Tolnavármegye és a Közérdek, 1917 (27./13. évfolyam, 1-52. szám)
1917-07-05 / 27. szám
■ \ XXVII. (XIII.) évfolyam. 27. szám. Szekszárdi 1917. julius 5. »VÁRHEGYE ÉS A KÖZÉRDEK Előfizetési ár: Érési érre ..............16 korona fi i érre.............. 8 » Pn gjed én» .... 4 » Égj >rén im ... . 16 MM* Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., torábbi sor 30 f. — Nyilt- |ér: ganssocd sorosként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lap}«. ■ ■ 9 Megjelenik helenkint egyszer: csütörtökön. Tetefoa szint: Főszerkesztő : 18. — Felelős szerkesztő: 24 — Kiadóhivatal: 11. Szarkesztőség: l«zerédj István-utca 5. szám küldendők a lapot érdeklü ossz« lapot érti tények. küldet Kiadóhivatal: Bért Balog Ádám-utca 42. uia. iz előfizetési pénzek és hirdetések Ida küldendők. Néptanítók, ka ez előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona. Dr. LEOPOLD KORNÉL Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. FőmunkaUrs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Főispánunk felmentése. A politikai irány-változásnak természetes következménye, hogy a főispánok, mint a kormányhatalom vidéki exponensei — előretolt figyelő őrszemei nem maradhatnak a helyükön. A Tisza-kormány letüntével Kovács Sebestény Endre, Tolnavármegye főispánja is beadta lemondását, amelyre a hivatalos lap tegnapi száma hozta meg a feleletet. A király még Sándor János volt belügyminiszter ellenjegyzése mellett, 52 társával a mi főispánunkat is felmentette tisztétől, utravalóul adva neki a királyi kitüntetést: a Lipót-rend lovagkeresztjét. Ezzel a politikai válság személyi része a vidéken is jóformán megoldást nyert, mert, amint hírlik, már az uj főispáni kinevezések is utón vannak. A francia temperamentum hamar elkészül még súlyosabb esetben is a bucsuzkodással: meghalt a király, éljen a — király... Mi tudjuk, hogy csak az or- országos politikából folyó szokásos félreállásról van. szó, de még sem állhatjuk meg, hogy legalább néhány melegebb szóval búcsút ne vegyünk a távozótól. Kovács Sebestény Endre, az azóta országos szereplésú Si- montsits Elemértől vette át a főispánságot, amely még hajdan méltóság volt, de ma. kivált a háború alatt, valósággal — hivatallá, még pedig terhes hivatallá alakult át. Távozó főispánunknak is bürokratává kellett válnia s azzá is vált. Kiváló szorgalommal, példát statuáló odaadással látta el — hivatalát, intézte napról- napra a rendeleteket, a kérvények százait, ezreit, amelyek ujabbkori özönvíz módjára árasztották el, a máskor talán száz aktát is alig látott főispáni íróasztalt. Munkáját mindenkor a skrupulozitásig menő gondos-’ ság, lelkiismeretesség jellemezte. Igazságos kívánt és tudott lenni. Á nagy politikában s a személyi kérdésekben a kiegyenlítés *hive volt. A harmonikus együttműködésen munkált, ahelyett, hogy egyoldalú pártpolitikát űzött volna. S a vármegyei ügyek és gyűlések vezetésében is mindenkor az erők tömörítésére irányuló igyekezete nyilvánult meg. A háború megakadályozta, hogy maradandóbb alkotásokkal dicsekedhessél«: s oda kapcsolja nevét a vármegye igazi kulturális és közgazdasági fejlődéséhez. Egyet el kell ismerni mindenkinek, azt, hogy meg volt benne a kétségtelen jó szándék, a megyéjének s a vármegye egész közönségének használni vágyás igyekezete. Ezen komoly törekvésében sem az időt, sem a fáradságot nem sajnálva, egyéni »kényelmét és személyi igényeit is készséggel áldozta fel a folytonos munkának és a mai időkben kétszeresen fontos állásával járó kötelességek pontos és buzgó teljesítésének. A legkülönfélébb ügyes-bajos dolgokban hozzá tömegesen forduló feleknek mindenkor és minden körülmények között jóakaratu előzékenységgel állott rendelkezésére. Szorgalmas, fáradhatlan munkás volt, aki rászolgált a királyi kegy reásugárzására. Polgártársai s mindnyájunk közbecsülé- sével távozik helyéről, amelyet nem keresett, de mindenkor hűen, becsületes lelkiisméretes- séggel töltött be . . . B. Táviratok. A miniszterelnökség sajtóosztályának hivatalos táviratai. Arz nai jelentése. Budapest, julius 4. Keleti hadszíntér. Brzezanynál nagy ellenséges erők heves támadását véresen visszavertük. A Zborovtól délnyugatra elterülő szakaszon az oroszok nem támadtak. Egyébként valamennyi harctéren csekély volt a harci tevékenység. A vezérkar főnöke. A német nagy főhadiszállás jelentése. Berlin, julius 4. Nyugati hadszíntér. Rupprecht trónörökös hadcsoportja: A tüztevékenység párás levegő és ezáltal megnehezített megfigyelési viszonyok folytán egész estig csekély volt. Egyes szakaszokoq azután a sötétség beáltáig megélénkült. Éjjel több ízben felderítő harcokra került a sor, amelyekből foglyokat és Zsákmányt szállítottunk be. A német trónörökös harevonala Cernytől keletre a Chemin des Da meson a franciák éjjel kétszer meg támadták elvesztett árkaikat. Mind két alkalommal visszavertük őket A harcedzett lippe—westfáliai zászló aljak a hátráló ellenség után nyo múltak, előre tolták állásukat és na gyobb számú foglyot ejtettek. Ro- bamcsapataink vállalkozásai Cernytől nyugatra és Craonnenál is sikerrel jártak. Albert württembergi herceg harc- vonala: Nincs különös esemény. Keleti hadszíntér. Lipót bajor herceg vezértábornagy hadsereg arcvonala : Kelet Galíciában az oroszok csak Brzezanynál bírták támadásaikat megismételni. Bár uj erőket vetettek harcba, még sem jutottak előre. Szász ezredek szívós védekezéssel és gyors ellentámadásokkal állásainkat számos támadással szemben megtartották és az ellenségnek súlyos veszteséget okoztak. A Koniuchy—Zborov szakaszon erős tűzharc. A tüzérségi tevókenyVasárnapi gondok. (Egy családapa keservei.) — Karcolat. — Irta: dr. Lévai Dezső. Nyugalmazott, igénytelen állami tisztviselő vagyok, ki szerény nyugdijából s félretett kis vagyonkájából gond nélkül valahogy csak elnyikorog. Családi életem is szép, elég nyugodt. Feleségemnek idült gége baja van, amiért is az orvos megtiltotta neki » beszédet. Lányom is van hat — többet már igazán nem kivárhatni. Életem, mint a csendes folyócska, hullám nélkül, zaj és nagyobb emóciók nélkül foly le a hét hat napján. De, amikor a vasárnap jön, mintha száz skorpió ragadna rám, azéucsendesnyugalmamnak vége — Hova rándulunk ki ma délután —— szól már kora reggel a legfiata- labbik (ez a legbátrabb) és ezt a kínos kérdést verkiizi utána valamennyi. — Hova rándulunk ki, apuskám ? — zengi egyre a kórus, mely ha változatos akar lenni, akkor igy for- mulázza a kérdést:-— Mi lesz a programúi délután ? S igy vasárrilp délelőtt, mikor mások a templom tömjénillatos áhitatát vagy a Váci-utcai korzót élvezik, Dekem a sötét udvari szobába kell visszavonulnom s órákig törni a fejemet, hogy tulajdonkép dé.után hova is rándulunk majd ki. Az asszonnyal nincs sok baj, mert annak a poros és füstös levegő ártván — Pesten pedig e nélkül az utcára kilépni nem lehet — orvosi rendeletre otthon marad. De a leányok, az én hat leányom! Azokkal muszáj kirándulnom. Csak az a kérdés: hova? Cinkotára, vagv Szentlőrincre.? — Oda vicinális vasút vezetvén, csak harmadnap érkezik meg az ember. A városligetbe ? Ott meg sok a katonaság, kevés az intelligencia s még kevesebb a fa s növényzet, szóval a természet ott mát^halóban. A Margitszigetre ? Ott van ugyan még némi természet, intelligencia is, de rossz a sör. A Lukács- vagy Császárfürdőbe ? Ott jó volna a sör,’ de nincs, ellenben jó meleg iszapfürdő az vehető, —de ez most nyáron nem a legkívánatosabb. A zugligetbe ? De ki bírja ki siró gyerekekkel és piszkos kosarakkal telerakott villamoson, hogy három óra hosszat ide-oda ta- szigálják, a lábára tapossanak, oldalba lökdössék s a *ka)apját párszor leverjék. A népligetbe ? Oda csak boxolóval vagy revolverrel lehet kirándulni, de nem hat leánnyal. A római fürdőbe ? Ott egyszer már megfordultunk s minthogy ott habos kávét kaptunk kávé nélkül, de két cserebogárral, láuyaim erről a helyről hallani sem akarnak. Még szóba jöhetett volna a Hűvösvölgy, de ahhoz meg engem fűznek kellemetlen emlékek. Lovagias ügy egy pincérrel. A pohár vízben ugyanis egj^ valószinüleg a szanatóriumból kiszabadult pióca úszkálván, ezt kifogásolni merészkedtem s ezért a pincér ur gorombaságokat, majd egy egész tálcát vágott a fejemhez a közönség nagy gaudiumára. Azóta még gondolni sem szeretek a Hüvösvölgyre. De hát akkor hova ? Végre egy pazar ötletem támadt. Olyan helyre viszem el a lányokat, hogy megunják a dolgot s örökre lemondanak a kirándulásokról. — Lányok — szólítottam be őket. A délutáni programúi elkészült, remek egy programm —• s mosolygós önelégültséggel dörzsöltem kezeimet, Nagyon meg vagyok magammal elégedve, de ti is meg lesztek . . . — Halljuk, mi az ? — visított a női zenekar. — Hát először is jegyezzétek meg — szóltam nagy grandezzával — az nem elég, hogy az ember mindig csak a természeti szépségeiken: fűben, fában, virágban s egy jó uzsonnában gyönyörködjék ; ezekben a történelmi napokban — s itt jól megnyomtam a hangomat — egy kis történelem is kell a műveltségre szomjazó léleknek, szóval a mi fajtánknak... — Nos? — kiabáltak türelmetlenül. — Hát azt határoztam, hogy el- megyünk Badara, az ősi városba, hol valamikor a török Uralkodott s ott végig nézzük a történelmi uevezetes- ségü házakat, melyeken emléktábla jelzi, hol lakott Zápolya János vagy Báthory fejedelem, hol ringott Mátyás király bölcsője, hol fejezték le a tizenhárom aradi vértanút s aztán befejezésül elvonulunk a Márványmenyasszonyhoz egy szerény uzsonnára, hátha ott Fedák Sárit is látjuk, mert úgy hallottam, hogy a Márványmenyas8zony-ban nap-nap után látható. — De apa, az a Márványmenyasz- szony egy színdarab — szemtelen- kedett a legfiatalabb. — Ne beszélj — vágtam vissza fölényesen — én jobban tudom, nem egyszer vacsoráztam ón már ott meg szegény édesanyátokkal. Denikve a lányok megnyugodtak s általános tetszéssel fogadva ajánlatomat vígan ugrándoztak. — De jó lesz, apuska aranyos ember — igy örvendeztek — nagyszerű lesz a délutáni kirándulás történelmi és művészeti háttérrel. Kezdtek is azonnal készülődni. A kifzépső előkereste a magyarok történetét és Biedermaier-bluzát, a legidősebb meg egy barokkstilü fátyolt, a legtíat dabb pedig a nagyanyámtól örökölt pár lyukas selyemkeztyiit. Én is, tekintettel a történelmi háttérre, előkerestem egy még a francia forradalom idejéből ránk maradt pár cipőt, melynek még bőrtalpa volt. Délután aztán örömrepesve és stílszerűen elinduliunk. Mire Budára értünk, már elfáradtunk s igy egy pár történelmi nevezetességű ház és emléktábla megtekintése után csakhamar leültünk — volna a Disz-téren, ha ott egyáltalán padok lettek volna. Kissé kipihenvén maguukat — gon-
