Tolnavármegye és a Közérdek, 1915 (25./11. évfolyam, 1-103. szám)

1915-08-05 / 62. szám

« Előfizetési ár: Egész évre...................16 korona Fél évre................... 8 » Negyed évre .... 4 » Egy szám ára . . . . 16 fillér Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- tér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az opsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkinf kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—11. Szerkesztőség: Bezerédj lstván-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes küldemények. Kiadóhivatal Béri Balog Ádám-utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetésekltd. küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre be­küldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Magyar-német vonatkozások. Irta: Tisza István gróf. Körülbelül ezer évvel ezelőtt választott Magyarország Nyugat és Kelet között s kezdette meg a majdnem szakadatlan küzdelmet Nyugat biztonságáért és szabadságáért. — A dunamenti maroknyi nép a nemzeti tulajdonságaihoz való szívós ragaszkodással a nyugati kultúra és az em­beri haladás iránt való fogékonyságot párositotta. Idegen uralom centralizáló kísérletei ellen, még ha nyugatról fenyegette is a veszedelem, kétségbeesett halálmegvetéssel védekezett a ma­gyar, de a biztosított önmaga fölötti rendelkezés és békés fejlődés minden időpontját fölhasználta arra, hogy önként közeledjék a német kultúrához. Ma, amikor mindazok a kísérletek amelyek Szent István koronájának romjain germanizált, centralisztikus Ausztria fölállítására irányultak, a múltéi, egész Magyarország tudatában van his­tóriai hivatásának és arra törekszik, hogy a dualisztikus monarchiában őt megillető befolyást a Németországgal szemben fönálló érdekek és ér­zelmek állandó összhangjának szellemében érvé nyesitse, ami által biztos alapot teremt a tartós barátságra. Nevetséges volna, ha nem lenne olyan szo­morú, hogy azt a szabadságot és haladást szerető népet, amely előőrsi állásában annyi nemes vért áldozott töl a Németország ellenségeivel vívott harcokban, amely annyira fogékony a német kul­túra iránt s annak terjesztéséből úgy kivette a részét, amely a népek nagy mérkőzésében jövő­jét céltudatosan Németország oldalán igyekszik biztosítani, széles német körökben igaztalanul ítélik meg és ez a nép a németek ellenségeitől eredő rágalmakkal szemben hiába védekezik. Adná Isten, hogy ennek a háborúnak elemi ereje, amely már a hazugságoknak nem egy szü-. vedékét tépte szét, amely illúziókat rombolt bru tális kézzel és egyeseket úgy, mint népeket, kóny- szeritette arra, hogy kendőzetlen arccal jelenje­nek meg az igazság fényében, hogy valódi sú­lyokat dobják a világtörténelem serpenyőjébe, ahol a hamis pompa ronggyá válik és a valódi TÁRCA. Levél a harctérről. — Irta: dr. K. J. — Egész éjszaka kergettük a muszkát, túl a Dnyeszteren — des sein ein fluss, mint az egyik sváb bajtárs irta haza. — A sarkát se nagyon látjuk már s mivel a muszi jobban győzi a sza- ladást, mint mi a futást, megpihentünk néhány órára, zöld erdő harmatján. A nap még nem tüzes. Szemünket, szánkat belepő porfelhők elmaradtak mögöttünk, a nyu­szik — ez is baka elnevezés — nyomán kavargó messze van előttüuk. Az erdő mélyén fakadó hős forrás gyöngyöző vizén felüdültem és eszembe jutnak egynémely hasai dolgok, mivelhogy ezek gyakran nyilainak a szívbe is, és némely fel­jegyzésre érdemes hadi tapasztalatok, bakatempók és vitézi tettek ! — - Hogy mik a vitézi tettek ? Amiket mindig más követ el, mint aki dicsekszik velük. Harmadszor járok már — szerény ibolya­ként, mert úgy elbújik itt az ember — és az el nem követett hőstetteivel is inás dicsekszik — a harctéren, de eddig még mindig és mindenütt mást láttam. Nem ismétlődik jóformán semmi ; úgy hogy feljegyezni való bőven akad, és a há ború 12-ik órájában is még van uj mondani való. 1914. augusztusában mentem első Ízben a harctérre, Szerbiába. Azaz, hogy akkor még ép ép olyan távol voltunk tőle, mint most, és csak iránynak volt megjelölve a Nis városi templom. De sokszor volt piros a Drina vize azóta. nemes érc tüzpróbásan, győzelmesen fömarad, e megtévesztéseknek is véget vetne és Magyar- ország helyes értékelését biztosítaná'. A megpróbáltatások napjait éljük. Ezek a napok a magyar népnek nemcsak a hűségéről, szívós vitézségéről s önfeláldozó hazaszeretetéről szolgáltattak beszédes tanúbizonyságot, hanem azt is beigazolták, hogy e kis nép államalkotó és államfentartó ereje Szent István koronájának min den polgárát a királyért és hazáért harcrakész, egységes nemzetté kovácsolta. Mily nevetségesnek tűnnek föl e nagy na pókban, a szeretet- és bizalomteljes közös erő­feszítések ez óráiban azok a frázisok, amelyeket a magyar tirannizmusról és a nemzetiségek el nyomásáról költöttek. El kell jönnie végre a nap nak, amikor a német közvélemény fölhagy annak u népnek helytelen megítélésével, amelynek ke­belében általános szeretettől és tisztelettől övezve, mint az állam nagyra értékelt támaszai, két mil­lió német él. A kölcsönös szeretet és közös patriotizmus erős kapcsa, amely" a mi németjeinknek nagy tömegét a magyar polgárokkal egybefüzi, kifelé is kell, hogy hozza gyümölcseit és erősebben kell hatnia a németországi közvéleményre, mint a ma­gukat nevetséges martirszerepbe fültoló, fizikai és politikai ekszisztenciájuk kinyujtásáért harcoló egyének gyűlölettől szikrázó sugalutazásainak. Elérkezett az a nap, amely fölébreszti a német szivekben a hatalmas érzést: Félre min­den félreértéssel, kis emberek kicsinyes cselszö­véseivel, amelyek a két nép bensőséges és tartós testvériségének útjában állanak! Távirataink. A miniszterelnökség sajtóosztályának hivatalos táviratai. Az oroszok folytonos hátrálása. Ivangorod nyugati része a mienk. Budapest, augusztus 4. A Visztula és a Bug között lépésről lépésre hátráló oroszok különböző pontokon, a szokott módon, ismét ellentállást fejtettek ki. Dubienká- tól és Cholmtól északra a Swinka mentén és a Lecna—Novoalexandria vonalon kéméin/ har­cokra került a sor. Az ellenség az arcvonal egyes részein rövid ellentámadásokba kezdett, hogy utánanyomulásunkat fedezze, de nem tu­dóit Jielyt állani. Visszavertük és éjfélkor foly­tatta visszavonulását észak felé. Iraiigorodnak a Visztula bal pariján fekvő nyugati része kezünkben van. A Radomka torkolatával szem­ben a Visztula keleti partján álló német erők ismét előrehaladtak. Vladim;r, Wolynskij és Sokai közti csapataink szétszórtak eqy kozák ezredet Vladimir, Wolynskijtől délnyugatra nagy tűzvészek látszanak. — Kelet-Galiciában semmi újság. Újabb olasz kudarcok. Budapest, augusztus 4. A görzi grófságban a fensik szélén augusz­tus harmadikára virradó éjjel ismét visszautasí­tottunk több elszigetelt olasz támadást. így Sdraussinától délre és Polazzotól keletre, ahol az ellenséges gyalogság kétszer szuronnyal táma­dott, de mindkettőször súlyos veszteségei mellett visszavertük. Az olaszok augusztus 3 áu délután esőben és ködben heves tüzérségi előkészítés után megkísérelték, hogy a Monte dei Sei Busin levő állásaink ellen ismét előnyomuljauak, ezt a táma­dást is visszavertük. A kariDtiai és tiroli határ­területen egyes szakaszokban élénk tüzérségi te­vékenységre került a sor. Cellon hegykup ellen harcbavetett olasz gyalogság a magaslat nyugati lejtőjére vonult vissza, mert saját tüzérségének tiizébe került. Két ellenséges századnak táma­dását Schluderbachtól délre levő határhid ellen, valamint Col di’Lana (Buchenstein) ellen intézett erősebb olasz támadást visszautasítottunk. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese, Ujabbi török sikerek. Konstantinápoly, augusztus 4. A főhadiszállás jelenti: A kaukázusi fron­ton hadműveleteink. Tokát irányában igen sike­Akkor tombolt a lelkesedés és Szerbia le- verésével kapcsolatban — nem katonák között I — sokat és gyakorta beszélgették diszmenetről, katonabandáról, amely utóbbiról hamarosan ki derült,, hogy csak az állomásig kisérik a mars kompániákat. Ott lennt más muzsika szólt. — : A nagydobot az öreg ágyú dörögte, a kis hegyi j ágyukról csak azt mondtuk: pityeg a rebulus j (revolver) is. A gépfegyver pikulázott. A gyalog­ság tüze meg úgy suhogott, pattogott, zizegett, süvített, hogy azt már nem is lehetett hang­szerhez hasonlítani. A zenészek Wagner Richard- i jai még csak ezután fogják kitalálni azokat a hangszerelési ördöngösségeket, amelyekkel ezt a zivatart kiharsogtatják réz kürtjeikből, a hang versenytermek finom publikuma előtt. — Ebhez majd a béke nyugalma kell. Akkor még nagyobb veit a mámoros lelke­sedés, mint a nehéz időkhöz inkább illő elszánt komolyság. Nem igen tudtuk, vagy nem mertük hinni, hogy a kipattanó szikra lángba borítja a világot. — Mi, akik akkor a harctérre mentünk, valamennyien regruták voltunk, pántlikával jól körüiteremtettézve, virággal gazdagon feldíszítve és olyan könnyű szívvel felszerelve, mintha őszi gyakorlatra mennénk, sőt mondhatnám, hogy az őszi gyakorlattól, sokaknak jobban borsózott a háta. Rengeteg nép kisért bennünket, virág, él­jenzés, tüntetés véget nem ért. Az utón is lefelé olyan gondtalanok voltunk, hogy aki nem érezte, el se hinné, és ebből a herbstmanöver hangulatból még az első tűz sem zökkentett ki bennünket. Szerencsénk volt, hogy a tűzkeresztség nem volt egyúttal vérkeresztség is. Maradt időnk a megszokásra. A srapnelek úgy búgtak a fejünk felett, mint a jégeső, de kárt nem tettek. A srapnel — a tapasztalat erre hamar megtanította az analfabétákat — a levegő­ben robban és százával szórja magából a jókora, babszem nagyságú ólomgolyókat. Nekünk pedig, látva az eredménytelen puffogást a magasban, az a naiv ideánk támadt, hogy ez csak próba lövés. Ettől nem kell félni. — Előttem ma is hihetetlen naivsággal mondogattuk,_ most csak „belövik magukat a vaddisznók“. Olyan nyugodtak vol­tunk, mint akinek legjobb rendben van a dolga. Az akkori magatartásunk csakugyan valóságos diszmenet volt emelt fővel, mell ki, has be, fel a fő, katonabandával. Nemsokára jött velünk szemben a sebesül­tek hosszú sora, ki felkötött kézzel, ki puskára támaszkodva, másokat a könnyebben sebesült bajtársaik támogattak, egyeseket hordágyon hoz­tak. Az arca valamennyinek viaszsárga a szen­vedéstől, izgalomtól. Mentünk tovább, de nem olyan vidáman már. Feltünedeztek az első sirhalmok az ut men­tén. Hevenyészett, faragatlan kereszt, némelyiken hervadt koszorú. — Mindenki hallgat, az arcok rózsái kezdenek elhalványodni. Tovább, tovább. Itt-ott holtak hevernek', temetetlenül. Mély meg­döbbenés, az arcok egész fakóra váltak, egyik se mer a másikra nézui. Egynek, egynek megcsuk- lik a lába, de azért egyenes tartással mentünk tovább, csak a liátbürönd kezdett nehéz lenni. Azután más irányba tolták el csapatunkat, a megdöbbentő kép eltűnt és a pántlikát még nem mosta zápor, nap nem szivta ki szinét, por se lepte fakóra, elvégre utoljára háború van, gon­doltuk — most először — és folytattuk utuckat. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére.

Next

/
Thumbnails
Contents