunk neki nemcsak saját magunk, de mindazok nevében, kik bár távol vannak a főváros­tól, egyenlően osztozkodnak azon őszinte, igaz fáj­dalmunkban, mely szerető baráti sziveinket e perczben eltölti. Még csak pár napja, hogy körünk­ben üdvözölhettük a vígkedvű, őszintén szeretett barátot s ime ma mily szomorú tiszt jutott nekünk. Nem lehet feladatom» hol is lelnék rá szót, hol is lelnék rá fogalmat méltókép kifejezhetni azt a félel­metes gyászt, melyet hirtelen halálának hire köz­tünk okozott. És gyászunk kettős volt! Elveszítet­tük benne forrón szeretett barátunkat, ki kedves­sége, jósága, ragaszkodása által halhatatlanná tette emlékezetét sziveinkben; elvesztettük benne pálya­társunkat, ki mindenkor méltán sorakozott az elsők közé s példája által mindenkinek mintaképül szolgál­hatott a komoly tudományos törekvés, szorgalom és kitartás tekintetében. Ki hitte volna, ki hihette volna, hogy e viruló ifjú magában hordja egy vészthozó kór csiráját, mely egyszerre előtörve, elragadja őt kö­rünkből élte virágjában; virág volt maga is, viruló virágú hazánk ifjúsága virágos kertjében, bimbójá­ban is mároly sok szépet, nemest, oly sok jót ígérvén „Ha bimbó fővel asznak ' A virágok : Oh az fáj Ha reménye uj tavasznak Virágjában sírba száll-“ Oh mindenható Urunk! szentséges Atyánk, ki vég- hetetlen bölcsességed szerint jónak láttad öt ily ifjún elszólitani körünkből, adj vigaszt fájdalmunkra, csöpögtessed a vigasztalás és megnyugvás balzsa­mát e szomorú megtört szülők és testvér, a sze­1891. junius 7. rető rokonok és gyászoló barátok szivébe; őt pedig ki mindig jámbor és kegyes fiad volt, részesítsd mennyei országod dicsőségében. Isten veled, kisér mélyen szomorodott megtört szülőd, testvéred s ^gyászoló barátid hű emléke. Béke legyen hamvai­don!“ — A mélyen sújtott család fájdalmát eny­hítse az általános részvét, melyhez mi is őszin­tén járulunk. — A kiadott gyászjelentés követ­kezőkép hangzik: Dr. Györki Lajos úgy a maga, mint neje szül. Hausmann Mária és Mária leánya nevében szomorodott, fájó szívvel jelenti egyetlen, kedves fiának Györki Sándor orvosnöven- déknek, folyó évi május hó 31-én, élete 21-ik évében történt halálát. A boldogultnak hült tetemei folyó évi junius hó 2-án délután 2 és fél órakor fognak a kerepesi-ut melletti temető halotttás há­zában a róm. kath. hitvallás szertartásai szerint beszenteltetni és ugyanott a családi sírboltban örök nyugalomra elhelyeztetni. Az engesztelő szent mise folyó évi junius hó 9-én délelőtt 9 és fél órakor fog Kölesden a Mindenhatónak berautattatni. Kelt Budapesten, 1891. évi junius 1-én. Béke poraira! A következő gyászjelentést vettük: „Novák Mór maga, úgy Vilma, Olga és Sándor gyer­mekei nevében, fájdalomtól megtört szívvel« tu­datják forrón szeretett, felejthetlen nejének, ille­tőleg édes anyjuknak Novák M ó r n é, szül. Trafikánt Teróznek élete 33-ik, boldog házasságá- nek 12-ik évében, folyó évi junius hó 4-én, dél­előtt 11 órakor, thyphusban történt gyászos el­hunyták A boldogult hült tetemei folyó hó 5^én, délután 4 órakor fognak az izraelita sirkerlben örök nyugalomra helyeztetni. Szegzárd, 1891. évi junius hó 4-én. Áldás és béke lebegjen a korán elhunyt hamvai felett!“ — A korán elhunyt fiatal asszonynak temetése, kit férje és 3 kis gyermeke gyászolnak, fo'yó hó 5-éu nagy részvét mellett ment végbe. Hoffmann Sándor szegzárdi alapítványi 'uradalmi TőSfSőszt “’ős Családját slfiyo's 'v^Sztí ség érte. 4*/2 éves leányuk áldozatul esett a járványként fellépett vörhenynek. A kedves halott temetése folyó hó 6-án nagy részvét között ment végbe. T A N Ü G Y. — A községi iskolaszék junius 1-én tartott ülésében Tóth Károly és Goldberger Mór az esküt letevéu, bejelentetett, hogy a múlt-ülés határozatit végrehajtották. Ezután igazgató bejelentette a tan­testület javaslatát az évi vizsgákra vonatkozólag. E javaslatot az iskolaszék elfogadván, a vizsgák kö­vetkező rendben tártainak: Junius hó 13-án délelőtt 10—12 óráig róm. kath. hittani vizsga a felső leányiskola I—II. osztályában. Iskolaszeki biztos : Hanny Gábor. 15-én délelőtt. 8—12 óráig róm. kath. hittani vizsga a polgári I — VI. osztályában. Iskolaszeki biztos: Ha:.ny Gábor. 15-én délelőtt 10—12 óráig ev. ref és ág. ev. hittani vizsga a polgári fiú- és felső leányiskolában. Iskolaszéki biz­tos: Borzsák Endre. 16-án délelőtt 8—12 óráig magánvizsga a polgári fiúiskolában. 16-án 8—12 óráig osztályvizsga a felső leányiskola I. osztályá­ban. Iskolaszéki biztosok: Dr. Kramolin Emil, Dr. Hangéi Ignácz. 17-én délelőtt 7—12 óráig osztály­vizsga a polgári iskola I. osztály bán. Iskolaszéki biz­tosok: Mikó György, László Lajos. 17-én délelőtt 8—12 óráig osztály vizsga a felső leányiskola II. osztályában. Iskolaszeki biztosok: Dr. Sass István, Módly László. 17-én délután 3—5 óráig izr. hit­tanvizsga a polgári fiú- és felső leányiskolában. Iskolaszéki biztos: Dr. Lévay Ignácz. 18-án dél­előtt 7 — 12 óráig oszlályvizsga a polgári fiúiskola II. osztályában. Iskolaszéki biztosok: Ágoston Ist­ván, Török Béla. 19-én délelőtt 7—12 óráig osz­tályvizsga a polgári fiúiskola III. osztályában. Is­kolaszeki biztosok: Hiding Adum, Orffy Lajos. 20-án délelőtt 7—12 óráig osztályvizsga a polgári fiúiskola IV. osztályában. Iskolaszeki biztosok: Dr. Szigeth Gábor, Borzsák Endre. 22-én délelőtt 8—12 óráig osztályvizsga a polgári fiuisko'a VI. osztályá­ban. Iskolaszeki biztosok: Dr. Haidekker Béla, Boda Vilmos. 22-én délután 3—6 óráig osztályvizsga a polgári fiúiskola V. osztályában. Iskolaszeki bizto­sok: Dr. Sass Istán, Dr. Lévay Ignácz. 23-án dél­előtt I—11 óráig latin vizsga a polgári fiúiskola I—IV. osztályában. Iskolaszéki biztos: Mikó Györy. 23-án délután 3—5 óráig franczia és gyorsírás vizsga a polgári fiúiskola I—IV. osztályában. Isko­laszéki biztos: Tóth Károly. 24-én délelőtt 8—12 óráig raagánvizsgák. 24-én délután 6—8 óráig torna vizsga a polgári fiúiskola I—VI. osztályban. Isko­laszeki biztosok: Dr. Sass István, Boda Vilmos. 27-én délelőtt 10—11. óráig zárünnepély. Iskola­széki biztos: Dr. Sass István. Ezután ugyancsak a tantestület javaslatára iskolaszék megállapította az ösztöndijasok jegyzékét. Továbbá szegény, jó igye- kezetü tanulók jutalmazására utalványozott 30 frot. E ezélra a tolnamegyei takarék- és hitelbank adott már 10 frtót, a takaréktár is megszavazott 20 frtot. Felolvastatott végül a miniszter 4336/1891. sz. ren­deleté az 1888. évi számadásokra nézve. Ebben az iskola dologi kiadásainak (összesen 890 frt 95 kr) és 1889-ben az iskola kiépítésére elköltött 4600 frtnak felhasználását kifogásolja és a város által megtérítendőnek rendeli. Iskolaszék, mivel az is­kola vagyonát már 2 év óta teljesen a város ke­zeli, az egészet további elintézés végett átteszi a képv. testülethez, mégis azon felvilágosítással, hogy a 4600 frt elszámolása meg van a minisztériumban felülvizsgálás alatt. — Az ipariskola vizsgái junius 25-én d. u. 3—8 óráig tartatnak és pedig 3—5-íg az I—II. és 5—8-ig a III—IV. oszt. vizsgái. A tanulók és segédek munkakiállitása ehó 2l-én fog megnyittatni. A szebb és jobb munkák díjazására a takaréktár 15 frtot adott. KÖZGAZDASÁG. A tolnamegyei gazdasági egyesület választ­mánya folyó évi junius 11-én délelőtt 9 órakor Kö­lesden' ülést tart. A Kovács László elnök által kibocsátott meghivón az ülés tárgyai gyanánt a kö­vetkezők vannak fölvéve: 1. A díjazással összekö­tött tehénvásár rendezéssre kiküldött bizottság je­lentése. 2. A megye törvényhatósága által a bony­hádi tájmarha legjobb tenyesz-anyag kivitelének megszorítása czóljából, nagyobb díjazásra 1000 frt [ megszavaztatván, a további intézkedések megállapí­tása. 3. A földmivelési miniszter ő exja felhívása folytán baromfitenyésztési bizottság. alakítása. 4. Gép kísérletezés, vagy az egyesületnek egyébként! működése feletti értekezés. 5. Az állattenyésztési alapból vásárlandó apaállatok vásárlására és kiosz­tására — bizottság választása; — s a jövőben kö­vetendő eljárás feletti értekezlet. 6. Jelentés a mű­trágyákkal szőlőben való kísérletezésre kiküldött bi­zottság mikénti intézkedéséről. 7. Uj tagok bejelen­tése. 8. Egyéb indítványok. Gr ab o n a árak a legújabb tőzsdei jegyzés szerint. Búza raáj.-juu. 9*70 9'75 Búza őszre szept.—okt. 9‘54. 9*56. Tengeri máj.—jun. 6*22. 6‘24. „ jul.—aug. 6‘34. 6*35. Zab őszre szept.—okt. 5-98. 6*—•. Eepcze aug.—szept. 16*65. 16 75. SZERKESZTŐI POSTA. — Kiváncsinak. Szerkesztőnk czikkei mi nden jegy nélkül szoktak megjelenni; a kérdezett kézjegyet (—lk.) csak ritkán alkalmazza. — M. Gy. Versét nem közölhetjük. — H. B. Más téren tegyen kísérletet, a verseléshez kevés az érzéke és az ízlése. — Szegzárdinak. Névtelen közlemé­nyekre csak az a válaszunk lehet, hogy ismeretlen kézből eredő czikkeket nem közlünk. — Dr. Faragó Gyula urnák Budapest. Köszönet a tanulságos és érdekes fejtegetésekért/ .Legközelebb sorát ejtjük. —o.— Szegzárd. Mihelyt terünk engedi, tanügyi rovatunkban közöljük. Addig is köszönet. — D. St. ő nagyságának. A „Hét“ Nagysád által szelle­mesnek nevezett „Celio“-ja nem más, mint Vásárhelyi Lajos ur, lapunk szorgalmas és. kiváló tehetségű munkatársa. — Tisztelt munkatársainkat és tudósitóinkat kérjük, hogy czikkeik megírásánál a papirosnak csak egyik oldalát hasz­nálják. — B. J. urnák. Helyben. Sajnáljuk, de még a „Nyílttériben se ni közölhetjük felszólalását, mert a meg­támadott teljes tiszteletünket bírja és meg vagyunk győződve, hegy őt ezen alkalommal sértési ezélzat nem vezette. Külön­ben higyje meg abban az állásban nem csoda, ha az ember olykor türelmét veszti. — Sz, M. őnagyságának. Köszönet a hangulatteljes költeményekért. Magán levelet írunk. — Paksinak. Köszönjük.

Next

/
Thumbnails
Contents