Tolnavármegye és a Közérdek, 1916 (26./12. évfolyam, 1-79. szám)

1916-09-21 / 65. szám

A ludovikás hálája. A Ludoviceam parancsnoka B&rtha tábornok kedves és szép levelet intézett a vármegye közönségéhez, csatoltan megküldve Wilcek Sándor hadnagynak a vár- megye közönségéhez intézett hálás köszönő levelét azért, hogy egy ala­pítványi hely adományozásával lehe­tővé tette, hogy az általa lelkesedés­sel választott honvédtiszti állásra kiképeztetett, kijelentve egyúttal, hogy lelke egész hevével törekedni fog, hogy a királyért és hazáért dicsőségesen küzdő honvédségnek tettre termett, méltó tagja lehessen. A derék parancsnok megemlíti még, hogy Wilcek Sándor hadnagy a debreceni 3. honvéd gyalogezredhez osztatott be, majd így fojtatja: Végül magam és a vezetésemre bizott akadémia tanári kara nevében szintén hálás köszünetemet mondva, hogy az alapítványi hely kegyes- adományozásával lehetővé tenni mél- tóztatott, hogy a magyar honvédség tiszti kara ily derék, hivatásáért nemesen lelkesedni tudó, tettre kész fiatal tiszttel gyarapodhatott, mely tisztelettel vagyok Tolnavármegye nagyérdemű közönségének igaz őszinte hive Bartha tábornok. — A szekszárdi polgári leány­iskolában és a vele kapcsolatban levő továbbképzőben a beiratásokat szep­tember hó 28., 29 és 30-án tartjuk meg délelőtt 9 órától 12-ig a főgim­názium II. emeletén. Október 1-én lesz a tanév megnyitása. Ezen a na pon is tartunk beírást 10 órától 12-ig kizárólag vidéki tanulók számára. Kovácsáé Nagy Lujza igazgató. — Halálozás. Lesújtó gyász érte Leopold Gusztáv sárszentágotai nagy bérlőt, a jeles közgazdasági Írót Bálványozásig szeretett neje Leopold Gusztávné, született Ilonig Matild f. hó 15 én délután 4 óraker, leg­boldogabb házasságuk 12-ik évében rövid szenvedés után, váratlanul el­hunyt Szentágotán. A mindenki által szeretett, finom lelkű kedves fiatal asszony korai halála megdöbbentő hatást kelt mindenfelé s impozáns arányokban fordul a részvét a porig sújtott férj és árva leánykája felé. Az elhunyt holtestét Szentágotáról Budapestre szállitották s ott a rákosi izraelita temetőben, a rokonok s jó barátok óriási részvéte mellett helyez­ték örök nyudalomra. A bánatos férj által kibocsátott gyászjelentés a következő: Leopold Gusztáv mint férj úgy a saját, mint Ágota leány­kája és egész gyászbaborult családja nevében mélységes bánattal, megtört szívvel tudatja, hogy imádott fele­sége, a rajongásig szeretett anya, Leopoj^ Gusztávné született Honig Matild f. hó 15-én, délután 4 órakor iSzentágotán, páratlanul boldog házas­sága 12-ik évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 17-én délután 4 órakor volt a budapesti rákosi izraelita temető halottas házá­ból. Legyen áldott emléke, nyugod­jék békében! özv. Honig Mérné édesanyja, dr. Honig János, Honig Jenny és férje dr. Marton Henrik, Honig Irén ás férje dr. Hirsch Alfréd, Honig Ilona és férje Pap László, Honig Rozina és férje Meller Dezső (a harctéren), Honig Andor (a harc téren) Honjg Margit testvérei, illetve sógorai. Özv. Leopold Sándorné anyósa, Leicht Lajos és neje szül. Leopold Róza, Lemberger Rezső és neje szül. Leopold Eszti, Leopold Lajos és neje szül. Leopold Janka, ifj. Leopold Lajos és neje szül. Jacohi Lívia sógorai, illetve sógornői. — A menekült tisztviselők fizetése. A kormány értesítette a kir pézügyi gazgatóságokat, hogy az Erdélyből menekült és a belügyi tárca keretébe tartozó tisztviselők fizetése haladék­talanul utalványozható és erre vo­natkozó felhatalmazást adott a pénz­ügyigazgatóságnak. Segítsük a hadbavonultak csa­ládjait és az elesettek hozzátar­tozóit ! _____1916. szeptember 21.________ TO LNAVÁHBEGYE és a KÖZÉBDEK 3. Nyelvoktatás. Major Mariska Szekszárdon, Tisztviselő-telepen (Dr. Éri ház) a francia, német és angol- nyelvek elsajátítására, továbbá a zongoraoktatásra és polgári leány­iskolák előkészítésére órákat ad. — Halotti értesítés. A jövőben minden katonai személy haláláról a katonai lelkészek levelező-lapon értesíteni fogják az elesett hős hozzá­tartozóit. Az értesítésben közölni fogják az elesett nevét, rangját és be­osztását, úgy szintén amennyire le­hetséges, éltemetésének helyét. — Köszönetnyilvánítás. A duna- földvári polg. leányiskolának 1916/17. tanévre kötelelezővg tett természet­rajzi alapfelszerelés beszerzéséhez a köretkező adomány-ok járultak: Dunaföldvári Takarékpénztár R.-T, 250 K, Dudaföldvári Járási Taka­rék és Hitelbank R.-T. 200 K, Dunaföldvári Polgári Takarékgénztár R.-T. 100 K, összesen 550 korona. Fenti pénzintézetek nemesszivü igaz­gatóságának ez utón is hálás köszö­netét nyilvánítja. Szekszárd, 1916 szeptember 15. Németh Olga polg. leányiskolái igazgató. — Újabb hadifogoly-kiutalások a az iparnak. A hadügyminiszter leg­újabban rendeletet bocsátott ki, a melynek értelmében a mezőgazda­ságnál fölszabadult hadifoglyok ismét kiadhatók lesznek az iparosok részére. Azok az iparosok, akiknek tíznél ke­vesebb fogolyra van szükségük, ilyenek kiutalásáért szintén folyamod­hatnak. Nagyobb városokban csak oly iparüzem részéro adnak fogoly­munkásokat, amelyeknek ipartelepei a városon kívül vagy a külső vá­rosrészekben vannak elhelyezve. Ál­talánosságban pedig az a szabály, hogy fogoly munkásokra csak oly gyártelepek tarthatnak igényt, ahol mind egészségügyi, mint pedig köz- biztonsági szempontból az állapotok kifogástalanok. — Eltűnt katonák családjainak illetéke. Az „Őrszem“ uj számában olvassuk: Az eltűnt továbbszolgáló altisztek családjai a háború tartama alatt megmaradnak az egyszerű fenntartási illetékek élvezetében, ideértve, a világítási, fűtési és főzőfa járulékokat is, ezenfelül havonta 30 korona pótdijat is kapnak. Ha azon­ban minden kétséget kizáróan beiga­zolódik, hogy az eltűnt hadifogságban van, úgy a most említett járandósá­gok beszüntetendők és a hadifog­lyok családjainak járó illetmények fizetendők ki. A két összeg külön- bözete szintén kiutalandó. — Nyilvános köszönet és nyugtá­zás. Orkonyi Károly egy hivatalos ügyben részére megítélt eljárási di­ját, 11*60, N. N. 2 koronát dományo- zott a központi járás főszolgabirája utján a szekszárdi „Vöröekereszt“- kórház részére, mely öszszeget is a fiókegyesület pénztárába beszolgál­tatván, a kórház vezetősége leghálá- sabb köszönetét mond érte. — A bátaszéki országos vásáron, mely folyó hó 25-én lesz, a szak­értői teendőket Spatz Mór és Feld- maiin állatorvosok teljesitik. — Táboripostai előfizetés. Had­' bavonult hozzánktartozóinknak semmi sem esik olyan jól, mint a hazulról jövő, az otthon dolgaival foglalkozó, az ismerősökről szóló értesítés. De még a hazai levélnél is kedvesebb, kapósabb a város, a megye ügyeivel foglalkozó helyi lap, melyet, mint ezt a hozzánk irt számtalan tábori leve­lezőlap és levél igazolja, kézről-kézre adnak a lő vészárkokban. És milyen pontosan reklamálják a hős hadfiak az elmaradt lapokat és milyen gon­dossággal jelentik be az uj elme­ket. Azt bizonyítja ez, hogy a harc­téren küzdők számára a helyi lap híradásainak olvasása szellemi szük­ség, lelki nyugalom és jól eső üdü­lés. Hogy lapunknak a harctérre küldését elősegítsük,,1916. évi okt. 1-től táboripostai előfizetést nyi­tottunk, csakis a hadbavonult ka­tonák számára félévre 6, egész évre 12 korona kedvezményes ár­ban. Az előfizetési összeg — legalább félévre, tehát 6 korona — egyszerre küldendő be kiadóhivatalunkhoz, a név és tábori posta pontos megjelö­lésével. — Tanulók oktatását el­vállalja egy oki. tanítónő Szekszár­don. Óim a kiadóhivatalban. Magán­tanulókat is előkészít vizsgára, javí­tóra. — Állatbetegségek. Palatincán és Dőrypatlanon az ebzárlat elrendelte­tett. — Dőrypatlanon a juh-rühkór és a ragadós száj- és körömfájás fel­lépett. — Mucsfán a lépfene meg- állapittatott. — Dunaföldváron a iép- fene megállapittatott, a sertéspestis pedig megszűnt, elhullott 62 darab sertés. — Dombóváron az ebzárlat megszűnt, kiirtatott 47 eb. — Mado- csán a ragadós száj- és körömfájás fellépett. — Majsamiklósváron a lép­fene megszűnt, elhullott 2 db. szarvas­marha. — Aparon és Decsen a lép­fene, Pakson a ragadós száj- és kö­römfájás, Bátaszéken és Simonmajo- ron pedig a sertéspestis fellépett. A harctéren megvakult katonák segélyalapja részére folytatólagosan a következő adományok érkeztek a Tolnamegyei Takarék és Hitel­bankhoz : N. N. 2-— Eddigi gyűjtés : 3876'40 összesen: 3878 40 E rovat alattiak díjmentesen közöltetnek, a felelősség azonban a beküldőt illetik. A szerk. Protekciós kávéházi kiszolgálás. Folyó hó ll-én hivatalos szolgá­latban Szekszárdon jártam. A kora reggeli órákban érkezvén; a „Szek­szárd“ kávéházba tértem be regge­lire. Egy csésze tejet s két hig tojást rendeltem. Társaságomban egy takarékpénztári igazgató volt. Úgy láttam mindjárt ellenszenvesek vol­tunk a kiszolgál pincérnek, mivel annak dacára, hogy ügyünk sürgős volt s erre külön figyelmeztettük őt, bennünket, más későbben érkezett vendégek előbbeni kiszolgálásával, teljesen figyelmen kívül hagyott. Egy negyed óra elteltével jelenti a pincér: „tej nincs“, pedig magam győződtem meg, hogy más egyének­nek volt; ismételt negyed óra eltel­tével megsürgettem a tojást, de az amúgy is szives pincér válaszra sem érdemesített, mire mindketten el­hagytuk a kávéházat. Minthogy, sajna, nekünk katonák­nak sok mindenben van részünk s az ily csekélységek zaklatott életün­ket még jobban befolyásolják, úgy igen kívánatos dolog lenne, ha az ily lelketlen kufárkodásoknak a vá­ros maga venné elejét, annál is in­kább, mivel, mint utólag értesültem, ön-önmaga adja haszonbérbe az em­lített kávéházat. Ha hazai katona létemre ily meg­tisztelő bánásmódban részesültem, mit szóljon az az oda tévedt idegen — főként katona — ha ily szives kiszolgálásban részesül ? A kávéház tulajdonosnöje figyel­meztetendő, hogy nemcsak egyéni protekciós civileknek, hanem egy szolgálati utón oda rendelt katonai . személynek is juttasson gyorsabb ki­szolgálás a jól megfizetett ár mellett egy csésze tejet s tojást. Ha oly nagy az antipathia az illető kávébáz ke­belében tisztek iránt, úgy tán aján­latos volna a következő felirat: „Ka­tonáknak tanácsos a be nem lépés.“ Remélem, hogy felszólalásom kap­csán egy kis eredményt is elérek. A. hadnagy. P ATKA NY- EGER HÖRCSÖG ÉsÜRGE IRTÓ pROSPIKTva IW*V1N( t R ATI N lABORRTORIirfi j BuOAPEST.VH rotunbm.l£R-utca SO. AZ ÚJSÁG a magyar értelmiség napilapja. Értesülései a világ eseményeiről meg­bízhatók, harctéri tudósításai frissek, a harctéri helyzet magyarázatai térké­pekkel érdekesek és szakszerűek. Bő hírrovat, szépirodalmi rész a legkiválóbb ................ — Vasárnap Írók közreműködésével. »Asszony* és »Gyermek melléklet. Cikksorozat a magyar városok háborús éleiéről. Előfizetési árak: Egy hónapra Negyedévi-« Félévre Egész évre 2-80 K 8 - » 16 - » 32- . Megrendelő cim: „AZ ÚJSÁG“ KIADÓHIVATALA Budapest, VII., Rákóczi-ut 54. sz. JTÖR VÉNYSZÉK. Kisorsolt esküdtek. A szekszárdi kir. törvényszéknél 1916. évi október hó 16 ik napján kezdődő esküdtszéki ülésszakra ki­sorsolt esküdtek: Korn Bála cipész Tolna, Illyés Gyula gépész Kölesd, Hornok József cipész Szekszárd, Hó­nig Albert földbirtokos Bonyhád, Krausz Béla kereskedő Tolna, Hal­mos József Szekszárd, Tóth Gyula bérlő Szekszárd, Szily János keres­kedő Tolna, Szombathelyi J»ajos föld­birtokos Fadd, Szél Gáspár építész Bátaszék, Somodi János kádármes­ter Simontornya, Kuli István V. föld- mives Harcz, Komlósy József Barsi Sióagárd, Könczöl András földmives Dees, Hirschmann Henrik kereskedő Bonyhád, Kalán István földmives Dees, Gering János borkereskedő Bátaszék, Haudinger Gyula asztalos Szekszárd, Kaiser Ede kereskedő Bonyhád, Vilcsek Sándor gazdasági intéző Hídja puszta, Pirnitzer Manó kereskedő Szekszárd, ifj. Müller Ig­nác szatócs Szekszárd, Pálinkás Mi­hály földmives Fadd, Haya Nándor nyug. takarékpénztári könyvelőjSzek- szárd, Maróczi György kalapos H5- gyész, Sckneringer József asztalos Tolna, Reicbl Sándor borkereskedő Szekszárd, Mészáros Mihály lakatos Bátaszék, Potzner János földbirtokos Bonyhád. Helyettes esküdtek: Cziráki Antal földmives, Majsai György András, ii535aSggB5BS[iäi5SSäa5aSöii'aiüa5aSa5öl5E5S5

Next

/
Thumbnails
Contents