Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-04 / 1. szám
Szegzárd, 1891t 1. szám Vasárnap, január 4. • Előfizetési ár: Egy évve . | . 6 frí- kr. Fél évre . . . 3 , Negyedévre . . 1 „ 50 Í Egy szám , . . . . 12 „ Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Eranimer Vil_ mos könyvkereskedésé Szegzárdon. VEGYES TARTALMÚ POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utcza 1079. sz Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főmunkatárs: Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁH ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez iutézendők. Hirdetések mérsékelten meg II pitott árszabály szerint számíttatnak. Ujesztendő. 1891. Szám. Rideg és színtelen. Csak a gondolat élénkíti meg, mely hozzá fűződik. Nem olyan, mint a betűk lánczolatán jelentkező szó, mely fogalmakat alkot, vágyakat fakaszt és éízelmeket tolmácsol. A számok beszédében nincs lélek. Nem a szív szól belőlük, hanem az agy velő, mely jelzésre használja a számokat és elevenséget az lehel beléjük. Es ezért vannak számok, melyek hangosabban beszélnek az eleven szónál, melyek egy egész Jkorszak történetét hirdetik és megrázó közvetlenséggel varázsolják elénk az emberi küzdelmek diadalait és vereségeit. r Es ezek az évek számai. A legendák ködfátyolában burkolódzó őskor határvonalát egy évszám választja el az emberiség hősi erényeiben tündöklő ókor mesgyéjétól és a sötétségbe visszah any átló középkortól szintén csak egy évszám különíti el az újkor hajnalhasadását. 1891-nek is határjelző jelentősége van -és a ki a számok vetésében jártas, tudni fogja, hogy benne a tizenkilenczedik század utolsó évtizedének küszöbét lépjük át, a mi nagy változások és átalakulások hajnalát jelenti. Mert a politikában nincs megállapodás. Az eszmékből, melyeket a letűnt évek kérge takar, uj ideálok sarjadzanak, mint a por- ladozó virágból az uj rózsatő. IB oly ongáLS om. Irta: Váradi Antal. — A „Tolnavármegye“ eredeti tárczájt. — Küzdött az éj a szürkülő kelettel, Körülbolyongván gyászos sergivel, Míg halvány homlokát a büszke reggel Föíebb emelte, bátran, mint kivel Magasb erő van, melynek győzelem kell, S ez öntudatban száz csodát mivel; Szivemben e nagy küzdelem másával Bolyongni keltem a nagy éjen által. Sötét tengert játszók a vesztő éjjel; 1 Fakó hulláma órzé az apályt, És vissza-vissza csapván szenvedéllyel, Alázott dühvei napnyugatra szállt; A felmerülő reggel szerteszéjjel Vervén, mint biztos úszó, a nagy árt, Osak tűrte büszkÓD, mint nyaldossa vállát Az apadó éj, míg ő égre száll át. Az utcza csöndes. A komor, nagy házak, Mint mindmegannyi koporsó-födél; Alattuk álmodik erény, gyalázat Nagy álmot, mely égy halállal fölér, A letűnt évek csak a szívnek hamvasztják el reményeit, de az agyvelő uj ideálokat ébreszt a múltak emlékéből. A mi ma szép volt és hasznos, az holnap eltorzulhat és selejtessé válhatik. Az emberi szív kesereg a múlandóság eme kegyetlensége fölött, de az értelem tanúságokat von le belőle. Sehol se nyilvánul az értelemnek ez a működése jobban és élénkebben, mint a politikában, melynek feladata a czél- szerüség kutatása. Osak az a politika jó, mely tanulságait a múltból meríti és alkotásaiban a jelen szükségleteit veszi alapul. Azonban a múltakat feutartani, vagy újra feléleszteni veszedelmes. Az idő halad és az évszámok kérlelhetetlen pontossággal jelzik a kor igényeit. Minden évszámnak más a jelentősége, mert minden korszaknak más a szelleme, mely az óvszámra ráüti bélyegét. Osak egy dolognak: neih szabad változnia az idővel. Es ez az az eszme, mely velünk született, bennünk él és a melynek általunk érvényesülnie kell, csak egy szóból áll ez eszme, de ez a szó egy hatalom: Hazafis ág! A ki ezt az eszmét változásnak rendeli alá, rút vérárulást követ el és a ki megtagadja, az szentségtörő. Minden, a mit a múltból dicsőt örököltünk, minden, a mi bennünket a jelen viszontagságai közepette felemelni képes és Vagy legalább rokon ; mert hosszú század Vagy egy éj, mely után lelkünk kikéi S a mely alatt nem hangzik dal s panasz, — Átálmodottan egy és ugyanaz! Sötét az ablak ; alig egyikében Ég egy kis halvány, pisla mécssugár, Mint temetők fojtó, dohos ködében A bolygótűz, mely haldokolni jár. Munkál, szeret, sir. haldokol, vagy épen Halottvirasztó, ki a reggre vár ? Ki tudja? — lelkem messzebb s/árnyal át, Ne zörgessük a koporsók falát. Az utcza végén templom áll. Betérek, Magam leszek benn és imádkozom. A nagy tömegben oly törpe a lélek! Az ima át s-'m törhet a zajon; Csak a midőn meg nem zavarja ének, Csengő zene, meg illat: óhajom Gyakorta szárnyal az oltár elé, Hol a magány, vigaszát fölfelé. Egy méesvilág pislog, az öröklámpa, A nagy koporsó: az oltár előtt: A szeretetnek allegóriája, A mely — legyőzve távólt és időt — Világot hint a szégyen s bűn korára, Váltságot, uj időt ígérve, sőt a mi a jövőben lételünket biztosíthatja, egyedül csak ez eszményben van összpontosítva : Hazafiság. Mikor dúló viharok végpusztulással fenyegették nemzetünket, mikor körülvéve ádáz ellenségtől és állami létünk alapját belső villongások ingatták meg, önvédelmünkre csak egy fegyver állott rendelkezésünkre: A hazafiság. Ez lelkesített, mikor el akarták fojtani bennünk az életerőt, ez buzdított, mikor a vészfellegek e felvonulásánál csüggedés lepte el lelkünket. Ez az eszme daliákat nevelt a gyöngékből és ez eszme vezérelte nemzeti hőseinket diadalról diadalra. Nemzeti létünket, állami önállóságunkat, ez eszmének köszönhetjük, nélküle Magyar- országot kitörölték volna réges-régen azélő nemzetek sorából. Minden uj esztendőben uj erővel kell felélednie ez eszmének és uj híveket tobor- zania a honfiak között. A ki e földön lakik, az legyen magyar, mert Magyarország csak magyar lehet. A ki nem tud összeforrni a magyar nemzet testével, a ki a magyar nemzeti aspiráoziók iránt fogékonysággal nem bir, a ki nem képes velünk érezni, mikor a múltakon elmerengünk és nemzeti jövőnk édes álmaiban ringatjuk magunkat: az nem való közibénk, az nem vér a mi vérünkből, A haldoklÓDak a nagy éj felett Reményt: egy szebb jövendő életet! Oh szeretet! te fény a forgó élet Sötét, magányos csillaga körül, Mely, mint napfény a földet, elkíséred,. Mig alkotónknak ujja eltörül! Tavaszt teremtesz rajt, hogy az föléled! Az isten alkotott meg tükörül, A melyben mását nézze szűutélén. És glóriád a fényes szerelem ! És mig e fényes eszmén elmerengek, Egy oltárképre száll tekintetem: A Golgothán, vért hullató keresztek Alatt, a Dolorosa áll. Nekem Világom -az írás. Szivem megreszket, Ha egy fájóbb során mereng szemem, S e sora telve istentürelem mel S anyai kínnal, mit nem ért meg ernher. Én érzem a szögek kínos verését A véres izmon, hasadt csonton át Lüktetni a tövist, bakói kését A mint sebéből tépik a ruhát, A mint a függő haldoklóra vesék Az emberbűn legiszonyúbb nyomát, S dobogni már-már megszűnő szivét Hideg, metsző dárdával átverek! Xja.p\a.xa.k: xtlslí száina-a. ÍO oldalra, terjed.. TÁRCZA.
