Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-06-07 / 23. szám
TOLNAVÁRMEGYE. 3. pártszenvedély uralkodnak, a hol a tisztviselők választását felekezeti tekintetek befolyásolják, a hol a közönségnek a közjog iránti érzéke teljesen kihalt. Ezen körülmények szülik azon állapotokat, melyeknek hallatára a külföld előtt pirulnunk kell; és a melyek másrészt intő Útmutatásul szolgálnak arra, hogy bármennyire vonz is szivünk a régi, vérünkké vált megyei élethez, ne riadjunk vissza, — tekintettel fontos állami érdekekre, nemzetiségünk izmosodása, egészségesebb belviszonyok és különösen egyöntetű közigazgatásunk reményében a mel- lőzhetlen áldozatokat meghozni. S ezzll tek. megyebizottság körvonalozva e kérdés tekintetében elfoglalt álláspontomat, azon kéréssel zárom beszédemet, méltóztassanak, menten a kölcsönös reklámtól, a szokott higgadtsággal a kérdéshez hozzászólni s a határozatot meghozni. '1891. junius 7. SZEMLE. A képviselőházban nagyban folyik a vita az államosítás kérdése fölött. A vita eddigelé, örömmel konstatáljuk, mindkét párt részéről magas színvonalon állott és az eddig elhangzott beszédek legnagyobb része az elvek magaslatán maradt, sőt a vita inkább akadémikus, mint polemikus keretben mozgott. Csupán Tisza István felszólalása alkalmával merült fel egy kellemetlen, személyi éllel bírni látszó incidens, a melyet azonban Szapáry Gyula miniszterelnöknek minden tekintetben korrekt és tapintatos nyilatkozatával csakhamar kiegyenlíteni sikerült. Mulasztást követnénk el, ha ez alkalommal meg nem emlékeznénk kerületünk képviselőjének, B o d a Vilmosnak a lefolyt héten elmondott képviselőházi beszédéről. És a midőn azt 1 esszük, talán fölösleges is, ha előre bocsátjuk, hogy kizárólag a politikai beszéd és a képviselő, nem pedig B o d a Vilmos ur teljes tiszteletünket biró egyénisége áll előttünk. Sőt a képviselő urnák politikai szereplése iránt, meg valljuk, habár ellenkező is a mi politikai pártállásunk, — eltekintve az elvi ellentéttől, —- rokonszenvvel viseltetünk, mert az a függetlenségi pártnak úgynevezett mérsékelt árnyalatához, melyet Justh, Komjáthy, Tors stb. képviselnek, tartozott mindenkor, bármily magasan csapkodtak is a pártszenvedélyek hullámai és mindenkor távol állott attól az iránytól, melyet Károlyi Gábor, Polonyi stb. követnek. Én, ki csak grófot szerettem volna játszani, — a kérdésben forgó társasjátékot nem ismerve, — gyönyörrel hallottam, hogy abban párját és mesterségét kiki tetszése szerint választhatja. Tétovázás nélkül siettem Klára grófnő felé — őt szeretett páromul választandó — kijelentve egyszersmind, hogy mesterségül a mágnásságot választom. Már alig voltam két lépés távolban czé- lomtól, midőn Irén utamat allva, regi szokás szerint kijelenté, hogy én az ő párja vagyok, mely időt Fripon őrnagy felhasználva, gyorsan kapta el az orrom elől bőn óhajtott grofnemat. A méregtől csaknem szétpattanva néztem le a karomon csüggő kis utonállóra. No, mondám keseredett hangon, ha már a nő férjet választ, akkor csak válassza a mesterséget is. Mik legyünk tehát ? — És még azt kérdi, — viszonzá komikus ingerültséggel — mi, a regi szokást követve, suszterek leszünk. Én meg kefekötő vagyok, mondá a megelégedett őrnagy, mialatt en homlokomat az izzadtságtól törülve, vezettem szép suszternemat egy pamlag felé. E szerint sorsát senki sem kerüli ki. Azért tanultam, vizsgáztam tehát, hogy most mint doktor ügyvédi diplomámmal zsebemben, csak suszterségig vihettem. Már miért nem lehetek en kefekötő! Oh te boldog, te szerencsés kefekötő, sóhajtám irigy szemekkel nézve Fripon őrnagyot, ki örömmel sür- gött forgott a kékvérű kefekötőnó körül. Mily szívesen cseréltem volna fel e pillanatban ügyvédi álállásomat egy kefekötőséggel! Es | midőn ezt készséggel és nyíltsággal kijelentjük, két megjegyzést kívánunk tenni, különben szép és tartalmas beszédére. A képviselő ur a történelem tanulságaira hivatkozik annak bebizonyítására, hogy a vármegye védő bástyája volt az összbirodalmi törekvések ellenében az ősi alkotmánynak és állami önállóságunknak és midőn ennek bebizonyítására egyes eseteket említ fel, rögtön maga is beismeri, hogy más tényezőknek, mint például 1665-ben, a kül- háboru veszedelmének, nem pedig a vármegyének, volt köszönhető Magyarország önállásának fenma- radása. Mi, valamint a reform barátai egyáltalán, sem tagadjuk, hogy a vármegyének gyakran fontos missiója volt az alkotmány megőrzése tekintetében. De a vármegyének ezt a szerepét az állami közigazgatás a kinevezett tisztviselőkkel is föltétlenül fentartja és nem kell a1 túl tartanunk, hogy jöhetnek idők, a midőn a reform az alkotmány és állami önállóságunk fentartását és megvédését akadályozni fogja, mert Magyarország ma a legszélesebb szabadság hazája és a politikai szabadság összes jogaival és biztosítékaival máris oly mély gyökeret vert nálunk, hogy abból elfajult hajtások nem keletkezhetnek; mert a politikai szabadság ól- te'ő és el nem homályositható napja Magyarország- nao. Ez irányban, az utolsó évtizedek évszázados haladást mutatnak fel. Más részt pedig előrehaladott parlamentaris- musunk és a minisztérium jogi és parlamenti felelőssége, kizárja azt, hogy a tisztviselők kinevez se ilynemű veszélyeket hordhatna magában. Másik észrevételünk pedig az, hogy a kép\i- selő ur által felhozott amaz érv, hogy ma a főispánoknak a kijelölési jog által túlságos hatalom van adva és hogy a választásnál a főispán kinyilvánított akaratának senki sem mer ellenszegülni, szintén indok a jelen'egi állapot e len és nem a reform mellett. Sőt Apponyi Albert nagyszabású beszédében ugyanerre, ugyancsak a főispánok kandiüá- lási jogára, mint olyan érvre hivatkozott, mely a reformot szükségessé teszi. Petri eh Ferencz a kölesdi kerület képviselője sem mulasztotta el e fontos kérdésnél felszólalni. Ezt egyszerűen megemlíteni akarjuk, a nélkül, hogy a beszéd érdemi méltatásával foglalkoznánk, mert nem tudnánk Petrich urnák merész érvelései körül tanúsított tulcsapongó képzelt tével. mely közös hazáról, Bécsről és Bécsnek való a'á- rendeltetésünkről, az osztrák érdekekről és befolyásról e kérdésben stb. szólt, lépést tart.ni. Nevetve, kaczagva gyűjtötték körükéin a suk zálogot, mig én erőltetve sem voltam képes mosolyt idézni arezomru. Es a keserűségemet közönyös feleségem minden szavával csak fokozta. Mily tűzzel kelt a kicsike védelmemre, ha a pohár sört vélem akarták kiitatui; hogy: a suszter bizon nem issza ki, hanem igya ki helyette a kefekötő. Ezt meg persze a grófné nem engedhette meg és édes hangon védelmezte a boldog kefekölőt, a pohár sör kiivását a kötelesre bízva. A köteles pedig Auguszta báróné szerencsés órában született férje" volt, kire szintén nem csekély irigységgel tekinték. Mert én egyszóval minden — még dr. kéményseprő is lettem volna, csak gyűlölt feleségemen és a megvetett susztei'öégen adhattam volna túl. Mivel örökké semmi sem tarthat, a játéknak is végének kellett szakadni. De igy nem, kiáltá a kefekötő őrnagy, itt a sok zálog, ezt a hölgyeknek ki kell vá'tani. Ezen javaslatát a hölgykoszoru egyhangúlag utasitá visz- sza, midőn azonban a rettenthetetlen őrnagy ismételve támadását kijelenté, hogy egy lépést sem re- tirál, a kis suszternó volt az első, a ki a kapitulá- cziót megkezdve, oda nyilatkozott, hogy egy csókért zálogai mindenkinek adassanak vissza, ezen csókot pedig ki-ki adja a párjának. Az indítvány harsogó éljennel fogadtatott és a következő percz- ben sortüzelésként csattantak el a csókok az édes ajkakon. Hapták suszter, vissza maradtál, kiálta rám a végnélkül boldog kefekötő, mire én észre véve Készséggel elfogadjuk B o d a Vilmos beszédének lendületes befejezésében foglalt amaz állítást, hogy a képviselő urat és pártját e kérdés körül kifejtett működésében csupán önzetlen hazaszeretet vezérli, de ugyanennek föltótien elismerését a szabadelvű párt részére hasonlókép elvárjuk. VÁRMEGYE. Tolnavármegye rendkívüli közgyűléséből. A régi vármegye ott fekszik a kópviselőház bonczasztalán. Azt mondják meghalt. Mint az orvosok az élettelen holttetemet, fejtik, bontják, szaggatják, darabolják már jó idő óta kíméletlen kezek a jó öreg ember megmerevedett tagjait. Nem gondol reá-úgyszólván senki, hogyha másutt nem, legalább a szív táján van még benne egy parányi helyecsket> a hol piros meleg vér lüktet keresztül, széthordva a méltatlanul, igaztalanul szenvedett fájdalmak érzését a szív és agynak még lassacskán működő sejtecskéibe. Ez a piros meleg vér, ez a kis élet lobbant fel Tolnavármegye legutolsó rendkívüli közgyűlésén. A halálra sebzett oroszlán megrázza legalább sörényét. Harsogó éljen zúgott fel a midőn főispánunk nyílt férfias szavakkal visszautasította a mai vármegyékre szórt kíméletlen, sok tekintetben igaztalan vádakat. Megelevenedett az egész terem s mintha a falról alátekintő ősök helyeslő moraja is belevegyült volna a határtalan lelkesedés zajába! Ez a rendkívüli közgyűlés méltó volt Solna- vármegyékez, igazságot, elismerést' szolgáltatott a múltnak, a taps egyrésze ezé volt; de kifejezte bizalmát a jövendő iránt is. S a jó öreg ember, a régi vármegye megtette kötelességét, pihenjen ! Ne mondjuk ki azt a lesújtó hirt, hogy meghalt, ne engedjük meghalni! Szelleme hadd éljen közöttünk ; rossz építész az, ki uj építéskor eldobja a régi háznak ép, hasz- navehetó, kipróbált anyagát, — a régi vármegyék tisztes múltja tanúságra intő, tartsuk meg belőle, a mit csak lehet s ebből az anyagból építsük fel az uj magyar közigazgatás fénylő palotáját s ha nem kerül ki teljesen belőle, úgy kérjünk csak hozzávalót az idegen szomszédtól. ldegenszerü, idegen stylű lesz ez az épület eleinte. De a magyar kiima, a magyar őserő, átalakít időyel minden idegenből hozott plántát. Hiszen a régi vármegye sem itt született köztünk, idegen emlőn növekedett, a szomszédoktól fogadtuk örökbe. Olyan volt az a régi rendszer, mint mikor egy érdekes könyvet lefordítunk magyarra. A fordítás rossz, nagyon rossz, de kózről-kézre jár s mellettem csókra váró feleségemet, határtalan keserűséggel gondolám: Te az égtől az én keservemre rendelt inczi pinczi gyönyörű teremtés, te, ki végett ma a grófi koronával egész reményemet elvesztem, te, ki gondosan titkolt múltamról a leplet letépve kilétemet hangos szavakban hirdetéd, — te most a múltért és jelenért lakolva bűnhődni fogsz! .Eredeti pedig az a dologban, hogy saját magad mondád ki feletted az Ítéletet. Vagy az vélted, Dr. Beövy régi szokásához híven, szépen térdet hajt előtted és te úgy mint egykoron.— csak futólag sebtiben érinted homlokát piros ajkaddal; no várj fehér galambom, most majd meg fogsz győződni, hogy az idő haladt, hogy az Andorból Endre lett, a ki a mit kap, a/.t vissza is tudja adni. . Hogy mig a múltban" te engem öleltél, a jelenben én téged ölellek — igy ni, folytatóm gondolatimat -- régi szokás szerint karjaim közé szorítva írónkét, kinek eper ajkára— egész uj szokást kezdve — oly forró csókot űyomék, hogy midőn eleresztem keblemről, szegény kis hóvirág, rózsabimbó szint öltve ingadozó léptekkel siete el közelembőb De azért igyatok fiuk és mondjátok, hallottatok-e már arról a csoda kútról, melynek vize után — ha azt egyszer megízleltük — örökös, szomjat órezünk ? No látjátok, ilyen forrású vált nekem Irénkém ajka és enyhíthetetleu szomjat édes csókjai után éreztem.
