Tolnavármegye és a Közérdek, 1916 (26./12. évfolyam, 1-79. szám)

1916-04-20 / 32-33. szám

1316. április 20. TOLNA VARMEGYE s KOZERPFK 3 meg, hogy a meglevő vasanyagok felhasználásá­val meg lehetne-e épiteni a szükséges fürészmal- mot és ha igen, mennyi idő alatt. A vizsgálatot szomorú jelentés követte. — Legjobb esetben is kell három hónap! Óriási idő! Hol leszünk mi három hónap múlva! Már már le kellett mon­dani a tervről. Ekkor állott elő Lehoczky János mérnökhadnagy azzal a kijelentéssel, hogy ő a munkát iiz nap alatt megcsinálja. A többiek hi­tetlenül rázták a fejüket. Ami lehetetlen, mégis csak lehetetlen. Lehoczky a november 14-iki hadosztály- parancsban megkapta a megbízást. Hozzáfogott a munkához. Harminckét em­berével dolgozott éjjel-nappal. A vonatról be- hangzott a farkasszemet néző ellenfelek puskájá­nak vad feleselése. Egy-egy mély dörrenés. Egy- egy sortüz. Megannyi erős intelem a dolgozók­nak. Rajta fiuk! Halljátok! Ott kinn már kérik a deszkát! A harminckét öreg gyerek ujult erő­vel feküdt a munkának. Csattogott a fejsze, a bárd, harsogott, suttyorgott a gyalu, zörgött a kalapács. Készen már a fürészráma, a tok, ké­szek a gerendák. Minden, minden! Csak egy dolog hiányzik. Ä gőzgép! Pedig e nélkül mi hajtsa a fűrészt! Egyszer csak, mintha a Gond­viselés küldte volna, valahol az erdőben meg­találták a volt fűrésztelep volt fekvőgépjét. Hurrá ! Bizony el volt pusztítva, ami rajta elpusztítható. De sebaj ! Megvan az óriás test. A horpadásokon nem szalad ki a gőz. Mig rézcsapok nem lesznek, megteszi a fa is. Lovakkal, kerekekkel, rudakkal megkezdik a kivégzettnek hitt óriás helyreszállitá- sát. A fiuk hátán megnedvesedik az ing. Rajta! Verejtékük összefoly. Tudja Isten, tán ez a ki hulló verejték forrasztotta oly gyorsan szer­számmá a fát, meg a vasat! Kilenc nap múlva már kész volt az első deszka. A november 23-iki hadosztályparancsban már ezt Írja Nagy honvédtábornok: «Lehoczky mérnöknek, valamint a munkálatokat végzett munkás különitménynek szorgalmas és eredmé­nyes munkálataikért a legfelsőbb szolgálat nevé­ben köszönetemet és dicséretemet fejezem ki s a legénység között való kiosztásra 300 korona ju­talomdijat utalok ki.» Aki a katonai parancsok­nak az elismerést oly óvatosan osztogató termé­szetét ismeri, az bizonyosan tudja, hogy ennyi elismerés mily sokat jelent. Attól kezdve napról-napra sorjáztak a sze­kerek az első vonal felé. Hordták a deszkát sza­kadatlan sorban. A 40. honvédhadoaztály fűrész­telepe öntötte a vonalakat erősítő anyagot. Na­ponkint 900—1000 darab deszkát. A telep idő­közben gazdát is cserélt. A 40. honvéd hadosz­tálytól a 7. J. T. D. birtokába került. Így lett «A 40. honvéd hadosztály fürésztelepé»-böl «7. J. T. D. Sägewerk». De a vezetőség és a mun­kások ugyanazok most is. Dolgoznak lelkesen. Termelik a deszkát. Eddig összesen 100—110,000 darabot. Otthon tán nem is tudnók igy értékelni, méltatni ezt a munkát, de itt méltatja maga az eredmény. A védelmi vonalak készen. Az omla­dozó földet szilárdan fogja a sövény és a deszka. Tiszták, szárazak, szépek, földalatti várak ezek. Azután kiadta a parancsot, hogy a sebesült muszkákat szállítsák be az ispotályba, a többi négyet pedig temessék el azonnal. Ásókból még már a föltámadás trombitája sem formál újból kozákot. A szanitécek mindjárt munkához is láttak. Elföldelték, jobban mondva elhasalták a halotta­kat. Ezek úgyis megszokták a — hideget, ki­túrják a hó alatt is tavaszig . . . Rendes sir, a csontfagyoa földben legföljebb csak a mi bakáink­nak dukál. Csonka Szabó Pista pedig cihelődni kez­dett. Először is a két épségben maradt kozák­lovat kötözte oda a saroglyáboz. — Están bácsi, mit csinál kigyelmed ? — próbálta kérdezni az egyik husiár. — Szamár vagy öcsém, hát nem látod, hogy ebben a csúf, fergeteges és segernyés időben mind a két lovamnak idő előtt csikaja 4ett. .. S akkor már közbe is vágott a lovaknak . .. Két hét múlva aztán különös dolog történt. Ezredparancs utján keresték a*t a Lötsch nevű fuvarost, aki egymaga négy muszkát küldött a másvilágra. Valami nagyobb metáliát szántak neki. De persze nem találták sem a kékmándlis jászkun huszárok közt, sem a tolnai 17-es honvéd­gyalogezredben. Csak később derült ki, hogy egy kis hiba van a kréta, jobban mondva a plajbász körül. A derék bécsi ezredorvos maga tett jelentést a nem mindennapi hősi cselekedetről s csak annyi­ban tévedett, hogy Lötsch-uek jegyezte be a — lőcsöt a noteszába, ast hivén, hogy ei a tisztes­séges neve Csonka Szabó Pistának . . . Büszkék is rá azóta a pálfaiak, hogy izé ... az ő falujokból még a — lőcs is metáliát kapott... Messziről láthatatlanok, mégis erősek, mint az ércfal. Mondanom sem kell, hogy a termeléssel együtt haladt a telep fejlesztése is. A gépeket teljesen kijavították A fürészmalmot kiegészítet­ték a Beck Lajos főhadnagy által felállított fa- gyapot-termelő géppel. Kevés a szalma! Pótolni kell ezt is valamivel. S most itt áll a front mö­gött 9—10 km -nyire egy modern ipartelep. Mű­ködik szüntelen. Nappal, éjjel. Mellette egy lakájossá tett szobácskábán ott lakik a tilep lelke: Lehoczky János és Beck Lajos. Pompás magyar fiuk, öreg fiuk mind a ketten! Ha benyit hozzájuk valaki, aki magyarul beszél,, hej, pedig de sokszor benyit, fogadja erő­sen érző magyar szív, kedvesen mosolygó szem és segitésre mindenkor kész magyar lélek. Elő­kerül a cipó is, a sonka is, a bor is! Oly szíve­sen tudják kínálni: No még egyszer! Még sem­mit sem fogyasztottak! Tudja Isten, honnan ve­szik! Tán ezt is a fűrésztelep termeli! * Éjfél van, mikor e sorokat irom. Kis dek- kungom ablaka nyitva. Hadd jöjjön be az az üditő tavaszi levegő. Nem baj, ha hideg is egy kicsit. A vonal felől ideges csattogás hangzik. Majd egy mennydörgésszerű tompa dörej. Utána csend. Egy kis szélroham lebben meg észak felől. Besurran az ablakon. Szárnyain egyhangú zaka­tolás hangja száll, száll. Katkat! Katkat! Ébren a telep. Lámpája messze világit az éjszakában. Egyhangú nótája kitölti a fegyverropogások közét. A méla éjszakában messze hallhatóan hirdeti az iparra és kereskedelemre oly »alkalmatlan« ma­gyar faj dicsőségét. Oroszország, 1916 április 1. v Gödé Lajos. Egy 53 éves lap nekrológja. — Magyar kulturképnek is beillik. — Roboz Istvánt, a kiváló kaposvári újság­írót követte a sírjába 53 éven át szerkesztett új­ságja, a Somogy is. Utoljára már csak 5 — mondd, öt előfizetője maradt meg a lapnak s még szép volt, hogy a háború alatt két heten­ként megjelenő újság kiadója soha nem hozta az elhunyt öreg ur tudomására, hogy a hajdani ezer­nél is több előfizetői lassanként elfujta a — kor­szellem. Hát bizony csúnya az ilyen — korszel­lem. A dúsgazdag Somogyvármegyéről a jövő krónika Írója nem zenghet majd valami tenn- szárnyaló dicséneket. Mert akármilyen elmaradott volt is már az utóbbi időben a derék jó Somogy, de hogy 53 évig élhetett, ez mégis csak azt mutatja, hogy volt idő, amikor mélyebb baráz­dát szántott a kultúra vetőmagja számára s bi zony nagyon szomorú kulturkép, elszomorító ke- gyeletlenség, ha a tejben-vajban fürdő Somogy vár­megyében nem akad ötnél több jótét-lélek, aki azzal az évi pár forintnyi előfizetés morzsá­val megtiszteli a haldokló, régi, becsületes kor­szellemet, annak mindvégig kitartó öreg katoná­ját. Még a versbeli Ágota kisasszony rózsáinak is akadt évről évre tovább ültetője, hogy a gyilkos Kőrös elnyeléssel fenyegető habjaitól megmentse ... Legyen dicsőség az utolsó öt előfizetőnek, a de­rék nyomdásznak, akik erre a kegyeletes fel­adatra vállalkoztak, óvták, védték annak a jobb időket is látott öreg szerkesztőnek lelkében hor­dott virágos kertjét: naiv hitét az emberekben, vármegyéjében, nemzetében s mindvégig kitartó lángolását a szépért, jóért, nemesért, a magyar kultúráért. Bizony-bizony, ha ilyen kegyetlen az a sokat emlegetett és egekig magasztalt uj kor­szellem, akkor még a gyilkos Kőrösnél is — gyilkosabb . . . A Somogy utolsó száma különben e hó 16-án jelent meg. Hozza Roboz István arcképét s közli halálát, temetését; a lap élén pedig az alábbi érdekes és jellemző kis búcsúztató ol­vasható : „Búcsú. Búcsúzik az öreg „Somogy“. Bú­csúztatja a teremtő gazdáját, megalapítóját: Ro­boz Istvánt. De búcsúzik enmaga is. Mert, amint kihullott a toll az öreg Roboz István kezéből, megszűnt a „Somogy“ érverése, lüktetése is. Nem hiába elválaszthatatlan volt az ütjük ötvenhárom éven át, megszakadt ez az ut, amint a fáradt vándor nyugovóra tért. Egy hónappal ezelőtt még csöndes rezignációval mondotta: — Fiam, habe szüntetik a lapomat, én meghalok. És nekem, aki az utóbbi öt évben a „Somogyinak egyet­len munkatársa és lap intézője voltam, nem volt bátorságom a lapot megszüntetni. Pedig már két év óta csak minden második vasárnap jelent meg. És az öreg ur nem is sejtette, hogy Vaszary Kolos hercegprimás halálával a „Somogy“ utolsó előfizetőinek egyike halt meg. A hercegprimás halála után már csak öt előfizető maradt: a mer- nyei jószágkormányzó, a balatontavi gőzhajózási részvénytársaság, Goszthonyi Mihály dr. (Bárdi- bükk), Nagykanizsa és Kaposvár városok. Ezek kitartottak mindhalálig. Köszönet érte. Most már a vezér is pihenőre tért. — Kiejtette kezéből a zászlót. A munkatárs fölveszi, még egyszer bú­csút int vele a közönségnek és bejelenti, hogy a nagynevű és halhatatlan emlékű Roboz István lapja, az ötvenhárom éves „Somogy“, hosszú és becsületes pályafutása után a mai számával meg­szűnt. Élete nem volt hiábavaló, emléke fölött az elismerés zászlaja leng. Sebők Jenő, a „Somogy“ munkatársa.“ Távirataink. A miniszterelnökség sajtóosztályának hivatalos táviratai. Höfer mai jelentése. Budapest, április 19. Orosz hadszíntér: Tarnopoltól északnyu­gatra eredményesen felrobbantottunk egy aknát és megszállottuk egy tölcsér nyugati szélét. Egyéb­ként nincs semmi nevezetes esemény. Olasz hadszíntér : A Col di Lanán még folyamatban levő harcoktól eltekintve nem fej­lődtek ki jelentősebb küzdelmek. Délkeleti hadszíntér: Nincs változás. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese A német nagy fohadiszáilás'jelentése. Berlin, április 19. A nagytőhadÍ8zállás jelenti. Nyugati had­színtér : Csapataink a Maastól keletre tegnap­előtti sikerüket betetőzve, az éjjel elfoglalták a Haudromont majortól délre fekvő kőbányát. A védőcsapat nagy része az elkeseredett szurony­harcban elesett. Több mint száz embert fogtunk el és több gépfegyvert zsákmányoltunk. Thiau- mont majortól északnyugatra az uj német vona­lak ellen intézett francia ellentámadás meghiúsult. Kisebb ellenséges gyalogsági osztagokat, amelyek a harcvonal különböző helyein megkísérelték, hogy árkainkhoz közelebb. jussanak, gyalogsági és kézigránáttüzzel visszavertünk. Német előrörsök a Combrés magaslaton benyomultak az ellensé­ges állásba és egy tisztet és 76 főnyi legénysé­get foglyul ejtettek. Keleti hadszíntér. Az arcvonal északi ré­sién élénkebb tüzérségi és előőrsi tevékenység. Balkáni hadszíntér. Semmi újság. A legfelsőbb hadvezetőség. HÍREK. Lapunk olvasóinak és barátai­nak a legboldogabb húsvéti ünnepet kívánjuk. Legközelebbi számunk tekintettel a hús­véti ünnepre, a jövő csütörtökön jelenik meg. — Személyi liir. Kurz Vilmos kir. taná­csos, árvaszéki elnök ma Bölcskére utazott s a húsvéti ünnepet ott fogja tölteni. — Kitüntetett hadapródjelölt. Vas Ist­ván szekszárdi hadapródjelöltet, ki a háború kez­dete óta az északi harctéren küzd a hazáért, az ezüst vitózségi éremmel tüntették ki. — Kinevezés. Forster Zoltán alispán a vármegyei árvaszékhez ideiglenes minőségben özvegy Schiller Ottóné és Mattioni Erzsébet szekszárdi lakosokat dijnokoknak nevezte ki. — Visszahelyezés. Bitzó Vilmos kir. gaz­dasági felügelő helyettes Budapestre visszahelyez­tetett. Bitzó Vilmoi a háború kitörése óta helyet­tesítette a hadbavonult Púig Iván gazdasági felügyelőt és az ügykörével járó teendőket nagy buzgalommal, a felek iránt szives előzékenység­gel latta el. — Sikeres vizsga. Keller Irma, a zombai állatorvos leánya, az országos m. kir. zeneaka­démián jó sikerrel tette le az ének és zenetanitói vizsgát. — Kitüntetés. Olvasóink közül sokan ta­lán emlékeznek egy idegtépő érdekességü huszár- odisszeára, mely még abban az időben zajlott le messze Oroszországban, a mikor honvédhuszá­raink a „vörös ördög“ nevét verekedték ki ma­guknak. Az izgató kaland hire az akkori Fzigoru cenzúra mellett csupán egy magánlevél révén járt szájról-szájra és általános részvét fordult an­nak hőse: Reich Árpád őrnagy felé, a ki csak testi egészsége árán tudta feladatát megoldani. Az akkori gyászos körülmények, több tanú és illetékes tényező hősi halála folytán csak most voltak az esel részletei tisztázhatók és ennek epilogusakép olvassuk a hivatalos lapban, hogy a felség Reich alezredesnek „az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért“ a hadiékitményes katonai érdemkeresztet adományozta. — Érdekes véletlen, hogy ugyanakkor fia: Reich Egon utászhadnagy megkapta a „Signum laudis‘-t, a vitézségi érem szalagján. — Ez alkalomból a ki­

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents