Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-05-11 / 38. szám
1914 május 11. TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK 5 Egy munkatársunk világsikere. (B.) 17 esztendüvel ezelőtt egy dunafüldvári, fiatal, II. éves jogász kopogtatott be Hedwig cimü tárcájával lapunkhoz, az akkor még rövidebb titulusu „Tolnavármegyéhez.“ A tárca, nem mondjuk, hogy jó volt, de abszolút rossz még sem lehetett, mert kiadtuk, de a manó gondolta volna, hogy az a félénken kopogtató fiatal ember a „világiró“-i marsalbotot hordja a tarsolyában. Haáz István barátunk, akkor még se doktor nem volt, se ügyvéd, se Heves vármegye t. ügyésze, se nem emlegették, mint most a berlini, frankfurti, hamburgi, sőt az angol és olasz lapok, legnagyobb erénye — fiatalsága volt, de mellyel, úgy látszik, diadalmasan vágta át magát az élet akadályver senyének szeges korlátain s lett belőle először a „Borsszem Jankó“ pompás humoiu ifj. Hombár Mihálya, majd budapesti humoros revü iró. Közel százötven egy felvonásos, pajzán hangú bohóza tocskája van a budapesti és külföldi varieték műsorán s mig most a Fővárosi Orfeumban szinre- került, egész estét betöltő „Hajrá, utána !“ cimü nagysikerű revüjével indul világkörüli kör útra. Jóságos éd. satyja, a dunafüldvári Haáz Sámuel bizony nem is gondolta volna, hogy élénk, okosszemü fiacskái, a világhír horizontját csap kodják majd szárnyaikkal. Pedig jeles iró fián, dr liaáz Istvánon kívül a másik fia, Haáz Miklós is egészen jó utón van, hisz a new yorki „The World“ első rajzolója s kevés embernek adatik meg a szerencse, hogy a Fehér-Házban az Egyesült- Állá mok elnökét rajzolgathassa le — 5 perc alatt. Bizony nem sok ilyen „5 perces állomásai“ vannak a művészi életnek, elég a siker rohanó kobolJját egy percre is nyakon csípni. Annál nagyobb dicsőség, hogy egy cs dádból ketten is megfoghatják. Abból az alkalomból, hogy a budapesti és külföldi sajtó oly osztatlan elismeréssel emlékszik meg a „Hajrá!“ Írójáról, nagyon kedves levelet kaptunk a boldog szerzőből, mint írja, „hálával és szeretettel gondol lapunkra s annak szerkesz lőjére (most főszerkesztőjére), ki elsőnek nyitotta meg előtte lapja hasábjait nagyon is kezdet leges első irodalmi kisérlete számára.“ Mit szóljunk minderre, azt, hogy a legmelegebb szeretettel és elismeréssel honoráljuk mi is a szives megemlékezést, a legnagyobb, örömmel és büszkeséggel üdvözöljük jeles földinket, de egyúttal reá hárítjuk az, egész ódiumát is annak, ha lapunk nivója ie talál sülyedni. Biztosak vagyunk ugyanis benne, hogy ezek után a legnagyobb »hajrá« nak leszünk kitéve s csak úgy tódulnak hozzánk a fiatalok dolgozataikkal s hogy a manóba utasitsuk vissza a legrosszabbat is, lűsz amint tapasztalataink igazolják, egy szerkesztő sohasem tudhatja, hogy kinek a tarsolyában van az irói s világsiker —- marsalbotja. A legmelegebb üdvözlet derék füldinknek s „legszerényebb“ munkatársunknak !----------A „Hajrá, utána !“ szerzőjének óriási si kere alkalmából itt közöljük egy-két fővárosi lapnak róla való megemlékezését. A »Borsszem Jankó« a következőket írja: „///. Hombár Mihály. Ifj. Hombár Mihály helyett ezúttal a szerkesztő kénytelen megszólalni. A mi vidám jogászunk felöltötte komolyabbik képét, a bohózatiróét és dalban, táncban, reflektor fényben mártogatva meg a Múzsáját, a Fővárosi Orfeum nagy színpadára lebbent. Hajrá, utánam! — kiáltott és most fut utána egész Budapest. Mi is csak nagynehezen fogtuk meg egy pilla natra, hogy a Borsszem Jankóban mint szerzőt megörökítsük. Méltóztassék egy kis kirándulást tenui az utolsó oldalra. Ez minden, amit ifj. Hombár Mihály védelmére elmondhatunk. Kérjük védencünk föl mentését.“ E mellett az ügyes reklám „vendégoldalá val“ is oldalba támasztja a szerzőt, hozza arcképét s a Hajrá-előadásra törtető rendőr Hér által lekapott portréját. A »Hét« szintén közli arcképét s a követ kezűket írja : „Haáz István. 6 a legtöbbször játszott magyar szerző a nagyvilág színpadjain : és ezen ne tessék csodálkozni. Közel százötven egyfel- vonásosa, vidám és könnyed, graciózus bohózatok, szállott ki a pesti éjszakából az európai metrpofi- sok közönsége elé és a magyar humornak legigazibb képviselői közé tartoznak odakünn a darabjai. A világsikerek reflektorában áll ez a fiatal vigjátékiró, a magyar varieté legjobb mestere, de olyan szerény és csendes ember, hogy amióta csak itt köztünk él és dolgozik, most hallunk róla először hangos dicséretet. Álnevek alatt bujkálta végig Európát s most, miután az éjszakai színpadok irodalmi márkájú, legelső szerzőjévé lett: leplezi le és nevezi meg magát. Tudja Isten, az irodalomtörténet csak a nagyon komoly dolgokról vesz tupomást, de a Haáz István mésfél- száz bohózatának igenis köze van a magyar kultúra terjesztéséhez, a német brettli kiszorítása és a darabok irodalmi tónusa, kitűnő, egészséges humora, révén. Különben e bélen játszották „Hajrá, utána!“ címmel Haáz Istvánnak egy egész estét bei öltő darabját, egy vidám és féktelen pajkos- ságu magyar revüt, amilyent még nem láttunk idehaza színpadon. A Folies Beigeres nagy revüi jutnak az eszünkbe, azoknak virtuóz techikája és ötletes perszifilázsai. Haáz István, leiről a legjobb budapesti társaság már rég tudja, hogy nappal ügyved, ejjel színpadi iró, most egy újabb világ siker élőit all. A „ Hét“ közönségének bemutatjuk itta számtalan híressé vált tréfa és szállóigévé lett ötlet mesterét, ki mar annyiszor kacagtatta meg ezt a szomorú es cinikus magyar közönséget.“ MULATSÁGOK. A szekszárdi Dalárda estélye. A szekszárdi Dalarda hetek óta nagy előkészületeket tett a szombati estélyere, hogy a nehéz, de kedves zenéjü, kellemes, lágy muzsi- káju Sziára—Virág egylelvonasos operettjét, az „Alkezlan szamarait oly keretben mutassa be a közönségheit, hogy a dalt kedvelő publikum körében minél nagyobb hóditasokat tegyen újból. Faradságukat teljes siker koronázta. Az előadás igazan művészi nívón mozgott s a nagytermet csaknem zsuf lésig megtöltő közönség meg- lepelésszerü elragadtatassal hallgatta végig az estely fényes műsorát. Az estélyről különben a következőkben számol be munkatársunk : Már este 8 óra fele villanyárban úszik a nagyterem, mig az Ízlésesen átalakított, Bagdad város panorámáját bemutató színpadot diskréten takarja két hatalmas, fehér függöny. A fáradhatatlan, jó Dicenty bácsi, a dalárdának pótolhatatlan, agilis pénztárosa, aki a rendezés terhes munkájából az oroszlánrészt magának tartotta, már előzékenyen forgolódik a gyülekező, fényes közön-ég körül. 9 órakor csengetyüszó jelzi, hogy az előadás kezdődik. Vidacs Aladár s. tanfelügyelő török jelmezben megjelenik a függöny előtt s a közönséget siilszerüség kedvéért törökül üdvözli, majd pedig kedves közvetlenséggel elmeséli a darab megszületésének történetét. Dicenty, Hiller, Fránek (a színpadi tájkép művészi tervezője) és Polgár Ignác festő érdemeit s végre a kis arabs—török darabka egyszerű tartalmát. Utána szétnyi.ik a függöny, az ébresztő toronyból Benau (egy müezzin) iskolázott, szép hangján ébresztőt énekel, ezután egymásután megjelennek Csukly (Abu Muhamed Alkezlán), Kristofek Giziké (Izmáéi), Müller János (Ali), dr Scharbert (Ozmán), Nagy Béla (Szulejman), majd a rendőrök élén Ketskés Győző (íendőrfőnök) s végül a dalárda többi tagjai (nép) Kialakult egy festőién gyönyörű keleti kép, mely magával ragadta a közönséget. De nem hallgathatunk a filharmonikusok összevágó, kedves muzsikájáról sem, hisz ők kisérték a fülbemászó, gyönyörű szóló és karénekeket. Kenézy Endre, Danielovics Ernő, Berényi Győző és Pigniczky Ferenc hegedűvel, ifj. Tóth Gyula és JDebulay Imre zongora játé- ku kai és Paulies Géza harmonium kíséretével érdemelték ki a közönség meg megújuló, lelkes tapsát, amiből egy nagy rész természetesen a muvészlelkü karnagynak, Hiller Gyulának szólt, aki a tekervényes, komplikált kardalok és szólószámok betanítását oly fényesen teljesítette. Jelen sorok írója még mindig a káprázatos előadás hatása alatt nem tudja tulajdonképen, hogy Csuk ynak, Müllernek, Benaunak, dr. Scharbert- nek es Ketskésnek tömör, kellemes, szép hangját, Nagy Bélának ügyes, kedves játékát, Kristofek Giziké lelkes közreműködését, csengő szopránját, avagy a hatalmas kardalt, a szivet- lelket lebilincselő szép melódiát, művészi zene- kiséretet dicsérje-e meg. Mind oly különös, valamennyi oly öttagú dó volt, hogy megérdemelnék egyenkint a velők való hosszabb foglalkozást. Elismerés illeti meg derek dalárdistáink minden egyes tagját a nyújtott rendkívüli élvezetért. Az operettelőadást Wendl István drámai monológja követte. Ez alkalommal ,,A ,gyává“-t adta elő igazi hozzáértéssel, lelkes páthosszal. Végül a dalárda néhány kedves népdalt énekelt általános tetszés mellett. Itt említjük meg, hogy jóhirü dalárdánk eme fényes előadásának hire a megye határain is túl jutott és Bácskából a bajai dalárda Scharf Pál elnök, Éber Sándor karnagy és 7 taggal képviseltette magát és vett részt az estélyen és mindannyian kellemes benyomással utaztak el a reggeli vonattal. Előadás után dr. Szentkirályi Mihály polgármesternek, mint a dalárda elnökének, valamint Hiller Gyula karnagynak igen sokan gratuláltak a szép sikerért. Az előadást tegnap este megismételték. A sikerült műsor után a fiatalság táncra- pcrdült és reggelig tartó táncmulatság vette kezdetét, amely mindvégig emelt hangulatban volt. Az estélyen felülfizettek Siklós Lajos 1, Borovszky Lajos 3, Hock István 1, Kaszás Sándor 1, Eisler Rezső 2, Krammer József 1, dr. Kramolin Gyula 2, Schleicher József 2, Gödé Lajos 2 és Mehrvverth Sándor 1 koronát, mely adományért lapunk utján fejezi ki köszönetét a dalárda elnöksége. Steckenpferd liliomtejszappan elérhetetlen hatású szeplők eltávolítására és nélkülözhetetlen szer arc és bőrápolásra, mit számtalan elismerőlevéllel bizonyíthatunk. Gyógytárakban, drogériákban, illatszer és íodrász üzletekben 80 fillérért kapható. Szintúgy páratlan hatású női kézápolásra Bergmann „Maiiéra“ liliomkrémje, mely tubusok- I ban 70 fillérért mindenütt kapható. VIDÉK. Az önkéntesek. Gondolkodtam rajta : mit Írjak jelen sorok fü1 é ? Dunaföldvárt ? Amely község erényben, áldozatkészségben az elsők között van. Hisz’ Tolnanémedi, Madocsa ttizkárosultjai segélyezésére is Lévai dr. szerkesztésében itt született meg a „Segítség Album“ . . . Tűzoltóságot? . . . Mely intézményünkre büszkék vagyunk, mely egyesületünknek Lilával és elismeréssel adózik nemcsak Dunaföldvár, de a szomszédos községek, a környék is . . . S sem ez, sem az nem került a sorok fülé, mert én — bár bámulattal szemlélem a szebbnél- szebb harcot a jóért — most az önkénteseket látom a legnagyobbaknak, azokat, akik testi-lelki épségük kockáztatásával, balál megvetéssel rohannak idegen vagyon megmentéséhez, azokat, akik télen nyáron, éjjel nappal, sárban, porban, szélben s minden időben rajongó lelkesedéssel, nem várva hála és elismerést, nagy, nehéz munkát végeznek, azokat látom most a legnagyobbaknak, akik : önkéntesek. A dunafüldvári önkéntes tűzoltóságról van szó. Arról a testületről, mely 50—60 főnyi lelkes csapatával csodákat müvei, arról a kis hadseregről, mely a szó igazi értelmében férfiakból áll, bátorsággal, erővel, akarattal megáldva . . . Meg vagyok győződve, hogy megyénkben is, meg az országban is számos ilyen egyesület van. A dunaföidváriaknak az érdeme tehát — s hála Isten — nem egyedüli. De lelki örömmel és mélységes tisztelettel adózunk a mieinknek akkor, amidőn a legrettenetesebb veszedelemből mentenek házat, házakat, családokat, önként feláldozván mások boldogulásáért magukat! Dunaföldváron csak a legutóbbi időben, f. évi április hó 24, 29., 30-án, május 1. s 4-éu volt egymás után tüzeset. Mind az öt nehéz munkát adott tűzoltóinknak. Csaknem mindegyik nagy szélben pusztított s ha tűzoltóink ügyes és gyors fellépése ennek is, annak is gátat nem vet, egész városrész a tűz martaléka lenne. Legkivált a május elseji tűzesetkor láttuk, hogy mily nagy munkát végeztek. Akkor, amidőn egy elmebeteg által felgyújtott lakóházat szétszedtek s a nagy szélviharban még a közvetlen tőszomszédságában levő pinceközi nádtetős kis lakásokat is megmentették. Az egész község félt, remegett s tűz hatalmától ... A szélviharban a tűzoltóság sikere nagyon is bizonytalannak látszott ... A lelkes kis csapat hihetetlen erőt fejt ki, tapasztalatokban és előrelátásban gazdagon tevékenykedik s katonai fegyelmezettségével a parancsnok épugy, mint a közlegény, odaadó önfeláldozással munkálkodik. A községben ép aznap tartózkodó néhány katonatiszt elismeréssel honorálja a nem várt fényes sikert, a közönség meg hálás szeretettel és kitörő lelkesedéssel üdvözli tűzoltóit, az önkénteseket ... A sok közül egy nyomban felajánlott a tűzoltók majálisára 50 liter bort, a másik, meg harmadik pártoló tagsággal jelentkezik a tüzoltózenekarhoz ! De legszebb a lelki öröm, mely örökös a tűzoltókkal szemben . . . Maga a község évi 3000 koronás segélyt ad költségvetésileg nekik. Legutóbb balták s egyéb felszerelésekre külön 1000 koronát s nincs kérésük a képviselőtestületnél, amely teljesedésbe ne menne. A község, mint erkölcsi testület honorálja a legjobban a nemes munkát. A dunafüldvári tűzoltóság szertára ezért az elsők egyike. Az önkéntesek, kik a mai önző világban a közönséges halandóknál fejjel nagyobbak, kik egészségükben, ruházatukban, a balsors ldszámit- hatlan eshetőségeiben más vagyonáért szenvednek, hoznak áldozatot, az önkéntesek érdemét méltatni alig lehet. A tisztelet és a hála diktálja ezeket a sorokat is a nemes testület iránt s ez — jól tudom — nem egyéni, hanem az egész község legigazibb, legbensöbb érzelme. Az önkénteseknek ez elég. Jutalmat, pénzt nem keresnek, nem várnak. Mindennél többet ad az ő önzetlen, ragyogóan tiszta lelki világuk . . .
