Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-06-07 / 23. szám
Szegzárd, 1891. Vasárnap, junius 7. 23. szám. TOLNAVÁRMEGYE VEGYES TARTALMÚ POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utcza 1079. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főraunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Előfizetési ár: Egy érre . . 6 frt — kr. Fél évre. . . 3 n — Negyedévre . I „ 50 | Egy szám .... 12 Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedésé Szegzárdon. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető 1 öz- lemenyek, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez iutézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Tolnavármegye főispánja és az államosítás. Lanyha érdeklődéssel kísérték a törvényhatósági bizottság • tagjai az elmúlt csütörtökön végbement rendkívüli közgyűlés tárgysorozatának bevezető nyolcz pontját, a midőn egyszerre, a 9-ik pontnál, Szathmár, Somogy és Alsó-Fehérvármegyék- nek az állami közigazgatási törvényjavaslatra vonatkozó körleveleinél siri csend lett a tanácsteremben, feszült várakozással tekintvén mindenki a beszélni kezdő gróf Széchenyi Sándor főispán szavai elé. A beszéd méltán keltett oly nagy hatást az összes jelenlevő bizottsági tagoknál, mert ritkán hallható az államosítás most napirenden; levő és sókat bolygatott kérdéséről oly higgadt, tárgyilagos, leplezetlen és szakszerű nyilatkozat, tnint a- minő a főispán- óinak CTsztn éltben gazdag beszéde volt. E beszéd találóan jellemzi mind a két túlhajtott irányt, a mely mindkét táborban, .úgy a törvényjavaslat barátai, mint ellenei részéről a reform és a jelenlegi helyzet megítélése tekintetében lábra kapott. Meggyőződésünk egész melegével elitéljük mi is ama túlzott vádakra alapított, sokszor vakmerő támadást, a mely különösen egy-két napi lapban, kimondjuk, a „Pesti Hírlap t!-pal élén, a mai közigazgatás és jelesen a tisztviselői kar ellen rendszeresen intéztetik. E vádak szerint a mai közigazgatás legalább is ázsiai, a tisztviselők pedig nem egyebek, mint renyhe, könnyelmű, urhat- námkodó, megbízhatatlan és ismeretek nélküli ekszisztencziák. Rosszhiszeműséget nem tételezünk fel e'túlkapó támadók részéről, annyi azonban kétségtelen, hogy ők a mai vármegyét, ennek működési körét és a közigazgatás mai állapotát nem ismerik és nem tapasztalataik, hanem mende-mondák után indulnak. És a kik ily módon föltétlenül púlczát törnek a mai vármegye fölött, magának a reformnak sem tesznek általa jó szolgálatot, mert eltekintve attól, hogy egy évszázados intézmény hitelét igazságtalanul megsemmisítik, nem utalnak az igazi okokra, a melyek a reform behozatalát javalják. Azt afalakúit ¥ózszúnénir a; -haládá/s teszi szükségessé, e reformot, a mai közigazgatási szervezetnek kell átalakulnia, hogy bele illeszkedjék a modern állami élet keretébe, de az még nem azonos azzal, hogy a közigazgatási téren szereplőket pellengére állítva, az uj közigazgatási színezetből kizártnak tekintsük őket. Már pedig, a ki a mai állapotot a tisztviselők miatt állítja tarthatatlannak, az egyúttal azt is proklamálja, hogy e tisztviselők az uj szervezetben helyet nem foglalhatnak. Erre a következtetésre pedig a reform igaz barátjai, kik azt magasabb szempontokból tekintik és követelik, még soha sem jutottak. Ép ily tagadhatatlan igazságot tartalmaz a főispáni beszédnek ama része, a mely viszont azokat Ítéli el, a kik a törvényjavaslatban minden áron a megyei alkotmány és autonómia aláásását látják. Sarkalatos tévedés az, a mely az ön- kormányzatot a tisztviselők választásában találja és a kinevezést az önkormányzat megsemmisítésének tekinti. A kinevezés miben sem korlátolja az önkormányzat érvényesülését. Példa rá Angii a, a hol a kinevezési rendszer mellett a legteljesebb önkormányzat uralkodik. ^e tufterjeszkednénk csikkünk keretén, ha jelenleg az állami közigazgatás kérdésének érdemi megvitatásával foglalkoznánk. Már több Ízben képezte ez megbeszélésünk tárgyát és még bőven lesz alkalmunk erre visszatérni. Azok az érvek, a melyek a főispán ur ő méltóságának annyi közvetetlenséggel és határozottsággal előadott beszédéből elénk, tárulnak, híven megvilágítják a TÁRCZA. -— Na pkeletre! A kelő nap honából Megtérve hosszú útról, A vándorok regélnek A hires csodakútról. Isten flát fürös’tó Egykor, a nazarétit; Milljok viszik azóta Világgá csodatétit. Ös cédrusok között áll Lombrengetegbe rejtve, A medenczéje kristály S folyó ezüst a nedve. Ez isteni nedűtől Ép lábra kél a béna, Világtalan szemfényét — Szavát leli a néma. A bamba bölcsességét Szerez hű kalauznak; Hirét veté e forrás Sok akadémikusnak. Az ólczszegény itt dúskál Az attikai sóba’, A szentlélek belószáll Az istentagadóba. Megifjul az aggastyán S megmenekül a bútól, Kit sorscsapás lesújtott E hires csodakúttól... Benned leányka engem Is sújt a sors keményen, Az életem kietlen S csak még e kút: reményem. S te is boldogtalan vagy; Egymást kerülve bolygónk: A napkeleti kúthoz Ó jer! zarándokoljunk. Ha benne megfúrödném, Irt lelne tőle szivem, S ha benne megfúrödnól, Tudnál szeretni híven. Vásárhelyi. Régi szokás. — A „Tolnavármegye“ eredeti tárezája. — Irta: Göttinger Ilona. (Vége.) Belém bujt a nagyzás ördöge. Minden áron nagy ur akartam lenni. És ez a terv vezényelte nő- sülési szándékomat is Szerelemről nem tudva, szivet nem kerestem. Miután jövedelmem a soknál is több volt, pénzre nem volt szükségem, igy választásomnál akadály nélkül követhetém az irányt, mely föltett czólom felé vezetett. Nem bánóm ón — gondoltam magamban — ha csúnya, ha szép, ha fiatal, ha vén, ha szegény, ha gazdag csak grófné vagy legalább bárónó legyen. Elgondoltam továbbá, hogy midőn majd nőmet „grófnénak“ hallom nevezni, lehetetlen lesz, hogy én is ne érezzem fejemen a kilencz fényes ág nyomását. Elhihetitek barátaim — no de azért igyatok fiuk, hogy mostanában bizonyos ágak nyomásától legjobban rettegve, gondosan őrzöm szegény fejemet. Farsangi estélyre voltam meghiva a fővárostól két óra távolságra fekvő Kiing báró családi birtokára, hol Guszta baronesse — ki az este különösen magasra rakatta fel feje tetején az a la mi- kado-t — már meg is nyerte volna tetszésemet egy kedves rokona — Klang Klára comtesse közbe jövetele nélkül, ki mivel két ággal többel rendelkezett, az ón Ízlésemnek is kétszer olyan jól felelt meg. És nekem a szerencse,’ mint mindenütt, úgy ott is kezdett kedvezni. Klára grófnő látszólag szívélyességgel fogadva bókjaimat, — Fripon őrnagy' nem csekély bosszúságára — az összes fiatalság között legjobban tüntetett ki. Még múltam is érdekló a bájos lényt és midőn kérdésére, régi szokásomhoz hű maradva mondám, hogy apám R-en háztulajdonos, sietve kórdó, hogy nem ismertem-e ott a már évek előtt elhunyt tábornagyot. Oh igen jól, válaszolám, örülve az alkalomnak, hol egy adagot nagyozhatok, a tábornagy atyámnak legjobb barátja volt. Akkor talán a kis Irenkére is emlékezik, a ki első éveit nagyatyja házánál töltó ? XjSLpuLnk: mai száma ÍO oldalra terjed-
