Tolnavármegye és a Közérdek, 1918 (28./16. évfolyam, 2-52. szám)
1918-07-11 / 28. szám
XXVIII. (XVI.) évfolyam. 28. szám. Szekszárd, 1918. julius 11 TOUIAVARNEGYE EJ A KÖZÉRDEK Előfizetési ár: Egész évre ...................20 korona Fé l évre.......................10 » Ne gyed évre .... 5 > Egyes szám ára . . . 48 tillér. Hirdetési árak: Árv erési hirdetések : 35 petit sorig 10 K, további sor 50 f. — Nyílttéri petit soronként 50 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint egyszer: csütörtökön. Telefon szám: Főszerkesztő: 18.— Felelős szerkesztő: 24. — Kiadóhivatal: 11. Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes küldemények. Kiadóhivatal: Béri Balogh Ádám-utca 42. szám Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítóknak, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 10 korona. Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Harcok. Aminthogy az ember életének megvárnák a maga fázisai: a csecsemő-, gyermek-, ifjú-, felnőtt-, öregkor, úgy a társadalom fejlődése is meghatározható szakaszokra bontható. Ő miután ezeket a szakaszokat a szellemi fejlődés, a kultúra emelkedése is magyarázza, természetes, hogy a velük együttjáró harcok is részekből tevődnek össze. Kétségtelen, hogy ez a véres háború is a maga velejáróival uj ösvényt szabott a fejlődésnek. Zsákutcába jutottunk, amelyből a háború mutatta meg a kivezető utat. Határozottan állíthatjuk, hogy erre a világháborúra — bárhogyan kalkuláltuk is akkor az eshetőségeket — szükség volt. Régen puskaporos volt a levegő s mindannyian tudtuk, hogy a tizenkettedik óra előtt állunk. Nem is voltunk meglepve. Megjött. Itt van. S itt a bökkenő! Mert egy kicsit tovább tartott, mint gondoltuk. Erre nem voltunk elkészülve, habár gondolhattunk volna rá s számolhattunk volna vele. S miután a háború első meglepetésein már túl vagyunk s bizonyos diplomáciai és stratégiai ismeretre is tettünk szert, másként ítéljük meg a helyzetet. Megnyílt a perspektívánk s a szennyes hullámok alattunk sodródnak. Egy kicsit kiemelkedtünk a hétköznapiságunkból s sok olyanon gondolkodunk, amelyre a háborús körülmények liivták fel a tigyelmüket. A gondolatokat eszmék — törekvések követték s megkezdődött a szellemi fejlődés harca. Megismertük a társadalom nyavalyáit s amikor a gyógyitásukkal bajlódunk, egyszersmind a jobb jövő útjait egyengetjük. A fizikai harcot derék hadseregünkre bíztuk, mig mi itthon a szellemmel fegyverkezűnk. Mert tudjuk, hogy ez a kötelességünk. Nehéz volna itt elsorolni azt, hogy a jövő mely és milyen elveiért, céljaiért harcolunk leginkább, de egyet kétségtelenül a legelsők közé sorolhatunk : a munka és munkás jobb megbecsülését, jobb honorálását. És én azt hiszem, hogy mindannyiunk véleményével találkozik az a meggyőződésem, hogy ezt elsősorban és legfőképpen a háborúnak köszön hetjük. Nemcsak a szervezett és nem szervezett munkásság, hanem a becsüle tes idealizmussal, páratlan szorgalommal és kitartással dolgozó tisztviselőink is mindig magasabb tenorból hangoztatják a jogaikat. Eddig csak a kötelességeiket ismerték. Ä háború nyomorúsága megtanította őket a jogaikat is megismerni. Felvették a szellemi harcot a munkaadójukkal. Nem olyan durva eszközökkel, mint néha a munkások, de társadalmi állásuknak és helyzetüknek megfelelő eréllyel. Bekapcsolódtak egy uj fejlődési irányba, minden széthullott erejüket egybefonták s mint tekintélyt állították azok elé, kik eddig n m igen számoltak velük. Megismerték a jogkövetelés legigazságosabb, de egyszersmind legeredményesebb módját. Tanítók, birák, tanárok, jegyzők stb. egymásután követelték jogaikat. Mind ugyanazt: a munka megbecsülését, a megélhetést, S ha kell, együtt is követelni fogják azt. Es ezzel együtt már fordítottak is egyet a rozsdás kulcosal. Szakítottak a régi, alázatos rendszerrel és önmaguk értékét megismerve, kiegyene- sifctték hajlott gerincüket. Ugyanilyen átalakuláson megy át a társadalom szociális és karitatív testületé is. De nem marad mögöttük az állam adminisztrációja sem. Nemcsak az egyes embernek, hanem az egyesekből összetevődő nagy társadalomnak is megtisztulva, át kell formálódnia. Nincs megállás. A háborúban élünk, abba bele- születtünk, nem várhatunk az unokákra ! A sors ngy hozta, hogy ezt a külső és belső harcot mi vívjuk meg Micdannyiunknak sorompóba kell tehát állni és összetett erővel úgy kell az átalakulásokat átgyur- nunk, hogy azok évtizedekig, sőt évszázadokig megbirják a terheket, a viharokat. Ebből a munkából nem vonhatja ki magát senki. A katona : a fronton, mi meg: itthon harcolnnk. Az intelligens emberek kettős feladattal és felelősséggel : önmagukért és a nemzetért. Tisztultabb erkölcsi alapon egy boldogabb Magyarországot kell felépítenünk, hogy mindig Széchenyinek legyen igaza: „ . , . nem volt, hanem lessz 1“ Forrni. Hőseink emléke. Ezzel a címmel akár külön rovatot is nyithatunk. Annyi már a hős halottunk, hogy minden hétre jut egy-két név a hetükből összerótt pant- heonba. Újabban négy hősi halált halt hősünkről került a kezünkbe beszédes nyomatott emlék. Az első Látrányi István főhadnagyról szói, a kiről „A 19 es hősük“ c. füzet következőkép emlékszik meg: „Látrámji, aki polgári foglalkozására nézve gazdász, mint zászlós vo nult be és azonnal a szerbiai harctérre került, ahol hamarosan megkapta az első tűzkeresztséget. 1914. szept. 17-én Losnicánál, Dovember 14-én pedig Valjevónál sebesült meg. Már mint zászlós is felkeltette fel Laptulajdonosok a szerkesztők. TÁRCA. Harc a francia négerekkel. Az Ochrida tó partján egy szép őszi napon, egy, a háború miatt le nem aratott, aranyszínű rozstábla szélén ástuk be magunkat. A leliajló, túlérett kalászok csendesen zizegtek. Eszünkbe jutott az otthon, hol máskor, s ilyen időben vig szüretelők nótája hangzott a hegyekben, s most talán minden néma és csendes. Hajnalodon, meleg verőféDyes szeptemberi napfelkelte volt. Nem szólt az ágyú, nem hallatszott puskalövés. Nyugodtan pihentek embereim. — Egyik másik beszélgetett szomszédjával az édes otthonról, hol most minden dolog a fehérnépre marad. Gyenge asszonyoknak kell minden munkát végezniök, mert a férfinép itt küzd az Ochrida-tó partján, itt győzködik Afrika vad népével, a francia négerekkel. Mikor lesz hát . vége az emberölésnek, mikor látjuk újra az édes otthont, magyar hazánkat ? ! Az aratatlan rozskalász és az őszi szellő pedig csak susog, susog a békéről, a nyugalomról és otthonról. Nézem, hogyan csillog a napfényben a harmatesepp, s élvezem a csodaszép hajnal virradását. Ebben « pillanatban irtózatos dörrenés rázza meg a levegőt, majd a második, a harmadik .... ki tudná megszámlálni mennyi ? Mintha a poko! torka nyílt volna meg, mintha minden ördögöt árkunkba szabadítottak volna, reng, dübörög a föld, bömböl az akna, robban a gránát, füst, vérszag tölti be a levegőt, a beszakadt homokrakások alatt pedig derék magyar honvédek utolsót hörögnek. Nem szól már a mezei pacsirta, acélmadarak sivitanak helyette, nem ragyog a har matcsepp, robbanó gránátok fénye kápráztatja szemünket, nem zizeg a gabona, meghajolva fekszik s gránátszántotta földön. Nem gondolnak a derék honvédek egyébre, csak várják a parancsot, hogy a gyűlölt ellenség ellen támadásba mehessenek. A fran cia ágyuk pedig csak ontják a gránátot, küldik a halált. Istenem, mikor lesz hát vége ! V Már nem látni a füsttől, a portól ! Helyzetünk tarthatatlan ; hátrálni, vagy megrohanni az ellenséget. Ez utóbbira kapuuk parancsot. Embereim feltüzik szuronyukat, s mindenre, a végsőre is elkészülve várnak. Parancsot kapok a támadásra. Előre ! ! . . . rohan a magyar a zugó csatába, szállauak az ifjak a halálba bátran. A fehér franciák tüzérsége rettenetesen küldi gránátjait; ropog a puska s a gépfegyver. Ott vagyunk az ellenséges árkoknál. Rettenetes tusa keletkezik. A vad né gerek hossza, hegyes, villogó tőrökkel dolgoznak, embereim pedig pus katussat. őrült orditás és üvöltés. Néhány perc múlva az utolsó élő néger is összezúzott koponyával földre bukik. Rohanunk tovább A néger gyalogság mögött 400 lépésre egy eraő szélén állt a fehér francia tüzérség, amely most már ilyen közvetlen közelből egész utcákat szánt közöttünk. Nídcs hátrálás, mert mind egy szálig elpusztulunk, csak előre! . . . Odaértünk a haláltokádó ágyúhoz. Nincs kegyelem, nincs irgalom. A társaink u > omorult pusztulása felett érzett bosszú, a vérszag, a haldoklók hörgése, s a pokol muzsikája között az utolsó emberig halálba küldjük a francia üteg embereit. Győztünk, s uj állásunkban be ássuk magunkat. Lassan leszáll az alkony. Itt-ott még föl-föl villan egy Schrapnell, s egy-egy gránát robbanása reszketted meg a levegőt. Majd ennek ís vége lesz. Csend borult a tájra, csak ko pácsolás hallatszik. Sírkereszteket szögeznek a sebesültvivők. Az estiszél feltámad, zizeg az összezavart rozs, mintha átkot szórna az ellenség felé, a győztes derék honvédek pedig csendesen, könnyező szemmel kezdik énekelni :• „Isten áldd meg a magyart“ / M. jebbvalóinak figyelmét és soron kivül hadnaggyá léptette^ elő. Az 1915. év tavaszi harcok őt már az uzsoki szorosban érik, ahol egy oldaltámadásunkat eredményre vezette azáltal, hogy az ellenség erejét és tüzet egy teljes huszonnégy órán át magára vonta. Itt már századparancsnok volt s további babérjait már ilyen minőségben tépegette a harcok mezején. 1915. szeptember havában Dubnánál a pogorelci véres ütközetekben találjuk őt s itt aratta a leg szebb harci dicsőségét. Ugyanis a tőle balra eső erőnket az ellenség áttörte és századját, me’y már élűiről és oldalt hősiesen állta az ellenséges tüzet, hátha támadta. Látrányi visszavonulásra kapott parancsot, ő azonban látván, a kétségbeejtő helyzetet, megfordította századát és felvette a mintegy dandár erősségű ellenséggel a harcot, visszavonulásra kényszeritette azt, miközben 2 géppuskát és 200 foglyot ejtett zsákmányul. Ezen hőstettével meghiúsította az ellenség már kivívott áttörését és vonalunk épségét helyreállította. Kisded csapatát hipnotizálta az ő kitartó bátorsága, fölényes, a legnagyobb veszélyben is higgadt és elszánt parancsnoksága és az a rajongó szeretet, mellyel honvédéit körülvette. De Látrányi hőstetteinek sorozata ezzel még korántsem zárult be 1916. januárjában ott látjuk őt a rarancei ütközetekben, alíol egy délelőtt folyamán az ellenség 18 tö- megrohamátr veri vissza ; 1916. júniusában a poruti ütközetben, mint utóvéd, egy teljes napon át védi a visszavonulást, s neki köszönhető az ottani seregeink rendes visszavo- uulhatása. Az 1917. aug. 3. és 5. ütközetekben a brodinai völgyben, amint a dandár jobb oldalvédje rajtaüt egy ellenséges utóvéd zászlóaljon és a zászlóalj parancsnokot tisztjével egy- gyütt foglyul esti, majd a radautc- neupredti ütközetben az ellenség vo nalat áttöri, 7 géppuskát és 250 foglyot ejt zsákmányul. Honvédek! Ne feledjétek el Látrányi István főhadnagy nevét — és kövessétek őt !‘‘ Mély megilletődéssel olvastuk e sorokat annál is inkább, mert az elhunyt hőst rokoni kötelékek fűzték Tolnavármegyéhez. Testvér öccse volt dr. Látrányi Imre tamássii ügyvédnek s Látrányi Jenő volt nagybérlő' népf huszár főhadnagynak.— Wigand János,állami főgimnáziumi igazgató pedig a következő meleg sorokat szenteli a főgimnázium Értesítőjében az intézet három volt derék növendékének: Abay Béla, iskolánk egykori dísze, büszkesége. Mint intézetünk Vili. oszt. tanulója 1914. októberében önként ment el 17 éves korában Még kiképzése alatt letette a budapesti tiszt viselőtelepi főgimnáziumban jelesen az érettségi vizsgát s aztán hősies becsvágyához méltó katonai pályát futott meg. Harcolt minden fronton, fokozódó hősiességgel, sonn kivül hadnaggyá lépett elő s miután megkapta a kis . es nagy ezüst érmet, Károly csapatkeresztet, pilóta díszjelvényt, a német vaskereszt II. osztályát, a vaskoronarend III. osztá lyát, 1917 junius 2-án az Isonzó harctéren az ellenséggel vívott légi Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére.
