Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-18 / 3. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE. 1891. január 18. vármegyének intelligens fia, ki az öröm mámorában megtagadja pár fillérét a szent ügytől. Tekintélyes összeg gyűl igy egybe. Ez elég lesz a szerzők tiszteletdíjára. Szerzőket mondtunk, mert az idő rövid, vállvetett erővel kell dolgozni, hogy a nagy mű akkorára készen legyen. Kämmerer Ernő dr., megyénk tudós fia, mint halljuk, régen dolgozik már a nagy munkán. Bízza meg annak elkészítésével a vármegye őt, vagy vele együtt Wosinszkyt, Hőkét és Széliét is, s hozzon egy kis áldozatot, adja ki azt saját költségén. De itt meg ne álljon. A hazafíui lelkesedéssel írott műből szaggassa ki az arany lapokat s e részeket népies, csekélyebb műveltségű elemek által is megérthető modorban bocsássa ponyvára, vagy adja egészen ingyen a nép kezébe. Adja oly alakban, hogy azt a köztünk élő, idegen ajkúak is megértsék. Magyarnak magyarul, németnek németül, s igy tovább... Lesznek, kik utóbbi ténye miatt a germa- nizálás vádját szórják reá. De ne törődjék e váddal. A magyarosodás szent ügyét mozdítja elő ez által, mert az idegen ajkuakat először érzelemben kell magyarrá tenni, s ha ez meg van, megtanulják azok maguktól is zeng- zetes nyelvünket. Könyvet a jóindulatú német s más ajkú nép kezébe, melyből megismerje saját földjét, saját hazáját, könyvet a kezébe, melyből megtanulja, hogy a vele együtt élő, talán félreértett magyar nép, nem ellensége, de rokona, testvérje. Mély, hazafias érzés- és lelkesedéssel megirt monográfiát Tolna vármegyének ! SZEMLE. A mérsékelt ellenzék — mint hivatalos közlönye jelenti — megint keresztelőt tart és a „nemzeti“ párt nevet veszi fel. A szabadelvű párt nem közeledett a mórséEkkor a kép kezd megelevenülni. A láthatáron egy hajó tűnik fel. A főárboczra halálfejes lobogó van felhúzva; a fedélzeten marczona alakok állanak; kezeikben revolvereket tartanak, fogaik közt élesre fent késeket szorítanak. Kalóz hajó ez. Szélgyorsasággal halad, s a kikötő közelébe ér. Ekkor lassan czirkálni kezd, s nagy óvatossággal közelit egy kereskedelmi hajó felé, a mely a kikötő szélén horgonyoz. Most az ellenadmiral leül a pianinó mellé. Sas szemekkel figyeli a kalózhajó mozdulatait, a mely csendesen halad a czélba vett hajó felé. Csakhamar közvetlen közelébe ér. A martalóczok csák- lyákat vesznek kezeikbe, s várják a döntő pillanatot. Ekkor a kalózhajó oly pontra ér a hol a tenger alatt egy csillagocska fénylik a képen. Az ellenadmiral most megnyomja a pianiónak egyik billentyűjét. Tompa durranás hallatszik. A képen pedig látható lesz a mint a kai >zhnjó légbe repül s martalóczai összeroncsolt tagokkal bukfenczeznek fel a magasba, s onnét le a kavargó hullámokba. Azután egyszerre villamos fény világosítja be a képet, a melyen minden él, mozog, sürög, forog. Elragadó látvány! A felkelő nap első sugarai rámosolyognak az árbocz-erdőre s fényűk a pajzán hullámokkal enyeleg. Útra kész hajók kéményéből sűrű füst felhők gomolyognak felfelé. A kapitányok emelvényeikre sietnek s a rakpart tarka tömege megmozdul. Elet, mozgás, pezsgés mindenütt. — Lássa ön coonte Karesay, ez a mesterség egészen ördöginek látszik ! Pedig hát nem az. Egykéit ellenzékhez és tartózkodó magatartása okozta az ellenzéknek uj erővel megindult actióját. Valóban eredeti eljárás a közjogi alapon álló mérsékelt ellenzék részéről. Hát csak most jutott eszébe, hogy politikai tevékenysége alapját nemzeti eszmék és események képezzék ? Vagy csak most merült fel annak szüksége, hogy e párt a nemzeti aspirácziók érdekében érvényesítse képességeit! Mi a mérsékelt ellenzéknek eddig is föltétlenül előlegeztük azt a bizalmat, hogy nemzeti alapon áll, hát ő most látja be annak szükségét, hogy ezt ekóp demonstrálja? Mintha Magyarországon léteznék olyan politikai párt is, a mely nem nemzeti ! Hisz a nemzeti szellem terjesztése, a magyar kultúra fejlődése, a magyar állameszme érvényesítése érdekében az utolsó évtizedben annyi történt, hogy ezért csak dicséret és elismerés illeti a szabadelvű pártot, a melynek nevéhez ezen eredmények fűződnek. Midőn tehát a mérsékelt ellenzék a szabadelvű párttal szemben a „nemzeti párt“ nevet akarja felvenni, akkor ezzel a nagyhangú frázissal megsérti nemcsak a szabadelvű pártot, hanem a többi országos politikai pártot is, a nemzetiségi párt kivételével. Csak elfogultság és pártszenvedély zárkóztat - tik el ama sikerek elismerése elől, a mely a szabadelvű pártnak nemzeti irányban követett politikáját megilleti. A mérsékelt ellenzék tehát önmagának sem tesz jó szolgálatot azzal, hogy a mivel kérkednie sem oka. mert abban senki sem kételkedett, sem joga, mert a nemzeti politika egyik politikai pártnak sem szabadalma, hanem csak kötelessége, hogy régi szokásához ismét visszatér és uj nevet ölt magára. A Németországgal kötendő és gr. S z a p á r y Gyula miniszterelnök által nemsokára kilátásba helyezett kereskedelmi szerződésről, a mely úgy kereskedelmi/ mint gazdasági viszonyainknak javulást és előnyöket igér, a német külügyi hivatalhoz közel álló berlini „Post“ a következő érdekes közleményt hozza: A tárgyalások, melyek az egyfelől a német birodalom, másfelől Ausztria Magyarország közt kötendő kereskedelmi szerződés tárgyában folynak, gondosan őrzött titokba vannak burkolva. Meg vagyunk győződve, hogy ez csak hasznára lehet az szerű emberi találmány. Olyan mint a telegraf, fonográf, telefon, villamos vasút és a többi. Most már láthatja ön, hogy ez a nagy kép, nem aquarell festmény. Tiszta üveglemez az egész s erre az üveglemezre egy villamos készülék veti rá a kikötő képét. A tenger vize alatt fénylő apró csillagocskák: torpedók. A pianinonak látszó gép minden billentyűje egy-egy torpedóval van összekötve. Ha a billentyűt megnyomjuk : a torpedó felrobban, s légbe röpíti a felette átrohanó hajót. Volt önnek szerencséje látni, hogy mi történt a kalóz hajóval. * * * A Richmond posta-gőzös sebesen szeli át Oczeán hullámait. Egy kajötben két gentleman ül; szivaroznak és brandyt szürcsölnek. Az egyik gróf Karesay Elemér, a magyar nábob; a másik Mr. Adams a vállalkozó szellemű amerikai yanke. A Richmond sebesen halad Európa felé. (Folyt, köv.) Mindennapi törtéan.et_ (KarezolatJ Cseng, bong, pereg, csattog a. czimbalom, akkordjai hangzanak egy vig dalnak. Meg-megsza- kad a dal egy pillanatra s aztán folytatódik a hol elmaradt, — azt a hézagot pedig betölti a játszó leány mosolyogva adott felelete s feleletét kísérő nevető szemének tekintete a czimbalom oldalánál ülő fia'al ember felé. A kalitkába zárt kanári dalol a czimbalom- mal, tulkiáltani akarva azt, kiséri zaját, nevetését, ügynek és örömest halljuk az ismételt- biztosításokat, hogy a tárgyalások legjobb eredményeket Ígérő folyamatban vannak. E közben újból ismétlik azt is, hogy ,raár a komoly jóakarat mindkét részről biztosítja a többe-kevesbe kedvező kimenetelt. Az efféle felhivatalos nyilatkozatokból ki lehet venni azt, hogy a nehézségek számosak és nem csekélyek, de hogy annál na- gobb az eltökéltség ezeket legyőzni. És ennek nagyon örülünk, mert a legáldásosabb feladatokról van itt szó, melyeket az állammüvé- szet elé lehet tűzni Németországon és Ausztria- Magyaror&zágon. A két hatalom mindenike, úgy a német birodalom, mint az osztrák-magyar monarchia, oly gazdasági területet képez, mely önmagát kielégíteni nem képes. Vessünk csak egy pillantást Ausztriait agyaroiv/.ág természeti kincseinek gazdagságára, melyeket távolról sem lehet belföldön elfogyasztani. A következés az, hogy Ausztria-Magyarország mezőgazdasága felét sem állítja elő azon természeti kincseknek, melyeket előállíthatna. Vegyük most szemügyre a német viszonyokat. Itt az ellenkezőt látjuk, egy oly néo az. melynek iparos nép gyanánt van jövője, sőt mondhatjuk, hogy az már ma is csak iparával képes magát más népekkel egyenrangban fentartani. Ettől a néptől elvárják a termények természetes beözönlését, melyet nem nélkülözhet, és kényszerítik, hogy mező- gazdasági szükségletét, melyet jelentékeny részben nem képes maga előállítani, távol világrészekben vásárolja, vagy egy olyan szomszédnál, aki határait légmentesen iparkodik német szomszédjával szemben elzárni. Hogy Németország számára ilyen öngyilkos viszony áll fenn, ennek az a hiba az oka, melyet a német politika akkor követett el, mikor 1881-ben elmulasztotta kiterjedt kereskedelmi szerződést kötni Ausztria-Magyarországgal; akkor igen készek voltak ott egy ilyen szerződés kötésére; a német politika azonban csak saját mezőgazdaságának védelmet tartá szem előtt és hogy ezen oltalmat kieszr- közölje, nem talált más eszközt, mint a magas véd- vámokat; ez egy oly eszköz, mely körülbelől úgy hat a nemzetgazdasági organismusra, mint a mor- phium az emberi testre. így történt az, hogy N é- metország és Ausztri a-M agyarország 9 óv óta vámháborut viseltek, mely mindkét oldalon egy csomó egészségtelen érdeket nevelt nagyra. Ezen kis torka csak úgy fiddagad a nagy igyekezettől. Nevess, nevess kis madárka, hisz nevetni tudsz! Hr — Oly kedvem van ma — szólalt meg a leány hirtelen félbehagyva a játékot —oly kedvem van a vig dalok játszására — pedig a czimbalom mellett jobban lehet búsulni, sírni. A fiatal ember felemelte fejét a czirabalom- ról, hova az utolsó rezgések meghallása végett hajtotta le. — Miért Margit ? — kérdé a fiatal ember — ellenkezőleg; lássa, most hallgatom az utolsó rezgéseket s inkább uevetósnek, mint nyögésnek tűnt fel nekem. A ki boldog, annak talán a bús zene is tréfás, s igy ellenkezőleg. Nekem most minden jó, minden szép, most boldognak érzem magam. S önnek talán, Margit, bús gondolatai vannak most? kórdó megragadva picziny kezét. — Oh nem! sóhajtott inkább, mint felelt, Margit, nem; én, Gusztáv, a meddig szeret, boldog vagyok. — A boldogtalanság fogalma nem lehet más reám nezve csak az, ha többé nem szeretne. Kis bohó — felelt mosolyogva a fiatal ember s az átengedett kezet csókolá — igy mi mindég, örökké boldogok leszünk. Igen — rebegé a leányka s mintha álomba merült volna, engedó, hogy a fiatal ember átölelve csókot adjon kipirult arczára. A néni holnap wled jön a tánczmulat- ságba szolt a fiatal ember, s a leányka márvány homlokára szabadult hajfürtöt simította oldalra