Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1891-01-04 / 1. szám

Szegzárd, 1891t 1. szám Vasárnap, január 4. • Előfizetési ár: Egy évve . | . 6 frí- kr. Fél évre . . . 3 , Negyedévre . . 1 „ 50 Í Egy szám , . . . . 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó­hivatalon kívül elfogad Eranimer Vil_ mos könyvkereskedésé Szegzárdon. VEGYES TARTALMÚ POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utcza 1079. sz Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főmunkatárs: Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁH ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz­lemények, valamint az előfize­tések és a hirdetések is a szer­kesztőséghez iutézendők. Hirdetések mérsékelten meg II pitott árszabály szerint számíttatnak. Ujesztendő. 1891. Szám. Rideg és színtelen. Csak a gon­dolat élénkíti meg, mely hozzá fűződik. Nem olyan, mint a betűk lánczolatán jelent­kező szó, mely fogalmakat alkot, vágyakat fakaszt és éízelmeket tolmácsol. A számok beszédében nincs lélek. Nem a szív szól belőlük, hanem az agy velő, mely jelzésre használja a számokat és elevenséget az lehel beléjük. Es ezért vannak számok, melyek han­gosabban beszélnek az eleven szónál, melyek egy egész Jkorszak történetét hirdetik és megrázó közvetlenséggel varázsolják elénk az emberi küzdelmek diadalait és vereségeit. r Es ezek az évek számai. A legendák ködfátyolában burkolódzó őskor határvonalát egy évszám választja el az emberiség hősi erényeiben tündöklő ókor mesgyéjétól és a sötétségbe visszah any átló középkortól szintén csak egy évszám külö­níti el az újkor hajnalhasadását. 1891-nek is határjelző jelentősége van -és a ki a számok vetésében jártas, tudni fogja, hogy benne a tizenkilenczedik század utolsó évtizedének küszöbét lépjük át, a mi nagy változások és átalakulások hajnalát jelenti. Mert a politikában nincs megállapodás. Az eszmékből, melyeket a letűnt évek kérge takar, uj ideálok sarjadzanak, mint a por- ladozó virágból az uj rózsatő. IB oly ongáLS om. Irta: Váradi Antal. — A „Tolnavármegye“ eredeti tárczájt. — Küzdött az éj a szürkülő kelettel, Körülbolyongván gyászos sergivel, Míg halvány homlokát a büszke reggel Föíebb emelte, bátran, mint kivel Magasb erő van, melynek győzelem kell, S ez öntudatban száz csodát mivel; Szivemben e nagy küzdelem másával Bolyongni keltem a nagy éjen által. Sötét tengert játszók a vesztő éjjel; 1 Fakó hulláma órzé az apályt, És vissza-vissza csapván szenvedéllyel, Alázott dühvei napnyugatra szállt; A felmerülő reggel szerteszéjjel Vervén, mint biztos úszó, a nagy árt, Osak tűrte büszkÓD, mint nyaldossa vállát Az apadó éj, míg ő égre száll át. Az utcza csöndes. A komor, nagy házak, Mint mindmegannyi koporsó-födél; Alattuk álmodik erény, gyalázat Nagy álmot, mely égy halállal fölér, A letűnt évek csak a szívnek ham­vasztják el reményeit, de az agyvelő uj ideálokat ébreszt a múltak emlékéből. A mi ma szép volt és hasznos, az holnap eltorzulhat és selejtessé válhatik. Az emberi szív kesereg a múlandóság eme kegyetlensége fölött, de az értelem tanúsá­gokat von le belőle. Sehol se nyilvánul az értelemnek ez a működése jobban és élénkebben, mint a politikában, melynek feladata a czél- szerüség kutatása. Osak az a politika jó, mely tanulságait a múltból meríti és alko­tásaiban a jelen szükségleteit veszi alapul. Azonban a múltakat feutartani, vagy újra feléleszteni veszedelmes. Az idő halad és az évszámok kérlelhetetlen pontossággal jelzik a kor igényeit. Minden évszámnak más a jelentősége, mert minden korszaknak más a szelleme, mely az óvszámra ráüti bélyegét. Osak egy dolognak: neih szabad vál­toznia az idővel. Es ez az az eszme, mely velünk született, bennünk él és a melynek általunk érvényesülnie kell, csak egy szó­ból áll ez eszme, de ez a szó egy hatalom: Hazafis ág! A ki ezt az eszmét változásnak rendeli alá, rút vérárulást követ el és a ki meg­tagadja, az szentségtörő. Minden, a mit a múltból dicsőt örö­költünk, minden, a mi bennünket a jelen viszontagságai közepette felemelni képes és Vagy legalább rokon ; mert hosszú század Vagy egy éj, mely után lelkünk kikéi S a mely alatt nem hangzik dal s panasz, — Átálmodottan egy és ugyanaz! Sötét az ablak ; alig egyikében Ég egy kis halvány, pisla mécssugár, Mint temetők fojtó, dohos ködében A bolygótűz, mely haldokolni jár. Munkál, szeret, sir. haldokol, vagy épen Halottvirasztó, ki a reggre vár ? Ki tudja? — lelkem messzebb s/árnyal át, Ne zörgessük a koporsók falát. Az utcza végén templom áll. Betérek, Magam leszek benn és imádkozom. A nagy tömegben oly törpe a lélek! Az ima át s-'m törhet a zajon; Csak a midőn meg nem zavarja ének, Csengő zene, meg illat: óhajom Gyakorta szárnyal az oltár elé, Hol a magány, vigaszát fölfelé. Egy méesvilág pislog, az öröklámpa, A nagy koporsó: az oltár előtt: A szeretetnek allegóriája, A mely — legyőzve távólt és időt — Világot hint a szégyen s bűn korára, Váltságot, uj időt ígérve, sőt a mi a jövőben lételünket biztosíthatja, egyedül csak ez eszményben van összpon­tosítva : Hazafiság. Mikor dúló viharok végpusztulással fe­nyegették nemzetünket, mikor körülvéve ádáz ellenségtől és állami létünk alapját belső villongások ingatták meg, önvédel­münkre csak egy fegyver állott rendelke­zésünkre: A hazafiság. Ez lelkesített, mikor el akarták fojtani bennünk az életerőt, ez buzdított, mikor a vészfellegek e felvonulásánál csüggedés lepte el lelkünket. Ez az eszme daliákat nevelt a gyön­gékből és ez eszme vezérelte nemzeti hő­seinket diadalról diadalra. Nemzeti létünket, állami önállóságunkat, ez eszmének köszönhetjük, nélküle Magyar- országot kitörölték volna réges-régen azélő nemzetek sorából. Minden uj esztendőben uj erővel kell felélednie ez eszmének és uj híveket tobor- zania a honfiak között. A ki e földön lakik, az legyen magyar, mert Magyarország csak magyar lehet. A ki nem tud összeforrni a magyar nemzet testével, a ki a magyar nemzeti aspiráoziók iránt fogékonysággal nem bir, a ki nem képes velünk érezni, mikor a múltakon elmerengünk és nemzeti jövőnk édes álmaiban ringatjuk magunkat: az nem való közibénk, az nem vér a mi vérünkből, A haldoklÓDak a nagy éj felett Reményt: egy szebb jövendő életet! Oh szeretet! te fény a forgó élet Sötét, magányos csillaga körül, Mely, mint napfény a földet, elkíséred,. Mig alkotónknak ujja eltörül! Tavaszt teremtesz rajt, hogy az föléled! Az isten alkotott meg tükörül, A melyben mását nézze szűutélén. És glóriád a fényes szerelem ! És mig e fényes eszmén elmerengek, Egy oltárképre száll tekintetem: A Golgothán, vért hullató keresztek Alatt, a Dolorosa áll. Nekem Világom -az írás. Szivem megreszket, Ha egy fájóbb során mereng szemem, S e sora telve istentürelem mel S anyai kínnal, mit nem ért meg ernher. Én érzem a szögek kínos verését A véres izmon, hasadt csonton át Lüktetni a tövist, bakói kését A mint sebéből tépik a ruhát, A mint a függő haldoklóra vesék Az emberbűn legiszonyúbb nyomát, S dobogni már-már megszűnő szivét Hideg, metsző dárdával átverek! Xja.p\a.xa.k: xtlslí száina-a. ÍO oldalra, terjed.. TÁRCZA.

Next

/
Thumbnails
Contents