Tolnavármegye és a Közérdek, 1915 (25./11. évfolyam, 1-103. szám)
1915-09-06 / 71. szám
XXV. (XI.) évfolyam 71. szám. Szekszárdy 1915 szeptember 6 Előfizetési ár: Egész évre .................16 korona Fé l évre..................... 8 » Neg yed évre .... 4 » Egy szám ára .... 16 fillér Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- tér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Hegjeienik hetenkinf kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: IS 24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—11. Szerkesztőség: Bezeréd] lstván-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes küldemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona. Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. A szent Korona ragyogása. A magyar birodalom törvényhatóságainak hódolata a magyar király előtt, monumentális közjogi ténnyé, világhistóriai eseménnyé jegecesedett ki, melynek káprázatos lénye és pompája, megható melegsége csodásán vegyül a fenséges összhanggal, mely ez ünnepség minden mozzanatából, mint virágos rétről a mező illata kiárad. „Hűség, hódolat és hálás szeretet“ vitte a Magyarország és társországai egyetemét képviselő törvényhatóságok küldöttségeit ezúttal messze az ország határain túl, hogy agg királyukat együttérzésükről biztosítsák. És valóban, az a beszéd, melyben Tisza István ez együttérzésről beszámolt, semmi kétséget se hagy fenn az iránt, hogy a magyar állam polgárai mint egy ember állnak nagy királyuk körül, készek megtámadott hazájukat utolsó csepp vérükig védelmezni. De e bámulatos harckészségen kívül, melynek a kárpáti, galicziai, lengyelországi, oroszországi diadalmas csaták meggyőző bizonyítékai, a magyar miniszterelnök beszéde plasztikus erővel domborítja a világ elé az érzelmi egységet, mely királyt és nemzetet összeköt, az állami egységet, mely Magyar- országot és társországait újból testvérekké avatta, a nemzeti egységet, mely a pártviszályt sorainkban elnémította és végre az értelmi egységet a közös védelemre szövetkezett osztrák és magyar állam között, melynek népei egymással testvériesülve sietnek, a trón és haza védelmére és akarHárom nő gyásza.* Bimbót kipattant, rügyet kifeslet, Szép Riviérán az áprili fény, S élő virág közt mennyi a — festett! — — Ott, ki elegáns, ha ifjú, ha vén. Három ismerős épp most akad össze, De mind a három talpig csupa gyász: Egy frank; belga nő s angol, a szöszke — S mindenikük szomorún magyaráz. Az angol : gyászban is hideg és büszke, Szól: »Az lseméi meghalt a fiam.« A kis frank nőnek könnyes szeme-üszke : »Testvérem, férjem, apám oda van I« S most ketten kérdik a harmadikat: »És ön kit gyászol ? — A belga madám Szava úgy csip, mar, szinte ríkat: «Önök nem tudnák ? Én ... jaj . . a — hazám I« BODNÁR ISTVÁN. Az anya. Megelevenedik előttem dúló háborúnk első októberének egy jelenete. Lépcsős nagy verandán ülünk. Körülöttünk az őszi haldoklás csudaszineibe öltözött úri nagy park pibeg. A hosszú sétaút jegenyefái bus zize- géssel hullatják éjszakai dér csípte lombozatukat. A széles, tenyéralaku levelek u eglibbennek, meg- pördülnek az erőtelen délutáni napsugárban, mintha utolsó istenhozzádot intenének, azután halk susogással, panaszos zörrenéssel alászállingóznak az avarba s szépen odalapnlnak, szorosan odasimulnak már lehullt testvéreikhez, hogy a közelgő tél zuzmarás hidege ellen minél tovább melengethessék egymást. * Felolvasta a szerző egyik háborús délutánon. nak élni egymás- javára és erősítésére. Ez a nagyszabású beszéd,, melynek ékesszólásánál csak meggyőző ereje és belső igazsága nagyobb, nemcsak nekünk magyaroknak szól, tanítva és lelkesítve egyúttal, hanem a nagy világnak is. A királynak erre adott válasza azonban kizárólag a magyar nemzethez van intézve. Mint a sphaerák ze’néje száll e beszéd a magyar nemzethez. Egy nagy uralkodó, az országiás, művészetének ihletett mestere, élte alkonyának legmagasztosabb, legszebb pillanatában, midőn az élet gondja eltűnik a szemek elől és a lélek megtelik a dicsőség, a szivbeli öröm és az értelmi gyönyör boldogító érzelmeivel, szól a magyar nemzethez az elismerés, a hála meghatott hangján. Ez az elismerés és hála szól azoknak a magyar államférfiaknak, akiknek közreműködésével királyunknak „sikerült a századokon át meg-megujult félreértések megszüntetésével a korona és nemzet, valamint a magyar állam és többi királyságai és országai között az áldásos együttműködést állandó alapokon biztosítani.“ Valóságos apotheozisa ez a 67-iki kiegyezésnek és azoknak az államférfiaknak, kik ezt megalkották és azoknak is, kik ezt megingatni nem engedték. De szól a magyar korona népeinek is, akiknek lelkét a kibékités és kiegyenlítés e müve teljesen áthatotta. Ez a két kijelentés úgy hat, mint egy politikai végrendelet. Szóba vésett végakarat az egykori utód, a magyar állam nemzetei és az osztrák állam királyságai és országai számára — és századok története Négyen vagyunk a verandán. A gyerekek, — a kisebbik fiú, a nagyobbik leány — hábo rusan játszanak ólomkatonákkal a gyerekasztalon. Úgylátszik, hogy most a leánygyermekek is félreteszik becézgetett gyapjas hajú babáikat s inkább a merev, kemény ólomkatonák iránt érdeklődnek. A gyerekek anyja — még mindig fiatalos szép asszony, — a hósapkát szaporázza ; sietni kell vele, mert a harctereken már havas idők járják. Előttem az újság van kiterítve s olvasom a híreket, melyek a németek ellenállhatatlan nyugati előretörtetéséről számolnak be. A háborús hirek elolvasta után összehajtom az újságot s hosszan elnézek a békés téli pihe né6re készülő park felé. Selymes ökörnyálszálak úszkálnak szerteszét. A gyorsevezésü vékonyabbak gyakorta összefonódnak a lomhajárásu testesebbekkel s a legtöbbször — úgy látom, — nem ezek vonszolják magukkal amazokat, hanem azok ezeket, a vékonyabbak a testesebbeket, a fürgébbek a — lomhábbakat. Sok minden eszembe jut. Eszembe jut az ótestámentomi bölcs Prédikátor mondása, melyszerint itt e földön nem mindig az erőseké a viadal, az igazi, a győzödelmes viadal. S milyen jó, hogy ez igy van ! Eszembe jut azután, hogy ez a szorgos, hósapkakötésbe merült asszony itt mel'ettem francia föld leánya, szép Páris szülötte. Valahol a Boulevardon sütkérezett fehér mousselin csipkés ruhában, mikor férje, a szittya magyar, ki most a harci viadalok mezején tüzérkedik s belga és francia betonfalak ellen irányítja a magyar 30 és feles mozsarak pokoltüzét, — meglátta, meg szerette s rövidesén elhozta ide a maga ősi négy ezer holdja úrasszonyául. Mit érezhet most ez az asszony, aki ennek a tanúság reá, hogy ez irány követéséből üdv, annak elhagyásából kárhozat háramlik reánk. De ki fog a kárhozatra gondolni, midőn az üdvösség óráit éli, amidőn egy királyát rajongásig szerető nemzetnek a király maga mond köszönő szavakat, magasztalva az ősöktől öröklött tündöklő hadierényeit és kifejezve azt a reményét, hogy a magyar állam a mostani közös küzdelmek és közös áldozatok által újból megszentelt történeti kapcsolatában az uralkodó többi népeivel erőben és tekintélyben gyarapodva élvezheti majd a béke áldásait és hogy Szent István koronája a mai megpróbáltatások után uj dicsőségtől övezve, megnövekedett fényben fog ragyogni a jövő boldogabb nemzedéke!:nek. Ezek a királyi -szavak méltók egy nagy uralkodóhoz és ragyogó fényt vetnek nemcsak a szent koronára, hanem annak fölkent viselőjére is, aki maga Gol- gothát járva, vezeti népeit az ígéret földje felé, sőt azt el is érte. Áldás fölkent fejére! Áldás államaira! Föidvári Mihály. Távirataink. A miniszterelnökség sajtóosztályának hivatalos táviratai. További diadalmas harcok az orosszal. Budapest, szeptember 5. Az oroszok Kelet G liiciában és Wolhiniá- ban előnyomulásunkkal szemben heves ellentállást fejtenek ki. A besszarábiai határon az oroszok egy támadási axadilyaink előtt összeomlott, miközben több ellenséges zászlóaljat szétugraaztota két szép magyar gyereknek az édesanyja, egy Páris ellen törő magyar tüzértisztnek a hites felesége és egy párisi gazdag pénzembernek a dédelgetetten nevelt egyetlen leánya ? — Merre felé dobbanhat most a szive őszintébben? A ba- jadérokat istenitő és dum dum golyókkal förtel- meskedő frank honnak avagy a királygyilkos fajzat ellen is csak a becsületes világbékéért csudás hevülettel, szentelt akarattal sikraszálló kárpátaljai földnek népe felé e ? Gondolatai igy hósapkakötés közben vájjon hol időznek s mikor rebbennek meg ijedtebb féltéssel ? Akkor e, mikor az ostromlott apát és anyát, akkor e, mikor az ostromló férjet látja maga előtt az ezer veszedelmek rémségei között í Igaz e az vájjon, hogy a magyar eső áldott permetezése és jeges viharzási, a magyar fecske bizalmas csicsergése és a magyar kalász ringó hullámzása az Ankerschmidtek szivét is ki tudja cserélni ? Igaz e, hogy a magyar délibáb tündérjátékának, a magyar gulya méla kolompjáaak és a magyar szellő marasztaló suttogásának varázsereje van az idegen telkekre ? Félve kezdem a szót: — Mikor kapott hirt Parisból ? — Régen. Még a háború első hetében. — És Árpádtól ?-— Férjemtől? Tegnapelőtt. Holnap talán megint kapok. Minden harmadik nap szokott írni. Rövid hallgatás után folytatom : — A németek rohamosan törnek Páris felé. Meglehet, hogy Árpád nemsokára a kedves Páris ellen állítja be ágyúját. — Meglehet. A belga várak ostrománál majdnem mindenütt ott volt. Vaskeresztet is kapott már. Dicsekedve beszél az asszony. Ez izgat.
