Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1891-05-31 / 22. szám

1891. május 31. TOLNAVÁRMEGYÉ 5 Uj választás. A decsi izr. ima-egyesület összes elöljárói e ho 23-án beadták lemondásukat. Az üresedésbe jött állások betöltésére határidőül folyó hó 81-ének délután 6 óráját tűzték ki, a vá­lasztás vezetésére Komáromi Ferenczet kérték fel. — Halálos esés. Budapesten folyó hó 25-én Bácsi Anna miszlai illetőségű 27 éves napszámosnő, egy épülőfélben levő ház harmadik emeletéről sa­ját vigyázatlansága folytán lezuhant és súlyos zu- ződást szenvedett. A szerencsétlent a mentők — az első segély nyújtás' után — a Eókus-kórházba szállították. — Tűzoltó-telefon. A szegzárdi tűzoltó-tele­fon hálózat újvárosi szakaszán folyó hó 25-én dél­előtt nagy pusztítást vitt véghez két szabadjában járó ökör, neki ment az oszlopnak és azt kitörte, mire a sodrony egy jó nagy darabon leszakadt és összegomolyodott és ez által az összeköttetés tel­jesen megszakadt. .— Bár ez még hétfőn történt, de ma, szombaton még mindég nincs helyreállítva a telefon, pedig hat nap alatt elég idő lett volna jó karba helyezni! Yagy talán a tűzoltó-telefon mostoha gyermeke városunknak ? ! — Uj temetkezési vállalat. Bátaszéken egy temetkezési egylet van alakulásban „bátaszéki első gyászkocsi társulat“ elnevezéssel. — Veszett eb. Schandl Imre szegzárdi épí­tész házában egy ratleren gyanús tünetek mutat­koztak. A kutya ugyanis -két embert és egy a házban levő ebet megharapott, a miért is az eb megfigyelés alá helyeztetvén, kitűnt, hogy az csak­ugyan veszett. ! — Uj találmány. Walla Ferencz pécsi órás villamos szerkezetű fali órát talált föl. Az óra kö­rülbelül másfél évig jár anélkül, hogy föl ke!lene huzni; másfél év letelte után sem kell az órát föl­húzni, ' csak a villamos telepet kell feltölteni, föl- frissiteni. A készüléket villamos erő hajtja. A sza­badalomért már folyamodott a derék föltaláló. — Gyors- és szélhámos fényképész. Szeg- zárdra a múlt héten egy amerikai gyors-fényképész érke.zett, a ki a^ Kunczer-fole házban fényképezte volna, ha jelentkeztek volna, a magukat le vétetni akarókat. Az üzlet nem ment. Elment tehát ő a felső leányiskola igazgatójához s engedélyt s pár­tolást kért, hogy az intézet növendékeit lefényké­pezze. Innen elutasították ; de a Májer-féle intézet­ben sikerült' terve és a felvételt eszközölvéíi s a dij felét is felszedvén, még azon éjjel elutazott Szegzárdról, mint ő írásban hátrahagyta — Eszékre, a hová távirat utján sürgősen hívták. Mi azonban azt hisszük, hogy közönséges szélhámos volt, a milyennek a hatóságnak nem kellene engedélyt adnia annyival inkább, mert Szegzárdnak van tisz­tességes fényképésze. — A „Dunántúli Közművelődési Egyesület“ igazgató-választmánya a jövő hó elején ülést tarts tárgyalás alá veszi az eddig beérkezett kérvényeket. Anyagi segélyezéseket egyelőre az egyesület nem adhat, mig anyagilag maga is jobban meg nem erősödött; de kulturális működését már megkezdi s a legutóbbi igazgató-választmányi ülésen szóba került, hogy a dunántúli fürdőtelepek forgalmának emelésére már ez évadban minő intézkedéseket le­hetne tenni s a Dunántúl egyes vidékeinek és kul­turális intézeteinek ismertetésére tervbe van egy „Dunántúli képes naptár“ kiadása 1892-re, mely­nek összes jövedelme a D. K. E. javára fordittatnék. — Eltűnt. Morschhauszer István, ki Egle tolnai sütőmesternél mint tanoncz volt, mestere által folyó hó 21-én reggel süteménynyel Gindli család pusztáira küldetett s azóta nem tért vissza. Egle folyó hó 22-én a tanoncz felkeresése ózdijá­ból ki is ment a Bósán-féle pusztára, a hol az ottani csősztől a süteményes kosarakat azon meg­jegyzéssel kapta meg, hogy azt egy árokban ta­lálta, egy házban pedig arról értesítették, hogy a tanoncz egy kendőt ott felejtett. A tanoncz minden nyom nélkül eltűnvén, azon gyanú merült föl, hogy a szerencsétlen rablásnak esett áldozatul. A nyo­mozás megindittatott. O Legújabb lyoni egész selyem ruha pon- gis s foularok méterje 65 krtól kezdve, egész selyem ruha szurah, remeken mintázott, méterje 98 kr, szerb-vásznak gyönyörű szép mintákban 207? kr mtrje, cretonok (színtartó) a legszebb kivitelben 24 kr mtrje. Minták ingyen. Budapesten a Herz Mór-féle nagy partiáru üzletében, Buda­pest Deák-utcza 7, sz. VIDÉK. — Bernáth István ur, az ipariskolák orszá­gos felügyelője folyó évi május hó 23-án látogatta meg a tolnai ipariskolát V a r a s d y Lajos kir. tan- felügyelő úrral együtt. Pont 6 órakor jelent meg az iskolában az ipar-bizottsággal együtt, hol a ta­nító testület az igazgatóval az élén fogadta; rövid bemutatás után megkezdődött’ a tanonczok, kik tel­jes számban mind a három osztályból jelen voltak, vizsgája, mely tekintve a helyi viszonyokat aránylag kitünően sikerült, mit a felügyelő ur két órai vizs- gálás után Matej ka Károly ur, ipariskolai igaz­gatónak, a jelen volt taniió-testület és iparbizottság előtt kijelentett: általános megelégedésének adván kifejezést. A befejezett látogatás illetőleg vizsga után W i 11 i n g e r Sándor ur, iparbizottsági elnök vendégszerető asztalánál az egész társaság töltött néhány órát, mely idő alatt különösen kitűnt Parti József ur, városi főjegyző toasztja... „szívből üd­vözlöm a derék tani-tó-testületet, azon leszek, hogy méltányos kérelmük s fizetésük fölemelése tárgyá­ban rövid idő alatt üdvös és rájuk nézve előnyös eredményt érjen“ ... — Rendes közgyűlését tartotta a tolnai önk. tűzoltó-egylet folyó évi május hó 24-én, összes tag­jainak jelenlétében. Eosmayer Ferencz elnök röviden üdvözölte a jelenvoltakat és felolvastatta a parancsnokság jelentését az elmúlt évről, mely­ből kitűnt, hogy az egyletnek tényleg 69 működő tagja van. Utána a pénztárnok és egyleti orvos tette meg rövid jelentését, mi tudomásul vétetett. Ezután a közgyűlés elhatározta az ötöd éves szol­gálati érmek kiosztását és a parancsnokságot bízta meg az idő, hely és ünnepély rendezésével. Köz­gyűlés után az egész tűzoltóságot és városi elöljá­róságot Eosmayer Ferencz elnök a sörcsarnokba halpaprikás vacsorára hívta meg, melyen a tűzoltók kedélyesen mulattak. Vidékről jelenvolt Eeiter József ur, a dunaföldvári tűzoltóság főparancsnoka. — A tolnai elhalt kántor helyébe helyettes kántornak Perl er Mátyás tolnai kántor segéd lett az iskolaszék által kinevezve. A kántor válasz­tás csak augusztus hóban lesz megtartva, amikor is a kántori állást a tanítói állástól elkülönítik. Bonyhádon Dr. Bernáth István mi­niszteri biztos yr, mint az ipartanoncz iskolák országos felügyelője, folyó hó 24-én délután meg­vizsgálta V a r a s d y Lajos kir. tanfelügyelő ur kíséretében az ott levő alsófoku ipariskolát. Az iparhatóság feje Döry Pál főszolgabiró ur, ngos P é r c z e 1 Dezső orsz. képv. ur, az iparbizottság tagjai előtt a teljes tantestülettel, minden egyes osztályban valóságos vizsgálatot tartott. Este fél 7 órakor, miután a tanonczok eltávoztak, az ipar­bizottság és tantestület értekezletén kinyilvánító az iskola iránt teljes elismerését. Még az nap este hivatalos útját foly'atandó Dombóvárra utazott. Kísérje siker hivatalos fáradalmaiban hazánk pár év óta fellendült ipariskolaiigyének fáradhatlaü buzditóját. — Bonyhádon az ág őst. hitv. e.v. -al- gymnasiura folyó hó 26-ág tartotta meg szo­kásos évi m a j á 1 i s i ünnepét.. Az. ifjúság ártat­lan örömében még maga a természet is részt vett, bár a gyermekkor álmaihoz hi yen szeszélyes kedvé­ben apróbb fel legekkel hinté be a nap arczát, de az ifjúság Örömére az égnek derülő mosolyát el nem zárhatá. Már kora reggel, az ifjúság a tanári kar élén s több érdeklődők kíséretében, könnyed tornázó, egyenruhában zeneszó mellett kivonult az u. n. Nunkovits erdőbe, hol a .gymnasium derék tanára Forberger Lász'ó ur vezénylete alatt szabad testgyakorlat kkal, sulyvetés, versenyfutások­kal fűszerező délelőtti ártatlan örömét. Itt se ma­radt el az ifjúságtól, annak mindig lelkes barátja Kirchknopf Ágoston ügyvéd ur, ki kedélyének melegségével évek óta kiséri figyelemmel a tanu­lók örömét. Innen déltájban sorrendben vissza vonult az ifjú had a gymnasium szép "nagy kert­jébe, hol nemsokára a legkedvesebb convictusi ebédet elkölthessék. A közebédre Bonyhád értel­misége is fényes számmal megjelent, mintegy 60-an. Természetesen ilyen alkalommal, midőn az ember ifjú korát lelkében visszavarázsolja, az ebéd alatt a felköszöntök árja is megeredt. — Hogy ne válnék beszédessé az óletharczában különféle néma ajak ilyenkor, mikor az ifjúság szép kedvtelésén a I lélek a szép múltra visszaszáll: „Szedegetni a sok szép emléket, mint a méh á virágról a mé­zet!“ A felköszöntők sorát Gyalog István igaz­gató-tanár ur kezdte meg és a vendégeket, mint az ifjúság barátait éltette. S á n t h a Károly ur költői ihlettel az ifjúság nevelőit, I nagytiszteletü Guggenberger János alesperes ur a szép kert megteremtőjét Marhauser Imre urat, az intézet kedves tanárát, Kirchner Károly tanár ur Beck József urat, mint a gyranasiumi nagy- bizottság lelkes tagját, M a r.h a u s e r Imre tanár ur D ö r y Pál főszolgabiró urat, Döry Pál fő­szolgabiró ur lendületes szép toasztjában Forber­ger László tanár urat, Marhauser Imre ur a koszorús költőt S á n t h a Károly urat, dr. Mol- d o v á n y i István ur, finom humorral füszérezett felköszöntő jóben az egyházmegye tényleges fejét Guggenberger János alesperes urat, S i k ó Ernő a fáradbatlan tanári kart, Marhauser Imre a vallásos egyetértést (szép elv, Krisztus val­lásának legszelídebben ragyogó gyöngye!) és befeje­zésül Gyalog István ur a gyengélkedő Bauer Adolf főesperest és N á d o s y Kálmán világi fő­gondnok urakat éltették. Közbe-közbe a dombóvári zenekar tartá élénk hullámzásban a kedélyeket. Később ebéd után az ifjúság tánezra perdült- s csak este 10 óra után, a trombita szava figyelmeztété az ifjú sereget arra, hogy másnap a leczkét is jól kell tudni. — Bonyhádon az urnapi körmenet a hívők nagy érdeklődése mellett teljes pompával ment végbe, megjelentek a hiv. hatóságok és a község képviselői teljes számban. Az oltároknál a leány énekkar Müller József kántor-tanitó zeneszerzemó- nyeit áhítattal énekelték a melyet nevezett tanító ur harmoniumon kísért. — Színészet Bonyhádon. Színi referádát ké­szülök ismét írni olyan helyről,, hová a művé­szet rendesen kopott ruhájában jelenik meg ^s Clio könnyezve tekint a múlt idők „előcsarno­kainak“ büszke alakjaira. Sajnos, de legalább Bony­hádon néhány év óta ez a tapasztalatom, a fensé­gest, mely avatott' kezekben és kidomboritásban istenivé erősbül, láttam vidéki színpadon nevetsé­gessé összezsugorodni, a vígjátékból az „esprit“ hiányzik, befejezése „comicum“, s a tragoediánál- valóságos „tragicum.“ De nem ez az eset van a jelenleg Bonyhádon működő Veszprémi Jenő igazgató ur jól szervezett társulatával, hol úgy a nő, mint a férfi szereplők előadásukkal nagy város­ban dicséretet érdemelnének és kár az, hogy ez igen derék társulat Bonyhádon nem elegendő ípól- tánylásban részesül. Az intelligenczia mint minden nemes ügyben, ügy e téren is megteszi a kötelés­. ségét, de azt sem lehet szemelől téveszteni, hogy az idén ez már, a harmadik színtársulat és nyári időben, mikor_ az, ember a szép természetben a szabadban is szórakozást talál. Folyó hó 23-án kezdi meg 10 bérletét és a társulat érdemére szól­ván a legújabb és köztük legkitűnőbb szinművek- , kel igyekszik mulattatni; némesen szórakoztatni a közönséget. Mint. pl. Megyeri Dezsőnek „Katonás kisasszony “-a, megyénk szülöttje Eátkaynak „Arvalányhaj“-a, vagy a legújabb francia vígjáték,1 mely a fővárosban is nagy köztetszést aratott a „Megboldogult“, valóban e kedves franczia vigjá-. lókot oly köztetszéssel adták elő, hogy az egész kis közönség teljes elismerését nyerték meg. Még színre kerülnek „Eleven ördög“, csütörtökön „Fity- firlty,“ a „Huszárszerelem,“ „Bőregér’“ az „I. és II. operett“, Szabados Károly „Viora“ balletje szerencsétlen szerzőjének öcscse Eákosi Jenővel szerzek e darabot. Továbbá az „Ideges nők.“ A bérlet befejezésével Predies László kitűnő hegedű­művészünk, s a társulat derék karmestere búcsú­zóul a kaszinó nyári kerthelyiségóben hangversenyt szándékszik rendezni. Felhívjuk a közönség figyel­mét zeneművészetünk e kitűnő alakjára. A döbröközi önkéntes jüzoltó-egylet saját pénztára javára, a községi erdőben, a dombóvári zenekar közreműködése mellett folyó évi j-unius hó 13-án t á n c z mulatságot rendez. Belépti­díj : személyenkint 1 frt, családjegy .2 frt. Kezdete délután 5 órakor. Felülfizetések köszönettel fogad­tatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Kitűnő .ételekről és italokról az ott lévő vendéglős fog gondoskodni.

Next

/
Thumbnails
Contents