Tolnavármegye és a Közérdek, 1916 (26./12. évfolyam, 1-79. szám)
1916-06-22 / 50. szám
Előfizetési ár: Egész évre . . Fél évre . . . Negyed évre . Egy szám ára . . 16 korona . 8 > . 4 » . 16 fillér Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- tér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az opsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkinf kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztőség: Bez.réd] lstván-utca 5. szám. Ide küldendők • lapot érdeklő összes küldemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. azim. Az előltzetésl pénzek és hirdetések ide küldendők. Néptanítók, ha az alőftzetést egész érre előre beküldik, 8 korona. Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. A tisztviselők. Múlt heti, ily cimü cikkünkre a következő sorokat vettük: Igen tisztelt Szerkesztő ur! A „Tolnavármegye és a Közérdek“ folyó évi junius hó 15-iki, 48. számában „A tisztviselők“ cim alatt megjelent cikkre, szives engedelmével egy-két észrevételt szeretnék tenni. Fentartás nélkül osztom az elismerésnek minden szavát, mellyel a cikk a magyar tisztviselőről megemlékszik. Önfeláldozásig menő kötelességtudásánál csak az a méltóság nagyobb, mellyel nehéz helyzetét viseli. Magatartása a szó-szoros értelmében előkelő. És soha semmi jobban nem növelte a magyar tisztviselő tekintélyét, mint az az erkölcsi erő, melyet most tanúsít. De növelte minden belátásos emberben az iránta való rokonszenvet is. Nincsen nap, hogy tisztviselőink nehéz sorsáról ne essék, köztünk képviselők között szó s mondhatom, hogy a közélet minden tényezője meleg szívvel keresi az ő helyzetük javítására irányuló módozatokat. Első helyen maga a miniszterelnök, kinél hivebb barátjuk nincsen. Éppen azért merem állítani, hogy minden meg fog történni, ami az állam jelenlegi pénzügyi helyzetében lehetséges. Minderre nézve tehát egyetértünk. Amiben már nem egészen érthetek egyet, az a cikknek az a része, mely az állami és vármegyei nyugdíjasok és azok özvegyeiről szól. E tekintetben első sorban is egy kis ténybeli rektifikációra kell engedelmet kérnem. Országos Hadsegélyzö Hivatal nincsen. Az a fórum, melyhez a nyugdíjasoknak a segélyért folyamodni kell: az Országos Hadsegélyzö Bizottság, melynek elnöke a miniszterelnök. Már csak ezért is nehezen lehet ez a fórum az államnak balkeze. A régi nyugdíjtörvény hatálya alatt nyugdíjazott összes nyugdíjas állami tisztviselők, altisztek és szolgák, az összes tanári és tanitói nyugdíjasok, az összes nyugdíjazott posta- és távirdaalkalmazottak, a magyar államvasut összes nyugdíjasainak, az összes vármegyei és községjegyzői nyugdíjasoknak és mindezek özvegyeinek háborús segélye megállapítást nyert s részben már kifizettetett, részben most van kifizetés alatt Ezekről sem feledkeztek tehát meg. Ami pedig a vesszőfutást illeti, arra nézve legyen szabad a közvetkezőket megjegyezni. A különféle kategóriába tartozó nyugdíjasoknak és azok özvegyeinek sehol olyan megbizható nyilvántartása nincsen, amelyben az előforduló változások keresztül lennének vezetve. Abban a tekintetben tehát, hogy a valamikor nyugdíjazott egyén vagy annak özvegye ma is életben van s igy neki a' segély helyesen utalványoztatik, csak az az egy biztosíték létezik, hogy ő maga Írja alá azt a sokszorosított kérvényblankettát, melynek alapján az utalványozás történik. Ezért kell kérvényeket beadni. Hogy miért az Országos Hadsegélyzö Bizottság adja ezeket a segélyeket ? Mert az állam elvi okokból nem adhatta volna, a cél pedig az volt, hogy kapjanak. De a vesszőfutásról annál kevésbé lehet beszélni, mert amióta csak a miniszterelnök az Országos Hadsegélyzö Bizottságot, mindjárt a háború kezdetén megszervezte, ennek minden intézkedésében — éppen megteremtőjének nemes intencióihoz képest — az a vezérgondolat érvényesül, hogy a háború által szükségessé tett minden segélyezés a kartársaknak, tehát a segélyezettekkel azonos foglalkozásúak és hivatásuak valamely szervezete utján eszközöltessék, nehogy a segély elfogadása vagy igénybevétele bárkire nézve is megalázkodással járjon. Erre való tekintettel az Országos Hadsegélyzö Bizottság a segélyezésnek itt szóba került ágát a Tisztviselők Országos Egyesülete utján bonyolítja le. Minhogy azt hiszem, kár volna, ha azt a sok gyöngédséget és nemes érzést, ami ebben az eszmében benne foglaltatik, egy félreértés távol tartaná azok leikétől, a kiknek szánva volt, azért kérem, mél- tóztassék ezen pár sornak becses lapjában helyet engedni. Budapest, 1916 junius 17. Kiváló tisztelettel: Simontsits Elemér. * \ A legnagyobb készséggel közöljük a fenti közleményt, sót mondhatnánk azt is, örömmel, mert azt látjuk belőle, hogy a legilletékesebb helyeken is gyöngéd figyelemmel kisérik az ország derék tisztikarának nehéz helyzetét. Lehetetlen azonban, hogy minapi közleményünk igazolására, másrészt pedig félreértett szavaink ma- gyarázatakép még egy nehány szót is hozzá ne fűzzünk. Hogy hadsegélyzö hivatalt irtunk, had- segélyző bizottság helyett, ez egyszerűen töll- hiba, de amúgy sem valami nagy botlás, mert a hadsegélyzö bizottság mindenki által elismert nagyobbaránvu hazafias munkálkodása inkább rendszeres hivatali működésre vall, mintsem a köztudatban rendszerint kisebb értékűnek tartott egyszerű bizottsági ad hoc működésre. Ily felfogás mellett természetesen tehát eszünk ágában sem volt, hogy ezt a hivatalt, vagy bizottságot az állam balkezeként szerepeltessük. Sőt elsősorban mi szállanánk az ellen síkra, ha valaki ezt a kétségtelenül nemes célú intézményt, akár vezetőségét, amely olyan derekasan bevált, kisebbítő szóval illetni merészelné. Mi csak a nyugdíjasoknak nyújtott segitség módozatát tettük kifogás tárgyává. S bevalljuk, hogy e tekintetben ma sem tartjuk a megoldást szerencsésnek. Ha az állam tud költségvetése keretében módot találni, hogy tényleges alkalmazottai az állampénztárból kapjanak némi segitsé- get, akkor nem lehet elfogadható elvi ok arra sem, hogy a nyugdíjasokat is a költségvetés keretén belől segitseaz állam, mert hiszen ugyebár nyugdíj illetményeiket ők is az államkasszából kapják. Tehát miért akkor a hadsegélyzö bizottság nagyarányú munkáját velük is szaporítani? Miért a külön kérvéngezés, amikor az mégis csak, — segitség — kérésről lévén szó, mindnyájukra nézve delikét kérdés, — bizony-bizony egy kis — vesszőfutás. Itt emlékezetébe hozzuk a fenti közlemény illusztris Írójának a tolnavármegyei önérzetes tanítók esetét, akik éveken át küzdtek azért, hogy a magyarositási alap jutalmaiért folyamodniok kelljen. Felhozzuk egyes vármegyék esetét is, ahol a tisztviselők valamennyien csak azért kérték az állami segélyben va.ó részeltetósüket, hogy a tehetősebbek a szegényebb tisztviselőknek ne tegyék lehetetlenné a jóleső segitség elfogadását. A kérvénye- zés módja tehát nem elég gyöngéd eszköz az amúgy is mimozaérzékeny lelkek megnyugtatására, mert hisze&.az csak- nem ok, hogy nincsen a nyugdijakról odafenn megfelelő nyilvántartás. 24 óra alatt lehet. Ennyi idő alatt minden adóhivatal kimutathatja a maga nyugdíjasait, a másik 24 óra alatt pedig már megtörténhetik az állampénztárból való kiutalás. S visszaélés épp úgy nem fordulhat elő, mert a rendes nyugdijat is csak az életbenlét hatósági igazolása esetén folyósítják. Ha már benne vagyunk, még egyet elmondunk. Mi a kérdéses közleményt nem is a saját iniciativánkból, de több oldalról jövő panaszos szó nyomán irtnk és nem kerülte el figyelmünket ama más vármegyékben megindult s hirla- pilag is tárgyalt mozgalom sem, amely éppen most akarja felhívni a kormány és a képviselők figyelmét az állami és más nyugdíjasok nehéz helyzetére és régi sérelmeire. Az uj nyugdíjtörvény ugyanis csak az uj nyugdíjasoknak adta meg a lakbér járulékot. Pedig mennyivel inkább igényelhetnék azt a régi tisztviselők. Azok a miniszteri tanácsosok, alispánok, főszolgabirák, pénzügyi tanácsosok, szolgabirák, adótisztek, régi írnokok, akik még a régi kis fizetés után mentek nyugdíjba, amikor például az alispánnak, főszolgabírónak, pénzügyi tanácsosnak nem igen volt több nyugdíjba beszámítható fizetése, mint van ma a X. vagy IX. fizetési osztélyba sorozott kisebb tisztviselőnek. Egy két milliárdos költségvetésben ennek a tértéinek is kellene megfelelő helyet szorítani. Ehhez igazán csak egy kis jóakarat kell. Mert ezeknek a nyugdíjasoknak 30—50 százalék emelkedést jelentene a törvényhozásilag reájuk ki nem terjesztett lakbér-járulék megadása. Ez lenne az igazi — segitség! Azt hisszük, hogy a jelen esetben a legjobb helyre adresszáltuk ezt a közbeszurt kis epizódot is. Azzal fejezzük be tehát megjegyzéseinket, hogy ama kifejezésünk, hogy «a magyar állam ne riassza el a szemérmetes szegénységet, de adja oda neki az alamizsnát a saját maga jobb kezével. Mert most a balkezével adja“ — talán nem volt szerencsés, teljesen világos k:- fejezés, de igaz volt s viszont, hogy a balkéz nem a hadsegélyzö bizottságra, de a segítés nem megfelelő módjára vonatkozott, az, ha abból a közleményből ki nem tűnt volna, itt újból megismételjük. Ezzel még egyszer a bgmeleggen ajánljuk nem csak a tényleges tisztviselők, de a többi állami és más nyugdíjasok fentebb elmondott ügyét is az illusztris felszólaló képviselő és képviselőházi alelnök ur ismert szives jóakaratába. B. Adakozzunk a harctéren elhunyt szegénysorsu katonák árvái és hozzátartozói részére. A báró Schell Józsefné úrnő kezdeményezésére megindított gyűjtés folytán, újabban a következő adományok folytak be a Tolnamegyei Takarék és Hitelbankhoz : ... Ifj. Leopold Lajos és neje Kán ffg Károly ur elhunyta alkalmából koszorúmegváltás címén ....................................50 ‘— Le icht Lajos és neje koszorú megváltás címén.................................... ■ . 50‘— Ös szesen : K 100‘— Eddigi gyűjtésünk: „ 2578L63 összesen: K 25881/63 Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi: beküldésére. \
