Tolnavármegye és a Közérdek, 1918 (28./16. évfolyam, 2-52. szám)
1918-08-15 / 33. szám
XXVIII. (XVI.) évfolyam. 33. szám. Szekszárd, 1918. augusztus 15. Előfizetési ár: Egész évre ...................20 korona Fé l évre ....... 10 > Kegyed évre .... 5 » Egyes szára ára . . . 48 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések : 35 petit sorig 10 K. további sor 50 f. — Nvilt- tér: petit soronként 50 fillér. POLITIKAI HETILAP. / Az orsz. m. kir. selyemtenvésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint egyszer: csütörtökön. Telefon szám Főszerkesztő : 18.— Felelős szerkesztő : 24. — Kiadóhivatal: 11. . Szerkesztőség: Bezerédj litván-utca 5. szám Ide küldendők a lapot érdeklő összes küldemények. Kiadóhivatal: Béri Balogh Ádám-utca 42. szám Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. Néptanítóknak, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 10 korona. Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. A Kenyéréi a világháború. Irta: Rubinek Gyula, az „Országos Magyar Gazdasági Egyesület“ igazgatója. Windischgiä'znek igaza volt, amikor a képviselőházban azt a nagy-» jelentőségű kijelentést tette,hogy nem az utolsó ezüstgolyó, de az utolsó falat kenyér fogja eldönteni a világ háború sorsát. Most, hogy az Északamerikai Egyesült Államok is a legteljesebb mértekben érzik a háborús állapotok nyomorúságait és ezzel a harmadik nagy gabonakiviteli állam sodródott bele a háború világforgatagába, bizony hatalmas lépéssel jutottunk közelebb az utolsó falat kenyérhez. Magunkon érezzük legjobban, mit jelent az, ha a iegdolgosabb kezeket, a mezőgazdasági munkásokat, tömegesen elvonja a hadiszolgálat és hogy hol állnánk akkor, ha ezeket az el- { vont munkáskezeket, úgy, ahogy nem , helyettesithetnök legalább részben j hadifoglyokkal. Hadifoglyok pedig j az ántánt egyetlen hadviselő állama rak sem állanak oly nagy számmal rendelkezésre, mint a központi hatalmaknak A mezőgazdasági termelés össze- ! omlása az Egyesült Államokban nem fog sokáig váratni magára. A hadi ipar után, amely eddig is sok mun- I káskezet vont el a mezőgazdaságtól, most a milliós hadsereg állandó pót lása újabb milliók elvonását fogja jelenteni. Ha ehhez hozzászámítjuk az előbb évenként bevándorolt egy millió munkáskéz teljes elestét, úgy képet alkothatunk magnnknak az Egyesült Államok jövő mezőgazda- sági helyzetéről. Már a legközelebbi évben a munkáskéz hiánya katasztrófád jellegű lesz, de ha a háború hosszabb ideig tartana, úgy feltétlenül bizonyos, hogy az Egyesült Államok mezőgazdasági termelése az orosz mezőgazdaság sorsára jutna, ugyan teljesen más indokokból, de bizonyos, hogy ott is a farmer csak annyit termelne, illetve termelhetne, amennyi az ő eltartására szükséges. Oroszország, Ausztrália és az Egyesült Államok mezőgazdasági termelésének megrokkanása párosulva az európai államok mezőgazdasági termelésének állandó csökkenésével, ebbé k rajzolja a jövő képét,amely nem lehet más, minthogy a kenyér hiánya fog mielőbb véget vetni a világháborúnak. A mi helyzetünk a kenyér szempontjából sokkalta előnyösebb, mint az antanté, mert bár a kimeríthetetlen gazdagságú Ukránia és Románia mezőgazdasági termelése a háború következtében szintén nagyon sokat szenvedett, mégis a központi hatalmak bőségesen meríthetnek ebből a forrásból és a háború minden következő éve a két állam mezőgazdasági meg erősödését és kiviteliképességét emeli. A folyó gazdasági evben, sajnos, ezekre a forrásokra a aözponti ha talmak nem igen számíthatnak. Ukrániában a még mindig zavaros politikai viszonyok, Romániában pedig a hihetetlen rossz termés miatt. Ez a . körülmény kell, hogy óvatosságra intsen az ellátás irányítása körül. Felelős tényezőinknek nem szabad magukat elragadtatniok és különösen politikai célokat nem szabad a köz- ) élelmezésbe bele viDniök. A közélelmezés intézésének legjobb megoldása voltaképen az volna, ha minden po litikai befolyás kikapcsolásával a kor- máuytól független királyt biztos venné azt kezébe teljes felelősség mellett. Sajnos, meg kell állapítanunk, bogy a közélelmezés politikájának eddigi intézésénél a pártpolitikai irányzatok többé-kevésbé mindig befolyást, még pedig káros befolyást gyakoroltak, ami az előbbi megoldás esetén elkerülhető lett volna. Minél inkább közeledünk azonban a háború végéhez, annál fontosabb, hogy a közélelmezés politikájának int-zésénél az a szempont legyen egyedül irányadó, amelynek igen helyesen és találóan adott Windischgrátz kifejezést abban, hogy a „háború sorsát az utolsó falat kenyér fogja eldönteni“. Az osztrák gyermeksH. Irta: dr. Magyarász Ferenc. Ne nézz a távolba, szemem, zárd be fülem kapudat a Uéklő tenger mór- molása elöl, fordulj el arcom, hogy ne erezd í. messziről érkező nap nyugati szellőnek simogatását. . . Mert a szeüő ártatlan magyar gyér mekek sóhajtását és panaszát hozza, mert a tenger mormolásába egy újra megcsalt nemzet szidalma vegyül, mert szemüuket elfutja a köny, hogy ime, ez is megeshetett, gyermekeinknek szenvedniük kellett ! Ó boldog szülő, akinek nincs szüksége rá, hogy idegen kézre adja gyér rnekét! Ne nézzünk a távolba, maradjunk a közelben •. • Mit látunk, mit haliunk, mit ér- ztink '? Látjuk a sok száz osztrák gyermeket, amint csüggedteu, elcsigázva, félénket), de mégis kíváncsian leszáll- nak a vonatról. Látjuk szemükben az örömöt, hogy ime, ők már helyben vannak, nem kell tovább vándorol- niok étlea-szomjan az ismeretlen cél felé. Hulljuk, amint lassan-lassan megnyílik gyermekdeden beszédes ajkuk. Halljnk, amint hálálkodva emlegetik az első benyomások biztató voltát. Halljuk, amint lassan lassan megélénkülnek az utcák, amint az első magyar szót tördeli a német a_k. És mit érzünk ? Azt, hogy mi jobbak vagyunk, mint azok ott túl a Karszton, hol a sivár természetnél még-sokkal kopá- rabbak a szivek, hol egyszerre elnyeli a kietlen kőszikla a szeretetnek má- suonan eredt s odatévedt patakocskáját . . . Mi jobbak vagyunk mert szivünkben van szeretet. Mi jobbak vagyunk, mert bár magunk is görnyedünk a saját keresztünk keserves súlya alatt; a másoknak, az ártatlanoknak szenvedései iránt nem vagyunk érzéket lenek. Mi jobbak vagyunk, mert a szó teljes értelmében kéuyérrel dobáljuk vissza alt, ki minket kővel dobál, ahogy megszokta, megtette évszázadokon keresztül. Adakozzunk a „Vöröskereszt Egyletnek“. Klimes Antal emléke. A jegyzői Árvaház Egyesület szé- p n megtiszteli az elhunyt Klimes Autal emlékét. Legutóbbi közgyűlése alkalmából elhatározta, hogy nagynevű megbo'dogult igazgatójának emlékére évenként egyszer, lehetőleg a közgyűlés napján „Klimes Antal emlékünnepet“ ül, az egyesület központi helyiségei számára arcképét megfesteni, sírjára a magyar jegyzői karhoz méltó emlékoszlopot állít és nevére alapítványokat létesít. Az ezekhez szükséges tökét a jegyzői karhoz intézendő felhívásban gyűjtés utján kívánja összehozni A „Jegyzői Árva- házi Közlöny“ pedig vezetőhelyén, gyászkeretben búcsúik el egykori alapitó főszerkesztőjétől 8 a lap más Helyén igy emlékezik meg az elhunyt országos érdemeiről : „Hogy ki volt Kiimes Antal, ast az ország jegyzői karának magyarázni nem szükséges, mert nir cs olyan jegyző, ki e nevet és azLa fogalmat, mit e ^év jelent, ne ismerné. Egész életét, vagyonát és egészségét szentelte e kar özvegyei és árvái Ügyeinek, az ő érdekükben kifejtett ember- feletti munka, vitte időnek előtte sírba. Hasonló melegszívű apostolt csak rit kán szülnek a századok és a magyar jegyzői kar méltó büszkeséggel vallhatja magáénak őt, aki annyi jót tett, hogy azok felsorolása nem férhet el egy ilyen közlemény keretében, 8 ehelyütt csak annyit említhetünk meg, hogy az ő páratlan agilitása, megfeszített munjsája azt az alapot, melyet több évtizeden át annyi és annyi nehézségen és akadályon keresztül megteremtett, rövid uégy óv alatt, amely idő alatt nyugdíjban volt és teljes munkásságát ez ügynek szentelhette, a négyszeresére emelte fel, a 200.000 korona alapvagyoat 800 000 koronán felül szaporította, s ezenkívül özvegyeinket és árváinkat évi 50 000 korona segélyben részesítette. Hogy ki volt ő a mi szerencsétlen özvegyeinknek és árváink nak, annak hű tükrét akkor látjuk, ha olvassuk a szegény özvegyeink leveleit, melyeket halála alkalmából intéztek egyesületünkhöz. — A kétségbeesés hangján siratják az ő meleg szivü atyjukat, s az ő halálával másodszori árvaságra jutásukat köny- nyezik.“ Végül pedig igy fejezi be az adakozásra felhivó szózatát: „Bármily kevés is legyen az adomány^« adjatok, adjon mindeu jegyző, segédjegyzö, községi alkalmazott, hisz mindanDyiunkért dolgozott és mind- aunyiuukat egyformán szeretett az ő nagy szive. Az adományokat kérjük postautalványon a cél megjelölésével a következő címre küldeni: „Jegyzők Országos Árvaház Egyeslfeíe“ Budapest, VII.., Damjanich-mca 38. I. 1.“ HÍREK. — A jótékonyság nevében. Lapunk múlt számában volt már szó arról a segélyről, melyben egyes szekszárdi cégek és csaladok egy hadifogságba esett katonánknak szegény, kereset- képtelen és beteg nejét és 4 kiskotn gyermekét részesítették, a szekszárdi hadigondozó iroda igazgatójának kezdeményezésére. Alkalmat veszünk magunknak, hogy újból foglalkozzunk e tárgygyal, részint, mert azóta njabb adakozások történtek e szűkölködő család javára és részint, mert lap társunk is igen nyomatékosan szóvá tette az ügyet. Szerkesztőségünk, mióta működik, soha se nézte azt, hogy ki, mennyit adott valamely jótékony célra. A jelen esetben azonban meg kell mondanunk, hogy a megindított gyűjtés eredménye nem felelt meg a jogos várakozásoknak. És ez sehogy sincs jól. Mert a hadigondozó iroda igazgatója az általa megindított gyűjtésről tartozik a központnak jelentést tenni és milyen színben fognak feltűnni Szekszárd érdemes kereskedőcégei, ha országszerte köztudomásra fog jutni, hogy egy 5 tagú, valóban ’diesen elhagyatott és segélyre valóban érdemes család még egy tenyérnyi foltnak valót se tudott kapui. Itt valami hibának kell lenni a dologban és ezt a hibát jóvá lehet, sőt jóvá kell tenni. Arra kérjük a hadigoudozó iroda érdemes igazgató ját, hogy ne zárja le még az ügy aktáit, hanem- indítsa meg újból a gyűjtést. Lehetetlen, hogy Szekszárd jószivü lakosaitól ki ne kerüljön né hány szükséges gyermekruhadarab. A szekszárdi rőfoskereskedőket pedig arra kérjük, hogy adjanak e szegény család számára egy-egy darab ruha nak, vagy foltnak való selejtárut, vagy maradékot. Lehetetlen, hogy szivük irgalmas érzése valamit a készletükben ne találjon. Városunk lakosságát, sőt vármegyénk egész kö zönsógét pedig arra kérjük, nemcsak ez ügyből kifolyólag, hanem általában, hogy akik elhasznált és felesleges gyermekruhadarabokkal rendelkeznek — és az ilyen családok száma a mai szűk viszonyok között is sok — juttassák el azt Baj6 János úrhoz, a szekszárdi hadigondozóhivatal igazgatójához, hogy legyen egy kis készlet, meri nagyon sok a segélyre szoruló és segélyre érdemes hadianya. Akadtak derék iparosok, akik vállalták az ily ruhák tatarozását és varrását. Adjunk nekik alkalmat, hogy ipari munkájukkal — jótékonyságot gyakoroljanak. Aki nem adhat mást, az adjon pénzt; de aki teheti, az adjon fehérneműt, ruhafélét, cipőt, kalapot, foltnak valót, vagy más ruházati darabot. Adjunk jótékonyságból, emberszeretetből, irgalomból, kötelességtudásból, mert olyan időket élünk, hogy a badijótékouysdg oltárán mindenkinek kötelessége áldozni. Teljesitsük tehát kötelességünket, hogy e nagyszabású emberbaráti in tézményünk : a szekszárdi hadigondozó iroda nemes feladatához méltóan működhessék. És most: lássuk azokat az újból kibocsátott s<gélyt kérő iveket! F. M. — Tanári áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Szabó Kálmán szentgotthárdi állami főgimnáziumi rendes tanárt, a dombóvári kir. katholikus főgimnáziumhoz helyezte át. — Joggyakornoki kinevezés. A pécsi kir. ítélőtábla elnöke Cservényi Gyula dr. szekszárdi lakost, a pécsi kir. Ítélőtábla kerületébe joggyakornokká nevezte ki. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére.
