Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)

1914-06-01 / 44. szám

2

életnek, komoly vesztesége van. Halála esemény, mely mindannyiunkat érint és foglalkoztat. S nekem úgy tetszik, hogy kidőlt alakja egy korszakot fed el. Egy korszakot, mely valami egészen más volt, mint bármi, ami utána következ- hetik. Apa és fiú jelzik e kornak két szélső határát, amely után akármi jöjjön is, csak más és uj lehet. Nála két hatóerő szolgálta azt a befolyást, melyet a magyar közvéleményre gyakorolhatott : az egyik a Kossuth prestige, a má- sik saját értelmi ereje. Mindenkinek másnak a legjobb esetben is csak az utóbbi áll rendelkezésére. Ez a kör tehát bezárult.

De bár a jövőnek a múltból való fokozatos kifejtése a kortársak szeme láttára megy végbe s a végkifejlésben máris látható lényeges eltérések dacára sem téveszthető szem elől a kettőnek, a végnek és kezdetnek közvetlen egymásba kapcsolódása, ezúttal nem a jövő, hanem a múlt foglalkoztatja érdeklődésünket, mely Kossuth Ferencé. Az a közéleti múlt, megszabad tárgya a szemlélődésnek.

Aki Kossuth Ferencről elmélkedik, bátran félreteheti a szabályt: de mortuis nihil, nisi bene. Neki nincs szüksége erre a szépségflas- tromra. Múltja, egyénisége, közéleti szereplése kibírja a tárgyilagos szemléletet. S értékének megmérésénél nem a legkisebb súllyal esik a latba, hogy múltja kiérdemelte azok becsülését is, akik sohasem tartoztak követői közé.

S itt meg kell állanunk egy pillanatra. Mert ez a tény abszolút értéket jelent. Jelenti azt, hogy voltak egyéniségében olyan kvalitások, amelyek párthiveinek körén tűi is elismerést biztosítottak szamára. Kvalitások, amelyek mint igazi emberi értékek áttörték a korlátolt pártkereteket s a közvéleményben osztatlan elismerést és megbecsülést váltottak ki. Európai látókörű, higgadt ember volt. S higgadtsága, mértékletessége, öníegyelmezési kepessege akkor sem hagyta el, amikor talán úgy érezhette, hogy az egész nemzet emeli őt magát s vele nevének s tradícióinak nimbusát a magasba. Abban pedig egyenesen előkelősége mutatkozik, hogy amikor a hatalom mámoros birtoka után egy bizonyára fájdalmas bukással a politikai küzdelem porondján alul került, akkor sem adta oda lelkét a keserűségnek, az indulatnak, a vak szenvedélynek olyan mértékben soha, hogy ízléstelenségre ragadtatta volna magát. Ő sohasem tévesztette szem elől azt, hogy önmagának s nevének mivel tartozik. És személyes tekintélyének egyik legfőbb titka éppen abban van, hogy sem a magasság, sem a bukás nem dyidta megszéditeni annyira, hogy saját méltóságáról megfeledkezett volna. Lelki műveltségénél, úri ízlésénél fogva, durvaságokra egyszerűen képtelen volt. S ezen tulajdonaival nagy szolgálatokat tett a magyar közéletnek Mert ha energia nem is volt benne annyi, hogy az ízléstelenségeknek és lelki durvaságnak mások részéről való megnyilatkozásait elfojtani s a magyar közélettől távol tartani kepes lett volna, mégis az ő tartózkodó és ilyesmiktől természetszerűleg visszariadó felfogása és magatartása lépten-nyomon éreztette fekező hatását. EnerTOLNAVÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK

gia ! Ez nem volt sajátja. Szelídséggel, jósággal, szeretettel, belátással igyekezett híveit kormányozni. Vájjon az ő hibája-e, hogy ezek az eszközök sokszor hatástalanok maradtak ? Névévé1 provokálta s egyéniségével irányította az eseményeket. A politikai fejlemények igazolják, hogy az előbbi erő nagyobb volt benne az utóbbinál. Mert mig felidézni szinte hihetetlen nagy eredményt tudott, irányítani — legalább is tartósan — képes nem volt a fejlődés folyamatai. Összehasonlítva sorsát más^ nagy nevek örököseivel, nem találunk eltérést. Ő sem kerülhette ki a természet törvényét, mely a fejlődésben mindenütt fellelhető : elvirágzáshoz juttatta azt a kultuszt, melyet az előd teremtő ereje színekben pompázó és erőtől duzzadó bimbóvá fakasztott. Apja neve nemcsak dísze, de terhes öröksége is volt. S ezer nehézséget támaszthatott útjába esetről-esetre meglelni azt a középutat, melyen a díszhez és terűéhez egyaránt ragaszkodó hűség, a világlátott európai ember belátása által felismert időszerű célokkal karöltve haladhat. Mert, hogy belátása, hajlama, hazája iránti szeretete uj ösvények felé vonzotta őt, azt senki sem vonhatja kétségbe, ki behatóan figyelte. Az ő politikai pályája egy kompromisszum a leikétől elválaszthatatlan tradíciókhoz való ragaszkodás és saját életbölcse- sége között. Bizonyos, hogy a história szemüvegén keresztül, sub specie aeternitatis tekintve működését, nagyobbá lett volna, ha kimondja, hogy más idők és más viszonyok egészen más politikát igényelnek. De igy emberibb volt. Az ő politikai pályája egy átmenet. A Kossuth Lajos világából, melyben a lelkesedés volt a teremtőerő, az uj kor reálpolitikaja felé, melyben az egyetlen, de leküzdhetetlen alapozó és alkotó erő az egymásbafogódzó szellemi és fizikai munka. S ki tagadná, hogy ez az átmenet szelíd volt és a nemzeti eszmények iránt kíméletes. Aki igazán megérti élete tanulságait, az abban kell, hogy lássa legfőbb érdemét s egyszersmind hazájának tett legbecsesebb szolgálatát, hogy kíméletes és kegyeletes kézzel felszabadította a Nikékét az alól a hipnózis alól, amely elvonta a figyelmet a politika es a mindennapi elet gyakorlati követelményeitől s meg- zsibbasztotta úgyszólván mindazokat az energiákat, melyeknek megfeszített munkáját a nemzet — ha a mai kornak lázas versenyében boldogulni akar — egy percre sem szüneteltetheti.

Nemcsak kegyeletes érzések, de őszinte tisztelet és nagyrabecsülés kisérik Kossuth Fe- renczet utolsó utjara. S bár ugylátszik nemcsak a hivatási, de az időt is betöltötte már, melyet a sors neki juttatni kívánt, a magyar közéletnek érzékeny veszteségét jelenti az ő halála. Műveltsége, belátása, önzetlen hazaszeretete, alkotmányos érzülete, szónoki készsége, feltétlen önualma, jó ízlése, ildomos magatartása egyik díszévé avatták őt a magyar parlamentnek. S a magyar országgyűlés képviselőházának hatalmas babérkoszorúja ebben az esetben igazán a veszteség eleven érzésének hervadhatlan szimbóluma.

1914junius 2,

A mai absentizmus.

A múlt század irodalma, költészete a magyar lélek és szív teljes felháborodásával fordult a magyar mágnások ama része ellen, a melyik magyar földjének jövedelmét a külföldön költötte el. Ez volt az absentismus ellen való küzdelem a Petőfi lánglelke, az akkor klaszikus szónokok ebben a küzdelemben igazán megérdemelték a nemzet háláját, a mikor kegyetlen ostorcsapásokkal sújtottak le mindazokra, a kik kivitték idegenbe és elköltötték ott azt a vagyont, a melyet a magyar föld hozott.

Jó hogy a mai alanyi költészet nem dicsekszik Petőfiekkel és a mai parlamenti élet nem mutatja példáit a klaszikus szónokoknak, mert elődeiknek a küzdelmét újra kezdhetnék és hasonló vehemenciával lehetne ma is küzdeni az absentizmus ellen, amint közdöttek annak idejében.

A tény ugyanaz maradt, csak a formák és a módok változtak, Az absentizmus ma is megvan, csak mások a szereplők, mások annak a jeletkezési formái. Ma az absentizmust gyakorolja a középosztály legfőkép, évadja nem az egész esztendő, rövid néhány hónap, kisebb pénzeket visznek ki a külföldre, mint annak idején, de többen szállítják a pénzt, mint a negyvenes években és igy a mérleg tulajdonképen ugyanaz maraa. Vagyis passiv, amint passiv minden mérleg, amit a külfölddel szemben állítunk fel, kivéve a leánykereskedelem mérlegét, a melyben mindig megőrizzük a szomorú aktivitást.

A mai absentismus évadja a nyár, elhelyezkedési területe a külföld, annak minden fürdő és nyaralótelepe, szereplője majd mindenki, a kinek meg van a nyári költsége, karát pedig megszenvedi az egész ország.

Pünkösd tájékán, majd minden családban, a hol a júliusi három négyszáz koronának a kilátása megvan, megkezdődik a tanácskozás arról, hogy hol nyaralunk ? A választás persze külföldi helyre esik. Mert ezt tanácsolja a rokonság, erre szavaz a szomszédság. A lapok hirdetési rovatának jótékony Útmutatása szerint levelezőlap indul több külföldi helyre, senkinek eszébe nem jut, hogy forduljanak a Balatoni Szövetséghez, amely a világ egyik leggyönyörűbb tájékát nyitja meg és tud számolni minden igénnyel. Tud hercegeknek, grófoknak nyári elhelyezést biztosítani, de ha egy szegény tanító kér útbaigazítást tőle, hogy a kis pénzével hol tölthetne el pár hetet a maga üdülésére és gyógyulására, az is ép úgy megkapja tőle a kellő útbaigazítást. Mert a Balaton mentén a fürdő és nyaraló élet annyira kifejlődött, éppen a Balatoni Szövetség céltudatos munkája következtében, hogy ott a herceg, a gróf és a kis ember egyformán megtalálja, amit keres, a nyugalmat, az üdülést, a gyógyulást.

Hanem ennek az országnak a középosztályát, amely leginkább rá volna utalva arra, hogy mindent itthon keressen, hiszen mindent az itthon ad meg neki, nyaralási és fürdőzési évad kezdetén megkapja az absentismusnak a

nap próbálta mindössze a szerencséjét s mindjárt úgy üstökön ragadta azt a kisértő fehérnépet, hogy nyomban leszurkolt neki ezer forintot ijedtében, a csikóvásárt nem is említve.

De hát igaz, mi lészen már most azzal a csikóval ? Hm . . . Hat mi legyen vele ? Azok a bolond emberek bizonyosan azt gondolják, hogy neki ménese van odahaza s csupa >Be- tyár«-fele lovakat nevel Azért nem vádolták el tőle az okos szót. Pedig hát nevetséges! Ő csak jobban tudja, mije van és mije nincs ; neki kell azt tudnia, mit adhat el s mit nem.

Őt hát szép hínárba vitték ; ezer szerencse, ha még valami szépszerivel ki tud evickélni belőle.

Pedig kievickélt. Szépen kievickélt belőle.

Hazaérve nyomban berontott az első szomszédjához s azon kezdte:

— Hogy adod a két csikódat Gábor?

A szomszéd először nagyot nézett, utána pedig úgy tett, mintha szemébe akart volna nevetni Síró Benedek urnák. Ilyen koldusember a csikóit kéri! Két malacot se tudna talán kifizetni s lám milyen garral csinálja.

Siró Benedek elértette szomszédja fészLicHTNAN-féie hölgy-, úri- ft gyermekcipők, jundoloH.

Kalapok, sapkák, nyakkendők. Nyári ruhaszövetek, sima és mintás eponáe, crepon- és sáda újdonságok

selymek.bSzálfások.^Csipkék Utazőkosarak. Bőröndök. Fonott bútorok |

Legnagyobb választékban és legizlésesebb kivitelben beérkeztek a

| Pirnitzer József és Fiai áruházában Szehszárdonj

kelődését s hogy megmutassa, milyen penzes ember ő, kikapott a mandli-zsebéből két vadonatúj százast és büszkén kiáltotta:

— Hát ez kutya? Cszk elég lesz azért a két félesztendős párádért.

Most meg Gábor szomszédon volt a sor, hogy elrőkönyödjék Az a két százas még csak hagyján, hanem abból a pruszlikzsebből több olyanfajta bankó is kidugta a hegyes fülét. Mi lőte ezt a Siró Benedeket? Zsidót vert agyon? Vagy föllelte talán a Dárius kincsét? Hiszen csak nem is olyan régen licitálták; az uraság vitte el a legjobb lovát. S lám, lám, most egyszerre százasokkal dobálódzik.

Nem tellett bele két perc és megkötötték az egyezséget, A szomszéd utána nyúlt a hatalmas bankóknak, Siró Benedek pedig hazavezette a kapálózó csikókat.

Másnap aztán megérkezett a vevő is. S hogy az istállójában egy helyett két csikót talált, hát csaknem elrakta Benedeket, miért nem mondta mindjárt, hiszen ő a másikra is számot tartott volna. Dehogy engedi azt a jó ivadékot más kezére jutni.

Csakhogy Siró Benedekben kezd3tt már fölülkerekedni a lókupec. Elmondta, hiszen az első csikót sem akarta adni, a másiktól meg épen nem tud megválni. Pénz legyen az, melyik az ő szándékát le tudja verni a lábáról.

Hanem azért hamar leverték a százasok. Olyan jó üzletet kötött, hogy a félvármegyében sem csinált olyat aznap semmiféle lókötő.

S hozzá, ha a szerencse valakibe egyszer belebotlik, akkor doronggal se lehet már tőle elvadítani. így járt Siró Benedek is. Alighogy az első csikóját elhajtották, mások is kerestek nála egy-egy darabot abból a kitűnő Betyár- féle fajtából. No és Siró Benedek valamennyit kielégítette s úgy történt, hogy Benedek ur nemcsak a falut, hanem az egész vidéket, ki- pusztitotta a csikókból. Könnyen megtehette, mindegyik után ragadt legkevesebb egy százas a markában.

Benne kudarcot vallott a vasmegyei közmondás, melyik háromszor küldi a gazemberjelölteket a Kuruc dombra, Siró Benedek lám csak egyszer vergődött el oda véletlenül s mégis lókötő vállott belőle.. Kínos István.