Tolnavármegye, 1892. december 21. (Mutatványszám)

1890-12-21 / Mutatványszám

TOLNA VÁRMEGYE. 1890. deczember 21. meseszót. Érzi, hogy neki is lesz része a csodavi­lágban, hogy lesz egy ember, aki megszerzi vala­mikor ezt a részét. A syringa illata, a szive dobo­gása, az idegei izgatottsága mind arról beszélnek, hogy lesz egy ember... .ni­Volt egy ember ... A kályha mellett puha karosszékben a nagy­mama ül, a salon többi székein összevisszaságban asszonyok, férfiak, leányok ülnek. Az egész szoba csupa jókedv. Mindenki fecseg, nevet, s a fiatal mátkapárral évelődik. Az eljegyzés hire bent állt a lapokban, megkezdődhetik a hivatalos gratulátió. Eokon és ismerős is egymásután jönnek, hogy El­lát és szüleit üdvözöljék. A nagymamának is ki­jut a boldogságból. Ott ül karosszókén és hall­gatja a fiatalság tréfáit és elmosolyog mókáin. Ha mógegyszer részt vehetne bennük! De nincs második ifjúkor. Csak a gyermekkornak van másodvirágzása, az ifjúkor eltűnik visszajöhellenül. Öröm és szerelem és boldogság elmúlnak a barna fürtökkel, az öregségnek csak az emlékezés marad. Felébrednek a régi kedv s a képek és feléled a régi érzés, de szól a holló; sohamár 6oha.... soha .. . sohamár! Az unoka elnevette magát valamin s a nagy­mama felébredt álmadozásából. A szép leány kipi­rult arczal szabadkozott a vőlegénye ellen, a ki át akarta karolni. A nagymama mosolyogva nézte. Valamikor ő is igy hancutozott. Hatvan év­vel ezelőtt mikor az ő haja is barna, az ő arcza is sima s az ő lelke is fiatal voltak ! Tudja az Isten, hová lett, mivé lett az a le­gény, a ki rmgfanitá szeretni, hogy azután gyű­lölni is tuljoa ? A szerelemnek vége s a gyűlölet is elhalt s az id k is elmúltak. Nevessetek leányok, szeressetek gyermekek. Valamikor a nagymama is fiatal volt s a nagymama is szeretett. Volt valamikor egy ember — nem a nagyapa volt— a ki betöltötte a szivét s aztán meg­sebezte kegyetlenül. Igen, volt egyszeregy ember — áldja meg az Isten a halóporában is 1 Közgazdaság. Melyik tejelő szarvasmarha felel meg leg­inkább viszonyainknak? Hurabolt azt mondja, hogy az állam jóléte mezőgazdaságában gyökeredzik. Ránk magyarokra nézve ezen mondás különösen áll; alkothatunk mi uj ipartelepeket, gyárkémények serege hirdetheti, hogy közeledünk a müveit nyugathoz; mégis beláthatlan időkig egész létünk — mezőgazdaságunktól függ. Sajnos, épen e téren ért bennünket sok csapás. Az amerikai, indiai és orosz versenyek, melyekhez újabban az ausztráliai is járult, másrészt a vámok nyomasztó hatása szomorú viszonyokat szültek, de egyúttal megmutatták a magyar gazdának, hogy extensiv gazdálkodás mellett tönkre megy. Öröm­mel látjuk Tolnamegyében is, hogy mindinkább tért hódit a jobb és intensivebb gazdálkodás, a háromnyomásut felváltja a váltógazdaság, a gazda­sági ipar fejlődik, az állattenyésztés sem tekintetik már szükséges rossznak, a belterjességnek épen egyik fő feladata, hogy abból minél nagyobb tiszta­jövedelmet állítson elő. Az állattenyésztés terén a szarvasmarhatenyósztés az újabb időben különös fontosságot nyert, midőn a közlekedési esz­közök szaporultával, s belterjes viszonyok között, mindinkább terjed a tejgazdaság. Tolnamegye — mint egyátalán a Dunántúl — méltán kitűnik előrehaladott kultúrája által. — Vannak olyan gazdaságok nálunk, melyeket bátran mutathatunk a külföldnek. Szarvasmarha tenyészté­sünk is magas fok-m áll. Igaz, hogy még sok te­kintetben hátravagyunk; nézzük meg pld. Szegzár- don, Tolnán, Faddon stb. a községi legelőt, bizony ez elég szomorú képet nyújt. Conformitásról szó sincsen; nagy részét magyar marha és idegen faj­ták keresztezósi vegyüléke képezi, mely, hogy jó tejelő nem igen lehet, azt a tapasztalat leginkább bizonyítja. Újabban ismét hangoztatják, hogy jó lenne a magyar marhát beltenyésztés utján tejelővé átalakítani, Azért foglalkozom e kér­déssel ezen a helyen, mert hiszen Tolnavármegye magyar marhája nem egyszer keltett feltűnést, s a Szeniczey, Bernrieder stb. féle magyar marhate- nyószetek, melyek a r á n y I a * jó tejelők, az egész országban kitűnő hírnévnek örvendenek ; ránk nézve tehát különös, fontossága lenne ezen kérdés he­lyes megoldásának. De nézzük mire vezetne ezen eljárás? Nyernénk oly marhát, mely az átalakítás következtében specialitását, a páratlan igavonó képességet elvesztené, mert hi­szen Darwin szerint is a kevésbbé használt testré­szek elkorcsosulnak az istállóban való állápnál, a lá­bak e testrészek, melyeknek talán a betegségek iránti ellenállásuk sem lenne meg, de másfelől ezen ^el­járás mellett nem is nyerhetnénk, illetve nem is nyerhettek eddig olyan tejelőt, mely igényeinknek tökéletesen megfelelne. így a zsombolyai és mező­hegy esi magyar marha beltenyésztése sem vezetett sikerre, s az eddig elért legnagyobb tejelési ered­mény csekély 1200 litert mutatott fel. Hogy a tej- mennyiség szaporultával annak minősége csökken, mondanom sem kell. Állana az igy nyert szarvas- marhára az, mit egy szellemes bíráló a neki be­mutatott uj könyvre mondott, hogy „mi j ó benne, az nem uj, s mi benne uj, az nem jó.“ Idegen fajták megválasztása igen nagy szak­értelmet és óvatosságot igényel. így pl. a világ legjobb tejelőjét, a 8000 í. évi mennyiséget szol­gáltató hollandi marhát, importálni senkinek sem ajánlhatnám, mert ennek életfeltétele, a kitűnő buja legelő, nálunk nem igen van még, s a tüdővész és gümőkórra is nagy a hajlama. Az utóbbi okból mellőzzük a schwyzit és a kuhlandh. — Hogy a Lucius volt porosz földm. miniszter által eszközöl­tetett, másrészt a Koch által felfedezett beoltás marhán eredménnyel alkalmazható-e, arra csak a jövő fogja megadni a helyes választ, egyelőre csak az eddigi tapasztalatok után indulhatunk. A mai viszonyok között nálunk az igavonásra és hí­zásra is alkalmas simmenthali-berni fajta (2500— 2800 1. évi tejmennyiséggel) továbbá az allgaui (2100 1.) a pinzgaui (2000 liter) s az oberinnt.hali (2000 liter) jöhetnek figyelembe. Azonban ezek is kényesek, például a keszthelyi gazdasági tanin­tézet kénytelen volt simmenthali tehenészeté­vel tuberkolózus miatt felhagyni, s arról se feled­kezzünk meg, hogy a külföldi állatok t e j e 1 é s i képessége behozataluk után foko­zatosan, de jelentékenyen csökken, példa rá a m.-óvári gazd. akadémia allgaui tehe­nészete. Nem állítom, hogy idegen fajtát épenség- gel kizárjunk gazdaságunkból, de azt hiszem, eléggé rámutattam, hogy a gazdasági intelligencia legma­gasabb foka szükséges ahhoz, hogy m i n d a z esélyeket kellőleg mérlegelhessük. Azért emelem ezt ki, mert különös hibája némely ma­gyar gazdának, hogy minden külföldi prodnktum iránt előszeretetet tanúsít, azt hiszi pl. hogy angol búzát vevőn, megtalálta az egyedüli jó buzafajt, holott tudhatná, hogy az a hazai viszonyok közé épen nem illik; azt hiszi, hogy a drága pénzen impor­talt külföldi marhák okvetlenül megfelelnek a körülményeknek, hiszen milyen sokba kerültek! ? Részesítsük inkább jobb sorsban egészen az újabb időkig elhanyagolt magyar tejelő táj­fajtákat. így a podoliai faj legjobb tejelőjével, a riska tehénnel sikerült Erdélyben évi 2000. 1. te­jet produkálni. Ott van a Tormay által ismertetett mokány-marha; s az, melynek ügye a tollat ke­zembe adta, a bonyhádi táj fajta* A bonyhádi tájfajta — ha szabad már annak neveznem — a mi szükebb hazánk marhája, mely megszokta a mi éghajlatunkat, s a tolnamegyei vi­szonyokhoz alkalmazkodott. Jó tejelő (1800 I.) elég jó igavonó és hizó, egészsé- g e s, s — mi szintén különösen szem előtt tar­tandó — olcsó. Mi tolnamegyeiek úgy vagyunk evvel a marhával, mint képpel a szemlélők, hogy túlságos közelről nézve a dolgot, sokan nem is lát­* A bonyhádi marha k i váló tej elS képességét föl­ismerte a tolnám. gazdasági egyesület is, mely mint a leg­utóbbi ülésről szóló tudósításunk alább jelenti, elhatározta Bonyhádon és később a vidék mis nagyobb községeiben is — a székesfehérvári lóejlővezetés és vásár mintájára — dí­jazásokkal egybekötött tehén vásárok rendezését. Szerk. ják előnyeit, s mig uradalmak,* pld. Munkácsról küldenek ki szakembereket e marha tanulmányo­zására, addig minálunk még mindig nem érte el azt a jelentőséget, mely teljes joggal megilleti. Ha Bonyhád vidéke hegyes völgyes is, abból még nem következik, hogy egyebütt különben megfelelő viszonyok között nem válik be. Hiszen akkor az egészen más éghajlat alatt, s más viszonyok között fejlődött hires svájczi fajták behozatalára még gon­dolnunk sem szabadott volna, mert azok mind hegyi fajták? Hogy mennyivel kevesebbet kell ez esetben az elkorcsosodástól tartani, azt mindenki beláthatja. A bonyhádi marha előnyeiről nem akarok tovább szólani; leírta azt oly hivatott toll, mint Tormay Béláé „Szarvasmarha tenyésztés “-ének most sajtó alatt levő III-ik kötetében, mi próbaképen a „Gazd. Lapok“ ez évi 84. számában is megjelent, ott meg találhatja a szives olvasó. Ezek a tények is eléggé jellemzik e tájfajta jelentőségét, de még jobban az a körülmény, hogy a Perczel Dezső ki­állította bonyhádi tehén az idei bécsi tejelőverse­nyen annyi régi kipróbált tejelő közt a 11-ik díjjal jutalmaztatott, s ugyancsak e te­nyésztő Bécsben kiállított marháért még több Ízben nyert kitüntetést. — Ez, mig egyrészt a te­nyésztő kiváló szakavatottságát dicséri, másrészt a bonyhádi marhának is szép jövőt biztosit. Vegye már most Tolnamegye intelligens gaz­daközönsége kezébe az ügyet, tegyenek e marhá­val megyénk különböző vidékein különböző viszo­nyok között kísérletet, s a remélhető kedvező ered­mény serkentőleg fog hatni az egész megyei gaz­daközönségre. Annjira vihetjük, hogy a külföld mintájára a városi és falusi legelőn is meglátszik a conformitás, a hol speciális viszonyoknál fogva in­kább a magyar fajta felel meg, ám tenyésztessék az, de tisztán, s igy lesz igavonó magyar, s tejel ő-b onyhádi marhánk. Ma ez még merész feltevés, de kitartással párosult buzgalom ezt is eléretheti. Hiszem és reményiem, hogy simmenthali tisztavérü bikák használata, s későbbi belte­nyésztés által a bonyhádi tájfajtából oly fajtát nyerhetünk, melynek országos fontossága lesz, s büszkén mutathatunk egykor rá, hogy e fajta ala­kításának érdeme — Tolnavármegye intelligens gazdáié. Magyar-Ó vár, 1890. deczember hava. Leopold Samu. A tolnamegyei gazdasági egyesület Szegzárdon folyó évi deczember 18-án délelőtt 11 órakor tartotta meg közgyűlését. Kovács László elnök üdvözölvén a szép számban megjelent tago­kat, beszámolójában meleg szavakban emlékezett meg elődének, Bernrieder József, az egy­let 10 éven át volt elnökének, érdemeiről, kinek odaadó működése által vált csak lehetővé, hogy az egylet tőkéje ma már 4200 frtra emelkedett. A le­folyt óv mozzanatai közül kiemeli, hogy megyénkben a műtrágyával való kísérletek megkezdettek és két év leforgása alatt 100 waggon superfosfát és Tho- mas-salak lett megrendelve. Kísérletek tétettek arató és kaszáló gépekkel gróf Széchenyi Sán­dor ur nagydoroghi uradalmában, majd 1890-ben gróf Apponyi Sándor ur ráczegresi ura­dalmában. Áz egyesület bikavásárlási alapot létesített, melyhez a földmivelési minisztérium 1000 írttal járult. Örvendetes jelenség az egyesületnek újabban 47 taggal való szaporodása. Az egyesület részt vett a bécsi gazdasági kiállításon és ott szép sikert aratott. Titkárul az eltávozott dr. Roboz helyett Dömö­tör László lett megválasztva. A közgyűlés általános lelkesedéssel fogadta el Perczel De­zső azon indítványát, hngy évenkint tavasszal, és ősszel a megye egyik-másik községében díjazás­sal összekötött tehén vásárt rendezzen. A dí­jakra az egylet egyelőre 140 frtot szavazott meg és remélhető, hogy a földmivelési minisztériumtól is ki lesz eszközölhető nehány díjnak kitűzése. — A számvizsgáló bizottságnak jelentése folytán a pénz­tárnoknak a felmentvény megadatott. A tagok öröm­mel győződtek meg az egyletnek az eddigiekben ki­fejtett üdvös működéséről és bizalommal tekintenek az egyesületnek a gazdasági élet minden ágára ki­terjedő tevékenysége elé. Az ülés az elnök élteté­sével déli Ya 1 órakor véget ért.

Next

/
Thumbnails
Contents