Tolnavármegye és a Közérdek, 1916 (26./12. évfolyam, 1-79. szám)

1916-02-28 / 17. szám

4 — Tartalékom katonák nősülése. Az igazságügyi és honvédelmi miniszterekkel egyet értésben értesítette a belügyminiszter a törvény hatóságok első tisztviselőit, hogy azok a katonai személyek, akiknek a védtörvény szerint rendes tényleges szolgálati kötelezettségök már letelt, akik azonban a háború miatt tényleg a tartalékba át nem helyeztettek, a nősülés szempontjából ugyanolyan elbírálás alá vonandók, mint a tény leges szolgálatra bevonult tartalékosok, vagyis nősülésükhöz a katonai hatóság engedélyére nincs szükség. — A Duna élénkülése. Mióta az időjárás tavaszias ruháját felöltötte, azóta a Duna is kezd élénkülni, legelőször a molnárok, — akik a hir­telen beálló télies idő elől igyekeztek malmaikat a telelőbe bevontatni, most azok mutatkoztak ugyancsak először. — Malmaikat kezdik már ki­kötözni és pár nap alatt Pakson is, a Duna képe egy kis falut fog ábrázolni, tarkítva a sűrített hajójáratokkal. Utána jött a magyar folyam tár 6*ság kikötő hídja, majd pedig a cs. és kir. dunagőzhajózási társaságé s a teheráru forgalom mar itt is megindult. Legrövidebb idő alatt a személyforgalom megindulása is tervbe van véve. — Katonahaliü. Eszlerbauer József szek­szárdi illetőségű 44. gyalogezredbeli népfelkelő a pozsonyi helyőrségi kórházban meghalt. Ott ment végbe a temetése is. — Talált óra. Egy talált női ezüst órát igazolt tulajdonosa átvehet Csendes utca 685. sz. alatt, Simon Lajos lakásán. Hat bonyhádi fajta fejős tehén és két ló eladó Antal Pál közalapítványi fő­felügyelőnél Szekszárdon.-PATKÁNY-EGER HÖRCSÖG tsURGE IRTÓ PROSPtKTVS íubvim RATIN LABORATORIUM BuPÉPEST.vn BQTUNBiUEW-UTCA 50 j SZERKESZTŐI ÜZENET. — T. L. urnák Kajdacson. Szívesen vesszük a kilátásba helyezett dolgokat. A tarta­lom a fő, nem a forma. így mindegy akár milyen mértékű is a vers. Az a fő, hogy jó legyen. Ezt pedig hisszük. Kovács J. Specialista fog- és szájbetegségeknél. Készít arany-, ezüst-, platina-, porcellán-, cement- és email-tfiméseket. Arany, platina és por cellán koronákat és hidakat. Kautschuk és arany lemezre műfogakat és szájpadlás nél­küli fogakat. Foghúzás érzéstelenítéssel! Műfogak és javítások szükség esetén 24 órán belül készíttetnek. Lakás: a gimnáziummal szemben. TOLNA VARMEGYE és a KÖZÉRDEK 9 6. február 28, súly szerint, minden mennyiségben ku­korica csutkát, melyről a kukorica már lemorzsoltatok Kisebb mennyisége­ket házamnál, nagyobb, teljes waggon- rakományt legközelebbi vasútállomásnál azonnali készpénzfizetés mellett átvéve. Kramer József borbizományos Szekszárd, (Sédpntak-utciiK kiváló MINŐSÉGŰ HAZAI ^ termék Witu to tsaarö Legjobb minőségű és olcsó Órák, legszebb kivitelű arany-, platina-, ezüst láncok, gyűrűk, ékszerek, remek csiszolású gyémántok, ékszerek, opálok újévi, lakodalmi, jubileumi és egyéb ajándékokra alkalmas Iparművészeti dísztárgyak, szemüvegek, orrszoritók, távcsövek, anÜk magyar ékszerek, diszkardok, forgók, mente­kötők, sarkantyúk stb. óriási választékban kaphatók : Schóncuald Imrénél Pécs Király-utca. Budapest Deák Ferenc-utca 21. Tűzifát ölszám elárusitó fakereskedőnek igen alkalmas,, vételre ajánlhatok 1913/14. évi vágásból termelt Z éves egész száraz circa 36 waggon igen szép cserhasábfát és 10 waggon erős cser és bükk ágfát. Egész meny- nyiség azonnali megvétele és kifizetése esetén a waggononkénti egységárat az 1 éves száraz ugyan ilyen faárban adnám, pedig ez bárkinek 50 ko­ronával is többet ér. Ezen mennyiség tűzifa hoz­zám, vagyis az abaligeti állomáshoz az erdőtől 7 kilométerre van, és ha a vevő ezt saját foga­taival hordalja az állomásra, úgy waggononkint 90 koronával olcsóbban engedem azt át részére. De eladom ab Erdő is ürmeterenkint. Az erdő­ből az állomásra naponta 3-szor lehet fordulni. Fuvaros vállalkozót vagy 8 pár lófogat erővel keresek, tőlem 7 kilo­meter távolságra levő erdőből az abaligeti állo­másra tűzifa lehordásához. Két hónapra igen jó kereset lenne részükre biztosítva. Kacskovics Jenő abaligeti lakos fatermelő. Meghívó. A Molnár-féle nyomdai müintézet és szab. iróalzat- gyár részvénytársaság f. évi máreius hó 18-án d. u. 4 órakor a Tolna­megyei Takarék és Hitelbank helyiségében tartja 0 0 0 0 rendes évi közgyűlését 5 o o o o 0 melyre a t. részvényesek ezennel tisztelettel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. A jegyzőkönyv hitelesítésére 2 részvényes kiküldése. 2. Az igazgatóság jelentése és az 1915. évi mérleg bemutatása. 3. A felügyelőbizottság jelentése és a felmentvény megadása. 4. A tiszta nyereség hovaforditása iránti javaslat. 5. Az alapszabályok 36. §-ának kiegészítése. 6. Egy felügyelő bizottsági tagnak választása. ­Az igazgatóság. JJJ A mérleg, valamint a nyereség- és veszteségszámla a közgyűlést megelőző 8 nap tfh alatt a társaság irodájában megtekinthetők. ||| ■€>■0 $ 0 0 $ eladó ^ PVI ■ ■ M je C 1915/16. évi vágású ^ j£ £ tölgy H 0 (j) Gróf Széchényi Lajos Őnagyméltósága Pta—földesi uradalmában Q 0 NffAnrfftWArt iiHAu Ibiim 0 0 0 vasútállomás Nagydong vagy Paks. (j) Megkeresések: gróf Széchényi Domonkos $ (j) Öméltósága uradalma intézőségéhez Nagy- 0 (J) dörög, intézendők, (j) Szekszárd, 1916. Molnár-féle Nyomdai Műiirtézet és Szab. Iróalzatgyár Részvénytársaság nyomása.

Next

/
Thumbnails
Contents