Tolnavármegye és a Közérdek, 1917 (27./13. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-18 / 3. szám
3. 1917. január 18. T0LNAVÁR13EGYE és a KÖZÉRDEK — Uj egyházmegyei főjegyző. A Szabó Károly volt orsz. képviselő, nagyharsányi lelkész lemondása következtében betöltés alá kerülő baranyai egyházmegyei főjegyzői tisztségre a közgyűlés szavazást rendelt el. Az első szavazásnak nem volt kellő eredménye s igy Bocsor László terekegyi és Nyary Pál pécsi lelkészek között pótszavazás történt. A beérkezett szavazatok szerint Bocsor László választatott meg az egyházmegye főjegyzőjévé. — Háborús előadások. A paksi állami polgári finiskola tantestülete a háborús katonai szolgálatból visszaérkezett helybeli intelligens férfiakat harctéri tapasztalataik nyilvános előadására kérte fel. E sorozatos előadásokhoz vezérfonalul a szekszárdi múzeumtól kikölcsönzött diapoziti- veket használják fel, amelyek ismertetésébe foglalják harctéri értékes tapasztalataikat és érdekes élményeiket. Folyó hó 11-én dr. Záboji Béla paksi jsrásorvos, volt ezredorvos 80 vetitett kép nyomán felolvasást tartott a háború egészségügyi intézmé nyeiről. A látogatott előadást sok tanulságos harctéri tapasztalattal, kedves epizóddal és hatásos elbeszéléssel tette érdekessé. Másnap az előadást a serdültebb tanulóseregnek is megismételte. Az iskola a bevételt a saját Kultur alapjára és háborús jótékonyságokra fordítja. — A királyi elismerés. A király elrendelte, hogy dr. Garai Lajos és dr. Kertész Jenő 19. bgy.-beli t. főhadnagyoknak az ellenség előtt tanúsított. vitézségükért a legfelső dicsérő elismerés tudtul adassák. — Kitüntetett 19-es hadnagy. A A király JSehmidt Boldizsár 19-es uépfölkelő ,hadnagynak az ellenség előtt tanúsított vitézségéért a hadi- diszitményes 3. osztályú katonai érdemkeresztet adományozta. — Elmaradt közgyűlés. A Bzek szárdi Kereskedelmi Kaszinó e hó 14 én, d. u. 2 órakor tartotta volna meg szokásos közgyűlését. Az alapszabály azonban a tagok felének jelenlétét írja elő, mivel azonban a kör 120 tagjából 61-en hadiszolgálatot teljesítenek, a közgyűlést megtartani nem lehetett. — Hadiköloson jegyzés. A Báta- széki Kerületi Takarékpénztárnál 183.750 K jegyeztetett összesen, melyben az -intézet saját 100.000 koronás jegyzése benfoglaltatik. — Alispánunk szabad előadása. Az Okos Gyula ref. lelkész vezetese alatt álló őcsényi ref. olvasókör tagjai felkérték Forster Zoltán vármegyei alispánunkat, hogy jelenjék meg közöttük s tartson nijkik, mint szemtanú egy kis előadást a nem rég lefolyt koronázásról. Az alispán legnagyobb elfoglaltsága mellett is kész seggel teljesítette a kérést s a múlt vasárnap megjelent Öcsénybeu, ahol a zsúfolásig megtelt olvasókörben meleg közvetlenséggel mondotta el az általa Budapesten látottakat. A nagy közönség hálásan fogadta az érdekei előadást, lelkesen ünnepelte az alispánt s megigértette vele, hogy többször is megjelenik az öcsényiek közt. Végül a legnagyobb lelkesedéssel vették fel a kör tagjai közé. — Mennyi rézgálicot kapunk. A szekszárdi kisgazdák egyesületének vasárnap tartott közgyűlésén Szuli- man György ügyvezető igazgató beszámolt a rézgálic ügyében a föid- mivelé8ügyi miniszternél járt küldöttség értesüléseiről. Szüli mán beszámolójának az a része, hogy holdanként 5 klgr. rézgálicot fogunk kapni az egész idényre, csak tévedésen alapulhatott. A miniszter, mint már közöltük, azt mondotta, hogy legalább is annyi rézgálic lesz, mint tavaly, tavaly pedig minden perme tezésre jutott holdanként 5 klgr. — Tavaly kétszeri permetezésre kaptunk, az idén talán 3-szori permetezésre is kapunk rézgálicot és az ára csak egy csekélységgel lesz magasabb, mint tavaly volt. Nem kell tehát a gazdáknak nyugtalan kod niok, de — el kell határozni, hogy takarékoskodni fog%ik a rézgáliccal. — Az illetékeseknek pedig sürgetni, hogy az Ígért rézgálic minél hamarabb a gazdák kezében legyen. — Adomány. Az Egyesült Szek- szárd-Tolnamegyei Nőegylet szegó nyei részére Szévald Oszkárné (Dombóvár) 10 koronát adományozott, mely adományért köszönetét mond az egylet elnöksége. — Hősi halált halt. Megemlékeztünk már Oyonílai József kurdi róm. kath. kántortanitó haláláról. Most úgy értesülünk, hogy halálának oka a harctéren szerzett súlyos betegsége volt. A szerb harctéren közdött vízben, sárban, hóban. Egy alkalommal órahosszáig gázolt derékig- érő vízben, akkor kapta a halál csiráit. Orvosi tudomány, a család . . . Torkán akadt a szó. Tiz fenyegető ököl meredt a levegőbe s ráadásul egy hatalmas bátyus, tagbaszakadt női alak tört át a sokaságon. Jobban mondva, aki útjában állott, egyszerűen elseperte: — Hát, hogy a fekete holló vájja ki mind a két szemedet, te istentelen Bagói, ezért cepeltem én ezt a nehéz térit Borsód vármegyéből utánad már bárom nap óta? Nocsak kerülj haza! De adok én majd ezeknek a kis — árváknak is! Bagói Mihály megsemmisülve húzódott vissza a tiszti kocsi ajtaján s a következő szavakat nyögdécselte: — Főhadnagy ur végem van . . . megjött a hatodik árvám is, az igazi ... a. ..a...a... a — feleségem ! A tisztek majd eldőltek a nevetés tői . . . A főhadnagy azonban odaállt az állomás felé szolgáló közép kis átjáró ajtóhoz s mint egy állatsereg leti kikiáltó, a következő szenzációt keltő uj fejleményeket diktálta — befelé: — Micsoda hatalmas asszony . . . már leverte háromnak a kontyát. . . a negyediket most tépássza . . . Az ötödik megfutott, de a kalapja, a megfelelő vendég bajjal diadalmi zászlóként lobog ... És most csipőre tett kézzel a rendőrrel pöröl . . . Hej Bagót, most már nem csodálom, hogy nem kukorékolsz tovább . . . Biz az odalapult a kalauz sarok ülésére, mintha enyvvel ragasztották volna le. S elképzelhetni további ijedtségét, amikor a masina füttyére a vonat megállott, sőt elkezdett visszafelé robogni. Bagói egy kicsit korán kezdte meg a bucsuzkodást, mert még csak a tolatásnál tartottak, a tiszti bagázsiás kocsit is oda kellett kapcsolni . . . A hideg is kirázta kínjában s arra gondolt, hogy milyen jó volna már a lövőárokban, sőt nem megvetendő állapot volna muszkafogolynak is j lenni ... w De váratlanul kiderült a vész felhős égbolt. A rendőrök igazolásra cepei- tók el a hat megvadult némbert s ez alatt a vonat ismét elindult Meg volt mentve! Nosza megjött újra Bagói M háiy- nak az ő tulipános jókedve. Áthurcol kodott pajtásaihoz. Elkezdte szortírozni az általa szigorúan meghatározott percekben még délelőtt lakására bordatott libacombokat, réce és egyéb pecsenyét . . . Teljesen meg volt elégedve, azt azonban dühbegurulva konstatálta, hogy a kalapos árva, az Evelin volt a legsmucigabb... Vagy talán már végképpen elfogytak volna a szamorodni, ruszti, szekszárdi felirásos palackok ? No mert ilyen kocsis ital! Hát a pukkanás bor? ... S«ez a csomó szivar ? Vastagnak elég vastag, de Bagói Mihály, a főhadnagy urnák a pucérja csak nem fog el szívni kantár nélküli szivart. .. ? No majd jó lesz az — őrmesternek. . . Nemsokára hatalmas murit csaptak. A nehéz vacsora azonb»n mt gfekhette a gyomrát, mert egész éjjel bikákkal és a — hatodik árvával álmodott s amikor hajnaltájt fölébredt, ropogott és fájt minden tagja, már csak attól szeretetteljes ápolása hiába kísérlett meg minden lehetőt, a kérlelhetlen halai, mint sok sok ezer és ezer vitézt élete derekán elvitte körünk hői egy jobb hazába, jobb világba. Neve a hősök végtelen hosszú névsorában méltó helyet foglalhat el.. — A Duna apadása. A Duna állandóan apad. A füldmivelésügyi minisztérium vízrajzi osztályához érkezett jelentések szerint a Duna egész Mohácsig apad, ahol 599 centiméter magasságban most érte el a legnagyobb vízállást. Mohácson túl az áradás még tart. Internált községi segéd* jegyző, ki ezidöszerint Szekszar- don tartózkodik, keres akár jegyző- ségnól, akár irodában vagy bármely más foglalkozáshoz állást. A magyar, nemet es horvát nyelvben is teljesen jártas. Lehetőleg azonnali szives meg kereséseket a kiadóhivatal továbbit. — Szép alapítvány. Salamon Béla. műegyetemi hallgató, jelenleg 17-ik honvéd gyalogezredbeli zászlós, az olasz harctéren nemrég hősi halált halt bátyjának, Salamon Lajosnak emlékére, a helybeli főgimnáziumban 250 koronás jutalom-alapitványt tett. Síitámon Jakab helybeli kereskedő fiai az említettek, a kikre atyjok büszke lehet. A dföldvári szolgabirói járás 1916. ÓVi jótékonysága. A háború kitörése óta a fenti járás lakosai számtalan esetben megmutatták és táuujelét ad ták annak, hogy7 nemcsak ellenséget leverő erős karjuk, hanem melegen érző és szerető szivük is van, s vezetőiket megértve, tőlük telhetőleg hozzájárulnak minden nemes akció hoz. így volt ez az elmúlt 1916. évben is, mert a szolgabirói hivatalhoz — a kibocsájtott gyűjtési felhívások folytán — a következő adományok folytak be: Hadifogságban levő katonák segélyezésére 190 K 50 fillér. Nemzeti áldozatkészség szobrára 142 korona. Bolgár Vöröskereszt részére 233 K 31 f. Háborúból visszatért szegénysorán egyetemi hallgatók segélyezésére 97 K. Katonák részére küldendő szeretetadományra 19 K 40 f. Vakokat gydmolitó országos egyesület részére 295 K 10 fillér. Várong község tüzkárosultjai részére 386 K 49 f. Hohenberg Zsófi i gyermekvédelmi alap javára 114 K 18 f. Erdélyrészi menekült községi tisztviselők segélyezésére 331 korona. Tüdőbeteg katonák gyógyítására 345 a gondolattól is, ami majd ottkoh következni fog . . . A nemezis azonban gyorsabb szárnyon jár még a képzeletnél is. Kelenföldön nagy kiabálásra tápász- kodott föl : — Infanteriszt Baqol! Megismerte az őrmester ur hangját. Kiugrott . . . De abban a pillanatban a reggeli félhomályban csattanás hallatszott és nem is egy, de egy egész sorozat, mint mikor a villámos masina kiadogatja magából a szikrákat. (A vil lámos masina valószínűen a — szeme volt!) — Julcsa egy, Panni kettő, Sári három, Böske négy, Evelin öt . . . Ne . . . nesze a kis árvákért te. .. te ... te... gazember éjjeli — baqol! A — felesege volt, aki ráeszmélve arra, hogy a katonai vonat lasabban jár, folyó ügyeinek a rendőrséggel való elintézése után fölkapott a gyorsvonatra, igy valami két három órá val hamarább ért föl s azóta teljes készenlétben várta a legvirágosabb voatot ... És szerencséjérre az útbaigazító őrmestert is elcsípte. Bagói megadta magát a sorsnak. Megszontyolodva kullogott az asszony utáu. Közben kérlelte, könyörgött neki, hogy tréfa volt az egész, igy - úgy, amúgy, csak a tiszt urakat akarta megnevettetni. A kérlelésnek azonban nem sok eredménye lehetett, mert mikor a katonavonat elindult, az asszony még egyszer megfenye gette Bagóit: — Te, te, ha aztán nem voUelég, adok én teneked még egy — árvát! K 13 f, Erdélyrészi menekültek felruházására 1210 K 17 f. és n igy- meDoyiségü ruha. Katonák karácsonyára 764 K 26 f. „Péter Pdu n-pi gyűjtés az Országos _ Vöröskereszt javára 948 K 79 f. Összesen 5077 korona 33 fillér, e szép eredményért a járás főszolgabírója Rcissovszjfy Julián, a községek jegyzői, de leg- főkép a nemesszivü adakozók méltán megérdemlik az elismerést. — Ezenkívül még Ras 80vszky Julián főszolgabíró, mint a paksi Vöröskereszt egylet elnöke, a községi jegyzők közreműködésével 6306 korona 50 fillért gyűjtött a paksi Vöreskereszt fiók céljaira. g — Halálozások. Visi Major Lajos kir. tanácsos pénzügyigazgatót súlyos csapás érte, fia visi Major József 18 évében elhunyt Budapesten. A gyászoló család a követkézé jelentést adta ki : Visi Major Lajos kir. tanácsos pánziigyigazgató, neje Major Lajosn - szül. Bacbrathy Katinka és gyermekei Mariska és Margitka fájdalomtól megtört szívvel jelentik, hogy forrón szeretett felejthetetlen fiuk, illetve testvérük visi Major József folyó évi január hó 11-én hosszú szenvedés után Budapesten, életének 18 ik évében visszaadta tiszta lelkét Teremtőjének. A meg boldogult hűlt teteme január 15 én délután fél 2 órakor fog a vasúti indóháznál baszeuteltetni és a felsővárosi sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmiseáldozat 16 án reggel 8 órakor fog a belvárosi róm. kath templomban a Mindenhatónak bemutatni. Szek- szárd, 1917. ;évi január hó 15-én Áldás és béke angyala lengjen a korán elhunyt drága porai felett 1 Megemlékeztünk már özv. matza- uni Matzon Edéné szül Parti Anna úrnő folyó évi január hó 9 én történt elhunytáról. Holttestét 12 én Szekszárdiéi szállították s d. u. 2 órakor általános részvét mellett helyezték a családi szirboltba'örök nyugalomra. Elhunytál gyászolják : Gyermekei: Béla, Kálmán, Ede, Rezső, Géza, Anna, Gabriella iérj. Jelen Gusztávné. Unokái: Annuska férj. Zelenka Gyuláné, Gábor, Andor, Lajos, Frigyes, Árpád. Menyei: Matzon Bóláné Kerék Tercsi, Matzon Kálmánná Freytag Gizi, Matzon Gézáné Tóth Ágnes. Vő: Jelen Gusztáv. Unokavő : Zelenka Gyula. Testvérei : Parti József. Parti Rezső, Parti Ferencz, sógornői, sógorai és a kiterjedt rokonság. — A mezőgazdasági munkálatok vármegyénk területén az enyhe időjárás következtében december hónap- b n akadálytalanul voltak végezhetőit. Az őszi vetések jól megerősödtek, szépen fejlődtek, az ez előtt művelés alatt állott területek igen kévét ki vétellel most is művelteinek. — Keresek egy németül is tudó 30—35 eves jó főrö sz kacsnet 40—50 kor. fizetésre. Steinerné utóda Maiusré Sz kszárd. — Az id án is lesz nyári időszámítás. Harkányi János kereskedelemi miniszter egy nemrég tartott _ széa- auketen bejelentette, hogy a kormány a szénhiány miatt komolyan foglalkozik azzal a tervvel, hogy a nyári időszámítást az idén is életbe léptessék. Az uj rendelet alkalmasint már április l én óletbelép s igy a nyári időszámítás teljes févig tart. — A közegészség állapota december hónapban eléggé kedvező volt. Hevenyfertőző betegség volt 44 községben 139 eset 9 halálozással, melyből 6 vörheny, 2 toroklob, 1 hasihagymász következtében ált be. Köztisztasági és városi rendőri vizsgálat tartatott 134 esetben. Lakás fertőtlenitetett 35 esetben. A Ferenc kórházban ápoltatott 556 beteg, ezekből meghalt 17. — Elveszelt. A Széchenyi- utcában Séd hid és Ferenc Köz- korház között elveszett egy női arany karkötös óra. Megtalálója szíveskedjek jutalom e lenében a rendőrkapitányságon átadni.