Tolnavármegye és a Közérdek, 1915 (25./11. évfolyam, 1-103. szám)
1915-01-04 / 1. szám
1915 január 4. TOLNA VÁRMEGYE é« a KÖZÉRDEK 3 Kétségtelenül a leggyönyörűbb eredmény ez! Beszédes bizonysága vármegyénk hazafias áldozatkészségének, a lelkes közönség nyomort és szenvedést megértő nemes lelkűidének. Úgyszólván a semmiből- jött össze ez a készpénzben immár 15—18 ezer koronára értékelhető fényes eredmény. Megállapodnunk tehát nem szabad. Kövessük e két dicső magyar vezényszót: Rajta, előre. A háború hosszadalmassága bizonyára nem hogy apasztotta volna a gondot, a szükséget, de napról-napra szaporítja azt, igy ezzel karöltve kell járni a további nemes felbuzdulásnak és. áldozat- készségnek is! Még sok holt tőke — hasznavehetetlen arany és ezüst tárgy van a szekrényekben. Ide, legméltóbb helyére, a haza oltárára ! Adakozzunk a harctéren elhunyt szegénysorsu latonák árvái és hozzátartozói részére. A báró Schell Józsefné úrnő kezdeményezésére megindított gyűjtés folytán, újabban a következő adományok folytak be a Tolnamequei Takarék és Hitelbankhoz, újévi üdvözletek megváltása címén : Virág Ferenc plébános, Paks korona 5-— Killer Gyula „ » 5‘Horváth János 6-Kálmán Móric főjegyző, Nagyszokoly ,, 3'— Tóth Károly, Szekszárd „ io-— Dr. Pártos Gyula, Szekszárd n 5 — Dr. Dőry Jenő, Paks „ ívN. N. „ a— K 43 — Eddigi gyűjtés „ 1144431 összese ii K 11487-31 HÍREK. — Uj törvényszéki elnök Ü Felsége a szekszárdi kir. törvényszék elnökévé: dr. Pesthy Pál szekszárdi kir. járásbirót nevezte ki. A kinevezés méltó férfiút ért, általános rokonszenvvel és bizalommal találkozik. Pesthy Pál eddig is, mint a birói karnak komoly, képzett, ambiciózus és tetterős tagja, hivatását kitünően töltötte be, a jogkereső közönséggel szemben mindenkor előzékenységet és szolgálatkészséget tanúsított és bizonyára fontos, uj munkakörében is minden irányban meg fog felelni a hozzáfűzött jogos várakozásoknak. — Ki nevezés. A király Stolpa József, I igazságügyminiszteriumb i beosztott torv. jegyzőt a budapesti kir. tői vényszékhez albíróvá nevezte ki. Az uj a Ibi ró loluamegyei sinrma/.nsu, egykor az itteni főgiun ázinmnak volt kiváló növendéke s királyi kitüntetéssel avatták doktorrá. — Előléptetés. Dr. liadó Gyula tartalékos tlizéihadnagy, Uurgner J. ózsáki intéző fia, az ellenséggel szemben tanúsított magatartásának elismeréséül főhadnagygyá léptettetett elő. — Simontsits Elemér Tisza Istvánról. Simontsits Elemér képviselőházi alelnök a következő sürgönyt intézte Perczel Béla főszolgabíróhoz: Midőn neked, kedves családodnak és általad összes régi barátaimnak hazafias reményeink várva-várt teljesülése alapján boldog ujesztendőt kívánok, lelkem azon bizalomnak és nemzeti önérzetnek azon túláradó érzéseitől van tele, melyeket Tisza Istvánnak éppen most hallott újévi beszéde árasztott el rajta. A magyarok Istenének különös kegyelme és nemzetünk végtelen szerencséje, hogy élet-halálharcunk nehéz megpróbáltatásai idején e nagy embernek mélységes bölcsesége és rendithetlen honszerelme virraszt a nemzet veszélyeztetett érdekei fölött. .Megacélozott lélekkel és a végsőig menő áldozatkész kitartásra elszánt hazafias lelkesedéssel távoztunk a miniszterelnöki palotából, melyben az éjévi beszéd mázsás súly gyanánt nyomta le a magyar nemzet javára a história mérlegének serpenyőjét. Kiáltsátok velem, hogy őt éltesse az Isten, hogy magyar szivének egyetlen ideálját: a magyar nemzet boldogulását az ő nagy erejének teljességével szolgálhassa. Meleg üdvözlettel, igaz hívetek Simontsits Elemér. — Az elmaradt, Hazslinszky-bankett jótékonysági eredménye. Amint annak idején jelentettük, a Szekszárdrói távozó Huzslinszky Géza kir. törvényszéki elnök midőn arról értesült, hogy jóbarátai és tisztelői bucsubankettet szánd^ koznak rendezni, annak az óhajának adott kifejezést, hogy a tiszteletére bucsubankett ne ren- deztessék a háborús állapotra való tekintettel s hogy a hozzávaló ragaszkodás legszebb megnyilvánulását abban látná, ha annak helyettesitése- képen a részt venni szándékozók a háború nyomo ruságait enyhítenék. Ebből az igazán nemes intencióból a tervezett bankett elmaradt, azonban a megváltás cimen kibocsátott iveken — bár eddigelé 3 ily iv vissza nem érkezett — 316 korona gyűlt össze. A szekszárdi kir. törvényszék birói kara elhatározta, bogy a befolyt és uetán még befolyandó összeget felerészben az Országos birói és ügyészi egyesület által fentartott hadi- kórháznak, másik fe'eréazét pedig a helybeli Vöröskereszt egyesület hadikórháza javára juttatja. Az egyes adakozók névsorát a gyűjtés végleges lezárása után fogja nyugtatásképen a lapban közzétenni és a befolyt összegeket rendeltetésük helyére küldeni. — Újévi üdvözlet megváltása, az el esettek özvegyei és árvái számára. A központi járás főszolgabírójánál: B *jó Pál 20 korona, dr. Magymássy Zoltán 10 K, dr. Kramolin Gyula 10 K, Spatz Mór 10 K,' Juhász Ernő 4 korona. — A szekszárdi Vöröskereszt Egyletnek újévi üdvözletek megváltása elmén adomány dr. Pesthy Pál törvénysséki elnök és neje 102 korona mely összegéit hálás köszönetét fejezi ki az egylet nevében Rácz József rendőrkapitány. — Uj tanitók. A kajmádi iskolaszék a megüresedett osztálytanítói állásra Nagy Győző kurdi h. tanítót, Nagy Béla kir. s. tanfelügyelő liát választotta meg. A kismórágyi ref. iskolához a hadbavonult Glöckner Béla helyébe helyetesül Schmidt Auguszta oki. tanítónő alkalmaztatott helyettesül. — A miniszterelnök leirata a pécsi Ügyvédi kamarához. Tisza István gróf miniszter elnök a pécsi ügyvédi kamarához rendkívül érdekes körlevelet intézett A körlevélben élénk jelét adja annak, hogy a magyar kormány a legmesszebbmenő körültekintéssel és humanizmussal jár el a háború által anyagilag sújtott egzisztenciák fölsegélyezésénél. Körlevelében a miniszterelnök kijelenti, hogy a hadiadót a háború miatt nyomorba avagy rossz anyagi hel zetbe jutottak részére fordítják. Ezek között az ügyvédi karnak számos tagja van, akiknek irodája a háború tartama alatt nem hozza meg még az egzisztenciális szükségletek lödözésére szükségeseket sem. Éppen azért a miniszterelnök fölhívja a pécsi kamarát, hogy tegyen kimerítő jelentést az ügyvedek anyagi helyzetéről és arról, hogy kik szó ruhák a segélyre. — A pécsi ügyvédi kamara a jelentkezések után fogja az önhibájukon kívül segé'yre szorulók neveit felterjeszteni. — Halálozás. Özvegy Leopold Károlyné, főszerkesztőnk édes anyja, ma reggel 8 órakor hosszas szenvedés után 85 éves korában csendesen elhunyt. A jóságos matróna szerény viszavo- nultságban boldog családi körben élte le életét. Halálát gyermekei, számos unoka és kiterjedt rokonság gyászolják. Temetése f hó 6-án szerdán délután 2 órakor lesz. A mélyen sújtott család a következő gyászjelentést adta ki: özv. Dr. Lévay Ignácné szül. Leopold Irma, Leopold Lajos és neje szül. Leopold Janka, dr. Leopold Kornél és neje szül. Kornis Ilonka, Rácz Miksa és neje szül. Leopold Róza, Leopold Jenny, Leopold Mihály és neje szül. Honig Ilonka úgy a maguk, mint az alulírottak és az egész rokon ság nevében mélységes fájdalommal jelentik, hogy drága jó édes anyjuk, a leggyengédebb nagyanya, szerető anyós, testvér és rokon özv. Leopold Károlyné szül. Engel Jozefin jóságos és áldásos életének 85 ík évében ma reggel 8 órakor megadással viselt bosszú szenvedés után elhunyt. Hűlt porait e hó 6 án délután 2 órakor a halottas háznál végbemenő gyászszertartás után a szék - szárdi izr. temetőben levő családi sírboltban helyezzük örök nyugalomra. Szekszárd, 1915 január 4. Legyen a föld könnyű iieki. Áldjuk emléket ! Ozv. Büchler Döménó szül Engel- Berta, Baruch Samuné szül. Engel Teréz, Popper S gfViedoé szül. Engel Rozália testvérei. Aczél Armand unokavője. Dr. Leopold E'emér, Aczél Annandné sz Leopold Böske, Leopo'd Iván, Ricz Irén, Ricz Jo Ián, Rácz Andor, Leopold Magda, Leopold Margit, Leopold Karoly ka unokái. — A Janyapnsztai hős. Stiner János janyapusztai parádés kocsis az északi harctéren az egyesült hadsereghez van beosztva s ott hősiességéért a vitézségi éremmel tüntették ki. — A szekszárdi népkonyhára adakoztak : Gróf Széchenyi Domonkos Nagydorog 25 korona, Lamm Mór Fürgéd 10 kor., Pirnitzer József és fiai r.-t. Szekszárd 10 K, dr. Fent Ferenc Szekszárd 10 K, Szekszárdi Takarékpénztár 20 kor., Csapó Vilmos és Dániel Tengelic 20 kor., gróf Apponyi Sándor Lengyel 50 korona, gróf Zichy Gyula Pécs 50 K, Garay Drogéria Szekszárd 6 korona és Krón Salamon Szekszárd 4 koronát, mely kegyes adományokért számos szegényeink nevében ezúton is hálás köszönetéin fejezem ki. Bezerédj Pál. — Szekszárd város jövö évi rendőrségi államsegélye. Szekszárd 10lő -re 10,000 korona rendőrségi államsegélyt s ezen kivüj 19.000 kor. rendes tisztviselői segélyt kapott a belügyminisztertől. — Gyászhir. Gróf Széchenyi Imréné szül. Sztáray Szirmay Alexandra grófnő palota- és csillagkeresztes hölgy, néhai gróf Széchenyi Imre királyi főasztalnokmester, az aranygyapjas rend vitéze, volt berlini nagykövet özvegye, múlt hó 30-án Budapesten elhunyt. Temetésén csaknem az egész magyar arisztokrácia volt képviselve — A Széchenyi nemzetség tagjai, köztük Széchenyi Domonkos gróf, úgyszólván teljes számban voltak jelen. — A 44 es önkéntesek vizsgája. A ka posvári 44 gyalogezred 44 önkéntesének » napokban vöt a tiszti vizsgája. Ezek közül 34 en vizsgáztak sikerrel, akik kadetjelöltekké léptek elő. Ezek a következők : Schönberg Sándor, Tary Lajos Zoltán, Kristofek Gyula, Serény Géza, Schober Janos, Altdorfer Béla, Túrák Dezső, Fonyó Pongrác, Legányi Gyula, Szidauits Géza, Wagner Ottó, Riuianóczy Ferenc, Molnár Pál, Vágó Lajos, Lukács Gyula, Engler József, Kosár Sándor, Lindner Lajos, Galadalits Albert, Móritz Jakab, Babochay Sándor, Kiss Gyula dr., Kiss Mihály, Laczkó József, Kaczovszky Ágost, Bállá Károly, Bücher Ádám, Polgár József, Ormay Edgár, Horváth Ferenc dr., Putz Ferenc, Tarján Jenő, Szenyéri István, Fischer Emil, Bedecs Antal, Henszler Miklós, Sebes Géza. Káplárok lettek : Biszmann György, Kohn Aladár, Jegessy Lajos, Kunczer Ödön, Kosa Géza, Mayer Péter és Molnár Gyula őrvezetők. — Bekötési tábla az Uj idők hoz. Figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy az Uj- Idők 1914 évi második féléve a múlt számmal már befejeződött. Ha valamikor, úgy éppen most, e nagy időben megérdemli az Uj Idők, hogy ezeket a féléviszámokat necsak eltegyük, de szép és tartós táblában helyezzük el könyvtárunk legértékesebb müvei közé, hiszen az Uj Időknek ez a féléve a szó legszorosabb értelmében képes krónikája a most folyó nagy háború minden érdekes és fölemelő eseményének. Ha valamikor utódaink, gyermekek, unokák a kezükbe veszik a köteteket, a nagy háború magasztos emlékét fogják maguk előtt látni. A kiadók, hogy a maguk részéről is minél inkább megkönnyítsék az Uj Időknek ilyen módon való megőrzését, ezt a bekötési táblát két korona hdyett 1 korona 50 fillérért, vagyis portóval 1 korona 70 fillérért boesájtják előfizetőink rendelkezésére. "VILÁG” mozgókép-szinház, Szekszárd. Csak egy nap. S.erdán január 6-án Kozi-bolondestély! Fnrnndol Soturnin : rendkívül furcsa: Kalandjai 5 világrészen át és ezen túl: szárazon és vizen, a teng>r mélyén, a felhők között; küzdelem a ten geri szörnyetegekkel s oroszlánokkal. fehérekkel, feketékkel, férfiakkal és végül amazonokkal. Hat felvonásban, 50 képben Előadások kezdete: pont fel 3 órától folytatólagosan ; u’olso előadás 9 órakor. Rendes helyárak. Bérletszelvények érvényesek. £>W A színház fűtve van. Katonáknak kedvezményes helyárak.