Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-04-26 / 17. szám
Szegzárd, 1891. Vasárnap, április 26. 17. szám. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 írt — kr. Fél évre ... 3 _ n n Ne gyedévre . | „ 50 „ Egy szám .... |2 Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. VEGYES TARTALMÚ POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utcza 1079. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. I A lap szellemi részét illető l öz- lemeuyek, valamint az előfizetősek és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Garay hamvai. lk. Jókai Mór az ő ragyogó tollával meghatóan írja le a „Pesti Hírlap“ múlt vasárnapi számában a Budapest fővárosában létező ama temetői rendszabályt, mely szerint azoknak maradványait, kik már több, mint harmincz év óta aluszszák örök álmukat a kerepesiuti temetőben, exhumálják és közös sírba helyezik el, mivelhogy „sok a halott — kell a hely az uj beköltözőknek — ezért harmincz év múltán a parczellák uj mívelés alá kerülnek.“ Garay János, városunk dicsőem- lékezetü szülötte, szintén egyike azoknak, kinek porait a hivatkozott rendszabály értei mébon folyó évi november elsejéig abba a közös sírba fogják helyezni. A kegyelet, a melyet a „Szent László“ költőjének emléke iránt érezünk és a közeli kötelék, mely bennünket, s z e g z árdia k a t, Garayhoz, a honszeretet ihletett dalnokához fűz, tiltakozik az ellen, hogy a nagy költő hamvait emlék ne jelölje többé, hogy azokat az enyészet „k ö- zös sírban“ jel nélkül poriassza el. A ki nagyjait tiszteli — a ki nagyjainak emlékét megőrzi, nemcsak a kegyeletnek tesz eleget, hanem önmagát is megtiszteli általa. Szegzárd már bebizonyitotla tiszteletét nagy fiának emléke iránt, a midőn annak szülőházát emléktáblával jelölte meg, a közönség szintén már bebizonyította ragaszkodását városunk szülötte iránt, a midőn áldozatkészen igyekszik a nagy költő emlékének szobrot emelni — ám mutassa be kegyeletének és ragaszkodásának újabb jelét azzal, hogy hozza haza Garay János hamvait. Emléke amugyis itt él örökké közöttünk — hadd nyugodjanak drága porai is örökké nálunk. Bölcsője itt ringott — a barátság és szeretet ezer szála fűzte őt Szegzárdhoz — lantja is akkor zengett legszebben és leglelkesebben, akkor szólt csak igazán szívből és igazán szívhez, a midőn Szegzárdot és a szegzárdiakat énekelte meg — hadd födjék hát hamvait is annak a földnek hantjai, a melyen született, élt és a melyet any- nyira szeretett. Jókai felszólalása mintegy felhívás és intelem azokhoz, kik jogot formálhatnak az általa megnevezett holtakhoz. Garay János, habár az egész nemzeté, mégis első sorban a miénk — szülővárosáé! Vegye kezébe az ügyet városunk kép- viselő-testülete, vagy pedig társadalma, de semmi esetre se odázzuk el, vagy mondjunk le róla. Forduljunk jogosult kérelmünkkel a fővárosi tanácshoz és ügyünk érdekében kövessünk el mindent! Ne engedjük, hogy nagynevű halottunk sírköve már a legközelebbi halottak napján ki legyen „hányva“ helyéről — adjunk neki díszhelyet a mi temetőnkben, hogy ott már a „jövő halottak napján“ sírja körül ki- gyuló mécsek lángja világítsa meg Garay- nak halhatatlan emlékét ép úgy, miként a hálás kegyeletet, melyet az utódok iránta megőriztek. Adjunk példát a későbbi nemzedéknek, hogy megtanulja nagyjait tisztelni és emlékét fentar- t a n i. SZEMLE. A képviselőház közigazgatási bizottsága még mindig ülésez és nagy buzgósággal tárgyalja a köz- igazgatási reformjavaslatot, avagy törvényes néven a „közigazgatás és az önkormányzat rendezéséről a vármegyékben“ czimü alapvető törvényjavaslatot. A közigazgatási bizottság tisztitó tüzén megy most át, sőt legnagyobb részben már keresztül is ment, e reformjavaslat minden egyes szakasza és az elfogadott módosítások egész özöne áll már előttünk. Tagadhatatlan, hogy a javaslat a bizottsági tárgyalásnak már is számos uj üdvös javítást és intézkedést köszönhet és hihető hogy mire e javaslat, a képviselőház itólőszóke előtt is kiállva a tüzpróbát, törvénynyó válik, az megvalósítója lesz mindama törekvéseknek és reményeknek, melyeket ma az alapjául szolgáló rendszer és szervezet hívei hozzá fűznek. Apponyi Albert grófnak e javaslattal szemben elejétől mindezideig tanúsított magatartása iránt, TÁRCZA. A munkácsi fegyház megtekintésekor. Hová jutottam, sírnak mélyibe? Yagy sírba csend van, sírnak nincs zaja ! Élők között járok s fényes nappalon Körülveszen kísértetek hada? Élek, meghaltam, vagy ez egyre megy? S mi kergeti agyamba véremet? Hogy tombol, reszket minden csepp atom! Ébren vagyok ? vagy tán csak álmodom!! Álmodjam inkább! hisz mily gondolat! — Ez megőrjíthet már szivet agyat: Élni s mégis: lenni eltemetve Érezni sirrög, a mint hull, szakad ... Fogy a levegő és nő a setét, Ellepte már az észnek is felét, Majd egészen, már szivig lehatott... ...Adjatok fényt, derűt, sugárt, napot! Óh csak ki innen! oly nehéz a lég Itt lenn a sirban, mert hisz ott vagyok! Sötét éjbe, rémes éjszakába, Fény már itt még a szívbe sem ragyog! Borzadok tőled te nagy sir verem : Ötszáz halott van itt zsúfolva lenn, Élő, ki meghalt, halott, a ki — él, , . . Ki a tavaszra! örök itt a tél! Oh levegőt! csak frisset, éltetőt! Meggyűlt körültem egy egész világ, Gondolatok égetik lelkemet S nem tudom őket űzni, nem: tovább! Gyilkolt ez itt? — még ott a vér kezén S oly szelid lélek néz ki a szemén! Babolt amaz s a másik ott, lopott! — Hogyan ? miért ? okot elő! okot! Miért? ötszáznak ránczolt homlokán Nem akarva is, e szót keresed S tán titok az, borzasztó nagy titok, Melynek kulcsát meg sosem leled? Yagy ölni már ma ok nélkül szokás? És lopni szabad, csak ne lássa más ? Mi a tett. rugó, mi lehet a — czél? Eövid a válasz: a kenyér, kenyér! Korunk! te nagy piperkőcz mostoha, Magad körűi fény, pompával veszed, Csillogás minden, nagyzás, hiúság S majd éhen vesz el annyi gyermeked! Már a bölcsőt nagy igény rengeti A meglevő, óh semmi csak neki, Nyakára hág s ha korog a gyomor : A másé, enyém — rávisz a gyomor! Nyomor, álszógyen s születik a: bűn! A mérges gomba nem ily szapora, Bűn nem korcsul el, mint ember szokott: Az apánál mindég nagyobb fia! A bűn gyorsan nő s nem jár egyedül: Ki lopott ma, holnap vérért hévül S kinevetlek: javitni vágysz te kor: Bomlott eczetből, mintha lenne bor! Javítani, szép módszer mondhatom! Farkas javítson farkast, lesheted! Ártatlan bárány jusson bár ide, A sok gonosz közt az is elveszett! Mert a rósz ragad, imponál a „mersz“, Száz tervet szül itt minden röpke perez, A bűn jövő mesgyójén szántogat, S magot már itt szór, melyből majd — arat! — Ki, ki csak innen, óh úgy fulladok, Fojt, úgy undorít annyi sár, szemét! Menydörgés hangja lenne bár szavam Kor, hogy hallanád, hogy megértenéd! Csukd be börtönöd! czólt nem érsz vele, Ki ide jutott végkép elvesze, Azon munkálj csak egyre, szüntelen: Sok száz börtönöd, hogy üres legyen! Óh taníts! oktass! a szivet neveld! Az észt, értelmet, tiszta jellemet! Bakj belőle egész szikla várat: Hogy égig érjen fel a becsület! S csodás mikroskop az ember hite: Erdő mutat már egy mag semmibe! — Beményt nevel! adj hitet, kenyeret: Lesz bűn akkor is, csakhogy — k e v e s e bb! Bodnár István.
