Tolnavármegye és a Közérdek, 1915 (25./11. évfolyam, 1-103. szám)

1915-03-04 / 18. szám

TOLNA VARMEGYE és a KÖZÉRDEK 1915. március 4. — A 37 és 43 ér közötti katonai las ki n«ui képzett B. osztályú népfelkelők össze­írása. A honvédelmi miniszter, amint már előző számunkban megírtuk, elrendelte az 1873., 1874 , 1875., 1876. és 1877-ben született, a so rozó vagy egyes felülvizsgáló bizottságok által annak idején fegyverképtelennek nyilvánított, vagy állítási kötelezettségüknek egyáltalán eleget nem tett B. osztályú népfölkelésre kötelezettek összeírását. A felhívás megjelenésének napjától március hó 20-ig tartoznak a felhívottak tartóz­kodási helyük községi elöljáróságánál jelentkezni. A sorozás április hó 6-tól május hó 4-ig lesz. Gyűjtés a Vörös Félhold javára. La­punk másik helyén közöljük a megyei köz­gyűlésnek a Vörös Félhold javára vonat­kozó határozatának lényegét. E tárggyal Forster Zoltán alispán időszaki jelentése is foglalkozik a következőkben : „Jelentésem általános részében meg kell még emlékez­nem a Vörös Félhold segélyezésére megin­dított országos mozgalomról, amelynek ered­ménye, ismerve vármegyénk közönségének áldozatkészségét bizonyára számot tevő lesz. Ez alkalommal azonban, a kérdés anyagi oldalán kívül és azt mintegy mel­lőzve reá akarok mutatni a szellemi és ér­zelmi motimuvokra, melyeknek bennün­ket e kérdésben vezetniük kell. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Az entente ha­talmak által reánk kényszeritett világhábo­rúban, mely állami és faji létérdekeinket egyaránt veszélyezteti, megbecsülhetetlen súllyal esik javunkra a mérlegbe az a tény, hogy a török nemzet mint szövetséges mel­lénk állott. Csak magunknak teszünk jó szolgálatokat, ha a török nemzet ez ‘állás- foglalását méltatni iparkodva, minden tő­lünk telhetőt elkövetünk abban az irány­ban, hogy őket sebesültjeik ápolása és segélyezése terén baráti és bajtársi kész­séggel támogatjuk, mit annál inkább tehe­tünk mi magyarok, mert bennünket nem­csak érdekközösség fűz a vitéz török nem­zethez, hanem közeli vérrokonság is, mely ha az elmúlt századok egymást pusztító véres küzdelmeiben nem érvényesült is, most, a szövetséges bajtársi harcok tüzé- ben bizonyára erős gyökeret ereszt mind a két nemzetben és e rokoni érzés meg- ujhodva úgy a török, mint a magyar nem­zetre egy szebb és jobb jövőt fog deríteni. A Vörös Félhold javára Kovács Sebestény Endre íőispán előterjesztése értelmében a megyei közgyűlésen megjelent bizottsági tagok között ivén 800 korona gyűlt egybe, mely összeghez járultak: Madi Kovács István (Gerjen) 20, dr. Frühwirth Jenő (Tamási) 2Ó, Kurz Vilmos (Szekszárd) 20, Takács Gyula (Dsztgyörgy) 5, Schmideg Mór (Szekszárd) 10, Stokinger János (Szek­szárd) 5, Majer Alajos (Bátaszék) 20, Tóth Henrik (Szekszárd) 10, Fischhof Mór (Szek­szárd) 5, Vesztergombi Antal (Szekszárd) 4, Szabó Géza (Szászvár) 6, dr. Paulovits Sándor (Szekszárd) 10, Földvári Mihály 5, Urbán Jakab (Alsónána) 2, Schmidt József (Várdomb) 10, Kolep Keresztély (Mórágy) 10, Klem Gáspár (Mözs) 10, dr. Éri Már­ton (Szekszárd) 1, dr. Bernáth Béla 5, Szévald Uszkár 10, Kovács Sebestény Endre 100, Széchenyi Domokos 50, Sztanko- vánszky János 50, Fördős Dezső 20, dr. Pesthy Pál 20, Visolyi Ákos (Alsópél) 50, Török Béla 10, Leicht Lajos 20, Reichí Sándor 10, dr. Drágíts Imre 10, dr. Za­varos Gyula (Kölesd) 5, Kátay Endre (Duna- szentgyörgy) 5, Parragh József (Dunaszent- györgy) 5, Tóth Károly 10, Hagymássy Zoltán dr. 5, Papp Gyula 3, dr. Fent Fe­renc 10, Szabó Dezső (Sióagárd) 10, Kis István 4, Komlósy József (Sióagárd) 4, Bona Péter (Decs) 4, dr. Albersz Rezső 10, ifj. Zsikó János 10, Bajó Pál 10, dr. Kiss Ernő 10, Sass László 10, Leopold Kornél dr. 50, báró Schell József 50, Ko- leszár Ferenc 2, Gondos András 4, X. N. 25, Rafajlovits Mladen 4, Bernrieder Jó­zsef 20, Szongott Edvin 2 koronával. A „Vörös Félhold“ javára a következő adományok folytak be : Eddigi gyűjtésűnk: 68T20 Weisz Mór Lovászhetény 5.— Glöckner Jakab Mórágy 2'— Hermann Nándor 1'— Berényi Zsigmond 1'— Gehring Tamás 1'— Gauzer János 1'— Pollák Hermann 2'— Fischer Albert 2'— W. L. Bátaszék, 10'— Bátaszék—Sárközi Takarék 10'— Ferencz közkórház orvosi ebédlője _____12'50 ös szesen : 724'70 — Jegyzőválasztás Kisgzékelyben. A fe gyelmi utón megüresedett kisszékelyi jegyzői ál­lásra február 25-én egyhangúlag Grélinger Jó zsef ugyanottani helyettes jegyző választatott meg. — Kedélyes tábori élet. Lányi Mór országgyűlési képviselő neje, aki előljár az ál­dozatkészség terén többek közt meleg alsónadrá­gokat küldött a harcoló katonáknak. Az egyik „liebesgabe“ nadrág a Dunántúl munkatársának a Szék száráról elkerült Szabó Géza 38. gyalog­ezredbeli zugsführernek jutott. A nadrág mellé kis levélke volt csatolva a következő rimes sorokkal: Teljesitse egy honleány vágyát, írja meg, hogy miként érzi magát. Arra való a levelezőlapja, Ha a nadrágot megkapta. A munkatárs a nadrágot rendeltetési helyére huzva, a következő klapanciával köszönte meg a küldeményt. Ha Önnek honleány, csak az a vágya Célhoz ért-e jól szabott nadrágja, Sietek megírni rímes szavakban, Hogy a kérdéses nadrág már rajtam van. Egészségem pompás és a kedvem Sose volt jobb világéletemben. Étvágyam a legfőbb fokra hágott: Megenném a nagymuszka világot, Bus francia, angol, avagy kirgiz, A kardomnak egyformán Ízlik. Ráadásul vagy száz komitácsit, Had mondjanak az életnek ácsit. Megvagyok hát és most Isten áldja, Jó helyre került az ön nadrágja. A rimes köszönet a posta szárnyán a cím­zettnek „elküldetett“, aki ebből is meggyőződ Letett, hogy harcoló katonáink humora még az ezer veszélyben is elpusztíthatatlan. — Térzene. Mióta Szekszárdon oly hirte- leniil katonavárossá változott, oly élvezetben van része zenekedvelő közönségünknek, melyben rendes körülmények között csak nagyobb váro­sokban gyönörködhetett. Minden vasárnap délbhn tartja hangversenyét a 34. ezred zenekara s korzókat ilyenkor ellepi azon aránylag még kis publikum, mely nemcsak nótákban és a rövid életű tánczenékben, hanem a komplikáltabb mű­fajokban, a formai és tartalmi tekintetben töké­letes, zenében gyönyörűséget talál. A zeneiro­dalom azon remekeiről van szó, melyek az emberi ségnek éppoly közkincseivé váltak, mint a görög művészet remekei, Shakespeare drámái, Goethe Faustja s melyeknek megértése és terjesztése az elsőrangú modern kulturtörekvések egyike. El­ismerés illeti derék zenészeinket és első sorban karmesterüket, bogy a könnyű zene mellett értékes darabokat is felvesznek programmjukba. Múlt vasárnap Weber, a német népies opera alapitójának örükszépségü müvének a „Bűvös vadásznak“ nyitányát és Mascagni „Paraszt becsület“ operájának legszebb részeiből össze­állított nagy egyveleget mutatták be, szép készült­séggel, precíz betanulással, kifejező előadással. Mivel nálunk a közönség nem igen nyilványitja ott a helyszínen tetszését, mint más városokban, a zenekarnak ezen utón fejezzük ki elismeré­sünket. — Nyilvános köszönet. A Tolnamegyei Takarék és Hitelbank a helybeli iparos tanonc­iskolának 30 K-t adomonyozott. Az iparos okta­tás és ezzel honi iparunk fejlesztését célzó ezen adományért hálás köszönetét mond az iskola igazgatója. A Tolnamegyei Takarék és Hitelbank lek. igazgatósága a szekszárdi ref. népiskola szegény- sorsú tanulói segélyezésére 20 (húsz) koronát adományozott, mely összeg átvételetét hálás kö­szönettel nyugtázza: Török Pál Majsai, a ref. egyházközség gondnoka. Kis Szél Mihály és neje decsi lakosok, a kórházban fekvő beteg katonák részére lépesmézet ajándékoztak. Midőn ezen ajándékot megköszön jük, egyben megemlítjük, hogy a Néplapban meg jelent cikk is megemlékezik a lépesméz hatásáról, melyet annak élvezete előidéz. — Földbirtokosaink figyelmébe ajánljuk Dr. Keleti és Murányi cégnek mai hirdetését, mely a tavaszi yetés és az idei aratás érdekében fontossággal bír. — katonák köszöneté. A m. kir. dési 32-ik népfölkelő gyalogezred törzse nevében a déli harctérről 1915. február 18 iki kelettel a kö­vetkező tábori levelezőlap érkezett Tolnavármegye főispánjához: „Méltóságos Főispán Ur! A vár­megye közönségének jóságos adakozása és a szek­szárdi hölgyek hazafias munkássága folytán „Győzelem“ jelige alatt hozzánk juttatott szere­tet adományokért kérjük az ezred törzs altisztjei és legénysége nevében hálánkat és köszönetünket tolmácsolni. Adler János őrmester, Benday János őrmester, Rákóczi Tivadar őrmester, Joánovics Mihály I. oszt. sz. altiszt, Gálos Lajos tizedes, Páskán Leó szakaszvezetö, Czinego Károly őr­vezető, Fesztinger Éliás őrmester, Goldstein őr­mester.“ — Ugyanilyen szövegű tábori levelező­lapot küldött „a tekintetes Főispáni Hivatalnak“ ugyanezen népfölkelő gyalogezrednek 6. századá­nak tisztikara. A levelezőlapot Baló Albert had­nagy, Barát Mór hadnagy, dr. Gáli Győző fő­hadnagy és Müller János főhadnagy Írták alá. — Szekszárd város polgármesteréhez a következő tábori levelezőlap érkezett február 16 iki kelet­tel: A 19 ik tábori ágyús ezred 5-ik üteg legény­sége köszönettel vette folyó 14 éu az ütegparancs­nok ur által kiadott szekszárdi hölgyek ajándé­kait, miért is nem mulaszthatjuk el ezen jótéte ményükért hálás köszönetünk nyilvánítását, kér­jük a tekintetes szekszárdi Elöljáróságot ezen köszönetünket nyilványosságra hozni. Maróthy Béla szakaszvezető, Tumele m. k. — Postai tudnivalók. Csak azon levelek portómentesek, melyek tábori postahivatalokhoz vannak címezve, melyek bosznia, vagy dalmát postahivatalok utján vagy a haditengerészet utján kézbesittetnek, továbbá melyek kórházakban ápolt csak katonai személyekhez szólnak. Minden egyéb levelezés portó köteles. — A mi hőseink. A király az ellenséggel szemben való vitéz magatartásuk elismeréséül az ellenség előtt elesett Mergl Jenő 69. gy •. alez­redest, Cserhalmi Jenő 13. h e. őrnagyot, ns. Takács Gábor 10. h. e. századost a hadiékit- ményes vaskoronarend 3. osztályával, Rohlitzer Tivadar 13. h e. századost, Kovács János 69. gy. e. -őrnagyot, Tüvisi Csázi Elemér, Dorner János, Herschmann Károly 69. gy. e. századoso­kat, az ellenség előtt elesett Tárnái István 69. gy. e. tart. hadnagyot és Szobissrk Gyula 69. gy. e. hadnagyot a hadiékitményes katonai érdemkereszt 3. osztályával, Savéi Kálmán 10. h. e. Meeser András 13. h. e., ns. Medvey Frigyes 69. gy. e., századosokat, Gallauer István 69 gy. e. főhadnagyot, Vasadi Balog György bölcs, tudór 69. gy. e. tart. hadnagyot a legfelsőbb dicsérő elismeréssel, tomcsányi Tomcsányi Árpád 17. h. e. őrnagyot a hadiékitményes 3. osztályú katonai érdemkereszttel, Barta Aladár, Turchányi Tur- chányi László 17 h. e. főhadnagyokat és dr. Koltai Tóth László 17. h. e. hadnagyot a leg­felsőbb dicsérő elismeréssel tüntette ki. — Halálozás. Tolnavármegyének réges régi éidemes tisztviselője adta vissza fáradt testét az anyaföldnek. Lauschmann Ferencz vármegyei nyug. iktató hunyt el életének 85. évében. Hosz- 8zu évek során állt a vármegye szolgálatában, lankadatlan szorgalommal, hü buzgalommal töltve nem kis fáradtságot igénylő hivatalát. Az el­hunytban Lauschmann Ödön árvaszéki nyilván tartó édes atyját gyászolja. A család gyászjelen­tése a következő: Alólirottak úgy saját, valamint az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szivvel tudatják, hogy a forrón szeretett és fe- lejthetlen férj, édes apa, testvér, nagyapa és após Lauschmann Ferencz nyug. vármegyei iktató folyó hó 3 án d. e. 10 órakor életének 85-ik és boldog házasságának 60-ik évében visszaadta lelkét Te remtőjének. A megboldogult hült teteme folyó hó 5-én d. u. 4 órakor foga gyászháznál (Bezerédj- utca 15. sz.) a róm. kath. vallás szertartása sze­rint beszenteltetni s az alsóvárosi sirkertben levő családi sírboltban örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmise áldozat pedig f. hó 6-án reggeli 8 órakor fog a belvái'osi róm. kath. tem­plomban a Mindenhatónak bemutattatni. Szek­szárdon, 1915, évi március hó 4-én. Béke lebeg­jen drága porai felett! Ozv. Lauschmann Fe- renczné sz. Mutschenbacher Anna mint neje. Lauschmann Ödön mint gyermeke. Lauschmann János, Pesti Mihályné szül. Lauschmann Mária mint testvérei. Lauschmann Ödönné sz. Fontányi Mária mint menye. Ketskés Győzőné sz. Lausch­mann Mariska, ifj. Lauschmann Ödön, Lausch­mann Erzsiké mint unokái. Ketskés Győző mint unokavö. — A kukorica készletek bejelentésének meghosszabbítása. A földművelésügyi miniszter felhatalmazta az Országos Gazdasági Bizottságot, 27, illetye 30 koronás kivételes árakon azokat a tengeri készleteket is megvásárolja, amelyek a községi elöljáróságoknál folyó évi március hó 15-ig bejelentetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents