Tolnavármegye és a Közérdek, 1916 (26./12. évfolyam, 1-79. szám)
1916-08-31 / 62. szám
miAVÁKUfTE ét a KäZEXTOK 1916. augusztus 31. Hasonló volt szereplése a vármegyei életben is. Itt is a mérsékeltebb irányt követte. Nem szerette a minden áron való politizálást, úgy okoskodván, hogy az ősi vármegyeház voltaképpen még sem fiókparlament s felesleges oda a politikai szenvedelmek és izgalmak bevitele. Hívei táborában többször gán- csolódás érte e miatt, de e tiszteletreméltó felfogása tiszteletet és becsülést tudott kiváltani úgy a vármegyén, mint politikai ellenfelei lelkében. Ezzel végeztünk is az ő politikai szerepével. Boda Vilmos érdemeit, hogy ugymondjuk, nagyságát más téren kell keresnünk. ő határozottan társadalmi ember volt, tele alkotási, javítási hajlammal, nemes igyekezettel. Már mint gyerekifju vezérszerepet visz barátai közt. A hetvenes évek elején több társával együtt megalakítja a „Haladókört“, voltaképpen egy nehány emberből álló megbeszélő társaságot, amelynek megbízásából aztán 1873-ban még mint járásbiró megindította a Tolnamegyei Közlönyt. A „fiatal óriásokénak sok makacs ellenállást kellett letörniük. — Nem egyszer szembekerültek a régi jó öregekkel, kik „felforgató törekvésnek“ kereszteltek el minden legkisebb újítást, haladási vágyat s megkocsonyásodott konzervatizmu- sokkal odafeküdtek a korszellem előretörő vasutjának az útjába. Vagy keresztül kellett rajtuk gázolni erőszakkal, vagy okosan lefegyverezni s eltávolítani őket a sínekről. Ez utóbbira vállalkozott Boda Vilmos, amikor újságszerkesztő lett. Lapja 1873 március 5-én indult meg. Nem tartozott a véres szájú újságok közé. Higgadt volt a véleménynyilvánításban, de kitartó a küzdelemben. Sok üdvös eszmét pendített meg, nem egy igéjéből lett test, valóság s kivált mig lapja egyedül volt — osztatlan népszerűségnek örvendett — találkozóhelye volt a tollal foglalkozó öregebbeknek s a Parnasszusra törekvő fiataloknak, úgy, hogy ma alig van Tolnamegyében tollforgató ember, aki első irodalmi kísérleteit ne a néhai Boda Vilmos védszárnyai alatt követte volna el. S éppen ez volt Boda Vilmos érdeme, hogy, kivált régebben, ritkán feszegetett országos jelentőségű dolgokat, megelégedett a helyi fontosabb kérdésekkel s éppen azzal vált hasznára vármegyéjének, városának, hogy felszínen tudta és akarta tartani a helyi haladás kérdéseit. Szekszárd fejlődésében kiváltkép sokat köszönhet Boda Vilmosnak. Sétatere, tűzoltósága megteremtése, régebbi összetartása az ő érdeme. Gimnázium, a polgári fiúiskola, de különösen a polgári leánynevelő intézet hálával gondolhat az ő kezdeményező munkásságára vagy melegszívű pártolására. — Sok ideig elnöke volt a dalárdának, polgári olvasókörnek s a város 2. ____________________ fe jlesztési buzgalmában csak az utóbbi években érte őt is utói, akár csak régi elődeit, az öreg emberek végzete a: garasoskodó konzervatizmus . . . Mély megilletődéssel állunk meg koporsójánál s bár más táborban küzdöttünk, készséggel hajtjuk meg sírja előtt az elismerés zászlaját. A magyar állameszme, a magyarság hü, becsületes védője, istápolója volt, legyen könnyű neki a föld s mi, mint a közélet munkásai a legnagyobb kegyelettel őrizzük meg az ő emlékét, mert a fentiekhez ráadásul még azt is elmondhatjuk, hogy az ő közéleti szereplését mindig és mindenkor az egyéni önzetlenség s a hozzá- férhetlen puritánság jellemezte. A tolnai ref. esnházmegye közgyűlése. A tolnai ref. egyházmegye aug. 29 én tartotta meg szokásos évi közgyűlését Szekszárdon, Tolnavármegye közgyűlési nagytermében, Kátai Endre esperes és Szilassy Aladár vbt. tanácsos, egyházmegyei gondnok kettős elnöklésével. A közgyűlés Kátai Endre esperes gyönyörű háborús imájával vette kezdetét, amelynek elhangzás* után Szilassy Aladár vbt. tanácsos, gondnok szeretettel üdvözölte a megjelenteket. A háború 3-ik évében — úgymond — azt hitte már közöttünk mindenki, hogy a béke kilátásra való reménykedésekkel jöhetünk össze, a tegnapi napon azonban ismét szaporodtak ellenségeink s Románia hadüzenetével további eltolódást nyert a válságos állapot végbefejezése. Kétségtelenül nagy erőpróba és megpróbáltatás ez hazánkra, amelyből, hogy diadallal, győzelmesen, létünk fenntartása mellett jöhessünk ki, a legfőbb kellék az, hogy miként a harctéren, úgy idehaza is, mindenki minden erejének megfeszítésével, igazi önfeláldozással teljesítse legszentebb hazafias kötelességét. Az egyéni erők kifejtése, a váll vetett küzdelem régi protestáns elv. Ma, amikor összegyűltünk Isten országának építésére, hisszük, hogy ezt az elvet szolgáljuk, amelynek ma százszorta nagyobb értelme van, mint hajdan volt. Adja az ég, hogy mai igyekezetünk is ezen hatalmas erő fokozására szolgáljon s Isten ezt is a mi egyházunk és hazánk javára fordítsa. Fájdalommal, de egyúttal a hála érzetével emlékezett meg az egyházmegye két kipróbált vezető férfiénak lemondásáról. Meleg szavakkal emelte ki Hagymássy Károly tanácsbiró 3 évtizedes munkásságát s dr. Kiss Ernőnek, az egyházmegye lemondott ügyészének az egyes egyházak és az egyházmegye érdekében hosszú időn át kifejtett önzetlen működését. Kovács Sebestény Endre főispán, egyházmegyei tanácsbiró indítványára az esperes szépséges imáját s Szilassy Aladár gondnok megnyitó beszédjét teljes egészében jegyzőkönyvbe igtatják, hogy mint ezen történelmi idők emlékei, hü tolmácsolói legyenek a szivek mélyén rejtőzött hazafias érzelmeknek. Jegyzőkönyv hitelesitőkül Okos Gyula őcsényi lelkészt és Tóth Károly világi tanácsbirót küldték ki. Kátai Endre esperes tüzetes, kimerítő jelentésben számolt be az egyházmegye közállapotáról. Megindító közvetlenséggel vázolta a háborús helyzetet s megnyugvással konstatálta, hogy ha talán egyben és másban tapasztalhatók is az egyházi élet terén fogyatkozások, de népünk a harctéren s idehaza is a helyzet magaslatáról szemléli az eseményeket s vesz részt a bajok elhárításában. „Mindenesetre az volna népünk legnagyobb szerencsétlensége, mondja az esperesi jelentés, ka elvesztené hitének erejét és melegségét, az volna mindenek között a legnagyobb csapás, ha a jöhető megpróbáltatások napjaiban elveszítené bizalmát a gondviselő Istenben és ha elveszítené legnagyobb erősségét, az egymás iránti szeretetet, mely eddig is képessé tett együtt, egymásért mindent tűrni, mindent szenvedni. . .“ Nagy melegséggel emlékezett meg a harctéren működött és működő lelkészekről és tanítókról. Különösen kiemelte Okos Gyula őcsényi lelkészt, „aki mindjárt a háború kitörésekor odaállott a nagy, nehéz feladatokkal járó munkamezőre, a háború legrettenetesebb válságait íb ott élte, szenvedte át küzdő csapatainkkal.“ Megemlékezett Gödé Lajos szekszárdi lelkészről, „ki 21 hónapon át a gyilkos harcok idegölő forgatagában, használva, forgatva kettős szerelmének, a haza és egyháza iránti szeretetének fegyvereit, kötözte, ápolgatta harcos testvéreink testi és lelki sebeit“. S szólt Szappanos Gyűlt- alsónyéki lelkészről, „aki nem tudta élvezni a békés, bátorsá- gos otthont akkor, amikor tudta, hogy harcos fiaink közül ezeren és ezeren éhezik és szomjuhozzák a vigasztaló szót, keresik az Istennek felemelő kezét, és a hozzája vezető utat“. Az esperesi jelentésnek egyébként felemelő hatását mélyen csökkentette az a szomorú statisztika, amelyet az esperes a születésekre és halálozásra vonatkozólag előterjesztett. Mint az egy csepp vízből a tenger, úgy meglátszik abból az a nagy erőveszte- ség, amely nemzetünket a mostani vérkeresztelőben éri. 1913 ban 787 református gyermek született a vármegyében. 1914-ben a háború első évében 795, 1915-ben már csak 497, s a mostani évben már ennek fele sem. S a reánk következő évek is szörnyen kilátástalanok, mert a házassági statisztika szerint 1913-ban 268, 1914-ben már csak 190, 1915-ben már 43 s az utóbbi évben ennek felénél is kevesebb házasságot kötöttek. Mig a halálozás a szokott keretben 713—767 között mozgott. Hátha még ezekhez hozzájön a harctéren elesettek száma. Bizony hosszú évtizedek kellenek hozzá, hogy a népesedési mozgalmainkban támadt szakadékok kitöltessenek. Annál felemelőbb a nemes áldozat készség. Máskor százasokban sem jött be annyi, mint most ezresekben. A hívek háborús jótékonysága : 6447 korona, ebben azonban nincsenek benne a közvetlenül rendeltetésük helyére juttatott jótékony adományok. Az esperesi jelentést „szorongó érzéssel, de mégis bizakodó lélekkel vette tudomásul az éppen a mohácsi vész évfordulóján ülésezett közgyűlés, bízván Istenben, hogy mint abból a nagy vészből kisegitette a nemzetet, úgy át fogja vezetni a mostani vérzivataros napokon is.“ A harctérről hazatért Gödé Lajos és Okos Gyula lelkészeket jegyzőkönyvileg üdvözölték. Az elhunyt Megyercsy Béla faddi és Mészáros János kecskeméti, volt cecei lelkész családjához részvétiratot intéztek. S a közgyűlés részvétét fejezte ki Széky Géza gerjeni lelkésznek is, — fiainak harctéren történt elveszte felett. Hagymássy Károly világi tanácsbiró és dr. Kiss Ernő egyházmegyei ügyész lemondását sajnálattal vették tudomásul. Az utóbbihoz Szilassy Aladár gondnok indítványára, fontos szolgálatainak elismeréséül távirati üdvözletét küldtek. Helyére ügyésznek dr. Keck László gyönki ügyvédet választották meg. A megürült tanácsbirói állás betöltésére nov. 1-re szavazást rendeltek el. A szavazatok felbontására Gilicze Sándor lelkészt és Takács Gyula világi aljegyzőt küldték ki. Az esperes bejelentette, hogy egy magát megnevezni nem akaró 400 koronát adományozott az egyházmegyének. A megalapítandó lelkész és tanító betegsegélyzőegylet és más sürgős segélyezési célra fordítják. Egyházkerületi képviselőkül Szakács Imre lelkészi, Kovács Sebestény Endre világi tanácsbirák küldettek fel, póttagokul pedig Molnár Sándor paksi lelkész és dr. Hagymássy Zoltán. HÍREK. — Személyi hirek. Szilassy Aladár vbt. tanácsos, a Tolnai ref. egyházmegye gondnoka, e hó 29-én Szekszárdon időzött s elnökölt az aznapi egyházmegyei gyűlésen. Dr. Kiss Ernő vármegyei t. főügyész hazaérkezett balatonvilágosi üdüléséből. — Kitüntetés. Marth Ferenc a 44. gy. ezred őrmestere, szekszárdi kereskedő, aki a háború kezdete óta a harctéren küzd, bátor és vitéz magatartásáért a koronás vasérdem- kereszttel, a vitézségi érem szalaggal lett kitüntetve. Kiss István Árpád hadapródjelöl- tet, dr. Kiss István simontornyai tb. főorvos fiát, ki mint orvosnövendék a 19. honvéd gyalogezredhez vonult be, mint egyéves önkéntes, a bronz vitézségi éremmel tüntették ki. Heimann Imre orvostanhallgató, Heimann Kálmán felsőiregi kereskedő fia, a 69-ik gyalogezred had- apródja, az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásáért a II. osztályú ezüst vitézségi éremmel lett kitüntetve és zászlóssá előléptetve. — Uj hadnagy. A király ifj. Vilczek Sándort, Vilczek Sándor intéző Ludovica Akadémiát végzett fiát, hadnaggyá nevezte ki. — Orvosi kinevezés. A magyar államvasutak igazgatósága dr. Htr- czegh Gyula és dr. Kramolin Gyula szekszárdi vasúti pályaorvosokat orvosi tanácsadókká nevezte ki. — A miniszter elismerése. A földmivelésügyi miniszter Hónig Albert tolnamegyei gazdasági tudósítót számos éven át kifejtett büzgó működéséért elismerő oklevéllel tüntette ki. Pénzügyi kinevezések. A pénzügyminiszter jelen állomáshelyükön való meghagyása mellett kinevezte Naszlen János szekszárdi pénzügyi számtisztet a X fizetési osztályba és Tucsni Pál szekszárdi pénzügyi számgyakornokot a XI. fizetési osztályba ideiglenes minőségi pénzügyi számtisztekké. — Előléptetés. Fischer Sándor kadét, özv. Fischer Dávidné fia, aki kétszer volt az olasz harctéren ahol meg is sebesült, soronkivül hadnaggyá lépett elő és harmadszor ment el az olasz harctérre. — Yasuti. áthelyezések. Antal Ferenc hivatalnok Taszárról Kurd— Csibrákra és Centraf Adolf hivatalnok Jákó-Nagybajomról Keszőhideg- kut—Gyönkre helyeztettek át. — Magyar név. Tauszig Fülöp, bölcskei lakos, kiskorú Ferenc fia nevének » 7 akács*-ra. leendő magyarosítását kérte. — Kiskorú Popovits Gyula, paksi lakos, nevét Pornaira magyarosította. — Herbeck Teréz, Mária és Antal, bonyhádi születésű kk. pécsi lakosok, nevöket Hajósra változtatták. — Drágasági pótlék. Döbrököz község képviselőtestülete a községi főjegyző és II. jegyző részére fizetése 30 százalékát adja drágasági pótlékul. — ócsény község képviselőtestülete Simon Ferenc segédjegyző részére 200 korona drágasági pótlékot szavazott meg. — Védekezés kolera ellen. A belügyminiszter hirdetményt bocsátott ki, amelyben fölhívja a közönség figyelmét az ázsiai kolera elleni védekezésre.
