Tolnavármegye és a Közérdek, 1915 (25./11. évfolyam, 1-103. szám)
1915-12-23 / 102. szám
14 1915. december 24. az éhség, mi a nélkülözés, a szenvedés, a nyomor. A háború megtanított rá. Megtanította a sok millió „én“-t annak becsülésére, amit azelőtt értékelni sem tudott, mert természetesnek találta. És kiváltott egy nagy és szent közös érzést', az egymásra utaltság tudatát és vele egymásnak megbecsülését. Egyszer semmi „dolgunk“ sem volt egy fedezékben. Csend volt odaát is, itt is. Ki levelet irt, ki meg egyébbe', foglalatoskodott. A lövészárok egyik felén gyenge növésű gaz futott végig. Arrább egy kis horpadásban egy szál gabona vagy krumpli-bokor húzódott meg. Felettünk egy pacsirta énekelt. Elegikusan lágy hangulat vett erőt mindnyájunkon. — Főhadnagy ur — sóhajt fet egy katona, aki hosszan elnézte a krumpli bokrot, vagy gabona szálat — miért is nem munkálhatjuk mi ezt a szép földet hasznosan ? A legény szolga volt egy földes gazdánál, soha egy talpalattnyi föld ura nem volt. Talán tehernek is vette azelőtt a munkát vagy ha nem is tehernek, hát a muszáj nak, mert „másnak“ dolgozott. És ezt az embert- megtanították a nehéz órak arra, hogy áldás az, ha munkálhatja hasznosan a földet, legyen az bár a másé ! Értitek-e már mit jelent, a háború s mily erkölcsi nyereség lép a sok szomorúság, kétségbe esés és leverő esemény nyomába ! A tűz ellobbant, a pernye kihűlt, hamuvá lett az izzó parázs. Talán a szempillánk se • rezdült meg, oly mereven néztük végig az egészet. Jani újabb üveget hozott. Töltöttünk, ittunk. És nem szóltunk, csak bámultunk és hallgattunk. Csend volt, mély csend. Csak gondolatok kergették egymást. Vagy tán nem is kergették egymást, csak úgy jöttek egymás után, összefüggés nélkül, önmaguktól. Ki mondhatná, hogy van ez s miért van ez ! ... 03í30a[3l313)EM3)0[3] @) 000000000000121 A muszka őr. Az Ikwa parton állott Nikoláj; hogy a „vengerszki“ át ne jöjjön ottan, 'liszta fehér volt előtte a táj és Nikoláj csak állott ott unottan. Didergett, s az „atyuskára“ gondolt, ki Péterváron ül meleg szobába, vudki mellett. (Legfőbb földi jó az) Neki bizonnyal nem fázik a lába. És Nikoláj, bár nem járt iskolába, kisütötte jó tatár eszével: A háborúnak vége volna már ma, hogy ha neki kéne itten állni éjjel. POLATSEK GYULA. Séta a fronton. Sétálgatok a Laufgraben-ban. Az én szakaszom van a legexponáltabb helyen. Szemben odaát a vízpartján cserjés van, ahol rendesen néhány ruszi őrszem ólálkodik ; s ha egy felbukkanó fejet lát, rögtön lő; de nem talál. Senkinek kibújni nem szabad. A szomszédos „Zug“-oknál az előterep teljesen sik. Messze van az orosz s a velem szemben levő Wache-ja oda nem lát. így azok künn dolgozgatnak napközben is a Hinderniss-eknél. Megesett e Zug nál, hogy a vízpartra tévedt ludakból lelőttek kettőt. Egész nyugodtan kisétált érte a baka s visszatérve, mint aki kitünően végezte dolgát, nekifogott a pecsenyének való kopasztásához. Nálam egy ízben estig kellett várni, hogy az előterepünkön lelőtt nyulat behozhassák. Dolgozgatnak az emberek. Uj Stellung-ba jöttünk. Égy Landwehr — századot váltottunk tel. — Dolgunk lesz elég, mig mindent jó karba hozunk. Fenn áll néhány baka a parton ; a kilövések elől hányják el a földet. Nem hagyhatom ezt szó nélkül. Kotródjatok le fiuk, mert kupán lőnek valamelyőtöket! Megszólal erre egy mely, basszus hang ; a Zugsführer Bredák. Kitűnő alak. A háború kezdete óta Feldbe-van. Az a természetes keresetlen humor, amely ebből az emberből sziporkázik, páratlan, nem hozza ki semmi a flegmájából. — Kadett urnák alássan jelentem, nem látnak ide. Ezen a részen a rövidlátó ruszik vannak. Mosolyogva hagyom meg nekik, hogy csak vigyázzanak. Közbe szól egy eddig csendben levő baka: — Van a Bredáknak esze kadett ur, akár az esküdt ember sapkájának ! Jellemző bakáinkra a derült jó kedv, a humor, mely semmi körülmények között el nem hagyja őket. Volt idő, mikor nélkülöznie is kellett a bakának. Térdig jártunk a vízben. Akkor azon mulattak, hogy melyik sárosabb, melyik lutykosabb. S mikor a konyha sem jöhetett be idejében, egy pár vicc a krumplis TOLNAVARMEGYE é* a KÖZÉRDEK csuszáról és éppen olyan jó volt minden : A múltkor megérkezett „Marsch Bataillon- nal“ regruták, 20 éves fiuk jöttek. Be lettek az öregek közé osztva. Egy-egy ilyen öreg, vén, harctéri szentség nem mulaszt el egy alkalmat sem, ha valami huncfutságot egy mókus-ról, (ahogy a regrutákat hívják) kitalálhat. Egyik „mókus“ szakadt nadrágban járt. Észreveszi azt egy öreg. — No öcsém, terád is ráfizet az állam ! Tágra nyílt szemmel bámul az öregre. Nem tudja mit válaszoljon neki. Az egész fiú egy kérdőjel. — Még muszkát sem láttál és máris oda van a — nadrágod ! Van közöttük sok jó, hizott fejű fickó, akikről az öregek rögtön tudják, hogy „tokosok.“ (A sváb fiukat hívják igy.) Egy ilyenre mondotta a minap az öreg Komjáti, hogy olyan a 'fejed, ha ladikon járna, elbillenne a komp ! Némelyik ijedtebb „mókus“-ra meg.ráfogják, hogy úgy nezel ki, mint a megolvadt hó, vagy mint mikor a bodri a napba néz. A mókus azért nem haragszik meg az öreg-re. Tiszteiéiben tartja, figyelemmel, szeretettel hallgatja annak harctéri tapasztalatait és tanul azokból. Megjött a nehezen várt hazai csomag. De fájdalom, egyik vége ki volt szakadva és egyet- más hiányzott belőle. A legnagyobb baj az volt, hogy a káposztás rétes útközben megromlott! Számos sajnálkozó és gyászbeszéd hangzott el a rétes felett, mikor egyik sarokban csak megszólal ismét egy mély hang! — Csak nem kívánod, hogy a káposztás rétest bebalzsamozva küldjék neked ! Este felé a sötétség beálltával abbahagyták a műnk t. Az inspekciós sarzsi felvezeti a posztokat. Megkezdődik az éjjeli szolgálat. Hideg időben 1 — 1 órát kell allaniok felváltva. Jól el vannak látva téli ruhával, jó meleg cipőkkel, könnyen teljesitik a szolgálatot. A legénység többi része a „Swarm-Deckung“ ba vonul vissza. Ez 12 ember részére földbe ásott lakás, melyet egy kis lemez kályha oly jól fűt, hogy sokszor í.z ajtót is kitárják. Ilyenkor azután összeül a társaság a kályha körül. A „kartoflü, sütés közben megkezdődik a mese, a móka. — No Braun, mi újság ? — Braun t. i. naponként olvas újságot es esténként egyről- másról beszámol. Elmondja nekik, hogy a legjobb orosz ezredek a szibériai lövészekből állanak. Ezek már 1200 lépésről célozva lőnek. — Lőnek, lőnek, dehát nem találnak 1 Egy bakának szeget ütött a fejébe, hogy minden Marsch-sal jön tel néhány „hornist“ és itt egyet sem lehet látni! Erre a legénység igazán nem tudott mit válaszolni Bredák adta meg rá a feleletet, az ő nyugodt, csendes modorában : — Minek ide a „horni “ Ha, béke lesz, majd kikajdásszák azt horni nélkül is ! Ha béke lesz 1 Erről is beszélnek ám a bakák. Meglehetősen sokat, az utóbbi időben. Az otthonlevőkről, a boldog viszontlátásról. Bredák ismét nem mulaszthatja el, hogy egyik „mókusnak“ tanácsot ne ad,on, ha haza ér, hogyan viselkedjen. — Fölgyürjed a szájad szélét öcsém, úgy csókold meg a babádat, mintha lapáttal ütné* pieg. Zörögnek a kotlikok. Megjött a menázsi. A jó vacsora után, mely legtöbbször gulyás és krumplis csuszából áll, nyugvóra hajtják fejüket. Elcsöndesednek. A vig beszélgetést és nevet- gélést az aivók szuszogása és horkolása váltja fel. Aludjatok fiuk, álmodjatok szépet! Jó éjszakát! Schmidt Janó. SZERKESZTŐI ÜZENET. Tábori munkatársainkat tisatelet el kérjük, hogy ha már mindenkor szívesen látott le. velőket ceruzával írják is, de gondoljanak arra, hogy a ceruza írás elmosódik és ügyeljenek, hogy a betűk határozottan olvashatók legyeitek. Sz. B. Nyíregyház*.- A kiigszitás iránt intézkedtünk. A szives jókivánatokat köszönettel viszonozzuk. Steckenpferd li iomtejszappan elérhetetlen hatású szeplSk eltávolítására és nélkülözhetetlen szer arc és bőrápolásra, mit számtalan elismerőlevéllel bizonyíthatunk. Gyógytárakban, drogériákban, illatszer és fodrász üzletekben 1 koronáért kapható. Szintúgy páratlan hatású női kézápolásra Bergmann „Manera“ liliomkrémje, mely tubusokban 80 fillérért mindenütt kapható. Múzeumunk s a világháború. Van Tolnavármegyének egy büszkesége, amelyhez hasonlóval kevés másik dicsekedhetik s ez a muzeum. Gondozott park közepén impozáns épület ez, műkincsekben olyan gazdag tartalommal, amelynek a perifériákon párja nincs. Úgy tudom, múzeumunk célja a történelmi műkincsek gyarapítása, különös tekintettel vármegyénkre S ut-ott elejtett kérdéseimre nyert válaszokból azt a sajnos tapasztalatot tettem, hogy leszámitva az ifjúság átal behozott régi pénzeket és érmeket, a „jókedvű adakozó“ fehér holló számba megy s az igazi, a múzeumra értékes műkincs nemcsak nem csurran, de sőt alig cseppen. Mint a vármegye szerény, de szerető fia, nagyon szomorúan láttam ezt De most hivatott férfiak állanak a muzeum élén, szerénytelenségnek tartottam volna eddig, ha én szólaltam volna fel a muzeum anyagi fenntartása és pótlása céljából. Pedig ene jó a közönséget gyakrabban emlékeztetni! Immár közel két éve annak, hogy nem csak nem lehettem a múzeumban, de még csak nem is hallottam róla Pedig, hogy őszinte legyek, mindig érdeklődéssel vártam S mert velünk, Tolnavármegye hadba álló fiaival áll kapcsolatban indítványom, talán most már nem veszik rossz néven az illetékes tényezők, ha én hozakodom azzal elő Innen onnan másfélévé tart már a világháború, melynek forgatagában különböző csapattesteknél, különböző harctereken, nemcsak tevékeny, de dicsőséges részt is vesznek Tolnavármegye gyermekei. ' Sokan már hulló vérükkel, életük feláldozásával is megpecsételve szent ügyünket- S a világháború, mely generációkat ölel véres karjaiba, maradandó nyomot hagy a vármegye életében is. " S mint ilyen, kell, hogy az elhunyt hőmk, a vére.sen diadalmas napok emlékét ne csak a hivatalos vármegye, hanem annak kincses háza, a vármegyei muzeum is megörökitse. Nagy időket élünk ! Tán illik reájuk a költő szava: „Ősapáink és apáink, Mig egy század elhaladt, Nem tettenek annyit, mint mi Huszonnégy óra alatt . ..“ . . . Évszázadok múlhatnak el (de múljanak is), mig hasonlót érünk! Gyűjtse a muzeum a háborús emlékeket! S ez nagyon könnyű dolog! A 13-ik hónapot töltvén a fronton, látom, hogy nemcsak a tisztek, hanem a legénység is számtalan értékes emléktárgygyal rendelkezik, melyek részben az ellenséggel, részben a tolnamegyei fiuk által bejárt idegen országok vidékeivel, népszokással van kapcsolatban. — Egy részét alkalomadtán hazaküldik a gyerekeknek, a másik részt magukkal hurcolják, mig meg nem unva, el nem dobják aztán, nehéznek találván a terhet. (Pld. a világhírű czenstochaui „Madonna“ egy művészi reprodukciója, melynek pénzértéke is jelentékeny, vagy pld. a Romanowok 300 éves jubileumi aranyérme, stb ) Emléket, a legkülönbözőbbeket majd mindenki szerez, s a legtöbb hazakerül gyermek- járékszernék, s igy rövidesen elkallódik. S ha vég lesz a háborúnak, nem marad már belőlük semmi, mig ellenkező esetben a múzeumnak egy gazdag uj osztálya lehetne, amilyennek a létesítéséről tán a többi vidéki muzeum nem is álmodozik még.
