Tolnavármegye és a Közérdek, 1918 (28./16. évfolyam, 2-52. szám)

1918-11-07 / 45. szám

1918. november 7. T0LHAYÁRIE6YI és a KÖZÉRDEK 1 HÍREK. — Batthyány Tivadar gróf lemon dása mandátumáról. Kerületünk kép viselője belügyminiszterré neveztetvén ki,Zsigmond Ferenc dr. pártelnökhöz intézett levelében bejelentette, hogy a képviselői mandátumról a törvény rendelkezése szerint lemond. Az uj választás határnapja még nincs ki­tűzve. Természetesen ezúttal is egy hangulag ujból megválasztják épp úgy, mint az utolsó alkalommal, ami- kér népjóléti miniszternek nevezték ki. — A nemzetőrség megalakítása. Szekszárdon már vasárnapon meg­alakult a nemzetőrség, melynek szer­vezési munkálatait a városunkban időző, Ugnagyobb részt itteni illető­ségit tisztek Szabó János főhadnagy, városi mérnökkel az élükön látták el a legnagyobb buzgóságga! és körül­tekintéssel. Alapos munkát végeztek és a város közönsége valóbau mély köszönettel tartozik a megalakult nemzetőrségnek és elsősorban azok- Ttak, kik az alakulás nehéz és úttörő munkáját végezték. A polgári fiú­iskolában van a laktanya és az egész berendezés a katonai szabályok leg szigorúbb figyelembe vételével, min­denre kiterjedő gonddal történt. A belépők száma nap nap után gya rapszik. — A Nemzeti Tanács működése. Még a forradalom napján, október 31 én dr. Szentkirályi polgármester egybehívta a képviselőtestület tagjai­nak egy részét, hogy a Nemzoti Ta­nácshoz való csatlakozás ügyében határozzanak. Egyhangúlag határo zatba ment, hogy a városi tanács azonnal csatlakozzék a budapesti Nemzeti Tanácshoz. — A Nemzeti Tanács a november 2-ikáu megtar­tott képviselőtestületi ülés határoza­tából meg is alakult és szorgos mun­kát végez. — Gróf Batthyány Tivadar üdvöz lése. Szekszárd r. t. város képviselő- testületének folyó hó 2-án tartott rendkívüli közgyűlése dr. Szent­király Mihály polgármester indít­ványára gróf Batthyány Tivadar belügyminisztert a következő felirat­tal üdvözöltek : Nagygaéltóságu Mi­niszter Ur! Szeretve Tisztelt Kép­viselőnk ! Alig, hogy Nemzeti Tanács tudakozódására Szekszárd r. t. város csatlakozását hazaiias lelkesedéssel a Mind a hárman elméláztak. Az esperes az ablakon nézett ki az ud varra, ahol a fuvaros parasztok nagy rudak segítségével szekérre emel­gették a harangokat. — Nézzük meg, szólt csöndesen. Szó nélkül mentek ki. Az embe­rek izzadva és erőlködve birkóztak a termetes ércóriásokkal. Egyik se szólt. A három férfi egyiktől a má­sikhoz ment vizsgálódva, le-lehajolva. Végre az egyik harangnál az esperes megállott: — Ez az, — szólt csöndesen. A másik kettő bólintott. — Ez. Megint hallgattak. Az arcukon kiült a töprengés gondja és homlo­kukon barázdákat szántott. Odaad­ják-e? Visszatartsák e ? A sor már rajta lett volna s a parasztok vára­kozóan állották körül. Es akkor az esperes ráborult a csenyizi harangra. Két oldalról, jobbról balra megcsó­kolta a harang sárgaréz arcát. Azu­tán levette a fejéről a kalapot és ünnepiesen, mintha imádkoznék, meg­szólalt. A harangnak beszélt. — A császár parancsára jöttél a harctérről, dicsérni az Istent. Az Is­ten parancsára eredj a harcmezőre. Védni a királyt. Védni a hazát. Is- teu kisérjen, Isten segítsen ! Te réz­honvéd ! Kereszten vetett a kezével a ha­rang felé. És a kívülállók csendesen mormogták : — Amen. j központi végrehajtó bizottságnak be jelentettük, néhány órával később nemes büszkeséggel értesültünk arról, hogy Nsgyméltóságod helyet foglalni méítóztatott az érzésben és gondol­kozásban alakult politikailag teljesen független és önálló Magyarország első minisztériumában. Kegyelmes Urunk! Ismerve azt a kitartó és soha nem csüggedő férfias akaraterőt, mellyel Nagyméltóságod a demokratikus esz­mék diadalra jutásán fáradozott, — határtalan örömünknek kell kife­jezést adnunk, hogy ezek az esz mék éppen Méltóságod kormányra jutásával kapcsolatban, illetve akkor nyertek érvényesülést, amikor a régi rendszer alapjai összeomlottak és egy uj világ hajnalán szabaddá, függet­lenné és önállóvá lett a magyar nép ! A nagy munka beláthatatlan hord- erejét teljes egészében méltányolva, habozás nélkül állapíthatjuk meg, hogy Nagyméltóságod gigászi küz­delme nem volt hiábavaló, mert a nemzet függetlensége mellett meg­hozta a népakarat szabadságát is: népünk millióinak leküzdhetetlen óhaját. Midőn Nagyméltóságodnak választókerületünk polgársága nevé­ben a politikai jogok egyenlősége és állami függetlenségünk kivívása ér­dekében kifejtett nemes munkálko­dásáért hálás köszönetünket tolmá­csoljuk és egyúttal — Isten áldását kérve működésére — magas közjogi állásában üdvözöljük, ugyanez al­kalommal azt is kérjük, hogy a függetlenségi eszmékhez rendületle­nül hű kerületét tartsa meg továbbra is kegyes jóindulatában és szeretőié­ben. Mély tiszteletünk ismételt ki­fejezése mellett vagyunk Szekszárdon, 1918. évi november 1-én. A szek­szárdi választókerület polgárságának megbízásából: (Aláírások.) — Tudnivalók a katonaságról, nemzetőrségről és a polgárőrségről. A nagy közönség általában nincs tisztában a katonaság mai helyzeté vei, továbbá a nemzetőrség és pol­gárőrség között való különbségről. A katonaság ma napi 4 kor. zsoldot és ellátást kap. A nemzetőrség tagjai, akikhez a rendőrség és csendőrség tagjai is tartoznak, ellátás nélkül napi 30 koronát kapnak. Nemzetőr elsősorban kiképzett katona lebet. A polgárőr az, aki a város személy- és vagyonbiztousága védelmére önként felajánlja szolgálait s igy díjazásban nem részesül. — Nagy alapítvány a tolnamegyei hadiárvák javára Mint értesülünk őzv. Kunffy Károly né úrnő néhai férje a megye és országszerte ismert kitüuő gazda Kunffy Károly emlé­kére 50000 koronás alapítványt tett a földmivelésügyi minisztériumnál, melynek kamataiból évente a ma­gyaróvári gazdasági akadémián egy 2000 és földmives iskolákon két 500 koronás ösztöndíj fog kiosztásra ke­rülni. Tolnamegyei születésű ifjak és ezek között a hadiárvák előnyben részesülnek. A miniszter a nemes- szivü adakozónak — ki köztudomás szerint családjával együtt minden jótékony és közcélú mozgalomnál előljár *— köszönetét fejezte ki. — Az egri érsek felajánlotta az érsekség összes javait a népkormány­nak. Szmrecsányi Lajos egri érsek vasárnap megjelent a Nemzeti Tanács előtt és bejelentette a N. T.-hoz való csatlakozását. Egyúttal közölte az érsek, hogy hajlandó az érsekség és a káptalan birtokait holdankint ezer koronáért a népkormány ren delkezésére bocsátani azzal, hogy a hatalmas kiterjedésű földek — a káp­talan vagyona egymaga százezer hold — kis parcellákban felosztassanak a földmivesek között. — Belépés a Károlyi pártba. La­punk főszerkesztője belépett a Ká­rolyi pariba és ezt a következő levéllel jelentette be a pártelnökség- né!: ,Igra tisztelt Pártelnök Ur, még soha nem volt annyira szükség az erők tömörítésére, összetartozó együtt­működésére, mint most, ezekben a sorsdöntő időkben. Éppen ezért el­határoztam, hogy belépek a Károlyi pártba, amit méltóztassék tudomásul venni Szinte álomszerű gyorsasággal következett be mindnyájunk politikai ideáljának : a teljes állami függet­lenség megvalósításának lehetősége, aminek szolgálatában készséggel aján­lom fel csekély erőmet, őszinte üd­vözlettel kész hive: Dr. Leopold Kornél. — Katonai kitüntetések. A király Fischer József pécsi csendőrőrnagy­nak, dr. Hilbert István szekszárdi ügyvéd vejének, a 3. osztályú kato­nai érdemkeresztet adományozta a hadidiszitménnyel. — Áthelyezett polgári iskolai ta­nító. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Bóbik Imre paksi állami polgári iskolai rendes tanítót ugyan­ebben a minőségben a győri állami polgári fiúiskolához helyezte át. — A pécsegyházmegyei tanítók közgyűlésének elhalasztása. A pécs­egyházmegyei főtanfelügyelő, mint egyházi elnök ez utón közli a pécs­egyházmegyei római katholikus ta­nítóegyesület összes tagjaival, hogy a november G-ra kitűzött közgyűlést és ezt megelőzőleg a nov. 5 re hirde­tett hangversenyt a spanyol nátha jár­vány és egyéb elháritatlan nehézségek miatt elhalasztja. A közgyűlés újabb határnapját kellő időben szabályszerű meghívóval fogja az elnökség közölni. — A hadisegélyek feleme'óse. A nemzeti tanács elhatározta, hogy mindazoknak, kiknek hadisegélye az utóbbi megállapítás alkalmával akár első, akár másodfokban leszállittatott, a magasabb hadisegélyl vissza­állítja és folyósítani fogja. Ezen határozat nagy megelégedést kehett, úgyszintén a vetőmag kiosztás, ami a mai napon már megkezdődött. — Tihanyi Domokos halála. Vár­megyénk népoktatásának másfél év­tizeden keresztül volt kemény, tör­hetetlen akaratú, de nemes, jószivü vezérharcosa dőlt ki a régi jó világ becsületes gárdájából. .. Neve, egyé­nisége fogalommá alakult ki a nép­tanítók s a népoktatás közigazgatá­sában résztvevők között, s mint ilyen, a mai nagy események tüzében át­égett közéletünkben sem mehet egy­hamar feledésbe . . . Szelleme a nagy viharok által felkoibácsolt mai hely­zetben is nyugodtan szemlélheti mun­kájának eredményeit.jAzért dolgozott, aminél több t a legdemokratikusabb irányzat sem tud Ígérni és adni: a nép értelmének a megvilágításáért, érzelmeinek a nemesítéséért, küzdött acélos akarattal, sokszor kíméletlen modorban magával a boldogítani kí­vánt néppel szemben is, mert nem akart több lenni és nem akart ál­dozni gyermekei szellemi és erkölcsi tőkéje javára. Érces, kemény hangja vissza-visszacseDdül majd az általa rendbe szedett iskolaépületben az ő elmúlása után is, hogy munkára intse és serkentse azokat, akikben annyira bízott s akiket annyira szeretett, az ő tanítóit .... Meghalt hosszú éveken keresztül meg-megujuló bajában f. hó 5-én. — Temetése 7 én délután volt. Özvegyén kívül nevelt gyerme­kei és rokonai, de az egész vármegye müveit közönsége is gyászolja őszinte, mély részvéttel. Mélyen sújtott csa­ládja a következő gyászjelentést adta ki: „Ozv. Tihanyi Domokosné a maga és nevelt gyermekei: Kayos Erzsébet és Felber Károly, egyetlen testvére: Felber Iván paáli plébános az összes rokonok nevében megtört szívvel tu­datja, hogy szeretett férje, a gondos nevelőapa, hú testvér és áldozatkész tokon: Tihanyi Domokos, Tolnavár­megye nyug. tanfelügyelője folyó hó 5 én este 10 órakor hosszú, türelem­mel viselt szenvedés után életének 71., boldog házasságának 33. évében az Urban csendesen elhunyt Teme­tése folyó hó 7-én délután fél 4 óra­kor lesz Kossuth Lajos utcában levő gyászházból a róm. kath. vallás szer­tartása szerint. Az engesztelő szent­miseáldozat folyó hó 9-én délelőtt 8 órakor lesz az örök béke honába tért lelkiüdveért a belvárosi róm. kath. plébáni-templomban. Szekszárd, 1918 november hó 6 án. Legyen megváltás a halálod sok szenvedésedért és lás­suk viszont egymást az Isten igaz­ságába vetett hitünkért!“ — A gyá­szoló család kéri a koszorúk mellő­zését.“ — A máv.köréből. Igmándy Ede ellenőr, allomásfőnököt hasonló minő­ségben Keszőhidegkut Gyünkről Er­csibe ; Szegedy György főtllenör, állomásfőnököt hasonló minőségben Adonypusztaszabolcsról Keszőhideg­kut-Gyönkre helyezték át. — A spanyolbetegség áldozatai. Futó József szekszárdi egyéves ön­kéntes 17-es honvéd őrvezető haza­jött szabadságra és megkapta a spa­nyolnáthát, melyben meghalt. Októ­ber 31-én temették. Frázon József szekszárdi aszta­losmesternek, aki jelenleg katonai szolgálatot toljesit, fiatal feleségét is elragadta a veszedelmes járvány. Férje és három kiskorú árvája siratják. — A nemzetőrség. A szekszárdi nemzetőrség parancsnokságán éjjel­nappal szakadatlanul folyik a munka, hogy minél tökéletesebb szervezetet építsenek ki s igy Szekszárd és kör­nyékének nyugalma és közbiztonsága tekintetében nem lehet okunk aggo­dalomra. Örömmel és elismeréssel konstatáljuk, hogy a nemzetőrség szervezése és vezetése a lehető leg­jobb kezekbe van téve, mégis, amint értesülünk, a hajdani kávéházi Kon- rádok és egyéb szervező magántudó­sok a nemzetőrség parancsnokát utón- útfélen feltartóztatják, hogy jótaná­csaikkal elha mozzák. Ennyit a ma­gunk részéről. — Ezzel szemben a nemzetőrség parancsnoksága annak közlésére kér fel bennünket, hogy minden tanácsot szívesen megfontolás tárgyává tesz, azonban kéri, hogy ezeket a tanácsokat ne élőszóval és ne az utcán hozzák a parancsnok tudomására, — mert igy nem teheti azokat megfontolás tárgyává, vagy egészen feledésbe mennek — hanem írásban jelentsék be. — Halálozás. Özv. Grosch Jó- zsefné szül. Asztaliéi- Etelka folyó évi november hó 4 én, életének 78-ik évében elhunyt Pakson. Hült tetemei t e hó 6-án délután 4 órakor helyez­ték a paksi Kálvária-temetőben ideig­lenesen nyugalomra. Elhunytát gyá­szolják: Grosch Etelka férj. Mura- keözy Árpádné, dr. Grosch József, Grosch Carola férj. dr. Keck Lász Ióné, Grosch Vilma, Grosch Pál gyer­mekei, Asztaller Antónia nővére, dr. Grosch Józsefné sz. Murakeözy Linke, Grosch Pálnó sz. Zitta Heddy menyei, Murakeözy Árpád, dr. Keck László vejei, ifj. Murakeözy Árpád, Mura­keözy Emmi, MurakeözyTibor, Mura­keözy Etus, Murakeözy Mária, Mura­keözy Boldizsár, Keck Karola, Keck Ilona, Keck Antal, Keck Pál, ifj Grosch József unokái. — Nyugdíjaztatások. .Oolnavár me­gye törvényhatósági bizottsága a községjegyzői nyugdíj alapra fel­ügyelő választmány javaslatára Kurz Béla bölcskei vezető jegyzőt 3800, Tóth Kálmán faddi adóügyi je gyzőt 2585 60 és Fuggert Károly paksi másodjegyzőt 2505 80 koron a évi nyugdíjjal 1919. évi január l-ével nyugalomba helyezte. — A Déli Hirlap még min­dig 12 fillér. szoioteiem b. figyelmébe ajánlva a legjobb és legkívá- lóbb fajtiszta egy és két éves dusgyökér- zetü jzSlöoItványok, továbbá Nova ésDela ware,valamint többfajta egy és kétéves ÄSJS szSlfiifesszők, melyek minden szőlőbetegségnek ellent állanak és tulbőtarmőek. Készlet nagy- mennyiség. Árjegyzéket ingyen és bér­mentve küld. Cira : EIsS aagy- ||nu. szőlöoltványtelep váradi -MOW öl központi irodája oao iaa Nagyvárad, Fő-utca. °°,MO

Next

/
Thumbnails
Contents