Tolnavármegye és a Közérdek, 1915 (25./11. évfolyam, 1-103. szám)

1915-11-15 / 91. szám

2 1915 november !5 végezni annál inkább lehet, minél kisebb az a testület. Elhibázottnak tartjuk, hogy a 41. §. szerint az igazgatósági tagok megbízásuk lejárta után újból meg nem választhatók. A pénzintézetek ügyvitelében a kontinuitás igen fontos, mert ez biztosítja az egységes, egyöntetű, egyenletes, cél­irányos eljárást, a mi főleg pénzügyi és gazda­sági kérdéseknél döntő jelentőséggel bir. Amit valaki megkoncipiál, azt más végrehajthatja ugyan, de nem úgy, mint aki azt tervezte. Váltakozó egyének váltakozó irányzatokat képviselnek. Mind­egyik külön jó lehet, de együttvéve zavart csi­nál. Külön vágányokon indulnak és ahelyett, bogy a végső pontban találkoznának, szanaszét ágaznak. A felelősség is hatályosabb, ha nem minden 4, illetve 2 évben történik személycsere. A választmány (46. § ) és a felügyelőbizott ság (50. §.) tagjaira nézve, tekintve munkakörü­ket, inkább kimondható volna, hogy újból nem választhatók. A veszteségi tartalékalaphoz a pénzintéze­tek is járuljanak és ne csak az államkincstár, amelylyel szemben inferioris helyzetbe jutni, ami­kor segítségnyújtásról és kockázat viseléséről van szó, nem való, tekintve, hogy a nyereség felosz­tásánál első helyre kerülnek az intézetek. A Pénzintézeti Központ a nemzeti élet mű­ködésének a háború lezajlása után szabályos me­derben való fentartására törekszik, másrészt pe dig védi a közvagyont, a pénzintézetek satnya hajtásait megerősíti és hatalmas, uj anyagi erő forrást nyújt, amikor nemzeti termelésünk fölös­legei a hitelszükségletek kielégítésére nem ele genrlők. Leopold Kornél dr., a Tolnamegyei Takarék- és Hitelbank vezérigazgatója. Adakozzunk a harctéren elhunyt szegénysorsu katonák árvái és hozzátartozói részére. A báró Schell Józsefbe úrnő kezdeménye­zésére megindított gyűjtés folytán, újabban a kö­vetkező adományok folytak be a Tolnamegyei Takarék és Hitelbankhoz : Gróf Széchenyi Domonkos adófel- szólamlási bizottsági üléseken való részvételéért kapott napidijait K 222 20 A paksi főszolgabírói hivatal „ 25-— összesen : K 247'20 Eddigi gyűjtésünk : „ 15953 30 összesen : K 16200 50 A harmadik had! kölcsön. Két nap múlva lezárul a harmadik hadi kölcsön aláírásának határideje. Reméljük, hogy az eredmény teljesen kielégítő lesz. Azt a két na­pot használja ki mindenki. A front mögött küzdők hadserege teljesítse a maga kötelességét ép úgy, mint azok, akik a fronton vérüket ontják a hazáért. A németeknél 12 milliárdot, az osztrá koknál 4 milliárdot tett ki a harmadik hadi köl csőn — Magyarországon össze kell hozni a két milliárdot. Ellenségeink azt remélik, hogy e nagy háború költségeit nem bírjuk és liiába győzünk a harctéren, a győzelem mégis azé lesz, aki a költségeket legjobban birja. Majd megtanít juk ellenségeinket arra a meggyőződésre, hogy ebben sincs igazuk és hogy anyagiakban is szilárdul állanak a központi hatalmak. Az utolsó két napon történt eddig is a leg­több jegyzés. Jegyezzük a hadi kölcsönt. HÍREK. Mesél az éjszaka. Suttogó sötétség... Százezrek sóhaja, Hallgatom, hallgatom, Mesél az éjszaka: Nehéz dörgés hallott, Haragszik az Isten ? Villámok cikáznak Pedig felhő sincsen. i Mesél az éjszaka: Sebesültek jöttek, Véres nagy sebekkel, Rozoga szekéren, Halovány fehéren. Zokog az éjszaka: Csatateret láttam; Feldúlt földön fekvő. Néma katonákat: Vérző, felzokegó, Nagy, nagy némaságot. Marosy János. TOLNA VARMEGYE és a KÖZÉRDEK — Katonai kinerexések. Szauter Győző 59. gy. earedbeli tartalékos főhadnagy századossá, Ungár László 69. gy. ezredbeli tart. hadnagy fő­hadnaggyá, Párkány Salamon népfölkelö őrmes­ter a 17. népfölkelő par. nyilvántartásában, Vas- tagh Ferenc népfölkelő cimzetes szakaszvezető, Bogár Pál népfölkelő cimzetes őrmester, PfafF Henrik, Wigand Lajos népfölkelő cimzetes sza­kaszvezetők, Bicsérdi Antal, Pártos Nándor, Hal­los Dezső, dr. Révész Géza, Bujdosó József, Bischof Antal, Magyaródi Sándor, Bodry Győző és dr. Fenyő Adolf népfölkelö őrmesterek be­osztva a 69. gy. ezred pótzászlóaljánál, a 17. népfölkelő par. nyilvántartásában népfölkelő had apródokká neveztettek ki. — Gróf Apponyi Gizáné a sebesült harcosokért. Gróf Apponyi Gézáné grófné, Kaufmann János tábori lelkésznek, ki káplán- állomásán, Ilőgyészen szabadságon volt, folyó hó 10 én 400 koronát adott át a lelki vezetése alatt álló Velde.sbeu (Krain) felállított tábori 2/7 kór ház egyházi felszerelésére. A nemeslelkü grófné, ki kastélyában 7 hónapon át ál'andóan 40 sebe sölt katonát gyengéden és sikeresen sajátkezlileg ápolt, most, hogy a körülmények miatt nem állít­hat fel újra kastélyában kórházat, ily módon akarja újabb tanujelét adni a mindnyájunkért vérzett, vitéz katonák iránt érzett Lecsülésének és róluk való gondoskodásának. — Kitüntetett népfelkelők. A hadsereg- főparancsnokság a 17 népfölkelő gyalogezredb ől >.z edenség előtt tanúsított vitéz magatartásukért Varga István őrvezetőnek, Gombkötő József és Molnár József népfölkelőknek a másodosztályú ezüst vitézségi érmet, Nikolitz Gergely őrmester­nek, Novoty Szvetozár cimzetes őrmester, szakasz vezetőnek, Szedlmayer Vince, Heiszler János, Koch Mihály éij Kaiser György tizedeseknek, Csetzkó István, Pletzer Henrik, Szekeres Mihály népfölkelőknek a bronz vitézségi érmet ado­mányozta. — Katonai előléptetések. Martinovits Ernő, R egei Róbert 69. gy. e.-beli századosok őrna- t yokká, Sávéi Kálmán 10. huszárezredbeli száza­dos a 13. huszárezredhez őrnaggyá, Mayr Ágost 69. gy. e.-beli főhadnagy századossá, P. Sziits Imre 17. honvéd gy. e. beli hadnagy gazdászati tiszt főhadnagy gazdászati tisztté, Csipkés Gyula 17. honvéd gy. e.-beli szolgálaton kívüli viszony beli főhadnagy századossá, dr. Magyarcsesztei és csegezi Csongvay Károly 69 gy e.-beli tart. hadnagy és dr. Adamek Géza 69. gy. e. beli tart. 11 dnagy a budapesti honvéd hadosztály bíróság hoz főhadnagy hadbírókká, Ruff Béla, Schrantz János és Köllöd András 17 népf hadnagyok főhadnagyokká neveztettek ki. Pirhitzer Ede népfelkelő önkéntes had- apródjelöltet, hadapróddá léptették elő. — Névmaayarositás. Friedmann Mózes (Mór) szekszárdi illetőségű pécsi lakos saját, valamint Aranka, Erzsébet és Tibor nevű gyer­mekei családi nevének „Tarjánkra kért átváltoz­tatását a belügyminiszte • megengedte. — Népfölkelö pótszemle lesz a járási székhelyeken, december 9-én Szekszárd város, 10. és 11 én a központi járás, 13. és 14 én a völgységi járás, 16. és 17-én a tamásii járás, 20. és 21 éo a dombóvári járás részére. — Királyi kitüntetés a hős halála után. A legfelsőbb királyi kegy a hadiékitményes III. osztályú katonai érdemkereszttel tüntette ki a napokban, a doberdói vérmezőn két hónapon át az ellenséggel szemben halált megvető hősi vitéz­séggel küzdött és folyó évi julius hó 19-én három golyótól találva, dicsőén elesett béri Balogh Lajos m. kir. honvéd hadnagy, századparancsno­kot, a béri Balogh [Ádám (II. Rákóczi Ferenc egykori dandárparancsnoka) régi törzsökös ma­gyar család utolsó férfisarját és özv. béri Balogh Hándorné szül. Magyar Laura faddi tanítónő egyetlen fiát. A halálos sebektől vérző kedves hősünknek ez volt utolsó harctéri üzenete édes anyjához: „írják meg jó anyámnak, hogy egyet­len fiát elveszti ugyan, de vigasztalja meg a felemelő tudat, hogy szívesen halok meg kirá­lyomért, hazámért és nevemet nem fogja olvasni a gyávák sorában !“ A történelmi nagy idők, események közepette, a legvehemensebben dúló világháború forgatagában álljunk meg a doberdói ft-nsik közelében domborodó egyszerű fakeresztes sirhalomnál egy percre, ahol kedves hősünk bol­dogan alussza örök ólmait és sirassuk el, mert szerettük őt, de ne gyászoljuk elestét, mert 20 eves, pompázón virult ifjú élete a Haza szent oltárán hősiesen feláldozva, ékes virágszálként hirdeti a magyarok ősi vitézségét, dicsőségét! A bősök angyala őrködjék örök békéje felett! — A mi hőseink. Kreutzer Ferenc 69. gy. e.-beli tart. hadnagy legfelső elismerésben részesül’, Missel József 69. gy. e.-beli tart. 1. oszt. szamvivő altiszt és Váncsa Sándor VI. csendőrkei iiletbeli csendőrőrmester a koronás ezüst órdemkeresztet a vitézségi érem szalagján ! kapták. — Katonai segitö erő a malmoknak. A hadvezetőség eddig a munkaerőkben szükséget lá’ó malmok kérelmére több Ízben bocsátott ka­tonai munkásokat rendelkezésre. Minthogy az ily kérelmek egyre szaporodtak, a honvédelmi mi­niszter az ily kérelmek teljesítését beszüntette. E helyett hajlandó hozzájárulni ahoz, hogy a mal­moknak saját népfelkelésre kötelezett alkalma­zottai kivételesen és különös méltánylást érdemlő esetekben korlátolt időre a malmoknak vissza­adassanak, azonban ezek csakis magyar honosok lehetnek. — Előléptetések a cíendörségnél A hi­vatalos lap közli, hogy őfelsége a székesfehérvári VI számú csendőrkerület állományában előlép­tette aldobolyi Rikosy Gyula őrnagyot alezre­dessé, Nagy Vilmos, Mészáros János, Lázár Jenő és Szijj Géza századosokat őrnagyokká, Havranek János, Tóth Kálmán András, Boros Lajos, Fenyő László, Hindi Szabó László és Bessenyei László Béla főhadnagyokat századosokká, Hets Károly, N így István és Egry László hadnagyokat fő hadnagyokká. — A 44-esek ezredik kitüntetése. A ki­tüntetések rohamosan növekvő sorozatában most érte el a negyvennégyes regiment az ezredik ki­tüntetés diszes jubileumát. B mer Gyuls, a negy­vennégyesek kiváló ezredese november hó 6 án a harctérről a következő táviratban jelentette be a lélekemelő eseményt Frigyes főhercegnek : „Az Albrecht főherceg nevét viselő s jelenleg vezéuy letem alatt álló cs. és kir. 44. gyalogezred ma ünnepelte az ezredik vitézségi Kitüntetést. Ki­mondhatatlan boldog büszkeségtől eltelve, mély alázattal kéri ez alkalomból az ezred cs és kir. Fenségedet, hogy leghűségesebb hódolatát kegye­sen elfogadni méltóztassék. Az ezred jelszava ezentúl is, mint eddig, ez lesz: Az Albrecht- ezred győz vagy meghal! Cs. és kir. Fenséged­nek legalázatosabb, szolgálatkész tisztelettel B mer Gyula ezredes." Frigyes főherceg a következő sürgönynyel válaszolt: „Bauer Gyula ezredes urnák a cs. és kir. 4L gyalogezred p iraucsnoka n.ik. Szivből köszönöm önnek és kiváló ezredé nek a hódolat kifejezését és szefencsekivánatai- mat küldöm az ezrednek a ritka ünnepséghez, mely oly beszédes bizonyítéka hősies magatartá­sának. Erős a meggyőződésem, hogy az ezred nagybátyáin dicső emlékéhez hiven a jövőben is követni fogja jelszavát: „Az Albrecht ezred győz vigy meghal." Frigyes főherceg tábornagy" E két sürgöny gyönyörű, történelmi dokumentuma annak, hogy Tolna Baranya Somogy fiai a vité­zek legvitézebbjei voltak a világháborúban s reájuk nemcsak a szukebb pátria, de az egész ország méltán lehet büszke, mint a magyar nép újjáéledt vitézi erényeinek nagyszerű képviselőire. — Duiiiis/.entgyfirgy kötség hazafias ál­dozatkészsége. A honvédelmi minisztérium Had- -egélyző Hivatala és a Vöröskereszt Egylet szere- tetadomány osztálya által kezdeményezett hazafias célra, a katonák karácsonyára, Dunaszentgyörgy község közönsége közadakozás utján 500 koronát gyűjtött össze és küldött fel a fonti egylethez. Természetesen e mellett az ott levő kisegítő kör- házban üdülő katonák részére is rendez kará­csonyi ünnepségei a helybeli vezetőség. — Kos/orumegváltás. A paksi főszolga­bírói hivatal 25 koronát küldött be hozzánk Für­dő» Géza ügyészi megbízott halála alkalmából koszorumegváltás cimén a tolnamegyei hősi halált halt »zegénysorsu katonák árvái é* hozzátartozói részére indított gyűjtésünk javára. Az összeget rendeltetési helyére juttattuk. — Romlandó küldemények a póstáu. A pécsi pósta- és távirdaigazgatóság felkérésére figyelmeztetjük a közönséget, hogy gyorsan romló tartalmú küldemények feladásától a hidegebb idő beálltáig, a saját jól felfogott érdekében tartóz kodjék, mert a mai vasúti közlekedési viszonyok mellett, a postai csomagok még a Budapestre szólók is, legfeljebb a feladást követő negyedik napon juthatnak a címzett kezébe. — Gyilkos tanítónő. Viszket Károiy tahi tanító már hosszabb idő óta rossz viszonyban élt a feleségével, aki elhatározta, hogy megöli fér­jét. A múlt év decemberében baltát vásárolt s 15-én éjféltájban, amikor a korcsmából hazatérő férjével újból szóváltáía volt, több csapást mért a díványon aludt férje fejére. Viszket Károly azonnal meghalt. A kaposvári esküdtbiróság erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek Viszket Ká- rolynét és a biróság a 92. §. alkalmazésával, négy évi fegyházr* Ítélte. A Kúria mo»t helybenhagyta az esküdtbiróság Ítéletét. *— Üdülő lovak a gazdáknak. A had­ügyminiszter, tekintettel a jövő évi termés bizto­sításának nagy fontosságára, elrendelte, hogy a gazdák munkaerőkkel és igásállatokkal támogat- tassanak és utasította a ló-kórházak vezetőségét, hogy folyó évi december 10 ig olyan üdülő lova­kat bocsássanak a gazdák rendelkezésére, melyek egészségük veszélyeztetése nélkül, kiadhatók /

Next

/
Thumbnails
Contents