Tolnavármegye és a Közérdek, 1916 (26./12. évfolyam, 1-79. szám)

1916-05-11 / 38. szám

1^16. május 11 TOLNAVARMEGYE és s tvOZEKPEíC a — Katonák érettségije. A kultuszminiszter rendeletet bocsátott ki, hogy a bevonult s utolsó év előtti tanulók, szabadságot fognak kapni, hogy a saját iskolájukon 4 heti tanfolyam után érettségit tehessenek. A 29 én bevonuló tanulók pedig rendes érettségi bizonyítványt kapnak. — Pótsienile. A 3 ik népfelkelői pótszemle Tolnavármegye területén a következő napokon fog megtartatni: Szekszárdon a város részére május 16. és 17-ikén, a központi járás részére 18., 19. és 20-ikán, Bonyhádon a völgyaégi járás részére 22., 23. és 24 én, Dombóváron, a dom­bóvári járás részére 26. és 27-én, Tamásiban a tamásii járás részére 29., 30. és 30 ikén. — Barátkozás a frontou. Müller Kon- rád szekszárdi főgimnáziumi tanulóhoz egy barát­jától Wolhiniából érkezett ez az érdekes levél. A húsvéti ünnepek a legnagyobb csendben teltek el, pedig ekkor vártunk egy orosz támadást. — Szombaton este még erős ágyúzás folyt, de va­sárnap érdekes, örvendetes dolog történt. Úgy reggel hét óra tájban néhány orosz jött állásaink felé, fehér kendőt s zászlót lengetve, miközben ezt kiabálták : „ne lőjj Magyarazki !“ — Békés szándékkal jöttek, hát nem is lőttünk. Ami meg ezután történt, az meg egyenesen hihetetlen. Az egész fronton, ameddig a szem csak ellát, sürti tömegekben jöttek át az oroszok. Hoztak piros tojásokat, fehér cipókat, cukrot stb.; ők viszont kaptak rumot, kalbászt, cigarettát. Ölelték, csó­kolták egymást s e békés szép állapot csaknem három napig tartott. Átjött egy altisztjük, a mi káplárunk előtt meghajtja magát, kezet fog vele, össze-vissza csókolják egymást, majd elővesz az orosz egy fényképet s könnyezve mutatja, mely hét tagú családját ábrázolja. Nemde megható ? Vagy pl. husvét másodnapján délután átjött egy ruszi, meglehetősen bsrugva, itt is itattuk, egy hajtásra megivott félliter rumot, visszaküldtük, de ő nem akart menni, könyörgött, hogy itt ma­radhasson. Végre megfogta két freiter és át­vezette az ipsét az oroszokhoz. — Két cigány a Rákóci indulót játszotta egész a drótakadályokig. Mi is ünnepeltünk, közvetlen mögöttünk készí­tettek nyírfa ágakból gyönyörű szép kis kápol­nát, ott elsőnap katholikus istentisztelet volt, másnap evangelikus-református. Ép a szentbeszéd kőiben jött felettünk egy ellenséges repülő, de bombát nem dobott. Ez most közös megegyezés, még ma se lőttek ; az oroszok azt állítják, hogy mindaddig, még mi nem lövünk, ők se lőnek, a mi ezredesünk is azt állitja. Ma este ismét jött egy orosz és rumot kért, de mivel nincs, hát nem adhattunk s ő szomorúan visszaballagott. Nagyon sokan, százával jöttek át az egész fronton, de mi mindenkit visszabocsátunk, de a legtöbb nem akar visszamenni, azt hátraküldik a fogolytáborba. — Pótlók. A belügyminiszter hozzájárult, hogy a vármegyei tisztviselők kiküldetéseik al­kalmával 4 korona napidij pótlékot és megfelelő fuvardijpótlékot számíthassanak fel. — Termésbecslés uj alapon A kormány­nak is, a nagyközönségnek is sok baja van az utóbbi időkben a termésbecsléssel. A termés- becsléssel is úgy vagyunk, hogy annak vagy jónak kell lenni, vagy semilyennek, de lenni kell. A nagy világ, mely részben gabonát termel, részben pedig gabonát fogyaszt, féltő gondosság­gal érdeklődik Magyarország terméseredményei iránt, mert ha a nagy magyar Alföld aránylag kis terület is, amennyiben még egyszer annyi belőle sokkal többet érne, annak termése tekin­télyes súllyal esik a világ-gazdaság mérlegébe és a gabonamagvak árképződését nagyon befo­lyásolja. A magyar termésbecslés eddig sablonos megkövesedéssel ragaszkodott a nyomtatott és írott statisztikához, melyet aztán a tényleges ered­mény alaposan felcsufolt. Ezentúl máskép lesz, a földmivelésügyi miniszter elrendelte, hogy a folyó évi termésbecsléseknél a gazdák bevallásai vétessenek alapul, azok legjobban tudják, hogy mennyi területük van megmunkálva az idén, mennyi termett az előző évben és miből mennyi termésök lesz az idén. Ámbár az is bizonyos, hogy a gazdák adatai is kiigazításra szorulnak, mert ezek rendesen tudják ugyan, hogy mennyi termést várhatnak, de — nem mindig mondják meg. Mert a termés soha se lehet elég és, ha az Isten úgy akarja, mindig szaporodhatik. Szapo rodjon is, mert van helye. — Helyreigazítás. A Bonyhádvidéki Takarék és Gazdasági Banknál a hadi kölcsön jegyzés első időszakában a {múlt számunkban tévesen jelzett összeg helyett a tényleges jegy­zés 533,000 koronát tesz ki, ami valóban szép eredmény. Tengeliciszőlőhegy községben egyedülálio jól jövedelmező vegyeskereske- desemet két épülettel, kerttel hadbavonu- lás miatt rendkívül jutányosán eladnám. Értekezni lehet Fisch I Mór céggel Nagy* dorogon. — A negyvennégyesek. A múl év szep­temberében Novoszielicánál az oroszok támadást intéstek, de előbb úgynevezett pergő tüzet adtak le, mely reggeltől estig tartott s minden percben 80—100 ágyulövés csapott lt, de szerencsére rajvonalunk mögött esett le mind, úgy körülbelül ötven lépésre. Negyvennégyesek tartották az állá­sokat 8 rendületlenül állták a pokoli tüzelést. Este aztán egy erős orosz patrull jött — ötvenkét ember —, melyet egy öreg kapitány vezetett. Azt hitték nem találnak senkit az állásokban s szépen foglyul estek.-----------Előbb a zászló al parancsnoksághoz, majd az ezredhez kísérték őket. Az ezredes előtt az orosz kapitány szólalt meg elsőnek s azt kérdezte:— Miféle katonaság van itt ? — A negyvennégyesek. — Hogyan van az ? — mondotta a kapitány, — hogy mióta a háború folyik, akármikor támadt, mindig a negyvennégyesekkel állt szemben. Krupiéénál is ők voltak, most is, holott mi csak tegnapelőtt jöttünk ide. — Ezek uram ördögök. Akik ilyen rettenetes ágyutüztől sem riadnak vissza, az hihetetlen. Én részt vettem az Orosz Japán há­borúban, meg a Balkánon is de ilyet még nem láttam. S ez tőle lehetően a legnagyobb dicséret volt a magyar katonákra. — Közigazgatási bizottsági ülés. Tolna­vármegye közigazgatási bizottsága f. hó 10-ikén tartotta május havi ülését Kovács Sebestény Endre főispán elnöklésével. — Jelen voltak : Forster Zoltán alispán, dr. Éri Márton főjegyző, Kurz Vilmos árvaszéki elnök, kir. tanácsos, dr. Dra- gits Imre tiszti főorvos, dr. Kiss Ernő tiszti fő­ügyész, Major Lajos kir. tanácsos, pénzügyigaz- gató, Nagy Béla h. tanfelügyelő, Simon Rudolf kir. ügyész, Puly Iván gazdasági felügyelő, báró Schell József. Sass László, Fekete Ágoston. — Elmaradásukat igazolták : Apponyi Géza gróf, v. b. t. t., Bernrieder József, órffy Lajos, Török Béla, Sztankovánszky Imre kamarás, országgyű­lési képviselő, Tóth Henrik műszaki tanácsos, Kardoss Kálmán dr., Forster István. Az alispáni jelentéssel kapcsolatban Sass Lásaló indítványára átirat intéztetik a zágrábi üzletvezetőséghez az­iránt, hogy a Fiume—budapesti vonalon közle­kedő egyetlen gyorsvonatunk, mely a vonal menti tolDamegyei községeknél Dombóvártól felfelé se hol sem áll meg, a Szakály—hőgyészi, vagy a keszőhidegkuti, vagy a simontornyai állomáson feltételesen álljon meg. — A miniszter köszöneté a szederlevél gyűjtésért. A közoktatásügyi miniszter a tolna­megyei összes elemi és középiskolákhoz leiratot intézett, amelyben az elmúlt két tanév elején végzett szederlevél gyűjtésért, a gyűjtésen részt veiteknek a maga és a honvédelmi miniszternek köszönetét fejezi ki. Miután az intézetek egy része nem kérte a ládák és zsákok értékének megtérítését, amelyben a gyűjtött szederlevelet fölküldték, azoknak értékét a háborúban elesett tanítók és tanárok árváinak segélyezésére fordít­ják. A miniszteri leirat a továbbiakban buzdítja az iskolákat a szederlevelek további gyűjtésére. — Vörlieny. Tamásiban a vörheny jarvány- szerüen fellépett. Az iskolák bezárattak. — Koleragyauus eset. Bonyhádon egy kis leány koleragyanus körülmények között megbe­tegedett és meg is halt. A hatóság részéről az óvintézkedések a legkiteijedtebb mértékben meg­tétettek. — Tanítóink buzgalma a hadikölcsőn jegyzés körül. Tolnavármegye kir. tanfelügyelőjének felhívására a tanítóság lelkes buzgalommal vette kezébe a hadikölcsön jegyzés ügyét. Nemcsak maguk jegyeztek, de másokat fs buzdítottak hazafias kötelességük teljesítésére. Így Koppány- szántón 14 egyén Hakk Sándor rk. tanító buzdítására 8700, Értényben 2 egyén a rk. isksz. elnök buzgólkodása folytán 2100, Magyarkéren több egyén Szalav László ev. tanító buzdítására 600, Mucsfán több egyén Scherer |ános tanító buzgólkodása folytán 400, Kányán rk. isk. tanulók 30-nál több lakos 3450 Vörös Kristóf iskolaszéki elnök buzgolkodásának eredménye, Alsónyéken Bocskár Ferenc ref. tamitó 600 és egy egyén 2000 Booskár Ferenc ref. tamitó buzgolkodásá- eredméaye, Kölesden több lakos Fábián Imre ev. lelkész és Tintó I. ref. tanító buzdítására 51.500, Sárpilisen Koroknti Imre ref. tanító 400, Szekszárdon Horváth Ignác rk. tanító 400, Tolnán Lengyel Ferenc rk. tanító 600, Tolnán Fekete Matild Molnár Ilona rk. tanítónő buzdítására 600, Tolnán Molnár Ilona rk. tanítónő 600, Gyönkőn dr. Tüske léláné áll. óvónő 600, Várdombon Romeisz Katalin rk. tanítónő 600, Szekszárdon Horváth Ida rk. tanítónő 200, Bölcskén Krcskai János áll. tanító 600, Molnár Olga áll tanítónő 600, Weinbergerné R. Janka áll, tanitónó 600, Szekszárdon Bergmann Ilka rk. tanítónő 400, Mászlonyban Mészáros László rk. tanító 600, Szekszárdon Tarlós {ános rk. tanító 1000, Pakson Balassa Sándor polg. fiuisk. igazgató 100 él Balassa Sándor polg. igazgató utján: dr Stern Miksa egészségtan tanár 500, Molnár Sándor hitoktató 100, Hor­váth Sándor hitoktató 100, Cünsz Gábor tanár 100, Reia János 50, Rosenbaum Miksa 150, Kovács Pál II. o. taaaló 100, összesen 78.380 koronát. — Kárpát-Ünnepély. A dunaföldvári pol­gári leányiskolának 1916 május 7-én tartott Kár­pát-ünnepélyén a háborúban feldúlt tűshelyek ja­vára befolyt tiszta jövedelem 200 korona. Felül- fixettek: özv. Györkő Móricné jegymegváltás cimén 6, dr. Kővágó Péter 4, Dévay Lajos 3, Borovitz Samu 3, Niertit Béla 2, Markovics Alá dár 2, Riogbauer Józsefné 2 koronát, Gábriel Ferenc 20 fillér. — A 18 éTesek bevonulása. A Magyar- ország területén megtartott népfelkelő bemutató­szemléken alkalmasnak talált 1898. évben szüle- tntt magyar, illetve osztrák állampolgárok az igazolványt lapjaikon megjelölt honvédkiegészitő, illetve cs. és kir. kiegészitéai parancsnokságok­hoz a magyarok május 29 én, az osztrákok má­jus 11 én még akkor is bevonulni tartoznak, ba igazolványi lapjukra a bevonulási nap dátumát nem is vezették volna rá. Külön hirdetményt a bevonulásról nem bocsátanak ki. — A Dunafüldvárott felállítandó JHadl Árvák Otthonára újabban a következő adomá­nyok érkeztek a Dunaföldvári Járási Takarók- és Hitelbankhoz : Községi elöljáróság (Simontornya), Városi tanács (Besztercebánya) 50—50 korona, Pappszász Lajos (Tenk), Községi elöljáróság (Uj- dombóvár) 20—20 K, Községi elöljáróság (Döb- rököz), Községi elöljáróság (Madocsa), Községi elöljáróság (Sövényfalva), Községi elöljáróság (Tevel) 10—10 K, Községi elöljáróság 6 K 8 f.. Torontáli Agrárbank (Nagybecskerek), Községi elöljáróság Nagymányok, Delimanics Lajos (Nagy­becskerek), Gróf Szapáry Margit (Pozsony) 5—5 korona, Községi elöljáróság (Mözs), Pápay Géza (Bátaszék) 3—3 korona, Újhelyi Kálmánná (Sop­ron) 2 korona. Mely adományokat köszönettel nyugtázza Dr. Lévai Dezsőné, egyl. eluök. — Balthazár mester Szekszárdon. Ritka élvezetes estékben lesz része a szekszárdi közön­ségnek szombaton és vasárnap f. hó 13 és 14-én amikor az európaszerte hírneves illuzionista és hasbeszélő Balthazár, mutatja be uj Éden szín­házát a Szekszárd Szálló nagytermében. Ot éve, hogy utóljára láttuk Balthazárt városunkban s az mindennél nagyobb reklám részére. A^5ta sok uj csodás illúziókkal gazdagította műsorát. A gran­diózus műsor fénypontja Aida a lég tündére lesz, azonkívül még 15 sláger kerül bemutatásra, mind a bűvészet remekművei, melyek egyik bá­mulatból a másikba ejtik a közönséget. Áz elő adást Jónás Laci zenekisérete mellett tartja meg. Vasárnap két előadás lesz, délután 4 órakor le­szállított és este fél 9 órakor rendes helyárakkal. Jegyek előre válthatók a M o 1 n á r-féle könyv­kereskedésben. Jégkár ellen legolcsóbban és legjobban csak a Tolnamegyei Takarék- és Hitelbank­nál, a Phönix bizt. társaság föligynökségé- nél, Szekszárdon lehet biztosítani. — A csödbejutott Paksi Takarékpénztár bünpüre. A mait héten elhalasztott tárgyalást a szekszárdi kir. törvényszék f. hó 10-ón újra föl­vette. Deutsch Ábrahám vádlott egészsége any- nyira javult, hogy a tárgyalásokon résztvehet és igy ügyének elkülönítése fölöslegessé vált. Az elmaradt tanuk vallomásainak és a Paksi Taka­rékpénztár, a bünpörben jelentőséggel biró igaz­gatósági- és közgyűlési jegyzőkönyveinek felol­vasása után f. hó 11-én a szakértők meghallga­tása következett. Ez előreláthatólag több napot fog igénybe veDni, úgy hogy a perbeszédekre a jövő héten kerülhet a sor. — Puccer ur, Kaczmarek cimü 3 felró- násos katonai vígjáték kerül bemutatásra a Világ­mozgókép szinház szombat vasárnapi műsorán. Ez a darab, melyet, vig témája és a színészek első­rendű játéka után ítélve, bátran nevezhetjük víg­játék sorozatok disiének. A közönségnek előre is ajánljuk ezt az élvezetes műsort, hol csupa hu­mor minden alakítás. Aki tehát egy kellemes eBtét akar magának szerezni ebben a háborús időben, az ne mulassza el ezt aa élvezetes mű­sort megnézni. Kiegészitő műsorul jön még : „A művészek“ cimü dráma és egy harctéri felvétel. — Hentes forradalom Fehérváron. Szé­kesfehérváron a hatóság nem intézte el ked­vezően a hentesek azon óhaját, hogy függesszék fel az ármaximálást, erre a hentesek egy-kettő kivételével beszüntették üzemüket. A hatóság tudomása szerint ez összebeszélésre történt és ezért több hentes ellen eljárás indult meg. A közélelmezési bizottság foglalkozott a kellemetlen üggyel és elhatározta, hogy tekintettel a sertés élősúly árának folytonos emelkedésére, az ed­digi áraknak 15—20 százalék emelését javasolja a polgármesternek. Magáévá tette a bizottság a polgármester azon elhatározását, hogy a város a lehető legnagyobb mértékben kibőviti a hatósági hentesek has és zsír forgalombahozását és a hentesek kartelljének letörésére erélyes intézkedéseket tesz. — Nálunk is rendszeresen kellene foglalkoztatni a hatósági hasszéket, mert már odajutottunk, hogy a hús élvezetéről hallatlan drágasága miatt, le kell mondanunk. — Tűi. F. hó 9 én éjféltájban a gyep- mestertelep szomszédságában Hechtí Lajos ud­varán ismeretlen okból tűz keletkezett, mely hir- telenül annyira elharapódzott, hogy a háziálla­tok kimentése is alig sikerült. Elégett több ka­zal szalma és egy teljes cséplőgép is odaveszett.

Next

/
Thumbnails
Contents