Tolnavármegye és a Közérdek, 1916 (26./12. évfolyam, 1-79. szám)
1916-05-11 / 38. szám
XXVI. fXH.) évfolyam 38. szám Izekaiprd, ?5I6 május *1. Előfizetési ár: Egész évre.................16 korona Fél évre .........................8 > Ne gyed évre .... 4 > Egy szára ára .... 16 fillér Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- tér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenklnt kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: S3—II. Szerkesztőség: BezerédJ lstván-utca 5. «ám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes küldemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám Az előfizetési pénzek és hirdetések Id* küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre élőre beküldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkeszti: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. < Amerika—Hémetorsztig. Mit üzenhetett Vilmos császár Wilson elnök urnák Gerard nagykövet utján, ki tudná azt megmondani! Bizonyára többet, mint amit az erélyes hangú németjegyzékben olvastunk. Elmondhatott olyan dolgokat is, amiket nem szükséges a mások orrára kötni. De az is lehet, hogy az üzenet elég lakonikus vojt, csak annyi, hogy az elnök ur vegye elő a kis lajbi zsebéből a nagy arany plajbászát és számoljon egy kicsikét. írja a számadás egyik oldalára azt, amit a mostani békés állapot hoz Amerikának, a másik oldalra pedig az esetleges háború esélyeit. És a kettő összehasonlításából számítsa ki az eredményt. Wilson ur, a mindenható elnök úgy látszik, meg is fogadta a tanácsot. A lehető leggyorsabban elkészült a számtani feladattal. Egyest érdemel. Ma már a Golf áram békésebb hireket lengedeztet Németország felé. Az elnök ur ugyan még pit- teg-pattog, hogy igy — meg úgy, de a nagy ostor durrogatásávaí már voltaképen a csendes visszavonulását markirozza. Hja — bizony a kétszerkettő csalhatatlan. Amerika, a nagy munició-szállitó, rengeteg pénzt keresett az ántánttól. Nevezhetjük ezt bátran bőr-lehuzásnak is. A nagy arany plajbász számadatai tehát azt mutatják, hogy jobb a muníciót csak szállítani, mint azt potyára elpujfogtatni. A háború senkinek sem jó üzlet, különösen nem annak, akinek éppen a béke volt a — jó üzlet. Nem is kellene egyebet említenünk, mint csak annyit, hogy Amerikában ma kerekszám 2‘20 milliárd dollárnyi arany torlódott össze. Hogy mennyi volt ebből még nem rég az angol, francia, orosz páncélszekrényekben, az, ezeknek a megzsarolt nemzeteknek saját legbelsőbb ügyük. Annyi bizonyos, hogy ^ Amerika úgy tett velük, mint az egyszeri cigány a muzsikáltató gavallérrel: mig van pénz, addig van nóta s ha nincs arany, nincs muníció! Előttünk fekszik Amerika legújabb gazdasági mérlege. Nagyon tanulságosak az adatai. Amerikának 1915 aug. 1-től 1916 április elsejéig 36 millió mázsa volt a búza exportja. Csak szerény 15 millió mázsával több, mint az előző évben. Az Unió által kiadott kimutatás l*/4 milliárd dollárra teszi az 1915. évi belkereskedelmi ! aktiv vagyont, ami az előző évihez képest óriási többletet mutat. A külkereskedelmi haszon 1915-ben 5-35 milliárd dollár. Csak csekély 25 százalékkal több az előző évinél. Csak a fémtröszt 7*26 millió dollárt keresett tisztán 1915-ben, az 1914. évi 5-58 millió dollárral szemben. S 1916 március 1-ig csak 8 56 millió tonna ércet dolgoztak fel. Ezeket az adatokat bizonyára mind feljegyezte az elnöki plajbász. Vele egy- sorba kerültek a nagy német sikerek s a központi hatalmak fényes győzelmei. A második oldalra pedig az ántánt rettenetes kudarcai — Varsótól—Bagdádig, a Dardanellákig, Szerbián át az olasz frontig. Az elnök ur tovább is folytatni akarta a jegyzéseit, hogy még a másik oldalra elkönyvelje a németek javára a verduni sikeres harcokat, a franciák lassú szétmorzsolását, a japán fészkelődést, az orosz-francia-belga béke-vágyat, Kút El A marát — az amerikai rossz terméskilátásokat, a sok írországi bitófát és hóhérkötelet ... De nem folytathatta, érezte, hogy valaki erősen szoritja a kezét. Az angol diplomácia volt. Igaz, hogy maga is dühbe gurult, mert azoknak az infámis tengeralattjáróknak is fel kellett volna jegyeznie a kétségtelenül nagy sikereit . . . Nagyot nyomott tehát a plajbászon, úgy, hogy eltörött a hegye... Ezért lett az elnöki üzenet olyan fanyar, kedvetlen, de mégis olyan sokat mondó s újabb német diadalt jelentő . .. Kár, hogy az elnök ur plajbászának a hegye éppen a legkritikusabb pillanatban törött le. De várjunk csak, várjunk. Fog az még szebben is fogni .. . Egy verduni fényes diadallal majd kihegyezi Vilmos császár... Ha azonban Wilson-Fauszt ur már előre elszerződte a lelkét az ördögnek, amint legújabban rebesgetik, akkor természetesen hasztalan minden békés igyekezet, meg fog ismétlődni a régi Ezó- pus-mese. -— Az amerikai farkas napnál bizonyosabban be fogja bizonyítani, hogy a német bárány zavarja a vizet, bárha ez, az eddigi események nagy folyójának alsóbb folyásánál áll. Hasztalan minden védekezés. Ha nem Vilmos császár, akkor az apja, nagyapja volt a hibás . . . Wilson urnák minden áron jogcím kell, hogy megokolja az Angliával már régebben megkötött vér szerződés jogos voltát . . . Nos hát jogcímet majd csak talál ő, ha akar ... — De vájjon hát majd — akar-e? E$y tábori lelkész naplójából. Beck Lajos Ősz volt. Magas falaktól védett kicsiny kertben színtelenné váló, hervadó virágok tekintgettek jobbra, balra. Ezek takargatták, ringatgatták, altatgatták a pihenni készülő természetet. Mint a barázdás képű öreg leány, aki szinehagyott, kopottas öltözetében, aranyos ruháju király kisasszonyról, régen eltűnt ifjúságáról mesél altató mesét préselt virágos, levendulás, kis könyvének, a régi divatu bútoroknak, meg az öreg falaknak. Tán maga is elhiszi, hogy azokat vigasztalja. Ne bánkódjatok azért, hogy minden múlandó ! Közben észre sem veszi, hogy szemében ott csillog a könny . . . Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt . . . Egyszerre lecsapott a fergeteg észak felől. Végig söpört a földön, sőt belevágta körmeit az élő talajba is. Merész szökéssel átvetette magát a kőfalon. A kis virágok összezsugorodtak, elbújtak. Mind hiába S Megtalálta őket mindenütt. Leráata őket és szétszórta a fonnyadó szirmokat. Esek ijedt sikongások közt, esetlen kalimpálással repültek tovább. Egymáshoz verte és feltörte magtartóikat. Az apró magocskák börtönükből kiszabadulva, felszálltak a magasba, majd levágódtak a földre. Kergetőztek, mint a fiatal lepkék. Tán örültek is a viharnak. Ifjú korban tetszik a villám s a menydőrgés. Mikor közel jutottak a falhoz, meglapultak a földön. Száz, meg száz. Ezer, meg ezer. A szél tovább nyargalt, ók azonban egymásba kapaszkodva dacoltak, maradtak. Mikor egy pillanatra szünetelt a zugis, csak akkor nézték meg jobban egymást. Megannyi ismeretlen arc. — Te honnan jöttél ? — Én itt voltam a kertben. Hát te ? — Én is! — Milyen különös! Eddig még soha sem láttalak. — Bizony én sem téged. De tudod mit ? Maradjunk együtt! Hátha segíthetünk egymáson ! És együtt maradtak. A sok ismeretlen, mint jó ismerős, hű barát, szerető rokon, édes testvér. S mikor kinyílt ismét a tavasz, kihajtottak, hoztak színes virágokat. S még szebbé, gazdagabbá, illatosabbá lett tőlük a kert. # Ez a kis mese jut eszembe önkénytelen. Lecsapott ránk is a fergeteg. A Kárpátok magas falától övezett kertre. A viharban összetalálkozott sok, sok ismeretlen. S lett édes testvér. A Tiszántúl nyakas cívisei Bácska bunyevácaival, a Dunántúl magyarjai a bihari románokkal, a magyar felföld tótjai Háromszék székely fiaival egy seregbe verődve, állják a vihart. Te érted magyar föld, magyar haza, magyar jövendő ! így találkoztunk mi is így ismertelek meg, Beck Lajos. A madocsai gyerek a szabadkait. Tán nem veszed rósz néven, ha naplómban bácskai fiaiddal együtt .megőrizlek magamnak. Úgy amint megismertelek. Csak magamnak és nem másnak. Tudom, igy szereted jobban te is. Majd elmúlik a nagy fergeteg. Mi haza megyünk. Kiki oda, ahonnét idejött. Az élet harcai lefoglalják minden pillanatunkat. Tán el is felejtenék egymást! Milyen jó lesz akkor, ha egy-egy csendes estén előveszem füzetkémet. Varázsbotommal megütöm e lapot: Beck Lajos, idézlek! Jelenj meg! S te elém állasz, mint most, szemed mosolyog. Itt vagyok ! Beszélgessünk ! A múlt év februárjában történt. Az uzsoki szoroson keresztül törtettem ezredemhez. A kárpáti tél a maga teljes kíméletlenségében mutatta erejét. A szél hordta a havat. Belecsapta szemembe. A vad hideg le akarta beretválni arcom- íól a bőrt. A szél zúgásába belc-belemordult a távolból egy egy mély dörrenés. Először hallott ! hang. Ágyudörej! Újonc voltam. A nagy hófúvásban egyszer csak megakadtak a lovak. A kocsi megállt. Nem mozdult sem előre, sem hátra. ! Nem messze emberek mozogtak. Kiálltásomra ott termett vagy négy. Lapát a kezükben. Pár perc s szabad volt az ut. — Hová valók vagytok fiaim ? kérdeztem kezüket szorongatva. — Bácskaiak! — Kik i vagytok? — Baukompagnie 2/86. — Ki a Kom- mandans? —Beck főhadnagy ur ! Átléptem a határt, könnyeim szinte arcomra fagytak. Úgy vágytam egy kis meleg után! — Meleg után, mely barátságos szobában jár át, meg át. Meleg után, amely baráti szívből árad felém. Idegen arcok, idegen nyelv, ezek vettek körül. Beérek Liankira. Egyszerre csak egy felírás integet felém. Melegen, hivogatóan ! „Magyar pavilion !“ Hej, hogy leugrottam én a kocsiról ! Hogy berohantam a deszkából összerótt épületbe. — Magyar vagyok én is! Kiáltottam a benn levők felé. A tisztek, megannyi magyar fiú, fogadtak, miut régi ismerőst. — Milyen jól esett magyarul elbeszélgetni! Ki építette ezt a házat ? kérdém. Pompás gondolat volt! — Hát Beck Lajos ! így találkoztam ezzel a névvel első nap már másodszor. Az ő emberei csináltak kocsimnak utat. Az ő épülete adott nekem meleg Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére.
